Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.

1925-01-03 / 1. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. K16flaeté«i ár: Negyedévre 34.000 Icoixma. DR. KŐRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar Egyes szám ára 2000 korona. DR. KŐRÖS ENDRE. könyv- és papirkereskedésében. A földrajz nem ismeri a Balkán nevü tűzhányót, de a történelem igen. Méhében forron­gnak az erők, amelyek kitörése már néhányszor megreszkettette Európát. Ez a soha ki nem alvó vulkán moit újra kitörni készül, hogy megint vérrel áztathassa vén Európa földjét. A rövid­látó politikusok abban a naiv hitben élnek, hogy kitűnően megrajzolták Európa új térképét és most egy frissebb eredmény klasszifikálja tudásukat egy hatalmas szekundával. Az ólom­lábakon járó diplomácia újabb bizonyságait szolgáltatja annak, hogy hazugságokból táplál­kozik, mert amikor összepuszizkodik az olasz és jugoszláv külügyminiszter egymással és államaik semlegességét jelentik ki az albániai eseményekkel szemben, ugyanakkor ügynökeik ott járnak Albániában, hogy élesszék a tüzet, melynek föl-fölcsapó lángjai már nyaldossák az európai békeokmányokat. Hiába nyilatkozik a két jó szomszéd, hogy a zavarok Albánia bel­ügye, mindegyik lesve-lesi a pillanatot, hogy — egymásba haraphasson. Persze, csupa sze­retetből. Albánia a legújabb kor Eris almája, örö­kös civódások oka Olaszország és Jugoszlávia között. Olaszország az egész Adriának ura akar lenni, ami azonban csak akkor sikerül, ha be­járata is az ő kezébe kerül. Hogy ezt Jugo­szlávia nem tűrheti, az magától értetődik. Olasz­ország azonban erről az igényéről le nem mond. Neki létkérdés az Adria birtoka, mert az ántánt­nak és így Olaszországnak is soha meg nem bocsátható rövidlátása folytán megerősödött szlávság első sorban is Olaszország mellének szegezi a gyilkot. És sajátságos, Olaszország ennek tudatában sem világosítja föl a szláv veszedelem felől Franciaországot, mely a német­től való félelmében nem látja meg azt. Hadi­hajóit oda küldi az albániai partokra, — tün­tetni, de mást nem csinál, mert nincs hátvédje, így hát farkasszemet néznek egymással Jugo­szláviával ott, de azért ölelik-csókolják egymást a külügyminiszterek. Rá lehet fogni: az áruló csók! Hát szó, ami szó, a Balkánon nincs rend­ben az ügy. A két szomszédra ráillik Talley­rand hires mondása: arra használják szavokat, hogy azzal gondolataikat elrejtsék. Mind a kettő­ben megvan a vágy, leszámolni egymással. Jugoszlávia egészen helyesen gondolkodik. Ha megnövelték étvágyát, hát elégítsék is ki. Utat engedtek neki az Adriára, ahol ő nem akar inferioritásban maradni Olaszországgal szem­ben. Ő balkáni „hatalom", nem akar tehát más urat ott látni, mint magát. S ha Olasz­ország ezt a jogát nem respektálja, biztosak lehetünk afelől, hogy kenyértörésre viszi a dol­got, mert, hogy bátrabb, mint a talján, azt jól tudjuk. Egyelőre számol ugyan belső ziláltsá­gával s azért küldözgeti külügyminiszterét hol ide, hol oda, azért festi falra Rómában a monarchia föltámadásának ördögét. És Olasz­ország nem használja föl ezt a kedvező alkal­mat a tolakodó visszaszorítására. Pedig az olasz komoly föllépésére pillanatok alatt szétmálna a büszke S. H. S. Az összeütközés elkerülhetetlen. A Balkánon nem azért szokott tüz támadni, hogy az tovább ne terjedjen s ne pörzsölje föl a távolabbi területeket. Sohasem adtunk hitelt a fennen hangoztatott kitételeknek : viszonyunk a szomszéd államokkal a legkielégítöbb, mert sok esetben már készen volt a hadüzenet, ami­kor ilyeneket mondtak. Most