Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.

1924-11-29 / 48. szám

Mexikóban véresen folyik a rendcsinálás. Gonzales tábornok jelentése szerint, amelyet a Tabasco állambeli hadmüveletekről terjesztett be, 70 tisztet, közöttük három tábornokot és négy ezredest, akik az azelőtt Villa Huerta által vezetett forradalmi haderők kötelékébe tartoztak, utóbb azonban a Huerta-lázadás meghiúsulása után kegyelemben részesültek, — minthogy legutóbb újból megkezdték a kormány elleni működésüket — elfogtak, haditörvényszék elé állítottak és Villa Hermoso-ban agyonlőttek. „A KACSA." Irta: Bodor Aladár. Benő barátunk nyakig volt a szerelmi históriájában. Ez volt a százhuszadik szerelme, ámbár némely barátaink nyilvántartása szerint csak a száztizenkilencedik. Csakhogy ez valamennyinél komolyabb, -alaposabb és sürgősebb volt. Benőnek ugyanis a legutóbbi lakása öt hónap óta fizetetlen volt — öthavi rekordra is csak az ő hallatlan albérlőmüvészete volt képes a mai bizalmatlan világban —, sőt két hónap óta egyáltalán nem is lakott, hanem ehelyett, amint mondta, „a lét finomultabb formáit öltötte föl", például zsúrozott, barátainál aiudt, egyizben állítólag költőtársának, Petőfinek szobortalapzatán. Adósságai csak futólagosan is: A szabónál kb 800 arany K és 4000 szokol fehérnemüsnél kb 350 arany K tizenöt virágkereskedésben kb. 200 arany K és Erdélyből állítólag esedékes 6500 lei Jánosnál,' Pistánál, Sándornál, Ödönnél, Jenőnél és más barátoknál és barátok barátainál minden európai pénznemben kölcsön kb. . . 1600 arany K Unió és más exotikus államok pénznemeiben kb. . . . 500 arany K két főpincérnél még a háború előttről 22 arany K aranyművesnél öt jegygyűrűvisszaváltás (még egyben se volt név) 28 arany K előre fölvett honoráriumok kb. 800 arany K tőlem pár percre kölcsönözve 1916-ban 80 arany K ... De minek folytassuk, mikor a lista úgyse lehetne teljes, távolról sem. Ennyiből is látható, hogy Benő barátunk házassága immár közüggyé vált, az ország pénzügyi újjászületésének szerves részévé jelentősödött. Mindez azonban még nem indokolná meg a dühös szerelmet Benő részéről Nóvák Ella iránt. A szerelem ideálisan tiszta virágának hímporát tulajdonképpen én szórtam Benő lelke bibéjére. Ugy esett, hogy Jánossal beszélgettem. Pénzről. Eszembe jutott a Benő öt percre kölcsönzött 80 koronája is. Jánosnál volt egy fölbélyegzett lembergi levelezőlap, kétségbeesett kósza reménnyel megírtam hát nőies betűkkel Benőnek: „Miért nem gondol rám? Ella". Ellát irtam, mert tudtommal a 30 év körüli Ellák nagyrésze hozományos leány. Másnap Benő nálam járt. Hanyagul odavetette : — Borzasztó, hogy folyton üldöznek a nők. Itt van már megint egy lap. Hanyagul elémdobta a lapomat. — Hm. Ella. Tudtommal jómódú leány. — Tőlem lehet. Az én nyakamba ugyan nem varrja magát. Nem birok szabadulni tőle. — Pedig rajong érted. És te, te komisz, valósággal belegázoltál a lelkébe, túlságos messze mentél! — Eh, csekélység. Inkább meleg barátság az egész. Csakhogy a kicsike túlságosan érzelgős. Rögtön könnyekre fakadt, pedig az ilyesmit ki nem állhatom. — Kedves barátom, ha már ilyen messzire mentél, most már vedd feleségül, gazember! Az apja tekintélyes vagyona lehetővé teszi, hogy költészetedet kifejthesd egész káprázatos pompájában ! — Utálom az apja millióit! — De irgalmazz legalább a leányának, az előkelő szellem. Minden versedet könyv nélküi tudja. , Észre kellett vennem, hogy ez a meggondolatlan propaganda-szólamom vesékig talált Benőnél. Láttam róla, most már szeretne megkérni, hogy legalább mutassam be a drága leánynak, vagy legalább mondjam meg, miféle Elláról van szó. — Mit szólsz a szeme színéhez ? — kezdte tapogatózva. — Gyönyörű. Úgyszólván minden szin benne van. Mindenik s. egyik sem. — Úgy van ... És a haja ? — Szintén. — Mondd csak, te hogy szoktad szólítani az apját? — Csak úgy . . . Kedves urambátyám. — Én is. No, de ezelőtt, mikor csak névről ismerted ? — Akkor? Hát . . . „Kedvesigazgató ur". (így ma mindenkit hívhatnak Budapesten.) — És hogy címezted neki a levelet? — A levelet ? Hát nagy betűvel kezdtem. De megbocsáss, sietnem kell, pénzről van szó, máris elkéstem. Benő ott maradt tűnődve az út közepén, majd elgázolták az autók. Másnap a háziasszonya említette, hogy .Benő sokáig fönnmaradt, valószínűleg sakkföladványokon, vagy más rébuszokon gondolkozott, reggel pedig két dollárt kért tőle kölcsön, rövidesen bekövetkezendő házasságára. Rövidesen elterjedt, hogy Benő elszántan szerelmes Nóvák Ellába, a gazdag könyvkereskedő leányába. Benő szórakozott lelt, elpirult, gyalázta az öreg Novákot, ha pedig leányáról szólt, a iegszigorubb titoktartással, sőt sértődékeny lovagiassággal visszautasított minden kérdezősködést. Kissé megzavarodtam a hir hallatára. Sikerült Benővel a Nóvák könyvesbolt közelében találkoznom. — Kérlek kedves Benő. — Jó, hogy talállak. Adj csak hamar négyszázezret. Nem lehetetlen, hogy igen rövid idő alatt mindent visszafizetek. — Ezúttal nesze, de Eilára vonatkozólag némi közlendőm volna. . . — Nem vagyok rá kíváncsi: — felelte kardpenge-élességgel. — Egyszersmindenkorra megtiltok róla minden férfinak bármi konfidens bizalmaskodást. — Már pedig Nóvák ENávai egy kis baj van . . . — Egy szót se, mert torkodra forrasztom ! — Az ördögbe is, mi alapon? — Mi alapon ? — Benő kissé elsáppadt az indulattól. — A tisztelet, a gyöngéd barátság, mellyel iránta viseltetem, s a bizalmas ragaszkodás, amellyel ő rajtam csügg . . . — Az ördögbe? Mikor láttad te Nóvák Ellát? — Ma is voltam náluk, az imént. Az öreg nem is tudja. Nézd, éppen ott áll az öreg a könyvesbolt ajtajában. Ha tudná, megölne. Öregem, kerekítsd ki ezt az összegecskét hétszázezerre. Az öreg Nóvák csakugyan ott állt a bolt ajtajában, észre se vett minket. Kissé türelmetlenül förmedtem Benőre: — Eh, azt a . . . mit komédiázol ? — Hallgass — szólt elfúló hangon Benő és a szeme majdnem megtelt könnyel, ahogy a karomba kapaszkodott, — ez végre komoly, döntő érzés . . . úgy érzem, végzetes ... És ő, ő odavan, szegény, szegény Ellám . . . Ránéztem Benőre, sápadt, kialvatlan és szenvedő volt. Hogy a fenébe mondjam én meg most ennek a szerencsétlen felborzolt kakadunak, hogy Nóvák Ella nem is létezik, az öreg Nóvák agglegény s így semmiféle Ellája nem is fog létezni. Hiszen már mindnyájan tudtuk, hogy kenő egy véletlen füilentésemben kigondolt lénybe szerelmes, úgyszólván egy sajtóhiba, ami holmi költő számára elég légies lény ugyan, de — fájdalom — ilyen lényeknek még hozomány se járja. — Na hát menj bolond és járd a bolondját, — mondtam neki. Megvetőleg végigmért. — Tudom, hogy most irigykedel rám, amiért az öreg vagyonát örökölni fogom, hiszen ni, a vén gazember alig húzza már, na menj, mindig komisz barát voltál! Sajnáltam Benőt. Mindnyájan sajnáltuk. Benő e napokban több kölcsönt kapott gyöngéd baráti körünktől, mint bármikor. Úgy tekintettünk rá, mint egy mély, finom és boldogtalan szerelem kiválasztottjára. Költészete dúsan sarjadzott, megnőttt és kimélyült; egy fönséges fájdalom elragadtatásában ujjongva zokogó ifjúi lélek zengett sűrűn megjelenő verseiből. Sohasem láttunk hazai hírlapirodalmunkban finomabban hizlalt „kacsát". — Nézd, — szólt nekem Benő egy napon, megragadva karomát a