Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-05-17 / Rendkívüli kiadás

szemben gyakoroltak s természetesen nem alterálná a jövőben sem. Az az aggodalom egyesek részéről, mintha ebben az országban bárkinek törekvése volna az ország többségét képező katholikussággal szemben protestáns királyt választani, teljesen alaptalan, ez komoly, az ország helyzetét s lakosainak épen a vallási téren érzékenységét mérlegelni tudó államférfinak nem ötlött soha eszébe. Ezek előre bocsátása után méltóztassanak megengedni, hogy a jövő nemzetgyűlés feladataival foglalkozzam s jelezzem azokat az irányelveket, amelyeknek alapján ezeknek a feladatoknak a megoldását óhajtom megvalósítani. Közszabadságok. Első és legfontosabb a közszabadságok — az egyesülési, szervezkedési, tanulmányi, gyülekezési és sajtószabadság —, a közrend és jogbiztonság helyreállítása. Fontos ez a belső konszolidáció szempontjából is, de époly fontos abból a szempontból, hogy Európa népei között, mint jogállam csak ezen az alapon foglalhatjuk el helyünket. Ha körültekintünk és végig hordozzuk szemeinket a szomszédos Ausztriától egész a legszélső nyugoti államokig, mindenütt azt látjuk, hogy az államok kormányzása teljesen demokratikus alapon történik. Erre az alapra kell nekünk is helyezkednünk minden fenntartás nélkül, ha izolálni nem akarjuk szellemileg és politikailag magunkat. Nyelvünk úgy is izolál bennünket a nyugati kultúrnépektől, hiszen szűkre szabott határaikon túl csak elvétve foglalkozik szépséges nyelvünkkel kedvtelésből valaki. Nem szabad, hogy a nyelv által okozott mai izoláltságot politikai berendezkedésünk teljessé tegye s lehetetlenné azt, hogy mint azonos elvek alapján álló nemzet k érintkezhessünnk a külfölddel. Nagyjaink a XIX. ' század elejétői kezdve, lánglelkü gróf Sréchenyi István nyomdokain haladva mindig igyekeztek szoros kapcsolatot létesíteni s fenntartani hazánk és a nyugati népek közt. Ez a kapocs csak úgy tartható fenn, ha nem szakítjuk magunkat ki abból az .eszmeáramlatból, melyben Nyugat nemzetei mozognak, hanem igyekezünk ezeket az eszmeáramlatokat évezredes történetünk sajátságaihoz illeszkedve, saját hazánkban is érvényre juttatni. Jogbiztonság. A jogbiztonság, értve a teljes személyés vagyonbiztonságot, elengedhetetlen követelménye egy valóságos jogállamnak. Mindaddig, mig ez a jogbiztonság teljesen helyreállítva nincs, nem számíthatunk arra, hogy a külföld azzal a rokonszenvvel tekintsen ránk, melyet ezer éves multunk és az utóbbi évek alatt szenvedett tömérdek megpróbáltatásunk joggal kiválthatna irántunk. Nem számíthatunk arra, hogy a külföld a maga pénzügyi erejével segítségünkre jöjjön s vállalkozásaival segítsen gazdasági életünket fellendíteni. Okos ember tüzhányóhegy aljába nem építi házát, mert minden pillanatban elboríthatja a lávatömeg. Mindaddig, mig kilobbanások vannak, melyek a jogrenddel összeegyeztethetetlenek, nem számíthatunk arra, hogy a külföld bizalommal forduljon felénk és saját tapasztalatomból mondhatom, hogy megvalósulás stádiuma felé haladó vállalkozások megszűntek közgazdasági életünk mérhetetlen kárára csak azért, mert a külföld elvesztettte bizalmát állapotaink konszolidálása felől. A polgári munka csak úgy lehet sikeres, eredményét csak akkor remélhetjük, ha a jogrend fáradságunk gyümölcsét megvédi és biztosítja számunkra. Az internálások. Kívánatosnak tartom az internálások megszüntetését s hogy az internáltak — kik közt van naka kommunizmusban magukat nem exponáltak is — hazabocsáttassanak. Azok a rémséges tapasztalatok, melyeket nagy Oroszországnak a példája nyújt, hol a népek milliói pusztulnak el a szovjetkormány államrendfenntaríási képtelensége folytán, meggyőzhettek mindenkitarról, hogy ez a rendszer állami, vagy társadalmi berendezkedésre teljesen alkalmatlan. Ha mégis volnának e rendszernek hivei: ám védekezzék az állam ezek ellen megfelelő módon, de az internálás fenntartása nem tartozik a célravezető eszközök közé. Nem kételkedem benne, hogy otthon családi körben — ha kell, egyelőre felügyelet alatt — őke! vissza fogjuk adhatni a termelő munkának, melynek hiányát oly súlyosan érezzük. Demokratikus haladás. A demokratikus haladás irányában fejlesztendők községeink és törvényhatóságaink, mindmegannyi nevelő eszköz az állampolgári kötelességek megfelelő gyakorlására. Ha szűkebb körben, községben, törvényhatóságban nem neveljük a polgárokat az autonómia helyes használatára, nem várhatjuk, s nem remélhetjük, hogy az államéletben megfelelő módon érvényesítsék állampolgári jogaikat. Mezőgazdasági érdekek. Hazánk gazdasági életében mindenkor nagy szerepet játszott, de most Csonka-Magyarországban még fontosabb szerepet tölt be a mezőgazdaság. Mig megcsonkításunk előtt bányászatunk, erdőgazdaságunk, iparunk gazdasági termelésünknek sokkalta nagyobb hányadát képezte, az ország % részének elvesztése után a földmidmivelés lett, ha nem is kizárólagos, de főtényezője gazdasági termelésünknek. Államéletünknek gazdasági szempontból ez a gerince, s lakosaink túlnyomó százaléka ezzel foglalkozik, kell tehát, hogy elsősorban a földmivelés érdekei istápoltassanak s a földben rejlő óriási erő minél intenzivebb kihasználására történjék meg minden lehető intézkedés. A földbirtokreform, a házhelytörvény és kisbérleti törvény minél előbbi megvalósítása az ország legfontosabb feladatai közé tartozik. Csak ha módot tudunk adni arra, hogy kisebb terjedelmű birtokán intenzivebb gazdálkodással és állattenyésztéssel egy-egy család megteremthesse a maga létfenntartásához szükséges eszközöket, vehetjük elejét annak, hogy az elégületlenség szélesebb rétegekre terjedjen s ezzel az ország belső nyugalmát fenyegesse. Az állattenyésztés, mely az utóbbi évtizedekben oly hatalmasan fellendült s melyet most az u. n. jóvátételi bizottság 28.000 élőállatnak kegyetlen kikövetelésével oly érvágással akar megrontani, kell, hogy továbbra is az állam gondoskodásának tárgyát képezze. A gazdasági cselédek, napszámosok, zsellérek, amennyiben járandóságukat nem természetben, hanem készpénzben kapják, a pénz elértéktelenedése következtében súlyos helyzetbe jutottak. Fokozza ezeknek súlyos helyzetét az a körülmény, hogy sokszor hiányzik a megfelelő munkaalkalom. Erről gondoskodni és általában ennek az osztálynak helyzetét javítani a mezőgazdaság fontos érdeke, s épen azért a törvényhozás feladata megfelelő szociális intézkedésekkel az e téren mutatkozó bajoknak elejét venni. A szabadforgalom visszaállítása a gazdák jogos és méltányos kívánsága, melynél egyedüli megszorítást az ellátatlanok helyzetére való tekintet képezheti csak. Az ország lakossága nem tehető ki annak, hogy a külföld a maga általában véve jobb valutájával gabonánkat és állatainkat felvásárolja, s ép ezért a külföldi forgalom annyiban megszorítás alá kell, hogy essék, hogy oda csak az ország lakosságának megfelelő ellátása után fennmaradó mennyiség legyen exportálható, aminél azonban a kiviteli engedélyekkel űzött szégyenletes üzérkezés leghatározottabban meggátlandó. Kivándorlás, visszavándorlás. A kivándorlás és visszavándorlás ügye kell, hogy a leggondosabb figyelem tárgyát képezze. Másfél évtized előtt Amerikában jártomban tett tapasztalataimról annak idején volt alkalmam beszámolni s idevágó javaslataimat megtenni. Ezek a javaslatok nemcsak hogy nem vesztettek aktualitásukból, de tekintve a dollár óriási árfolyamát s a pénzküldemények révén Amerikába szakadt véreink belenyúlását gazdasági életünkbe, aktualisabbak, mint bármikor azelőtt. Nagyipar, kisipar. Ha a helyes agrárpolitika elengedhetetlen feltétele gazdasági boldogulásunknak, ez korántsem jelenti azt, hogy Magyarországon egyoldalú agrárpolitikát lehet és szabad folytatni. A különböző foglalkozási ágak oly szoros kölcsönhatásban vannak egymással, hogy mindenegyes