is beszélhet a két szomszéd. A viszony közöttük a lehető leg­rosszabb, csak nem merik az első ágyút elsütni, holott a tüzérek már égő kanóccal állanak mellette. Bennünket igen közelről érdekelnek ezek az események. Egyik igen jó szomszédunk, aki mellékesen egyik megrablónk, kerülhet terítékre, ami miatt igazán nincs okunk haragudni. Bár minden ellenségünket megtanítaná valaki egy kis móresre és leszállítaná őket a Pegazusról, ! amelyre egy hitvány szerződés ültette őket. j Fütyörészve tettek „hódításokat" a minden fegyverétől megfosztott Magyarországon, fizesse­nek rá. Európának érdeke a szlávság előretörését megakadályozni s ebben nekünk is szerepet kell adni. Szívesen vállaljuk azt, mert csak így sikerül régi birtokállományunkat visszaszerezni. Kisérjük hát figyelemmel az albániai eseménye­ket, amelyek — adja Isten, minél előbb — Magyarország föltámadására vezethetnek. Pérely Imre. A városunkban működő „Képző- és Ipar­művészeti Társulat" imént zárult képkiállításán mintegy 70 művével szerepelt Pérely (Hercz) Imre. Párely először iparművésznek készült, úgy tért át a festészetre, annak is egyik főképpen vonzó ágára, a grafikára, melyet tán legnagyobb szeretettel művel. Hazánkban temérdek rajza, vázlata, sok rézkarca, több cikke s különösen az 1922-ben jeleseink portréiból összeállított „Magyar Fejek" (32 arckép) cimü kiváló műve révén országosan jól ismert neve van. Jelenleg mintegy négy hónapos tanulmányutat tesz Olasz­országban, most éppen Rómában él, s mint városunk szülötte régebbi, de főként római tanulmányaiból összeállított képsorozatát tisz­teletreméltó hálából először is szülővárosában mutatta be. Az igen szép kollekció, mely olasz­országi utjának természetesen csak egy része — s az egészből valószínűleg februárban Buda­pesten rendez kiállítást az Ernst-ben vagy a Belvedere-ben — négy kompozíciót, azokhoz ké­szült több tanulmányfőt (nagyított méretben), sok pasztellt (fejek és tájak), rőtel- (vöröskréta) vázlatokat, tinta-képeket, ceruzarajzokat és akvarelleket tartalmaz. Nagy súlyt helyez négy kompozíciójára: a Hegyi beszéd, Lázár fel­támasztása és két Utolsó vacsora cimü képére, melyek — saját érzése szerint is — római útja nélkül nem készültek volna. A koncepció új­szerűsége, egyéniessége, kivált háromnál, az alakok, fény- és árnyékhatások szigorú keze­lése valóban nagy várakozásra késztik az embert e vázlatos müveit illetőleg, melyeket először rézkarcokban készít el, majd nagyméretű olaj­festményekben fest meg. Minden alakjához természetes nagyságú vázlatai is már készen vannak. Rézkarcai, melyek közül a Golgotha valóban tragikus hatású, az Ópium alakjai bizarrságukkal hatnak a mesteri technika mellett, — Dürer, Rembrandt és Goya grafikus műveit juttatják eszünkbe, de Pérely individiuuma egész más: fiatal, modern, s bár még keres és töpreng, e téren is sokat várhatunk tőle. Szólhatnánk remek pasztelljeiről, ceruza-, szépia-rajzairól; de hisz kik láttuk a sorozatot, bámultuk azokat, a kezelésnek hol egyszerűsége, hol festői volta, tárgyainak változatossága újra és újra vissza­vonzotíak bennünket műveihez. Sajnos, bár a Város jó példával járt elől, tehetősebbjeink a fiatal Művész alkotásait érdemük szerint nem méltányolták, azokat nem vásárolták eléggé, vagy tán Pápán is a pompás grafikai alkotások helyett inkább tetszenek még az utazók s ügynökök által terjesztett u. n. „eredeti olaj­festménynek, értsd: értéktelen, silány, úgy­szólván gyárilag készült „képek". — Egyébként a fiatal Mester e Szent Év-ben nagy értékű alkotással