klubban, — a vén gazember már mit talált ki ellenem. Egy idő óta azzal kapom vissza Ellának írott leveleimet, hogy „Cimzetí ismeretlen". És mutatta visszakapott leveleit. — És Ella? —- kajánkodott bele beszélgetésünkbe János. — Rajongóbb, mint valaha! — vágott vissza Benő, gúnyos fölénnyel. — Itt vannak a levelei a bal felső zsebemben ... Na, véletlenül éppen most otthon maradtak. A fényképe is. Gyönyörűen sikerült, a Margitszigeten vettem föl, az ő gépével. De most sietek haza, nehogy az inas beleüsse az orrát az otthon maradt levelezésembe. Izgatottan elsietett. Mennyire megviselt volt ez a fiu. Volt, aki megleste versírás, vagy a Városligetben való ábrándozás közben, állítólag girni is látták. Bizonyos, hogy igazán szerelmes lett, nekikeseredetten, dühösen, egész exisztenciájával. És egészen belesoványodott .abba a kinzó bizonytalanságba, hogy azt se tudhatta, milyen és voltaképen ki is ez a leány, aki már úgyszólván a menyasszonya s akiről kérdezősködő barátai számára kénytelen változatos hazugságokat, históriákat költeni naprólnapra. S aki őbelé szerelmes! Óh, hát lehet-e egy iíyen csodálatos, izgalmas, költői képzeletét egyre gyullasztgató lényt nem szeretni?! Most már egyikünk se merte volna Benőt fölvilágosítani, hiszen a kat^n robbanásig izzott. A robbanásnak pedig mégis csak be kellett következnie. Közgazdasági helyzete ugyanis a przemysli várostrom képét öltötte magára, ajtaján a hitelezők pergőtüze, alatta aknák, kifogyott minden nyers és feldolgozott anyagból, el egészen a feketekávéig és sóskifliig. E végzetes helyzetben vakmerő kitörést kísérelt meg a legkényesebb ponton. Hóna alá csapta a kéziratait s beállított magához az öreg Novákhoz. — Uram, — kezdte jelentősen a szemébe mélyesztve tekintetét, — ön nem tagadhatja meg e könyvem sürgős kiadását. — Sajnálom, nincs szükségem a dolgaira. — Uram, bármily rideg és elutasító ön irántam, de ön, éppen ön és éppen énirántam ... — Ugyan Benő úr, hát csakugyan hisz ön az én leányomban ? Nekem ugyan elmondták az egész históriát, de azt hittem, túloztak. — Hogy hiszek-e neki? Igen. Nóvák úr, hiszek, nem kételkedhetem kitartó érzelmében. Bármennyire kétségbeejti is ez önt, de éppen ezért bármily makacs, leányát meg nem értő ön, bármily oktalanul elfogult, korlátolt, mint apa . . . — Az ördögbe, elég ! Nem is vagyok apa! — Hanem középkorú vadállat! — Értse meg szerencsétlen, nincs leányom ! Sohase is volt! Agglegény vagyok! Semmi leánypereputtyom sincs! Nóvák Ella nevü lény sohase is létezett, önt a barátai becsapták, nekiugrasztották egy nemlétező leánynak és fölbőszítették ellenem ... na, na, Benő ur, azért nem kell olyan képet vágni rám, na üljön le csak ebbe a karosszékbe, így, nyújtózkodjék el kissé, aztán igya meg gyorsan ezt a pohár vizet. A Benő barátunkon szemmel láthatólag megnyilvánuló rendkívüli lelki megrázkódtatás teljesen érthető volt. Ilyen szerelmi csalódás még nem ért férfiút az egész irodalomtörténetbén, sőt a polgári történelem folyamán sem. Benő testileg, lelkileg támolyogva hagyta el legott a Nóvák könyvesboltját s szédülve vánszorgott haza. Nem is haza, hiszen azóta nem találjuk egyetlen lakásán sem. Barátai, rokonai s állítólagos rokonai lakásán sem. Viszont el nem utazhatott, hiszen a vasúti pénztárak tudvalevőleg a hitelnyújtás megkezdésétől még mindig mereven elzárkóznak. Hol van hát Benő, a költő? Kérünk minden jóindulatu embert, szíveskedjenek bennünket, barátait, nyomravezetni. Kecsegtessék őt azzal, hogy nagyobb pénzösszeg áll náluk rendelkezésére. Ennek talán még mai lelkiállapotában se fog tudni ellentállani. Hirdessen a Pápai Hírlapiban.