Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.
1925-12-05 / 49. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár negyedévre 24.000 K. Egyes szám ára 2000 K. DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar Telefon 131. szám DR. KÖRÖS ENDRE. könyv- és papirkereskedésében. Ha kidől egy-egy a régi gárdából, megszólal mindig a lelkiismeretünk. Elemi erővel felzúdul ilyenkor bennünk a tiltakozás az ellen a rendszer ellen, mely úgy akar érvényesülni, ha gyalázza mindazt, ami a XIX. század derekától Magyarországon kezdődött. Még fülünkben cseng az a bántó hang, mely Kossuthról és Deákról mint „avult auctorokról" emlékezett meg. De ha ma már ennyire nem is merészkednek, abból a szólamokból egyáltalán nem akarnak engedni, hogy a kiegyezés óta állandó dekadenciában voltunk s végeredményében ez : az átkos liberalizmus okozta romlásunkat és gyászunk szégyenfátyolát: Trianont. Ha mindenki meghalt volna már, aki ezt az országot a 80-as és 90-es években látta, akkor maradhatna csak az ilyen badar beszéd cáfolatlanui. De ma még millió meg millió tanuja van annak a bizonyos megrágalmazott korszaknak, mely valójában a Széchenyi eszméi megvalósulásának : a haladásnak korszaka volt. Mikor egy-egy olyan kiválóság, mint aminő Matlekovics Sándor is volt, akinek tudása és alkotó ereje a legnagyobb angolokéval versenyzett, örökre távozik, akkor szivünkbe markol a vád: miért lehet a Matlekovicsok munkásságának idejét büntetlenül gyalázni. Aztán — aztán ha elmúlt a temétési pompa és megszűnt a régi emlékek felnyitása, hagyjuk: hadd huhogjanak csak tovább a romok felett a baglyok. Nem hisszük, hogy nagyon sok követője akadna annak a szép magyar nevü tábornoknak, aki a nyugdíjasok sorsát akképpen tartaná megoldhatónak, ha mindnyájan egy politikai párthoz, meg is mondotta (le is hurrogták érte): a szociáldemokrata párthoz csatlakoznának. Nem hisszük, hogy sokan akadnának, akik múló ideig-óráig való keserűségükben — mert sem Smith, sem Genf nem tart örökké s ha ezek nem lesznek, akkor mindenkiről érdeme és joga szerint gondoskodhatik majd a magyar állam — elfeledhetnék azt, hogy akik egy életen át mindig a magasabb eszmékért lelkesedtek, azok a rideg anyagelvüség álláspontjára nem helyezkedhetnek, s akik előtt szent volt a háromszínű lobogó, azok amelyért harcoltak és véreztek is, azok ma a gyász napjaiban hütlenül nem fordulhatnak el töle. Nem hisszük, — ismételjük — hogy az Űjfalussyak megsokasodhatnának, de ha mégis akadnának, akik izgató szólamoktól megtántorodhatnak, azoknak melegen ajánljuk, hogy nézzenek kissé körül a szomszédban, Odaát a félig vörös Ausztriában volt altabornagy, aki — pár év előtt — éhen halt, s ma is nyomorognak mind a nyugdíjasok. Hogy a 3A vörös Csehország milyen szívtelen és komisz a nyugdíjas katonatisztek iránt, azt mindenki elképzelheti, aki a jelenlegi cseh uralmat ismeri. Az egész vörös Oroszországba talán nem kívánkozik senki elnézni, akit nem a nyugdíjasok, de általában a müveit emberek sorsa érdekel és részvétre indít. Csak igazságos és még saját ügyében is elfogulatlan iparkodjék lenni mindenki s akkor rájön, hogy másutt még sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk, az pedig, amit a haragos tábornok ajánlott — éppen az ö legsajátabb szempontjukból — nem orvosság az, hanem méreg. ÚJDONSÁGOK. — A Jókai-kőr megnyitója. A pápai Jókai-kör folyó hó 6-án, (vasárnap) délután 5 órakor tartja idei első előadó-ülését a nőnevelőintézet dísztermében. Az előadó ülés műsora: 1. Gyurátz Ferenc emlékezete. Emlékbeszéd a kör néhai elnökéről. Elmondja: dr. Antal Géza elnök. 2. Szabó—Hatvany: Rákóczi, jöjj haza. Előadják az úri* ének-együttes tagjai Hatvany Lajos vezetésével. 3. Műfordítás Schillerből. Előadja dr. Kőrös Endre 4. A Görög orvos. Irta és felolvassa Rabb István. 5. Hándel: Largo. Rubinstein: Melodie. Gordonkán előadja salfai Szita István, zongorán kiséri dr. Hermann László. — Széchenyi-ünnep. Állami tanítóképzőintézetünk múlt szombat délutánján kegyeletes ünneppel áldozott a legnagyobb magyar emlékének. Az ünnep fénypontja Jankó László tanár magasszárnyalásu beszéde volt. Biztos ecsetvonásokkal festette elénk a magyarság múlt századának első negyedét és benne Széchenyi dicső alakját, tündöklő példaképül állítva a mai nemzedék elé. Az alapos történelmi tanulmányra valló, gyönyörűen megirt emlékbeszéd általános mély hatást keltett. Az emlékbeszédhez méltó keretet adtak Kozma Ernő, Szigeti Gyula és Moór Lajos szavalatai, a zene- és énekkar kiváló szabatossággal előadott számai. — Opera-előadás Pápán. Mint múlt számunkban jeleztük, a m. kir. Operaház együttese folyó hó 7-én (hétfőn) este 7*9 órakor színházunkban opera-estét rendez. Közreműködnek : Kőszeghy Teréz, Radnai Erzsi, dr. Dalnoky Viktor, Demény Artúr, Szikla Adolf a m. kir. Operaház tagjai, Pál Jenő operaénekes és dr. Lányi Viktor rendező. Műsor: 1. Bizet: Carmen. Carmen, Don Jose, Micháele nagy jelenete az első felvonásból. Személyek: Carmen — Radnai Erzsébet; Don Jose — Demény Artúr; Micháele — Kőszeghy Teréz. 2. Bajazzók. Leoncavallo operája, 2 felvonásban. Szövegét fordította Radó Antal. Személyek: Nedda, komédiásnő — Kőszeghy Teréz; Canio, a társaság feje — Demény Artúr; Tonio, a bamba — Dr. Dalnoky Viktor; Beppe, komédiás — Radnai Erzsi; Silvio, pór — Pál Jenő. Jegyek a szinházi pénztárnál előre is megválthatók elővételi díj nélkül, naponta d. e. 10—12-ig és d. u. 2—4-ig. Telefonszám: 52. — A ritka műélvezetet igérő estét ajánljuk a közönség figyelmébe. — A város épít. Sajnos, hogy ma már az állítmány! csak múlt időben mondhatjuk. A hirtelen leesett hó s a beállott téli hideg megakadályozza úgy a városi bérházak, mint az ipariskola teljes erővel megkezdett építkezését. Pedig olyan jól esett annyi száz munkás kezet dologban látni s megnyugvással gondolni arra, hogy keresményük nyomán sok-sok családnak könnyebb lesz, szebb lesz a karácsonya. Reméljük azonban, hogy minél előbb újra aktuális lesz a cim: A város épít. — Bírói és ügyvédi vizsga. Dr. Széky László kir. járásbirósági titkár, ki a pápai járásbíróságnál már hosszabb ideje működik, az egyesített birói és ügyvédi vizsgát kiváló sikerrel letette. — Eljegyzés. Pethő Antal barabásszegi református lelkész, főiskolánk volt kiváló növendéke, széniora, eljegyezte Gaál Olga úrleányt Pápán. — Lelkészválasztás. A nemeskéri ev. gyülekezet szerdán lelkészválasztó közgyűlést tartott, amikor is a szavazatok kétharmadával Götze Gyula pápai segédlelkészt választották lelkészükké. Götze Gyula távozása vesztesége zenei életünknek, amelyben tevékeny részt vett. A kaszinó zenekara is az ő buzgóságából jött létre. — A kaszinó megnyitó estéjét a mult szombati téli vihar látogatottság dolgában hátrányosan befolyásolta ugyan, de akik szembehelyezkedtek a kritikus idővel, azoknak igazán nivós élvezetben volt részük. Az estély gerince Kollár Gedeon bencés tanár előadása volt, aki „Az érzelem világa a lelki életben" cimen mélyenjáró filozófiával, világos stílusban boncolgatta az elvont témát. Kedves keretet képezett előadásához a kettős quartett és Maller Kálmán szép éneke, Nyáry Pál kitűnő szavalata és Erdős Irike kedvderítő monológja. — Országgyűlési képviselőválasztók összeírása. A potgármester közhírré teszi, hogy az országgyűlési képviselőválasztásról szóló 1925. évi XXVI. t.-c. elrendeli, hogy az ország összes lakossága az 1925. évi dec. hó 1-i állapotnak megfelelően összeirassék, hogy ezen összeírás alapján a választók névjegyzéke összeállítható legyen. Ez az összeírás a város egész területén népszámlálásszerüen házrólházra a mai napon megkezdődik és abban a város minden lakosának nemre és korra való tekintet nélkül bent kell lennie. Felhívja a lakosságot, hogy a város által kiküldött összeíró közegeknek a rendeletben előirt kérdésekre a szükséges felvilágosítást a legnagyobb pontossággal és lelkiismeretességgel adják meg, mert az összeíró közegek tévútra vezetése, vagy valótlan adat bemondása, vagy a vallomási iv kitöltésének megtagadása 3 évig terjedő fogházzal lesz büntetve. N ői, leányka, gyermekfelöltő, köpeny, kosztüm, öltöny és télikabát szövetek, békebeli választékban és minőségekben megérkeztek. Dús raktár elsőrendű lendamast-árukban és egyéb kelengyecikkekben KRAUSZ ÉS KORÉIN divatáruházában. Megkezdődött a nagy karácsonyi maradékvásár, 2-3-4 méteres maradékokat rendkívüli olcsó árban árusítjuk.