lepi majd meg tisztelőit: Rómában időzése alatt lerajzolta az összes ott időző kardinálisokat, s Vanu<elli-nek, a bíborosok Nesztorának — ki a mostani pápát is koro­názta, közbenjárására magát a pápát is le­rajzolja. E művei — melyekről maga írja, hogy : ' „olyan szép fejrajzokat még életemben nem csináltam" — a Magyar fejek-hez hasonló mó­don, könyvalakban jelennek meg, de igen díszes kiállításban. S így Pérely: könyvének inter­nacionális szempontból való hatása folytán a művészen kivül nemzetére is csak dicsőséget hoz, aminek ő is igen örülne, mert nemzeté­nek valóban hű fia ő. Adjon Isten igen-igen sok sikert neki! L. j. ÚJDONSÁGOK. — Szi!veszter-est. Az ó-év utolsó napját, mint máskor és mindig, pohárcsengés, zene búcsúztatta idén is, de hiába az a pohár sem úgy cseng, az a muzsika sem úgy szól tiz esztendő óta, mint annak előtte. Tizedik Szil­veszterünk volt az idén, amióta a háború lélek­emésztő gondjaival és aggodalmaival, sok-sok nyomoruságával, végzetes katasztrófájával reánk szakadt. És ha ma már nincs senkink a harc­téren, akiért aggódnunk, akinek életéért remeg­nünk kellene, úgy érezzük, mintha mindnyájan harctéren járnánk, reményeink, álmaink harctéri temetőjén. Azért hát nem is igazi a mi szilveszteri mulatásunk és mindaddig nem az, amig meg nem változik mindaz aminek meg kell változnia. A város külső képe a szokott, szilveszteri volt idén is. Égtek az ívlámpák a hajdani bőség szimbólumaként. A társaskörökben: Kaszinóban, Polgári Körben, Katholikus Körben, a többiek­ben is mindenütt és egyéb nyilvános helyeken is szép számmal jöttek össze a szilveszteri hangulatot keresők, de még többen otthon, a család szűkebb körében vélték azt meglelhetni. És megjött az éjfél, mint máshol is mindig, a villany kialudt egy pillanatra, hogy aztán újra kigyúljon és mig a családtagok és jó ismerősök egymásnak boldog új évet kívántak, soha vágyób­ban nem töltötte be szivüket az óhaj: Adjon Isten, ami nincs, Az új esztendőben! — Megyebizottsági tagválasztások. A megüresedett törvényhatósági bizottsági tagsági helyeket e héten hétfőn töltötték be. A válasz­tás iránt az I. kerületben, hol dr. Csoknyay János volt a választási elnök, nem nagy érdeklő­dés mutatkozott. Mindössze 87 szavazatot adtak le, melyek Varga József postafelügyelőre estek. A II. kerületben a Szűcs Dezső elnöklésével működő bizottság előtt több szavazatot adtak le, összesen 120-at. Itt egyhangúlag dr. Antal Géza, dunántúli református püspököt válasz­tották meg. E választást, mellyel különben a kerület önmagát tisztelte meg, azért is örvende­tesnek tartjuk, mert ezzel városunk előrelátható­lag a közigazgatási bizottságban is képviselte­téshez fog jutni. — B) lista a városnál. A város kép­viselőtestületének a létszámcsökkentés keresztül­vitele tárgyában kiküldött bizottsága e héten tartotta meg ülését. A bizottság tárgyalásai bi­zalmas jellegűek voltak, annyit Írhatunk róla csupán, hogy az egész adminisztráció gépe­zetét beható kritikai szemle alá vették ez alka­lomból. Végeredmény kép úgy döntöttek, hogy mivel a város a lefolyt évben megüresedett négy — kezelői, díjnoki és szolgai — állást éppen a létszámcsökkentési rendeletre való te­kintettel amúgy sem töltötte be, újabb redukció gyanánt csupán három előrehaladottabb korú díjnokot bocsát el a szolgálatból, kik amúgy is, mint más helyről nyugdíjat élvezők működ­tek a városnál. Ami egyéb változás még szük­ségesnek mutatkozik, az nem a létszámcsök­kentő rendelet keretében oldható meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom