Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-11-04 / 44. szám

— Halász Mihály meghalt. Alig van pápai ember, aki ne ismerte volna Halász Mihályt, aki hosszú szenvedés után, 60 éves korában, csütörtökön reggel elhunyt. Nem ér­dektelen volt pályafutása. Pápai származású volt és vagy 30 éve került vissza szülőváro­sába, ahol azzal keltett feltűnést, hogy volt csendőrőrmester létére a szociáldemokrata szer­vezkedés érdekében fejtett ki nagy agitációt. Ugyanakkor az Alsóvárosban a gazdák köré­ben is bizonyos népszerűségre tett szert, bár ezeket sohasem tudta táborába csábítani. Mi­után a városhoz nent sikerült hivatali állásba bejutnia (rendőrbiztosságra pályázott annak­idején), a munkásbetegsegélyzőnél lett tiszt­viselő s ot! 20 évig működött. Közben állan­dóan foglalkozott a közügyekkel, jó svádáju ember, nagy demagóg volt, aki a hatás ked­véért nem irtózott a drasztikumoktól, elég sokan követték. A IV. kerület bevitte városi képviselő­nek, utóbb még a törvényhatóságba is bevá­lasztotta. Mint városatya aránylag békésebb húrokat pengetett, de a külső perifériákon azért beszélt az „urak" meg a „papok" ellen. Ezen­közben a munkásbiztosítóban, melynek ügyeit egyszerű paraszti sorból felvergődött embernél szinte csodálatos hozzáértéssel vezette, igazgató lett. Mikor azonban 1917-ben a pénztár auto­nómiáját felfüggesztették, nyugalomba kellett vonulnia, s aztán éppen a háború legkritiku­sabb évében, 1918-ban piaci ellenőri állást fo­gadott el a városnál. Persze ebben a minőség­ben igen sok ellenséget szerzett s ez is lehe­tett oka, hogy a kommunizmus bukása után, melyben pedig ő semmi szerepet nem játszott, sőt a szájas ifjonc diktátorok ellen nyiltan is nyilatkozni mert, letartóztatták és később inter­nálták. Gyönge egészségi állapota miatt egy év után elbocsátották. Azóta itthon folyton betegeskedve lakását őrizte. Szombat d. u. 3 órakor temetik el a róm. kath. egyház szer­tartása szerint. — A Háztulajdonosok Szövetségének gyűlése mult szombaton részvétlenség miatt megtartható nem volt; ez okból a veze­§ 2 tőség a gyűlést holnap, e hó 5-én, vasarnap délután 3 órakor tartja meg a városháza tanács­ITII termében. Mivel a gyűlésen arról lesz szó, hogy íl A megalakuljon-e végleg a Szövetség vagy sem, az elnökség felhívja mindazokat, akik a Szövet­\ 9 ség ügye iránt érdeklődéssel viseltetnek, hogy * a gyűlésen okvetlen jelenjenek meg. r* x Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma — Budapest, Andrássy-út 8. és Szeged, Palla­vicini-u. 3. — felelősséggel és biztos sikerrel készít elö bármely egyoáem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzetbérlet! Rekapitulációi Minden felvilágo­sítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. JEF — Fiatalkorúak toí vaj barid* ja. Az el­múlt napokban sikerült egy csupa fiatalkomak­ból álJó tol vaj bandát ártalmatlanná tenni. Ezek már hosszabb idő óta lopkodják a földeken levő kukoricát és burgonyát s egész rendsze­resen űzték tolvajlásaikat. Hosszas nyomozás után sikerült végre a tetteseket elfogni. A nyo­mozás eddigi adatai szerint a lopott termények ára több métermázsát tesz ki. A fiatalkorúak őrizetbe vétettek, s a nyomozás ellenük meg­indult. Összes lopásaik még eddig kideríthetők nem voltak, de alapos a gyanú, hogy még ezeken kivül több lopás is terheli lelkiismere­tüket. x Tánciskola. Kominek táncintézetében Főtér 29. november 6-án, hétfőn új tánckurzu­sok kezdődnek. Külön csoport kezdőknek és külön haladóknak. Beiratkozni és értekezni lehet egész napon át. Hölgyek fél tandíjat fizetnek. Minden vasárnap délután 4—7-ig és este 8—11-ig gyakorló táncóra van. A Kodolányi-féle hires Gazdasági Zseb­naptár 63. évfolyama az 1923. évre megjeleni. Megrendelhető a Gazdasági Lapok kiadóhiva­talánál Budapesten, József-utca 