Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-02-03 / 5. szám

folyó, se hegy sincs közöttünk, ahol a sik föld kellő közepén húzódik át a trianoni határ, ahol kinyújtott kezünket is elérhetik, megcsaljuk, eltaszítsuk ma­gunktól azokat, kik epekedve, remény­kedve néznek és várnak reánk. Meg­szabadítókat látnak bennünk s lássanak csupán kufárokat, akik az ő tirannusaik­kai kötött üzletekből akarnak gazdagodni, pompában, kényelemben élni, lukullusi lakomákon tobzódni? Nem, nem így mondtuk, nem is mondjuk így soha. Egységet akarunk és hirdettünk és hirdetünk ma is, minden erőnek, a legkisebbnek és legnagyobb­nak, mindenkinek, aki nagy nemzeti közösségünk munkás tagjának tartja ma­gát, összefogását, de nem a kishitűség, a meghunyászkodás, a behódolás, hanem a nemzeti öntudat, a nemzeti nagyság, a nemzeti boszu szolgálatában. Hogy a boszú napja mikor jő meg, azt ma senki meg nem mondhatja. Fejjel bizonyára senki nem fog a falnak rohanni. De ezt az érzést, ezt a szenvedélyt ápolni és szítani kell mindaddig, mig kielégülést nem nyer, nem a jelennek még a való­ságnál is sokkal sivárabb képét megfes­teni, hanem a múltra hivatkozni, amikor hasonló fergetegektől sújtva is talpra tudtunk állni s ha a jelenből kell példa, akkor a Thysseneket idézni, akik elvesz­tenek bár milliárdot is, de térdet nem hajtanak az ellenség előtt! . . . A „beszámolódról szóló tudósítás azt is megemlíti, hogy a „gyűlés" Gyurátz Ferenc hazafias beszédével ért véget. Ebben annyi az igazság, hogy Gyurátz püspök az ebéden valóban felszólalt, hirdetve a maga apostoli hitével annak épp ellenkezőjét, mint amit a képviselő úr mondott. Nem csüggedni és merni! Ez csengett ki szavaiból. De rajta kivül mások is voltak, akik ily értelemben szólaltak fel. A beszámoló azonban, ami nem volt, senkinek a beszédjével nem fejező- , dött be. A bankett, ami volt, déli 1-kor kezdődött és este úgy 7-kor ért véget. A „hatalom átvétele". A mult számunkban jelzett kommunista merénylettervről utólag a következőket tudtuk meg: A rendőrség megállapítása szerint Bara­nyay György helybeli kőmives lakásán folytak Batitz Gyula képviselő vezetésével a Bethlen­kormány eltávolítása, a katonaság és rendőrség leszerelése esetén (aminek február 20-ra kellene megtörténnie) a „hatalom átvételére" vonat­kozó tanácskozások. Pápára az ügyek vitelére a következő bizottságot jelölték: Baranyay György elnöklésével Bognár István, Gazsó Pál, Horváth László, Varga Ferenc, Vági László. A tanácskozáson részt vettek közül Szabó István, Viczai Ferenc, mint akik egyébként is rendőri felügyelet alatt álltak, le vannak tartóztatva, a többiek az ügyészség intézkedéséig szabadlábon hagyattak. Az ügyben legsúlyosabban érintett Batitz Gyula nemzetgyűlési képviselő, kedden e tárgy­ban napirend előtt felszólalt. Határozottan ta­gadta a terhére rótt cselekményt s azt állította, hogy a vallomásokat a letartóztatottaktól erő­szakkal vették ki. Ő kizárólag kőmivesek szak­szervezeti ügyeiben járt Pápán. Rakovszky belügyminiszter válaszában ki­jelentette, hogy az ügy jelenleg már a győri kir. ügyészség kezében van s tudatta, hogy a rendőrközegek állítólagos brutalitását szigorú vizsgálat tárgyává teszi. Arra vonatkozólag, hogy a vallomások erőszakkal csikartattak volna ki, azt az értesí­tést kaptuk, hogy a rendőrség a megbeszélés tényleges megtörténtéről érdektelen tanukkal is rendelkezik. A győri ügyészség intézkedése arra nézve, hogy mi történjék a letartóztatottakkai és gyanú­sítottakkal, lapunk zártáig nem érkezett meg Pápára. ÚJDONSÁGOK. — Kaszinói közgyűlés. A