megszenvedi, ha a másik sínylődik vagy életképtelenségre van kárhoztatva. Az ipari termelés ma, amikor ügyelnünk kellene arra, hogy külföldről lehetőleg keveset vásároljunk s kereskedelmi mérlegünket ezzel ne rontsuk, igen fontos szerepet tölt be állami gazdasági életünkben. Ebben a szerepben egyaránt osztoznak a nagyipar vagy gyáripar és a kisipar vagy kézműipar. Ma mind a kettő súlyos helyzetben van. A nagyipar nyersanyag és kellő mennyiségű mérsékelt áru szén hiányában kénytelen külföldről szerezni be ipartermékek előállításához szükséges anyagokat, amivel már akcióképessége jelentékeny mérvben meg van bénítva. A kisipar sínyli az idők mostohaságát, különösen az építkezés terén, mely, mint a legfontosabb iparág, ezer és ezer munkást foglalkoztatott, s mely ma teljesen pang. Nemcsak az óriási lakásínség, mely a legnagyobb viszásságokra vezet, de a kisiparnak s főképpen az építőiparnak ez a válságos helyzete is szükségessé teszi, hogy az állam erre a kérdésre a legnagyobb figyelmet fordítsa, s az ipart pangó helyzetéből kiszabadítani igyekezzék. A kisiparnál az anyaghitel biztosítása s a közmunkákban való részesítése egyik orvosszer arra, hogy a nehéz válságban vergődő iparosság ebből a helyzetből kimenekülhessen. A kereskedelem. A kereskedelem a termékek elosztása terén igen fontos munkát végez. Egyes, háború alatt tapasztalt jelenségekből Ítéletet vonni le s a reális és legális kereskedelem ellen harcot folytatni, mintha az azonos volna maguk által a szolid kereskedők által is perhorreszkált szédelgő vállalkozásokkal, helytelen irányzatnak tartom, A kereskedelem képezi legszorosabb, legbiztosabb nemzetközi kapcsolatunk s ennek megbénítása nemcsak hazai gazdasági életünknek nagymérvű károsodásával jár, de lehetetlenné teszi azoknak a kapcsoknak fenntartását, melyek évtizedes összeköttetések révén létesültek, s melyek mint megannyi propagandaeszközök szolgálhatnak nemzetünk igazának a külföld előtt bizonyítására. A kereskedelem létföltétele a szabadság, s minden megkötöttség, mely a háború alatt talán célravezetőnek mutatkozott, megszüntetendő s a kereset és kinálat önszabályozó törvénye magától fog érvényesülni az árak megállapításánál árvizsgáló-bizottságok ellenőrzése nélkül is. Külföldi tőke. Ám a kereskedelemnek, hogy számítani tudjon s ne a véletlen esélyeitől függjön, külföldi összeköttetéseiben a pénz állandóságára van szüksége. Valutánk rettenetes leromlása bármily csapás, magában véve még nem teszi a helyzetet annyira tarthatatlanná, mint értékének folytonos ingadozása, mely lehetetlenné teszi, hogy a kereskedő reálisan kalkuláljon s hetekkel előre kiszámíthassa a megrendelt áru megérkezésekor a valutáris téren mutatkozó helyzetet. A valuta stabilizálása nélkül szolid, reális kereskedelmi viszonylat a külfölddel alig képzelhető. Ám erre a stabilizálásra saját erőnkből képtelenek vagyunk. Az a vállalkozás, mely a múlt évben nemes intenciókból, koronánk értékének emelését, mint eszközt használva, államháztartásunk rendjét akarta megvalósítani, erőtelennek s végeredményben országunk s az egyes pénzügyi helyzetre lesújtónak bizonyult. Egy gazdaságilag annyira elgyengült ország, mint hazánk, nem tudja nélkülözni a külföldi töke megfelelő támogatását, amint hogy nem tudja azt nélkülözni a sokkalta gazdagabb Németország sem, s azért e kérdés csak a semleges és győző hatalmak együttes segítségével oldható meg sikeresen, amely tekintetben a belátás — úgy látszik — lassanként diadalmaskodni is fog. Országunk vitális érdeke, hogy a kereskedelmi szerződések a külállatnokkal, elsősorban az utódállamokkal a szabadforgalom elvének alapján köttessenek meg, s addig is, míg ez az elv érvényesülhetne, a vámtarifák megállapítása a luxuscikkek kivételével oly módon történjék, hogy a produktiv termelés, vagy föltétlen fogyasztás céljaira szükséges cikkek ne zárassanak el tiltó vámokkal a behozatal lehetőségétől.