Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-04-21 / 16. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy negyed évre 300 korona. Egyes szám ára 30 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13, szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirke/eskedésében. Kivándorlók. El nem lehet mondani, bajos is elképzelni, minő tülekedés folyik szerte az országban amerikai útlevélért. Amióta megjelent a hiradás, hogy csak 5638 magyar kivándorlót hajlandó az amerikai kormány a julius hónappal kezdődő kivándorlási évben bebocsátani, azóta az illetékes hivataloknak — nálunk Pápán épúgy, mint egyebütt — külön segéderőket kell beállítaniok, akik a jelentkezőkkel a szükséges jegyzőkönyveket felvegyék s legalább azok sorába iktassák be őket, akik — reméli 7 hetnek 1 Reménye azonban legfeljebb, ha minden tizediknek fog beteljesedni. Eddig ugyanis 50.000- nél több Amerikába vágyóról tudunk s valószínű, hogy e szám még gyarapodik. Csukott szemmel jár az a világban, aki nem látja, hogy nehéz gazdasági helyzetünk viszi hajóra (legalább képzeletben) az útlevélért tolongók százait és ezreit. Bizonyos, hogy ha a kormányhatóság nem kötötte volna rokoni, vagyoni garanciákhoz a kivándorlás lehetőségét, ha egyáltalán nem lenne a szám korlátozott, akkor nem ötvenezren, hanem még vagy 2—3szor többen iparkodnának ki az új világba. Némelyek iparkodnak is. Bécsben megszerzett hajójegyekkel és útlevelekkel mennek nem is az Unió tartományaiba, hanem a megélhetés tekintetében még kevesebb biztosítékot nyújtó délamerikai országokba. Hogy itt minő kétségbeesett körülmények közé juthatnak, arra intő példát nyújtanak Oláhország és Szerbia kivándorlói. Ez államok minden hatósági ellenőrzés nélkül engedték ki állampolgáraikat és keverték őket ezáltal hihetetlen nyomorúságok és szenvedések közé. A mi kormányhatalmunk eljárása sokkal nemesebb és emberiesebb. Áthatva attól a tudattól, amit a tapasztalat is bizonyított, hogy a rossz valutájú kivándorlóból jó valutájú visszavándorló lehet, a törvényes kereteken belül nem gördít akadályt a kivándorlás elé. Ez idő szerint a belügyminiszter kivándorlási osztályának vezetője, dr. Áldássy Antal, kint jár Délamerikában s ha a letelepülés és boldogulás feltételeit megtalálja, nincs kizárva, hogy szigorú és gondos feltételek mellett ez az út is megnyilhatik a kivándorolni akarók, első sorban a munkanélküliek számára. Olaszország centrálisán irányítja az ilyen akciókat s ebből sok milliárd haszna van az államnak. Hasonlókép jár el Svájc is, hol még útiköltséget is fizet az állam a kivándorlóknak. Ha győztes és semleges államokban ez így van, nekünk sincs okunk szégyenkeznünk, amért sokan jobb boldogulásukat — ideiglenesen — másutt keresik. Hisszük, hogy megjő az idő, amikor e ma csonka haza ősi, igazi határai között minden becsületes, dolgozni akaró embernek meglesz nemcsak a kenyere, de még a kalácsa is. „Cteonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország." Németországi képek. ii. A Duna. Láttam a Dunát, a kis hegyi patakot, mely a Schwarzwald vadregényes fenyvesei között fürgén bukdácsolt a mohos sziklákon, hogy a falvak körüli réteken csendesen, fáradságpihenten folytathassa útját ... A falvak körül pajkos iskolásgyerekek vidáman ugrálják át a kis patakot s néha még az elrekesztésével is megpróbálkoznak. Illő tisztelettel álltam meg a Donaueschingennél, a Duna-forrás mellett, mely a mi folyónkat táplálja. A beuroni hires völgyben, a német Vaskapuban a sziklákon zuhogva tovasikló folyó világjáró öntudattal hajtja a turbinák egész sorát s falvakat, városokat éjjelente nappali világossággal ajándékoz meg. Ulmnál kis gőzösök kacérkodnak hullámaival; Passaunál már oceánjárókat is hátára fogad; és Budapestnél egy-egy haragos pillanatában áttörve a hatalmas gátat, a házak százait viz alá borítja, összedönti . . . Mikor a Duna partján egy sziklán ülve így elmélkedtem, az jutott eszembe: miért nem tud az én nemzetem életében az a sok-sok erőpatakocska egy mederbe futni, hogy erejével, zuhogó hullámzásával a Dunáénál erősebb gátakat is áttörhessen. Mlchaelis. A Schwarzwald szivében, a herrnhuti testvérek kedves falujában, Königsfelden hallottam Michaelisnek, a háború alatti német reichskanzeílárnak egy igen értékes előadását. Az államférfiú új munkateret keresett és talált: a diákságot. Mint a német keresztyén diákszövetség (D. C. S. V.) elnöke fáradhatatlanul dolgozik a német egyetemi hallgatókért s már több üdülőtelep dicséri munkásságát s hirdeti lelki nemességét. Az egyiknek, a königsfeldinek megnyitó-ünnepén beszélt a német diákság nagy feladatáról s különösen a mai komoly hivatásáról. Nem hangzatos jelszavakat dobott közéjük, hanem munkára és imádkozásra buzdított. E kettő lesz a kitartás fundamentuma és a feltámadás biztos záloga. Csudálatos volt a nagy ember alázatossága és mély hite. A kancellárt nemcsak beszélni, de imádkozni is hallottam . . . Német csecsemő- és gyermekvédelem. Magyarországon 21% a csecsemőhalálozás s a gyermekeknek alig fele éri el a 10 éves kort. Németországban a csecsemőhalálozás 16% s a gyermekhalálozás is ezzel arányosan csökken. Most már világosan látom a két ország gyermekhalálozása közötti különbség magyarázatát. Minden valamire való városban (10.000 lakoson felül, sokszor alatta is) van egy, a nagyobbakban több csecsemő-otthon modern berendezéssel, tejkonyhával. A tejkonyha rendszerint a város összes, mesterségesen táplált csecsemőit ellátja orvosi előírás szerint készült tejkeverékkel. Majdnem minden falunak van u. n. Krankenschwestere jól kiképzett ápoló-védőnője, aki a hivatalos orgánumokkal, a jugendamttal, orvosokkal, csecsemő-otthonnal és kórházakkal az összeköttetést fenntartja. Ezeken felül az anyák nem szorulnak oly elemi oktatásra a csecsemő- és gyermeknevelés terén, mint nálunk s ha igen, azt nemcsak meghallgatják, de követik is. Érdekes megemlíteni pl., hogy egyetemi tanároktól, nagy praxisu gyermekorvosoktól hallottam, hogy ők még lugmérgezést nem láttak s általában szerencsétlenség igen ritkán fordul elő. És nálunk a budapesti gyermekklinikán külön osztály van a lugmérgezettek részére s a Pápai Hirlap hirei között is elég gyakran olvashatjuk az anyai gondatlanság e gyakori és gyászos bizonyítékát. A gyermekkocsikat mindenütt a kertben, udvaron látjuk levegő- és napfényéhes gazdájukkal s a rendelésre jövő anyák magukkal hozzák a pelenkát, hogy az orvosnak segítségére legyenek a táplálkozási zavar milyenségének megállapításában s a helyes táplálkozási mód könnyebb elrendelésében. Nem kell a rendelésen sokat magyarázgatni a fej, hajlatok tisztántartásáról, a körömlevágás stb. fontosságáról, mint nálunk. Igen tiszteletre méltó az anyák rend- és tisztaságszeretete. Csak egyet nem tudok megbocsátani : a cuclit, mely majdnem minden gyermek szájában ott disztelenkedik. De legalább ez egyszerű gummiból van, nem nyálozzák meg s leeséskor nem adják megmosás nélkül újra a gyermek szájába. A propaganda, tanácsadómunka (nyílt csecsemővédelem) nálunk is nagyon szépen — mondhatnám szebben ki van dolgozva újabban s reméljük, ebből az alapból ki fog nőni a csecsemő- és gyermekvédelem magasabb foka: a zárt csecsemővédelem, szép csecsemő-otthonokkal, tejkonyhákkal, sok-sok kiképzett intelligens önkéntes és hivatásos védőnővel! Dr. M. S. Színészet. A tavaszi szini szezon első hete fényes erkölcsi sikereket hozott Somogyi színtársulatának. Olyan előadásokat produkált, amilyeneket a múltban nem sokszor volt alkalmunk látni. Fegyelem, összetanulás, rendezés mintaszerű, a kiállítás gondos; a katonai zenekar kitűnően, minuciózus szabatossággal működik. Minden második nap újdonság. A régi, szívesen viszontlátott tagok mellett több értékes új taggal ismerkedtünk meg, akiktől szintén sok jót várhatunk. A hét végén három estén át vendégszerepelni fog a pápaiak kedvence, a bájos kis Rácz Ada szubrett-primadonna, akinek pihenésre lévén szüksége, állandó szereplésre Győrből nem jöhetett át a társulattal. Ám amig a társulatról így röviden elmondottunk minden jót, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy éppen ezzel a pártfogásra különösen érdemes társulattal szemben az első héten a közönség bántó részvétlenséget tanúsított. Nem akarunk ebből a továbbiakra következtetéseket levonni, hisz a múltban is volt rá eset, hogy a közönség lassan melegedett bele a színházba járásba, de nem mulaszthatjuk el hangsúlyozni, hogy a mai óriási rezsi mellett egy napi üres ház is súlyosan érinti a társulat háztartását és sehogysem válnék dicsőségünkre, ha az, éppen Dunántúl Athénjében, a kultúrájára büszke Pápa városában billenne fel és juttatná válságba a vidék egyik legérdemesebb színtársulatát. Tudjuk, hogy az éppen e napokban katasztrofálisan rosszra fordult megélhetési viszonyok is, sőt tán főleg ezek, kedvezőtlenül befolyásolják a színház látogatottságát, ám még mindig vannak jócskán, akik áldozatot hozhatnak a színművészet oltárára. Ezek tegyék meg az oly nehéz helyzetben levő színészettel szemben kötelességüket; a társulat jóravalósága bőséges ellenszolgáltatást nyújt a meghozott áldozatért. Első heti referádánk egyébként röviden a következő: Szombaton a társulat Harmath-Zerkovitz dallamos operettjével, az „Aranymadár"-ral mutatkozott be. Biczó Margitban széphangu koloratur énekesnőt ismertük meg, aki játékban is a legjobbat nyújtotta. Komáromy Tusy és Várady Pál meglepően sokat fejlődtek, amióta távoljártak tőlünk. Táncuk külöji dicséretet érdemel. Gömöry László, az új énekes bonviván melegtónusu, kellemesen csengő tenorjával, kitűnő játékával már ez estén meghódította a