pápai kaszinó évi rendes közgyűlését e hó 4-én (vasárnap) délután 3 órakor tartja saját helyiségében. A gyűlésre a tagokat ez úton is meghívja az elnökség. — A Bakony kincse. Említettük már lapunkban, hogy a Bakonyban nemrégiben bauxit-ércet fedeztek fel és pedig nagy meny­nyiségben. Ezt a bauxit-ércet a kereskedelmi minisztérium megbízottá, telegdi Róth Lajos főgeológus vegyelemezte és megállapította, hogy az ércben csak 2% kovasav van. Ennek követ­keztében a talált ércből a legkitűnőbb minőségű alumíniumot állíthatják elő, ami annál jelentő­sebb körülmény, mert Henri Couanier, az ame­rikai aluminiumtröszt európai bányamérnöke már megállapította a mult évben, hogy a világ minden jelentősebb bauxit-előfordulását ismeri, de ilyen hatalmasat seholsem látott. Ilyen mó­don a bauxit-telep feltalálása tényleg nagyjelen­tőségű lesz a magyar fémiparra, különösen abban az esetben, ha a külföldiekkel jelenleg folyó tárgyalás eredményre vezet. Ebben az esetben beláthatatlan perspektiváju alumínium­ipar keletkezése előtt állunk. A rezet feleannyi súlyú alumínium egyenlő fizikai teljesítéssel pótolja. Ha tekintetbe vesszük, hogy Magyar­ország tiz évvel ezelőtt húszezer tonna rezet használt évenkint és Csonkamagyarország fo­gyasztását ennek felére becsüljük, akkor évi öt­ezer tonna alumíniumot termelő gyár megment­het bennünket a tízezer tonna rézbehozatallal összefüggő valutarontástól. Egy kilogramm alu­mínium ma Svájcban két frankot ér, így tehát ötezer tonna alumínium ötmilliárd magyar ko­ronának felel meg. — Az irgalmasrendi kórház beteg­forgalma. Az irgalmasrendi kórház betegfor­galma az 1922. évben a következő volt: 1921­ről maradt 28 beteg, felvétetett 1922-ben 692, összesen 720. Ebből gyógyultan elbocsáttatott 527, javulva 66, gyógyulatlan 38, meghalt 38 (5*2 %). Kórházban visszamaradt 51 beteg. Ápolási napok száma 13.339. Gyógykezelt be­járó betegek: a belgyógyászaton 981, a sebé­szeten 722, a nőgyógyászaton 396. Foghúzás volt 943. Összesen 3042. A kórházban fekvő betegeken végzett műtétek száma 284, bejáró­kon 107. — A képzőtársulat Petőfi-ünnepe. Amint értesültünk a ref. főiskolai képzőtársulat a Petőfi-ünnepet március 15-én tartja, amikor Szávai-Géczy „Petőfi" c. darabból néhány ké­pet és Herczegh Ferenc „Költő és Halál" c. darabot adja elő. — Az előkészületek már folyamatban vannak. — A zirczi járásbiró tragikus halála. Tragikus halált halt a múlt napokban Mayer Károly zirczi kir. járásbirósági elnök. Porva község határában rókalesen volt. Hazajövet este felé Csokonai Zsigmond esperes-plébános­sal találkozott, akinek szánjára fel akart ülni. Egyik lábával fel is lépett a szánra, de ugyan­ekkor a lovak is megindultak, amire ő meg­csúszott, hátraesett s eközben a kezében levő kakasnélküli 12-es kaliberű 4-es söréttel töltött vadászfegyvere oly szerencsétlenül dörrent el, hogy a lövés a bal mellkason találta, melynek folytán a helyszínén azonnal meghalt. Mayer Károly 53 éves volt. Jogásztársai kiváló kép­zettségű és szorgalmú bírónak tartották. Teme­tése a zirczi és veszprémi társadalom nagy részvételével ment végbe. — Magyar színpadi nyelv. Mi is kö­zöljük, mint irodalmi kuriozitást, Szomory Dezső irását, amellyel „Glória" c. új darabja díszletét előirja. íme az új magyar színpadi nyelv gyö­nyörűséges példája: Ez egy régi ház, egy régi udvar, egy régi kert Hidvégen, Kőszeg mellett, — a Szent­tamásiék családi háza. S ez egy régi szoba e régi házban, a földszinten s a régi kertre építve ki, boltívesen, nagy ablakokkal és egy vas­rostéllyal a középen, ahol a főbejáró