Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.

1924-02-09 / 6. szám

Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy hónapra 2000 korona. Egves szám ára 500 korona. Laptulajdonos főszerkesztő; DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. OMB AT O IV. Háborús szerzeményekről szól az ének s az éneknek igen megnyerő hangja van, mert a magántulajdon szentségének akkordját ütik meg benne. Ez pedig, miután egy kis keserű kóstolót kaptunk a kommunizmusból, igen népszerű akkord marad s pláne ha Gaál Gaszton üti meg, sietnek sokan mindjárt, hogy utána zengjék. Pedig ha százszor és ezerszer Gaál Gaszton mondja, az, ami a mások izzadságán, vérén gyűlt össze, ami annak az ügyes felhasználásával létesüli, hogy az egyik — bocsánat, nincs rá más szó — kisvindlizte magát a katonai szolgálat alól, mig a másik ideális lelkesedéssel teljesítette ugyanakkor hazája iránti kötelességét, az nem eshetik oiyan beszámítás alá, mint amit a béke becsületes munkájával szerzett meg valaki, vagy ami birtokot királyi ajándék adott a nemzeti kultúra céljaira. Egy kategóriába ezek semmi szin alatt nem tartozhatnak. És bár nyilvánvaló dolog, hogy amikor vagyonváltság cimen földbirtokok régi területükben — megkisebbednek s így a magántulajdon elvén teljesen törvényes formában rés üttetik, akkor nem volna égbekiáltó sérelem a háborús vagyonoknak megtérítés melletti elkobzása, mi még sem ez álláspont helyessége mellett kardoskodunk. Mi csak adót vettetnénk ki rájuk, de akkora adót, mint Franciaországban, ahol a félkarok, féllábak, félszemek és egész nyomorúságok egyensúlyát a háborús szerzemények oly megterhelésével állították helyre, mi még akkor is segített volna Franciaországon, ha nem győzött volna. S amit megtett a győztes, azt — ezer kínunk, keservünk enyhítésére, a munkás, tisztviselő, polgári osztály talpraállítására — nem tudná megtenni egy legyőzött állam ? Nem segít száz külföldi kölcsön, ha nem segítünk magunk önmagunkon. Malomkő esik le azok szivéről, akik előtt rend, becsület, emberiesség nem puszta szó csupán, hanem eszmény, melynek megvalósításáért küzdeni az emberi méltóság igazi kritériumának tekintik. És malomkő esik le azok szivéről — ám ezek ugyanazok, akik az előbbiek, mert aki rendet, becsületet, emberiességet akar, az szereti igazán hazáját és az őrködik féltő gonddal hírnevén —, mondom, mázsás tehertől szabadulnak azok, akik elszorúlt lélekkel nézték, mint taposta sárba a magyar nemzet ősi hirnevét a sötétben bujkáló gonosztevők bombagyártó csapata. A bűnösök — így mondja a hivatalos jelentés, melynek komoly hangja minden kételkedést eleve megcáfol — két év után végre mind hurokra kerültek és nincs messze az idő, mikor számot adnak tetteikről, melyeknél elvetemültebbet és gyalázatosabbat alig ismernek nemzetünk bünpolitikai krónikái. Mintha szimbóluma leit volna ez annak, hogy az aljas trianoni békével a i alkán felszabadult immár a magyar kulfura nemesebb talajára is, soha még ily alávalóságok nem estek meg nálunk, csak hallomásból tudtunk rrjiuk, néha inkább csak rémes fantázia-szüleményeknek tartottuk őket. Pedig, hogy valók lehettek másutt is, bebizonyult akkor, amikor a bombák irtózatos robbanását hallottuk és láttuk az iszonyatosan szétszaggatott holttesteket, vak düh ártatlan ~ áldozatait. Minden jó magyarnak igazi, nagy megkönnyebbülés annak tudata, hogy a szbirrek sötét hada végre méltó bűnhődése küszöbén áll, ám nem hallgatjuk el, a megnyugvás akkor válnék teljessé, ha velük együtt a biróság Ítélőszéke elé kerülnének azok is, kiket ez a banda csak megfizetett bérencek gyanánt használt fel a maga gonosz céljainak elérésére. A testnevelési törvény és városunk sportélete. Február hó 1-én bocsátotta ki a vallásés 'közoktatásügyi nHnkrterium -a testrievelésrői szóló 1921. évi Üli t.-c. végrehajtási, utasítását. Az előző Országos Testnevelési Tanács már évekkel ezelőtt letárgyalta a szöveget, tevékeny nemzetgyűlésünk azonban csak a kormányzó egyenes kívánságára tudott három évi halogatás után néhány percet szakítani a rendelet jóváhagyására. Végre azonban ez is megtörtént s most odakerül a rendelet a haza helyiérdekű bölcseinek az ítélőszéke elé. Valami meleg fogadtatásban bizonyára nem fog részesülni, mert az észszerű testedzés még mindig holmi uraskodó kapa-kaszakerülés nálunk a kultura ellen csökönyösen öklelődző közvélemény előtt. A nemzetvédelmi jelentőségét bizonyára kevesen fogják megérezni. Nem sokan ; fogják megérteni, hogy a fuldokló után dobott biztos mentőkötél ez a rendelet. Hiszen nincs állandó hadseregünk, amely a fegyelmet, törvénytiszteletet, kötelességtudást és a többi államalkotó erényeket belenevelje az ifjúság lelkébe. A maga csekélységét helytelenül értékelő, züllöttlelkü és alantas ösztönök sodrában vergődő fiatalember típusa pedig minden társadalmi rétegben egyre általánosabbá kezd válni. És mi lesz a testi szívósság, teherbírás, munkaképesség és egészség kérdésével, amelyek az egyeseken át az összességre, az egész nemzet életerejére is kihatással vannak. Annyi bizonyos, hogy frázisok bömbölésével nem fogjuk megmenteni a hazát. Ahhoz a testi, szellemi és erkölcsi készségeink véksőkig való fokozása adja meg az egyetlen komoly lehetőséget. A sivár jelen és kárhozatos múlt ezer mérgével megmételyezett ellenséges közvélemény álljon félre tehát az útból s ne kapkodjanak az induló kerék küllőihez a feneketlen gyomrú előcsahosok sem, mert súlyosan vétkeznek ez ellen a szerencsétlen nemzet ellen, amely ezzel a lépésével visszatérő életösztönének első öntudatos tanújelét adta. Az ifjúságé a jövő, joggal várhatja tehát, hogy illetéktelen kezek el ne orozzák legtermészetesebb jogait. Hogy pedig mennyire időszerű volt ez a törvény, arra éppen városunk szolgálhatna legékesebb például. Századok óta emlegetik világszerte iskoláiról, de ennyi tenger idő kevés volt ahhoz, hogy megfelelő iskolai játszótérrel ajándékozza meg a falai között nevelkedő ifjúságot. A vásártérnek nevezett szeméttelepen kénytelen felfrissülést keresni az iskolák padjaiban görnyedező ifjúság még ma is, de annak is a legpiszkosabb részén, mert a gyepes területekről persze „közérdekből" — azaz néhány alsóvárosi bika jólfelfogott érdekében — az illetékes hatóságok évről-évre következetesen kitiltják. Még szerencse, hogy a professzor urak az utóbbi évszázadokban nem vették észre ezeket a lehetetlen állapotokat, mert akkor csúnya kulturbotrány lehetett volna belőle. Ámbár a helyzet nem is olyan veszedelmes. A kiutalt terüieten két másik helybeli sportegylet játékosai is gyakorolnak ugyanis, akiktől úgy sem juthat közelébe ennek a fertőzött területnek az ifjúság. De épen ilyen mostoha a helyzete a város sportoló közönségének is. A Pápai Sport Egylet Erzsébet-ligeti telepe használhatatlan, mert kicsi, a Pápai Futball Clubnak és az iparos ifjak Kinizsi Testedző Osztályának pedig semminemű telepe sincs, holott a három egyesület tagjainak létszáma meghaladja a háromezret. Szóval háromezer felnőtt városi lakosnak és körül bel négy-ötezer tanulónak az érdeke kevesebbet nyomott eddig a latban, mint egypár alsóvárosi bikának. Ha pedig ez továbbra is így marad, akkor valóban megérdemlik ezek a nevezetes állatok, hogy Caligula római császár hátaslovának irigylésreméltó sorsára jussanak. Ide azonban mégsem jutunk, mert a dolog nem maradhat ennyiben. A törvény ugyanis részletesen intézkedik valamennyi teendő felől. Először is minden egészséges ifjút, foglalkozásra való tekintet nélkül, 12 éves kortól egész 21-ig rendszeres testgyakorlásra kötelez. Erről az elöljáróság hivatalos kimutatást fog vezetni s a mulasztókat vagy akadályozó munkaadókat, szülőket és gyámokat háromszáztól százezer koronáig terjedő birsággal bünteti. A felügyeletei egy hattagú városi testnevelési bizottság fogja gyakorolni, amely a törvényhatósági bizottságnak, testnevelési felügyelőknek és Orsz. Testnevelési Tanácsnak ellenőrzése mellett működik. A 23. § pedig ugy intézkedik, hogy a városok a testnevelést a helyi szükségletnek megfelelő játszóterek létesítésével és fenntartásával kötelesek támogatni s ezeknek olyan méretűeknek kell lenni s olyan helyen feküdni, hogy idővel rendes sportteleppé fejleszthetők legyenek. Megfelelő terület hiányában pedig a várost a 24. § kisajátítási joggal is felruházza. De legfontosabb ugyanannak a cikkelynek harmadik bekezdése, amely így szól: „Ha valamely község kötelezettségeinek eleget tenni vonakodnék, akkor a vallás- és közoktatásügyi mjniszter a belügyminiszterrel egyetértően a saját területének átengedésére, alkalmas terület vásárlására, szükség esetén kisajátítására szoríthatja". Erre azonban bizonyára nem kerül a sor, mert a város vezetőségének és a tanács tagjainak nagy többsége olyan megértő jóindulattal kezeli újabban az ügyet s az iskolák vezetői olyan meleg érdeklődést tanúsítanak a kérdés elintézése iránt, hogy az ifjúság és a város érdekelt közönsége a legteljesebb bizalommal tekinthet a további fejlemények elé. De lényegesen elősegíti a kedvező megoldást az is, hogy egyúttal a testnevelési alapot is visszaállította a miniszter, ami ezidőszerint körülbelül egy és félmilliárd koronára rug. íme csak egyetlen városban mennyi visszásságot szüntethet meg ez az időszerű rendelet. De a hatását majd csak a jövőben érezteti igazán, amikor az üszkös romok felett országszerte új élet pezsdül, amikor ifjaink arcáról ismét eltűnik az alantas ösztönök kaján torzulása s a magasbanéző tiszta szemek a megváltás felemelő igéretét sugározzák felénk. Kovács Lajos Jenő.