15. Ára 250 korona, ajánlott küldéssel 310 korona. — Lopások. Máté János, a Böröczky-ven­déglőcselédjétől egy beszálló vendég az istállóból ellopta két télikabátját. A nyomozás folyamatba tétetett. — Kiss Mária pápai lakos kárára cselédje Szecsődi Juli nagyobb mennyiségű fehérneműt lopott el kb. 4000 K értékben. A lány őrizetbe vétetett. — A Magyarországi Munkások Rokkant­segélyző- és Nyugdíjegylete október 1-én rendkívüli küldöttközgyűlést tartott. A közgyűlés a tagdíjakat és segélyeket felemelte, illetve pót­tagdíjakat és pótsegélyeket állapított meg. A határozat értelmében 1922 november 1-től kezdő­dőleg mind a hat osztályban egyformán 8 K póttagdíj fizetendő. Amilyen arányban állapít­tatott meg a póttagdíj, ugyanolyan arányú a pótsegély is mindazok részére, akik a határozat után vétetnek fel a rokkantak állományába. A közgyűlés tanújelét adván szociális érzésének, nem feledkezett meg az egylet 6000-et meg­haladó segélyezett rokkantjáról sem és azoknak tekintet nélkül arra, hogy eddig mely osztály­nak voltak a tagjai, szintén lényeges pótsegé­lyeket szavazott meg. x A Nemzeti Szinház és a Városi Színház premierjeinek képei díszítik a Színházi Élet most meg­jelent új számát. A Raguza herczege és Az uj rokon beszámolóin kivül Beöthy László, Szép Ernő, Farkas Imre, Móricz Zsigmond nevei díszlenek az egyes cik­kek fölött. Érdekes mellékletek, kotta, regény van még a 64 oldalas uj számban, melynek ára 50 korona, negyedévi előfizetés 500 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29. sz. x Az utazóközönség figyelmébe! Tisztelettel értesítem az i. t. utazóközönséget, hogy hordáriparigazolványt váltottam. A szives megbízásoknak lelkiismeretes pontossággal te­szek eleget. B. pártfogást kérve, vagyok tiszte­lettel Oláh Ferenc hordár, Veszprémi-út 28. sz. x A női testápolás kézikönyve. Irta dr. Práger Márton. (Kiadja Lampel R. könyvkiadóhivatala.) Hamarosan a nők kedvelt olvasmánya lesz dr. Práger tartalmas munkája. Minden kellék meg van arra vonat­kozólag a könyvben. A szerző ismerteti a női szerve­zetet, tárgyalja a testápolás követelményeit a leány­korban, a házasság alatt és a szülés után. Az öregedő j nő is megtalálja a kivánt ismereteket. Fontos fejezet többek között a táplálkozás, soványitás, esztétikai torna stb A kozmetikai rész se hagy kívánni valót. A vaskos könyv aránylag olcsó, 275 koronáért rendelhető meg a kiadónál. Mindenest keres a református nőnevelő-intézef. Jelentkezni Behet az igazgatóságnál. X „Elité" divatlap 1922/23. évi őszi-téli idényre megjelent. 1200, részben színes modell-képekkel 100 oldalon. Télikabátok, ruhák, aljak, pongyolák, estélyi ruhák, blúzok, fiú- és leánykaruhák és fehérnemüek számára, Bolti ára 300 K. La Mode de Paris 200 K, Parisiens 120 K. Minden könyv- és papirkereskedőnél és ujságárusítónál kapható. Szabásminták bármely rajz után megrendelhetők a kiadóhivatalban. Hangszerek. Zongorák. Gramofonok. •-- •• , • • Minden hangszerünkért jótállást vállalunk. = Király udvari ^ hangszergyár TERNBERG Í j Rísclapesteii, Rákóczi-urt á~\l számú saját palotájában vívj C írja meg azonnal, hogy milyen hangszerre van szüksége ég mi arról díjtalanul küldünk árajánlatot, ha ezen újságra hivatkozik. Javítandó hangszerét küldje postán gyárunkba. Jutányosán újjáalakítjuk. Gramofontulajdonosoknak legújabb hang­lemezekről ingyen és bérmentve küldjük műsorjegyzékünket. Intelligens, komoly, középiskolát végzett magántisztviselő, ki az összes irodai munká­latokban önálló jártassággal bir, bármilyen állást keres. Benősülés ts lehetséges. Több nyelvű jelige. köhögést, mindennemű h ü I é s t Tüdőbajt, biztosan gyógyít a hires Dr. Jármay Csodamelltea kapható minden gyógytárban és drogériában. Dhoiima köszvény, ílllcunidy csonthasegafás -—lg a _ csakis az egyedül biztos általánosan 92119211 ismert és minden esetben bevált Kapcin-kenőcs segít. Ezt kérje minden gyógytárban és drogériában. Utánvét mellett küldi: „Oroszlán" gyógyszertár Budapest, IV., Papnövelde-utca 2. szám. x Műtárgyakat: képeket, szobrokat, szőnyegeket, antik bútorokat, porceilánokat, ezüst dísztárgyakat, ékszereket, stb. legmaga­sabb árban veszek.* Ajánlatokat „Külföldi meg­bízásából" jeligére a kiadóhivatalba kérek. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Okt. 27. Rehberger Jenő órás és neje Salamon Riza, fia: Lajos, izr. — Osváld János asztalossegéd és neje Gmóser Mária, fia: János, rk. Okt. 28. Farkas Gyula államvasuti főellenőr és neje Gutsohn Karolina, leánya: Gyöngyi, ref. — T. Né­meth István földmivelö és neje Varga Terézia, fia: Gyula, rk. Okt 30. Szecsődi Ferenc lakatos és neje Mente Anna, leánya: halva született. Okt. 31. Bartalos Károly kőmives és neje Nemes Juliánná, leánya: Emilia, ref. Nov. 2. Süle János molnársegéd és neje Sebes­tyén Erzsébet, fia: Sándor, ev. — Patyi László szövő­gyári munkás és neje Száki Mária, leánya: Juliánra, rk. — Grünbaum Falk kereskedő és neje Lövi Helén, leánya: Gabriella, izr. Meghaltak: Okt. 27. Bariska Éva, rk., 1 hónapos, veleszüle­tett gyengeség. Okt. 31. Gold Mór lókereskedő, izr., 53 éves, tüdővész. Nov. 2. Halász Mihály nyűg, munkásbiztosító pénztári igazgató, rk., 60 éves, gümőkór. Házasságot kötöttek: Okt. 28. Litter Lajos cipészsegéd, rk. és Mógor Juliánná, szövőgyári munkásnő, rk. — Eczlí István vasúti szemaforkezelő, rk. és Mész Erzsébet dohány­gyári munkásnő, rk. — Kecskés Pál bérkocsiüzlet­tulajdonos, rk. és Berki Mária, rk. — Ley Sándor posta- és távirda-segédtiszt, rk. és Dienstmann Etelka, rk. — Biró Lajos földtnivelő, ref. és Kósa Katalin, ref. Okt 31. Mikóczi Ferenc földmivelö, rk. és Am­brus Juliánná, ref. — Seitz Kázmér bankhivatalnok, felekezeten kivül álló és Weisz Vilma, izr. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pá!. Pápa, 1922. Főiskolai könyvnyomda. t Ifj. Rítter Ottó mint az elhunytnak férje úgy a maga, mint egyetlen fíacikája Frédyk®, vala­mint az alulírott szülők és az összes rokonok nevében is vigasztalhatat !an mély fájdalommal tudatja, hogy drága jó hitvese, a gyöngéd jó édesanya, szeretett leányuk, testvérük, sógornő­jük és rokonuk Ifj. RITTER OTTÓNÉ bánátkomlósi KOMLÓSSY BLANKA folyó évi október hó 29-én délelőtt 11 órakor, hosszas és súlyos szenvedés és a halotti szent­ségek ájtatos felvétele után, életének 31-ik és legboldogabb házasságának 4-ik évében az Úr­ban elhunyt. A megboldogult drága földi maradványai folyó hó 3i-én délután líi4 órakor fognak * kerepes! uti temető halottasházában a róm kath. egy­ház szertartása szerint beszenteltetni é« ugyan­ezen temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat az elhunyt lelki üdvéért folyó évi november hó 10-én dél­előtt 10 órakor fog a krisztinavárosi plébánia­templomban az egek Urának bemutattatni. Budapest, 1922 október 30-án. NYUGODJÉK BÉKÉBEN! Bánátkomlósi Komlóssy Károly és neje Ziska Katalin mint szülői. idősb. Ritter Ottó é« neje Schönroch Elza mint apósa és anyósa. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik forrón szeretett fér­jem, testvérünk és sógorunk: Go-ld Mór elhunyta alkalmából bennünket részvétük kel bármi módon felkeresni, a temetésen megjelenni szívesek voltak, — e helyütt mondunk hálás köszönetet. Pápa, 1922 november 2-án. A gyászoló család. EGY TANONC a főisk. könyvnyomdába azonnal felvétetik. = j zi ruhesség ellen használja a régóta bevált ÍSÜir Jk. uliscabin magyar neve: Boróka-kenőcsöt. Kis tégely ára ,150 — K, nagy tégely ára 200'— K. Kapható minden gyógyszertárban. Vidéki szétküldés: KOZMOCHÉMIA R.-T. Bpest, IX., Ráday-u. 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom