Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.

1925-12-26 / 52. szám

nyezett a régi játékok, képeskönyvek, aranydíszek, szaloncukorkák mögött . . . Jó Pált, szegény árva költőt, könnyezés fogta el, s hogy valamikép sírva ne fakadjon, (hiszen pilláihoz fagynának a cseppek) meggyorsította lankadt lépéseit. Tehát Olgának vesz valamit... ez kétségtelen . . . valami szépet és értékeset — olcsón, az egész százezer koronáért. Könyvet vesz neki . . . Verseket. Szépasszonynak könyvet ? Pláne verseket! Jó Pál aprókat nevetett magában, azután elkomolyodott s egyidejűleg magas homlokán Összefutottak a ráncok. Eszébejuíott, mint eddig annyiszor, miért is szereti őt ez a szép, okos, jó asszony, miért hallja tőle oly sokszor és vak őszinteséggel az „Imádlak" szócska inkább csak sejthető, mint érthető lihegését? — miért? — mikor ilyen szegény, kiebrudalt árva, ilyen földhözragadt nyomorult? 1 Ámde erre gondolva, mint mindig, most sem lett ideges : mélyen, lelkének kifürkészhetetlen mélységeiben érezte, tudta Jó Pál, (vagy csak halálos biztonsággal seitette tán ?) hogy ő valóban nagyon tehetséges költő, s anélkül, hogy egy hangyaszorgalmú épies életen át napról-napra készült volna ic*. tízezreknél különb. Isten különös kegyelméből ... És Olga különb asszony a többieknél, hiszen oly mélyen megértette őt és fanatikusan látta, kicsoda, hiszen szemet hunyt, szemet tudott hunyni a rojtosszélü gallér előtt! Ő, aki selyem harisnyában jár . . . Jó Pál hátán valami bizsergő, meleg áramlás futott le gerince mentén, az irtózatos télidőben valami kis fakó, nagyon fakó, nagyon csekélyke érzékiség vibrált ösztövér testén. Az érzékiség hazajáró lelke. Egy csésze kávé, két zsemlye. Ó, szent költészet!... Hozsanna neked !... Tehát csakazértis verseket; de kitől ? Nagy istenkereső poétákra gondolt s Rainer Maria, Rilke meg Paul Verlaine jutottak eszébe ; tudta, hogy az előbbit Olga csupán hirből ismeri, az utóbbinak viszont oly megható, irgalmatlan, nyomorúságos volt az élete . . . Önkéntelen buzogtak fel szivéből a verlainei töredelmes sorok: Uram, félek. Lelkem habozva rendül, Mert érzem, kell, hogy szeresselek. De hogy öleljem által térdedet, Hisz az erény is fél sújtó kezedtül? Nem, nem. Sajog mellem sírboltozatja, Hol árva szívem nyugszik hallgatag, A dörgedelmes égbolt rámszakad . . . Ki. az, ki hozzád utam megmutatja? Nvújtsd a kezed, vezess, te drága gyámol. Tört testem, ernyedt^ lelkemet vigyed — Veled kötök, Uram, szelíd frigyet... Pihenhetek-e kebleden, Atyám, hol Egykor vigasztalódva nyugodott Kedves, szelíd szívű apostolod?* És Jó Pál az Istenre gondolt, a világteremtőre, kinek „válaszát" a szonettre már nem hallotta: az Úr neki felelt... Azt mondta: „Végy ajándékot a kedvesednek, akit úgy szeretsz, szegény magyar költő, harmadnapraestére szent karácsony lesz." S ebben a pillanatban Jó Pált csodálatos finom érzés fogta el: valami kósza, kicsi, tompán derengő sugallat rakott puha fészket fejébe, sugallat, hogy talán, ha ad, ő is kap valami kedves ajándékot . . . Nem könyvet. Nem is csókot. Többet a gondolat s az érzékek hatalmánál — többet, többet, de hogy mit, arról fogalma se volt. Egész fölmelegedett belé. Halk, tüllkönnyű melódiákat hallott vérében csilingelni, meleg, szelíd és ártatlan, olykor meghatóan együgyű muzsikát a Jóságról, melynek itt kell valahol lennie a mérhetetlen világközelség valamelyik pontján ... itt valahol... nem messze ... Itt: az Úristen mellett. S megrendülve tekintett Jó Pál a saját szívébe. Közben beért a Belvárosba; az aszfaltra fagyott csontkemény hórétegen hangtalanul járó * Kosztolányi Dezső fordítása. emberek hagyták el s jöttek szemközt vele; a kocsiúton elegáns autók suhantak s reflektoraik fehér fénye messzire beszórta sugárkévéjével a homályos, keskeny és csendes belvárosi utcákat. Azt se tudta, merre, hol járt, hogyan jutott a Vörösmarty-térre. Lassan bandukolt át rajta s a Gerbeaud-nál irányt változtatott, egyenesen az Erzsébet-térbe torkoló rövid utcának tartott. Átellenben a sarkon, a fagyott, havas járdán, valami ruhacsomó hevert — pontosan arra haladt Jó Pál, a ruhacsomó felé. Rongyok. Kopott, foltozott, szennyes rongytömeg. Mi az ? Mi lehet az ott. . . Ment s látta a rongyok tetején mozgó flanelkendőt, mely alól egy sápadt, csontos asszonyarc ütötte meg szemét; mereven nézett ki a rongykeretből a hideg, rideg utcák felé, a kirakatok fénycsomóiba, átfúrta tőrt szeme a házak kőtömegét s menekült-menekült riadt, szenvedő tekintete a Duna irányába . .. Jó Pál lassított. — Anyuka, — ütötte meg fülét a rongycsomóból egy fátyolozott, puha, alig lihegő hangocska, — anyuka . .. olyan hideg van ... Csönd. Jó Pál egyre lassított. — Anyuka, — nyögött a halk cérnahang, — éhes vagyok . .. Csönd volt a válasz. Jó Pál megállt. — Anyuka .. . Jó Pál remegő testtel dűlt a koldusaszszony felé figyelni. De a gyermek többet már nem panaszkodott. A harmadik „anyuka" után mintha halálosan elfáradt volna a szótól. .. Egy vörösremart, csontos kéz nyúlt ki a rongyok közül, picit kitakarta gyermeke arcát és Jó Pál látta ... rettenetes kép . . . látta, hogy legfeljebb ha négy éves lehet a kicsike. Négy éves 1 Oly vértelen, fakó volt az arcocskája, mint a fonnyadt virágszirom, csontjai kiszögelitek beesett, sovány arcából, s két nagy fekete szeme mereven és kerekre nyitva, pillarebbenés nélkül bámult föl a téli este maszatoskék egére. — Természetes, természetes 1 — mormolta magában Jó Pál gépiesen, — természetes! — és közben a forró könny elborította szemét. — Természetes. így kellett történnie .. . A koldusasszony megcsuklott fejjel nézte a színes, szemének oly ritka bankót. Közelebb hajolt hozzá s a világért sem érintette volna. Nézte, amint megbillenve hever a szélben: ott, ott hever az Ő szennyes rongyain! Olykor félve fölpillantott az előtte álló sápadt férfira, aki imént odatette. — Igen! — szólt Jó Pál, s úgy érezte, hogy a torkára folynak forró vérként visszacsorgó könnyei. — Igen! ismételte bólintva és szinte bambán a fájdalomtól, s egyebet nem tudott mondani, csak odabökött a bankó felé: tegye el. Mázsás kő esett le szivéről; cipőtalp, vacsora, borotvaszappan, gallér.. . verses kötet... csupa-csupa őrültség; mit ér mindez? A szivünknek, a saját szivünknek kell ajándékot adni, s ez az ajándék — mindenkié. Tört testem, ernyedt lelkemet vigyed — Veled kötök, Uram, szelíd frigyet.. . Már szédült, amint hadarta a fülébe újra s újra visszacsengő sorokat. Maró éhséget érzett. Egyik gyógyszertár kirakatában megnézte a termometeit. Tizenkilenc fokos hideg volt. Pontosan — se több, se kevesebb — tizenkilenc fok. Veled kötök, Uram, szelíd frigyet. . . És harmadnap, karácsony este nem volt még csak egy kis árva fenyőfa sem az árva költő egyszerű szobájában. Áz apró vaskályha égett ugyan és úgy rémlett, dohogó, nyelves lángjai mérgesen kacagnak, mert hogy ilyen szokatlan helyre kerültek... a költő ugyanis kevés szenét szekrénye aljában tartotta és csak olyankor fűtött vele, mikor Olga meglátogatta: hetenként egyszer. Egymás mellett ültek s ő fogta a fehérarcú asszony vékony, karcsú kezét. Még mindig arról beszélt, hogy nem tudja, mi történt vele három nap előtt... de valahogy nagyon közeli kapcsolatba került az Istennel... S minden mondata után némán csattant a refrén: — Nincs ajándék! — Nincs ajándék ! — Nincs ajándék! Holott Jó Pál érezte, hogy van. .. s érezte, hogy hiába nem adott, igenis adott és kapni fog — mert az igazi ajándék, az Örök Karácsonyi Ajándék, láthatatlan és mély, megfoghatatlan és szent: ott van, ott reszket az emberszív szeretetében. Hosszú ideig hallgatták a búgó, dohogó vaskályhát, melynek arca két felén vérvörösre gyúlt a kacagó harag. — Igen, aranyos, — szólt újra Jó Pál, — nem tudom, mi történt... De mikor megálltam és facsargó szívvel hallgattam a kis ártatlan, nyomorult, éhes gyermeket, te mintha mögöttem íj-alakban, karcsú, terhes ág gyanánt fölémhajoltál volna s akárcsak úgy, mint mikor a számat kéred, azt mondtad akkor is: „Add! Add !" S én odanyújtottam ... — A jobbkezeddel ? — Azzal. Üss rá. Megérdemlem ... — Mutasd... Megmutatta. Fáradt, erős férfikéz volt, kiáltó kontraszt az asszony kicsiny fehér kezében ; szinte mulatságosan hatott. Halvány, harmatos burokban egy iszonyú barna mag ... — Ezzel! — susogta Olga s ráborult puha, meleg szájával. — Köszönöm ! Köszönöm neked! A vaskályha egy pillanatra megszűnt dohogni. A falióra se ketyegett. Talán a szív is kihagyott isteni munkájából egy dobbanást.. . Egy pillanatig, amig a csók tartott, mélységes viliágünnep nyomult a kis albérleti szobába, melynek furcsa, fáradt lakója karácsonyi ajándékul az Isten végtelen világotfogó lelkének egy kicsiny kis eleven darabkáját érezte magában feloldódni: a szeretet örökkévalóságát. A pengő zűrzavarban megjelent egy tökéletes, komolyan szerkesztett Részletes pengő-korona átszámítási táblázat aranykorona, lakbér, üzletbér táblázattal Nitsmann J. kiadásában Győr, Baross-út 5. A 80 oldalas könyv ára 6000 korona. — — Viszonteladók kerestetnek. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Dec. 18. Pál János gépápoló és neje Szabó Juliánná, fia: László, ref. Dec. 19. Pap Zsófia napszámosnő, fia: Károly, ref. — Nyári Erzsébet szövőgyári munkásnő, fia: Dezső, rk. — Kis József vasúti pályamunkás és neje Simon Ilona, fia: Ferenc, rk. Dec. 21. Márfi István szabósegéd és neje Pliszka Mária, leánya: Erzsébet, rk. — Neumann Jakab kereskedő és neje Kálisch Johanna, fia: László, izr. — Frischmann Béla hittantanító és neje Tauszig Helén, fia: József, izr. — Zelényi Sándor napszámos és neje Kovács Mária, leánya: Erzsébet, rk. Dec. 22. Kis Kálmán vendéglős és neje Török Anna, leánya: Mária Magdolna, rk. — Hegyi Mihály földmívelő és neje Kurali Mária, leánya: Anna, rk. — Varga Gizella házicseléd, fia: Géza, rk. Meghaltak: Dec. 18. Nemes Mihály földmívelő, ref., 80 éves, elaggulás. Dec. 19. Czágás Zoltán rk., 16 napos, görcsök. Dec. 21. Mayer Adolf könyvkötősegéd, ev., 33 éves, hasihagymáz. — Özv. Omischl Józsefné Schirnbeck Zsófia pénzügyőri fővigyázó özvegye, rk., 78 éves, elaggulás. — Takács Gábor napszámos, rk., 80 éves, elaggulás. Dec. 22. Özv. Tóth Józsefné Rauch Lujza bádogos iparos özvegye, rk., 63 éves, tüdővész. — Keliár Jánosné Trauner Mária cipész iparos özvegye, rk., 63 éves, szívbaj. — Coriary Nándor nyug. áll.vasuti fűtőházvezető, ev., 63 éves, szivbaj. Házasságot kötöttek: Dec. 19. Kelemen Zsigmond nyug. lelkész, ref. és Kiss Anna postasegédellenőr nő ev. — Balog Elek urodalmi intéző, ref., és Németh Margit ref' Dec. 21. Csillag János honvédhuszárszakaszv. rk. és Kertész Ilona rk. — Rákos Ferenc főpincér, ref. és Jankó Mária rk. Dec. 22. Farkasjózsef asztalos, rk. és Schmiedhoffer Katalin varrónő, rk. — Földesi Nagy Ignác rk. és Varga Anna dohánygyári munkásnő, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1925. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál BABASZANATÓRIUM. Játékbabák, szakszerű javítása. Eredeti „Pfeiffer"- /KARTONNAL féle karakter és francia babák óriási választékban. Vidékieknek javítások azonnal eszközöltetnek. Győr, Deák Ferenc u.4.