Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.

1924-07-26 / 30. szám

M E G J E L E N 1 K MIND E W SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy hónapra 8000 korona. Egyes szám ára 2000 korona. Lapiulajdonos főszerkesztő : DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Létszámapasztásról lévén szó, megkérdezték az alispánokat, nem lehetne-e nélkülözni pl. a járásorvosokat? A cimük megmaradhatna kitüntetés gyanánt, összes teendőik is megmaradnának, csak éppen a fizetésüket szüntetnék meg, hogy az államháztartás könnyebben rendbe jöjjön. Az alispánok bizonyára balfogásnak fogják minősíteni ezt a létszámapasztást, mellyel igazán csak morzsákat lehet megtakarítani, de némi reflexiót érdemes flizni e kiválóan szellemes ötlethez. Nem tudjuk ugyanis megérteni, hogy ha már vissza akarják állítani a régmúlt tiszteletreméltó hagyományait az ország szegénységére való tekintettel, ha újból meg akarják teremteni a „nobile officiumot", a díjtalan magasztos közszolgálatot, miért akarják azt valahol a középen, a kisebb megtakarítást és kisebb tisztességet jelentő állásoknál megkezdeni. Miért nem azt javasolják, hogy a miniszterek, a honatyák s más hasonló nagyok töltsék be fizetés nélkül magas méltóságaikat és országboldogító ambícióikat. Mert ezekre a tisztségekre igazán lehetne kapni nemesen hivatottakat, maguknak a nagy méltóságoknak kedvéért. És talán szerencsésebb megoldás volna takarékossági szempontból is, ha e nagy fizetésű tömegeknél szüntetnék meg a fizetéseket, hisz nagyon sok derék, minden tiszteletet megérdemlő vagyonos embere van még ennek az országnak, kik szívesen áldoznának pénzt, időt, munkát a haza oltárára, az államháztartás pedig sokkal tekintélyesebb összegektől menekülne, mint a kis vidéki járásorvosok szerény dotációjának megtakarításával. De azt sem tudjuk megérteni, hogy miért keli nálunk mindig, ha ilyen kérdések felvetődnek, elsősorban a közegészségügynek és a művelődésügynek lenyelni a visszafejlődés keserű piluláit. Mert ezek nálunk, a mi kis szomorú Magyarországunkban a Hamupipőkék, holott ha igazán, komolyan és korrektül gondoskodnánk az ország jövőjéről, ezeknek a Nebástsvirágoknak kellene lenni. KIS TIVADAR könyvkereskedésébe és könyvkötészetébe Országépítés. egy-egy tanonc jó fizetéssel azonnal felvétetik. Mi, magyarok, most úgy vagyunk, mint az az ember, akinek háza tetejét szétrombolta a vihar, a falakat pedig ledöntötte a földrengés: ha azt akarja, hogy őmaga és a hozzátartozói zsellérsorsra ne jussanak, hogy vagyonúkban és életerőikben el ne pusztuljanak, új hajlékot kell építenie. A sok kíizködéssel megépített házunk romjai előtt tétlenül mi sem vesztegelhetünk, hanem, miként a feldúlt hangyaboly lakói teszik, tétovázás nélkül hozzá kell látnunk nekünk is a porszemek összeszedéséhez, hogy azokból az eddiginél szilárdabban újjáépíthessük a házunkat, a szétdúlt magyar hazát. Ebből az építő munkából osztály- és rangkülönbség nélkül mindenkinek, aki a magyar haza régif határai között él és a jövőben élni jog, közös akarattal és egyetértéssel becsületesen ki kell vennie a maga részét. Hitfelekezeti és nemzetiségi különbségek nélkül ki kell vennie a maga részét az utcaseprőtől és a piaci kofától kezdve fel, a törvényhozókig; a szellemi és a testi munka nyomorgó ekziszienciáitól kezdve a nagy vagyon uráig. Ki kell vennie a maga részét mindenkinek: férfiúnak és nőnek, kis diáknak és aggastyánnak egyaránt, mert így kívánják ezt fajunk fennmaradásának és fejlődésének követelményei; de így kívánja ezt a nemzeti becsületünk is. Azokra, akik önző hasznossági elvektől vezéreltetve ez alól a nemzeti munka alól kivonják magokat, még a sírjaikból is átkot fognak kiáltani az égre fel mindazok, akik a régi hazáért véröket ontották. Az újjáépítés a jövő feladatai közé tartozik ugyan, az előkészítés munkája azonban már a mostan élő nemzedék kötelessége. Nagyon fontos kötelesség ez, mert az újjáépítés sikere függ tőle. Mindenek előtt be kell vinnünk a köztudatba a nagy nemzeti célt, hogy az irányítsa érzésünket, gondolkozásunkat és cselekedeteinket. Azután pedig meg kell értetnünk mindenkivel, hogy ennek a célnak lelkiismeretes szolgálata nélkül hazug szemfényvesztés minden szó, amely hazafisággal kérkedik akkor is, amidőn a nemzeti erők egyesítésének szükségét hirdetve tulajdonképen azoknak széttagolásáért hangzik el. Mert széttagoltan, politikai, hitfelekezeti és szociális pártokra szakadva nincs egyetértés, egyetértés nélkül nincs egységes nemzeti akarat, e nélkül pedig nincsen — mert nem is lehet — se erkölcsi, se fizikai erőnk az országépítés nagy és nehéz feladatának megoldásához. Ennélfogva egymás megértése nélkül úgy fogunk járni, mint a bibliai Bábel-torony építői jártak : tudniillik, ha hozzá is kezdenénk a nagy mü- felépítéséhez, nem tudnók azt sikeresen tovább folytatni, tehát az egymás meg nem értésének átkát hirdetve, fenn fog maradni csonka országunkból egy gyászos emlék, míg végre azzal együtt, miként a babilóniaiak, mi is elpusztulunk a nemzetek soraiból. A széttagolt nemzeti erők egyesítéséhez és összetartásához önzetlen hazafisággal párosult és minden salaktól tiszta, tehát becsületes liberálizmus és demokratizmus kell. Ezek nélkül — ami a közel jövőben be is fog bizonyulni — hiú ábránd marad minden oly törekvés, amely az egyesítés célját, ez által pedig a magasabb nemzeti törekvéseket és a népek boldogulását látszik szolgálni. A legutóbbi időkben a világnézetek elfajultak és ebben az állapotukban nagyon kiélesedve egymás ellen irányultak. Ennek tulajdonítható az a gyűlölet, amely a békeség és közjólét lehetőségeit megsemmisítve, politikai és társadalmi téren a visszaesést eredményezte. Ez a betegség gyötri ma Európa népeit, s köztük a legkeservesebben ez gyötör minket, magyarokat is. Tehát mindenütt, de leginkább nálunk, a kiengesztelődés szellemére, az elvek és törekvések Összeegyeztetésére van most szükség minden téren. Amig ez be nem következik, addig nincsen gyógyulás, és ránk nézve nincs meg annak a lehetősége sem, hogy ráléphetnénk azokra az utakra, amelyek mostan a tervszerű előkészüléshez, később pedig elszakított területeink visszaszerzéséhez és elnyomott testvéreink felszabadításához vezethetnek. Deme Károly. Ravasz László előadása. A népművelési tanfolyam záróünnepe. — 1924 julius 20. — A mai Magyarország szellemi életének egyik igaz nagyságát: költőt, tudóst és szónokot, mindegyik nemben a lángelmék közül valót s mindhármat egy személyben hallott múlt vasárnap Pápa városa Hallotta szólani Ravasz Lászlót és ez feledhetetlen éiemény lesz mindazok számára, akik megjelentek a népművelési tanfolyam záróünnepén, hogy ott aző előadásában gyönyörködjenek. A tanítóképző szerény tornatermében a pápai hallgatóságon át az egész ország számára hirdette az igét az aranyszájú püspök. Magát az ünnepet a nemzeti Hiszekegy vezette be, melyet a tanfolyam hallgatói zengtek el nagyon szépen. Majd elsőnek Szarka Lajos, állami képezdei igazgató, mint a tanfolyam vezetője számolt be tömören ennek működéséről, méltatta jelentőségét, üdvözölte a miniszter felkérésére megjelent Ravasz László püspököt, a minisztérium képviselőjét, Bárány Gerő államtitkárt és a tanfolyam szervezőjét, dr. Nevelős Gyula min. tanácsost. Dr. Bárány Gerő államtitkár megköszönve az üdvözlést, Kiebelsberg Kúnó miniszter nevében szólott a megjelentekhez, kifejezésre juttatva a miniszter köszönetét mindazok iránt, kik a nemzeti létünk alapföltételének, a kultúrának terjesztésén fáradoztak. Most következett Ravasz László püspök, kit már a pódiumra léptekor meleg tapssal és éljennel fogadott a hallgatóság. A püspök témája adva volt: a hit és kultúra viszonyáról kellett szólania. A témát művészi biztossággal ott fogta meg, ahol legközelebb áll a mához: Lehet-e, hogy a vallás és a kultúra egymással ellentétben álljanak? És bevilágított a történet fáklyájával elmúlt századokba. A római korba, mely megtagadta a vallást, mely el akaria nyomni, megsemmisíteni a keresztyénséget. Az üldözések ellenére diadalmaskodó első keresztyénség egy nyomon jár folyton a kultúrával, így még a középkorban is, melynek szellemi