van. Sok napfény, derű és friss szag, mint a kerti szo­bákban ha nyár van, mikor a jázmin virul és a nagy tornácon, az ablakokon túl, krimzon­rózsák virulnak. Régi bútorzat, egy pad a fal mentén, balról s egy nagy kerek asztal és szé­kek. Kandalló és egy régi almárium is virág­vázákkal, melyekből a rózsaszirmok esője hull. És még balról, egy tágas s mély bejárat az ebédlőbe, néhány lépcsőfokkal és egy kisebb, boltíves ajtó elől, ami a folyosóra, az udvarra s a konyhához vezet. Jobbról egy másik ajtó, boltíves és lépcsős küszöbbel ez is. Szenttamási Vargha Mihály szobájára nyilik, ha itt van Hid­végen, drága püspök. A tornác künn nagy, szellős és magas. Egy sor gránitlépcső vezet fel a tornácra, virágcserepek sorával. S egy sor gömbakác is van a mélyben. És egy gyönyörű nyári égbolt van rajta az egészen s a mi ragyog. Ha egy kutyának beadnák, menten meg­döglenék tőle! — Ipartestületi közgyűlés. A helybeli ipartestület vasárnap délután tartotta évi rendes közgyűlését Hajnóczky Béla elnöklete alatt. El­nök megnyitója után áttértek a napirendre, amely úgyszólván vita nélkül pergett le. El­fogadták az 1922. évről szóló jegyzői jelentést, a zárószámadásokat, megállapították az 1923. évi költségvetést, amely szerint az új tagok be­lépési diját 6000, a szegődtetési díjat 300, a szabadítási díjat 600, az évi tagsági díjat 20, a külön hozzájárulási díjat 30—1990 koroná­ban állapították meg, aszerint, ki milyen üzem­erővel dolgozik. Vincze János indítványa értel­mében kimondották, hogy külön segélyző-ala­pot létesítenek, amelynek céljaira a belépési, szegődtetési és szabadulási díjak után külön 5%­o t szednek. Majd a tisztújítás következett, melynek során meleg ovációban részesítették dr. Hirsch Vilmos ügyészt, aki ügyészi teendőit évtizedek óta teljesen díjtalanul látja el. Alel­nök lett Horváth István, jegyző továbbra is Lachman Ottó. Előljárósági rendes tago k: Ba­kos József, Böröczky Géza, Bocsor János, Bolla Lajos, Bodai István, Bősze Mihály, Bakos Sán­dor, Böhm Samu, Braun Miksa, Czifra József, Ferenczi Antal, Groszher János, Hábli Pál, Horváth József ifj., Kocsis Pál, Kis József, Nagy József, Nészcsák István, Németh Mihály, Nagy Ferenc, Pethő Endre, Ludvig József, Pék Jenő, Pék József, Szabó István I., Szecsődi Ferenc, Schmiedhoffer Antal, Vasvári Gyula, Valter Sándor, Vincze János; póttagok: Pápay Imre, Mészáros Károly, Rózsás Lajos, Szóllás Pál, Mészáros István, Káhl Ferenc, Dómján Imre, Rudi Sándor, Popovics János, Gmózer Alajos. Számvizsgálók: Kis Tivadar, Zakots István és Kluge Ferenc. — Megint drágább a trafik. A dohány­árak felemelése, amelyről az újabb időben me­gint sok szó esett, megtörtént. Az új árak, amelyek a régieknél 50—80%-al magasabbak, már életbe is léptek. A közönségesebb dohány­áruk árai a következők: 25 gramos dohányok: finom török 180 (az eddigi ár 120), finom hercegovinai 110 (67), középfinom török 75 (46), legfinomabb magyar szivarkadohány 50 (32) K. Finom magyar pipadohány 35 (23), középfinom pipadohány 32 (19), kapadohány 26 (16), ma­gyar pipadohány 20 (12) K. — Szivarok: Re­galitász 57 (36), Trabukó 50 (32), Britanika 50 (32), Kuba 35 (23), Rozita 28 (17), Por­tori kó 25 (15), Rövidszivar 19 (12), Pannónia 10 (7) K. — Cigaretták: Nilus 15 (10), Sztam­bul 14 (9), Memfisz 12 (8), Király 8 (550) Mirjam 8 (550), Hölgy 7 (5), Hercegovina 550 (3*50), Szimfónia 4*50 (3), Duna 2'50 (1*80), Magyar 2 (1-30) K. A különlegességi dohány­nemüek ára ugyancsak 50—80 percenttel lett drágább. — Pénz találtatott; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom