Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.

1924-01-05 / 1. szám

— Szilveszter-est. Az ó-évet, melyben nem sok örömünk tellett, bucsuztattuk és „sírva vigad a magyar", köszöntöttük az újat. A társaskörök mindegyikében volt Szilveszter-esti összejövetel. Nagyon szépen sikerült a Kaszinóé, ahol éjfélkor Okolicsányi József h. elnök kivánta a legjobbakat a tagoknak és családtagjaiknak, az integer Magyarországot. A Polgári-körben, az iparos-ifjaknál szintén jól sikerült szilvesz­teri mulatságokat tartottak. — Törvényhatósággá alakulás. Azok­nak a r. t. városoknak a polgármesterei, amely városoknak a törvényhatósági joggal való fel­ruházása kilátásba helyeztetett, az ünnepek előtt Budapesten értekezletre gyűltek össze. Az érte­kezlet elhatározta, hogy január havában, a nemzetgyűlés üléseinek megkezdése után az összes érdekelt városokból összeállítandó monstreküldöttség útján felkérik a belügy­minisztert, hogy az átalakulásra vonatkozólag törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé, hogy a törvényhatósági bizottságok újjászer­vezésére vonatkozó törvény hatálya már reájuk is kiterjedhessen. A küldöttség a belügyminisz­teren kivül a miniszterelnök előtt s az összes polgári pártok elnökeinél is tolmácsolja az illető városok átalakulására vonatkozó kíván­ságot. A polgármesterek az értekezlet után Várhidy Lajos kongr. igazgató vezetésével Sipőcz Jenő polgármestert, mint a kongresszus elnökét kérték fel a küldöttség vezetésére, aki azt készségesen vállalta is. Majd a belügy­minisztériumban Frits Kálmán min. tanácsos­nál, a városi osztályvezetőjénél, valamint Janda Károly min. o.-tanácsosnál tisztelegtek, kérve az átalakulási mozgalom támogatását. Mindkét helyen nagy megértéssel és az átalakulási mozgalom támogatásának készséges ígéretével találkoztak. — Irodalmi estély. A helybeli katholi­kus nővédő-egyesület a bencés gimnázium dísztermében január 6-án, vasárnap d. u. fél hat órai kezdettel a budapesti „Az Élet" szer­kesztőségének vendégszereplésével irodalmi estélyt rendez. Műsor: 1. Az olvasásról. Elő­adja: Dr. Alszeghy Zsolt, „Az Élet" szerkesz­tője. 2. Zongoraszám. Dr. Hermán László. 3. Versek. Felolvassa: Sik Sándor, a Kisfaludy­Társaság tagja, Az Élet főmunkatársa. 4. Novella. Irta és felolvassa: P. Pál Ödön, Az Élet belsőmunkatársa. 5. Zeneszám. Hegedűn előadja: Németh Dénes bencés tanár, zongorán kísérj Nemsitsné, Széptóth Mária. 6. Versek. „Az Élet" költeményes tarsolyából. Felolvassa : a szerkesztőség egyik tagja. Jegyek Hunka Anna cukrász-üzletében válthatók 4000, 3000, 2000 és 1000 koronás árban. Az estély tiszta jövödelmét a bencés gimnázium szegény tanulóinak felsegélyezésére fordítják. — Új orvosi díjszabás. Az Országos Orvosszövetség Veszprémmegyei Fiókszövetsé­gének pápai csoportja 1923 dec. 28-án új díj­szabást állapított meg. Az új díjszabás, amely csupán a minimális dijakat tünteti fel, a követ­kező : rendelés nappai az orvos lakásán 10.000 K, látogatás nappal a beteg lakásán 15.000 K, konzílium nappal a beteg lakásán 50.000 K. Éjjel mindezen díjak kétszerese fizetendő. Házi­orvosi díj legalább 4 q buza ára. Számlák ki­egyenlítésénél a fizetés napján érvényes árak fizetendők. — Hangverseny. Az Önképzőkör zene­kara nagyban készülődik a január 14-én tar­tandó hangversenyére, melyre már most fel­hívjuk városunk közönségének figyelmét. — Felemelték a postadijszabást. A kereskedelemügyi miniszter január 1-től kezdve felemelte a posta-, táviró- és telefondíjszabást. Az emelést a posta személyi és dologi kiadá­sának a növekedésével és a korona vásárló­erejének csökkenésével okolják. A helybeli levél 300, vidéki 500 korona lett. Helybeli levelező­lap 200, vípéki 300 korona. Ausztriába, Cseh­országba, Olaszországba, Oláhországba, Len­gyelországba szóló levél 1000, levelezőlap 600 korona, egyéb külföldre 1400, illetve 800 kor. A telefon évi előfizetési díia Budapesten nem változott, vidéken 432.000, illetve 215.000 kor. A távirat szódíja belföldre 150 korona, Auszt­riába, Csehországba, Szerbiába és Oláhor­szágba 500, Németországba és Lengyelországba 600 korona. — A szabadelőadások a ref. elemi iskolában újból megkezdődnek. Minden vasár­nap és szerdán este fél 8 órakor; legközelebb 6-án Gyömörey Imre gazd. tanár tart előadást vetített képekkel. — Eljegyzés. Sternfeld Mihály (Wien) eljegyezte Löwenstein Sárikát helyben. (Minden külön értesítés helyett) — Rémhír. Az év utolsó napjaiban vá­rosunkban az a rémhír terjedt el, hogy egy fiatalemberekből álló társaság, felbuzdulván a csongrádi bombamerényleten, hasonló módon meg akarja zavarni a PFC. szilveszteri mulat­ságát. A rémhir, természetesen, mindenfelé hívőkre talált, annyira, hogy a rendezőség a mulatság megtartását el is halasztotta. A való­ság pedig, mint az a rendőri nyomozás során kiderült, a következő: Bizalmas úton értesülést szerzett a rendőrség arról, hogy egy fiatal­embernél : Cziller Gézánál kézigránát van s ezzel a PFC. mulatságát széjjelrobbantani akarja. A sebtiben megejtett nyomozás során a kézi­gránátot lefoglalták s megvizsgálván, megálla­pították, hogy az csak úgynevezett iskolagránát, amely formáiára hasonló ugyan az igazi grá­náthoz, de sem robbanóanyag, sem gyújtószeg nem volt benne. A „gránátot" Cziller még régebb idő előtt hozta Csótról, ahol találta s azóta a padláson rejtegette. Az utóbbi napok­ban, mikor barátaival a csongrádi merényletről beszélgetett, szóba hozta, hogy neki is van egy „kézigránátja" s micsoda móka lenne abból, ha azt az emberek közé dobná. Komoly szán­déka azonban a „gránáttal" nem volt, nem is lehetett, mert hisz az egyáltalán nem volt alkal­mas semmiféle merénylet végrehajtására. A pápai bombamesének, amely néhány napig izgalomban tartotta a közönséget, ez a hiteles története. — Közvilágítási adó. A képviselőtestü­letben már régen emlegetik, hogy a közvilá­gítást nem a villanyfogyasztóknak, de a város összes lakosságának kellene fizetni. Az adó igazságos kivetése azonban nagy körültekintést igénylő munka. Freund Ferenc főszámvevő ké­szített e tárgyban javaslatot, melyet legköze­lebbi számunkban ismertetni fogunk. — Rendőrök-táncvigalma. Mint érte­sülünk, a helybeli rendőrlegénység, mint tavaly, idén is rendez táncmulatságot. A mulatságot február 2-án tartják meg. — Köztisztviselők vasúti kedvez­ménye. A köztisztviselők idei vasuíi kedvez­ménye az eddigi kedvezményektől eltér. A Máv. igazgatóságának határozata szerint a tényleges és nyugdíjas köztisztviselők arcképes igazolványaik alapján bármely kocsiosztályon utazhatnak. Az eddigi kedvezményes tisztviselői jegyek megszűnnek, a tisztviselők a megfelelő kocsiosztálynál eggyé! alacsonyabb kocsiosztály féljegyével utazhatnak. Az utazások száma kor­látlan a családtagok részére is. A Máv. által kiadott kedvezményre jogosító igazolványok a Délivasuton való kedvezményes utazásra is ér­vényesek lesznek, ha azokat a Délivasut 1924-re érvényesíti. A régi igazolvány minden meg­hosszabbítás nélkül 1924. évi január l-ig marad érvényben. — Közgyűlés. A pápai hadviselt iparosok egyesülete múlt hó 30-ára hirdetett közgyűlé­sét titkárának váratlanul közbejött halála miatt e hó 6-án, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja meg a városháza tanácstermében. E gyűlésre a tagokat ez úton is tisztelettel meghívja az elnökség. x Móricz Zsigmond új regényét közli a Pesti Napló. Újév napián 75-ik évfolyamába lépett a Pesti Napló, a művelt magyar családoknak ez a leg­régibb reggeli lapja. — A jubileum alkalmából azzal a páratlan meglepetéssel viszonozza a Pesti Napló hű­séges olvasótáborának szeretetét, hogy pompás nagy regénysorozatot nyit és újévtől kezdve napról-nápra való folytatásokban állandóan eredeti magyar regénye­ket fog közölni, — A mai magyar irodalom legjelesebb mesterei irnak a Pesti Napló számára érdekesebbnél­érdekesebb új regényeket — A hatalmas új regény­sorozatot, amely eseménye lesz a magyar irodalomnak, Móricz Zsigmond legújabb regénye nyitja meg. Cime: Kivilágos kivirradatig. A modern magyar széppróza nagymesterének ez a legfrissebb alkotása az elcsúszott, lefelé zíillö magyar zsentrivilág drámai erővel tömörí­tett rajza, amelynek lihegő gyorsaságú meséje egyetlen éjszaka alatt játszódik le, egy vidéki jószágigazgató házában. — Móricz Zsigmondnak ebben a gyönyörű legújabb alkotásában először a Pesti Napló olvasói fognak gyönyörködni. — Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapesten, VII., Erzsébet-körut 20. x Ingyen kap egy három felvonásos szín­darabot, aki megveszi a Színházi Élet legújabb számát. Incze Sándor fürge és színes hetilapja, minden héten három felvonásos színdarabot közöl és emellett minden színházi esemény hű (krónikása, Írásban, képben, tré­fában, kottában, ötletekben. Ma, amikor a legkisebb terjedelmű könyv ára is csak tizezres számokban fejez­hető ki, igen kevés színdarab jelenik meg könyv alak­ban. A Színházi Élet pótolja a könyvet, főleg olyan darabokat közöl, amelyek sehol máshol nem jelennek meg nyomtatásban. E héten Szilágyi László A kék posta­kocsi cimü nagysikerű kedves operettjét adja ajándékul a Színházi Élet, amelynek ára 1500 korona, negyedévi előfizetés 15.000 korona. Kiadóhivatal Budápest, Erzsébet-körut 29. — Egy kasza találtatott; Íglíojt tulaj­donosa a rendőrkapitányságon átveheti. " Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A nemzetgyűlés f. hó 3-án kezdte meg újból ülésezését. Az ülésen Ruppert Rezső a baloldali ellenzék nevében a bombamerényle­tekkel kapcsolatos deklarációt olvasott fel, mely­ben az ellenzéknek a konszolidációra vonatkozó feltételeit foglalta össze. Ezek között szerepel az Ébredő Magyarok Egyesületének feloszla­tása és elfogultaknak mondott tisztviselőknek vezető állásokból való eltávolítása. Bethlen mi­niszterelnök azonnal válaszolt a deklarációra. Legélesebben elitélve a merényletet, kijelentette, hogy az eljárást a legszigorúbban folytatják a felbujtók és értelmi szerzők ellen. Ha a szálak valóban az EME-hez vagy bárhova vezetnének, azokra is biztos kézzel fog' lecsapni az igazság­szolgáltatás. A kormányzó újév napján a Budapesten székelő diplomáciai kar tisztelgését fogadta, kiknek élén Scioppa Lőrinc apostoli nuncius mondott francia nyelvű üdvözletet. Erre vála­szolva a kormányzó mindenekelőtt megköszönte a megbecsülés ama jeleit, melyekben hazánk­nak Petőfi Sándor születése 100. évfordulója alkalmából része volt. Kijelentette, hogy az ország nehéz megpróbáltatások után folytatja a haladás és civilizáció újból megkezdett mun­káját és kitart az ország talpraállítását célzó békés munka mellett. Ehhez kérte az egész diplomáciai kar támogatását. Végül az ural­kodók és államfők részére szerencsekivánatait jelentetle. A főváros ügyeinek vezetését, addig, míg az új törvényhatósági választások meg­történnek, dr. Terstyánszky Kálmán h. állam­titkár, mint kinevezett kormánybiztos vette át. Az új kormánybiztos szerdán már elnökölt a közgyűlést pótló tanácsülésen, ahol is kijelen­tette, hogy tisztét a legnagyobb tárgyilagos­sággal, minden politikai iránytól magát távol tartva kivánja betölteni. Az egyesített vármegyék a folyó év elsejével kezdték meg új alakjukban hivatalos funkciójukat A hozzánk legközelebb eső ilyen megyéhez, Győrmegyéhez hozzácsatolták az egész megmaradt Mosonvármegyét és Pozsony­vármegyének a Nagyduna innenső partján levő három községnek: Serfenyősziget, Czikolasziget­nek és Doborgacznak 30—40 házból álló köz­ségrészeit. Az új „közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék * főispánjává dr. Darányi Kálmánt győrvárosi főispánt nevezték ki. A kölcsönüggyel kapcsolatban aktuális lett a korona stabilizációjának kérdése, mely a pénzügyminiszter nyilatkozata szerint a mos­taninál alacsonyabb árfolyamon fog megtör­ténni. A belföldi kölcsön is előre veti árnyékát, ez lényegesen fogja érinteni a nagybankokat, aminek az állandó tőzsdei bessz a látható jele. A Csongrádi bombamerénylet tetteseit a rendőri hatóságoknak sikerült kinyomozni. A merénylet értelmi szerzője, a felbujtó, aki a bombát is szállította Piroska János, rangjától megfosztott volt főhadnagy és festőművész. A bombát Sinkó László fiatal gazdálkodó hajította a bálterembe, akit a dobásban Böíöny Miklós oktatott ki s ugyanő vele is volt a tett végre­hajtásánál. Rajtok kívül még 7—8-an működ­tek mint bűnsegédek közre. A felbujtó Piroskát, aki főhadnagynak mondta magát, előbb a ka» tonai fogházba szállították, a katonaság azon­ban nem fogadta el s így ő is a szegedi ügyész­ség börtönébe került. A merényletnek két halott esett áldozatul, a többi súlyos sebesültek fel­gyógyulása várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom