Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-01-21 / 3. szám

MEGJELENIK MINDEN S Z O M BATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskoiai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre 60, negyedévre 30 K. Egyes szám ára 3 korona. DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Leleplezésekkel van tele a levegő, különösen a nemzetgyűlés levegője. Az embereket leleplezési láz fogta el, min­denki botrányokról, panamákról, atroci­tásokról beszél. Már mindenkinek tudjuk a bűneit, a ténylegeseket ép úgy, mint a költötteket, csak az érdemekről nem hallunk, pedig azokra inkább kíváncsiak lennénk. Egyik-másik leleplezés, teszem fel, mikor a nyugatmagyarországi felkelés ügyét nagyon is időnek előtte szellőz­tetik, olyan jellegű, hogy érdem és hiba felől teljes zavar támad lelkünkben, ami mindennél rosszabb. Akad olyan lelep­lező, aki csak kilátásba helyezi a lelep­lezéseket, de hogy kiegyenlítse azt, ami némi érdemnek látszanék, kijelenti, hogy leleplezéseit majd egyenesen a külföldre viszi, sőt magát a választások tartamára egyenesen külföldi ótalom alá helyezi! Hogy mindezek a leleplezések — közbe­kiáltások és (gyászos!) derültségek üvöltő kórusától kisérve — sokkal többet árta­nak, mint használnak, aláássák állami és nemzeti hitelünket a külföld előtt, rontják a valutánkat, fokozzák a drága­ságot és rontják mindnyájunk életszín­vonalát. Kell-e azt hosszasabban fejte­getnünk? Idebenn pedig a fórumon sza­való leleplezők régen szétfoszlott nim­buszáriak utolsó rongyait tépi le s meg­ingatja a meglazult bizalmat az állami élet hivatalos faktorai iránt. Valóban Hora­tiussal kérdezhetjük: „Hová rohantok, esztelenek ?" Városunk örömnapja. — Az anya- és csecsemővédö-intézet megnyitása. — Annyi sok rombolás után, aminek a há­ború kezdete óta szemtanúi voltunk, f. hó 17-én városunkban egyszer építettek is. Az ember­szeretetnek és nemzetmentésnek építettek tem­plomot, s a napot, melyen az építő munka megkezdődött, méltán mondhatjuk városunk örömnapjának. Az anya- és csecsemő védő-intézetet, mely­nek jelentőségét múlt számunkban ismertettük, avatták fel kedden. A felavatás ünnepségének fényét emelte, hogy az Amerikai Vöröskereszt magyarországi képviselője: Pedlow kapitány, aki árva csonka-országunk s közelebbről váro­sunk szegény lakosságával is annyi jót tett, ez alkalommal szintén körünkbe érkezett, vala­minthogy megjött városunkba dr. Bókay János, a gyermekgyógyászat világhírű professzora, a magyar csecsemővédelem mestere. Vendégeink kedden d. u. 72 2-kor a gyors­vonattal érkeztek. Az állomáson dr. Tenzlinger József polgármester és Okolicsányi József dohány­gyári igazgató üdvözölték őket szívélyes Isten hozottal. Pedlow és Bókay kíséretében jöttek: Jeans, az amerikai vörökereszt főorvosa feleségé­vel, továbbá dr. Zentay Pál és dr. Merétey Sándor, az akció magyar vezetői. Miután a vendégek a városba behajtattak s Pedlow kapi­tány a bencés székházban levő szállásán a Mansz. deputációját fogadta, melynek élén Gamerra bárónő fejezte ki a magyar hölgyek háláját a Pedlow-akciók jótéteményeiért, már délután 72 3-ra megjelentek az anya- és csecsemő­védő-intézet Zimmermann-utcai helyiségében. Itt már nagy közönség gyűlt egybe. Megkapó kép volt az a sok, csecsemőjét karján tartó anya, akik mind az óceánontúli jótevőre várakoztak. És Pedlow kapitány jött. Lelkes és meleg él­jenzés fogadta. Ö maga boldogan mosolyogva nézte a képet s örömmel állapította meg, hogy Pápán — hála Isten — úgy az anyák, mint kisdedeik, legalább, akik a megnyitásra eljöttek, ragyogó jó színben vannak. A megnyitás aktusa rövid és belsőséges volt. Elsőnek Csehszombathy László, az intézet vezető orvosa szólott s igen lelkesen ecsetelve az intézet nagy fontosságát, köszönetét fejezte ki az amerikai vörös kereszt­nek, mely azt létrejönni segítette. Miután egy kis leány csokrot nyújtott Pedlownak s egy anya is pár meghatott szót rebegett, Karlovitz Adolfné szép szavakban tolmácsolta a helybeli Stefánia­Szövetség köszönetét a jótevők iránt. Pedlow kapitány sok közvetlenséggel válaszolt: boldog lenne, ha ami Amerikában bevált, Magyaror­szágon is sikerülne. Miután a berendezést meg­nézegette s a kicsinyeket eldédelgette, a meg­nyitás ünnepi befejezest is nyert. A délután folyamán három intézetben tar­tottak ünnepséget az emberszeretet apostolainak tiszteletére. A bencés főgimnáziumban Blazovich Jákó igazgató üdvözlése után az iskola cserkész­csapata produkálta magát, majd a Leánykör tagjai magyar táncot mutattak be és Péter Baba énekszámokat adott elő. Minden szám teljes sikert aratott. Pedlow kapitány az ifjúsághoz beszédet intézett, serény munkára buzdítva őket. A református nőnevelő-intézetben a XC. zsoltár eléneklése után az igazgató, kinek beszédét Pongrácz József theol. tanár tolmácsolta, üdvö­zölte a vendégeket. Nevükben Pedlow és Bókay is válaszoltak. Pedíow a női hivatásról, Bókay a pedagógus és orvos testvériségéről beszélt. A képezdei énekkar Gáty Zoltán vezetésével gyönyörűen énekelt, Nagy Mariska kedvesen zongorázott, Kőrös Ilus szivhez szólóan szavalt s a műsort egy Hungáriát ábrázoló, a Hiszekegy hangjai mellett bemutatott nagyon szép élőkép zárta be. Az irgalmas nővérek zárdájában a növendékek a Jancsi és Juliskát adták elő na­gyon ügyesen, az énekkar több csinos számmal szerepelt és magyarruhás leányok kedves táncot mutattak be s végül egy leányka angol nyelven üdvözölte Pedlow kapitányt. Mindezen helyeken nagy és díszes közönség is jelen volt, mely állandó tetszésével kisérte a műsorokat. Este 9 órakor a Kaszinó nagytermében 100 terítékes vacsora volt a vendégek tisztele­tére. Az elsó felköszöntőt dr. Tenzlinger József polgármester mondotta, szárnyaló szavakban aposztrofálván a hatalmas amerikai nemzetet, mely a háború után ismét barátunkul jelentke­zett, bizonyítván, hogy más a politika és más az emberszeretet. Tar Gyula a Kaszinó nevében üdvözölte a vendégeket. Csizmadia Lajos folyé­kony angol nyelven a pápai Vöröskereszt üdvöz­letét tolmácsolta. Pedlow kapitány, válaszolva a felköszöntőkre, nagy hatással mutatott rá a magyarság legnagyobb hibájára: a széthúzásra s összetartásra, szeretetre buzdította a magya­rokat. Dr. Csehszombathy László Bókay pro­fesszort köszöntötte fel, aki elmondta, hogy bár Pápát eddig Petőfi, Jókai és Eötvös müveiből ismerte, arról az oldaláról még sem ismerte, hogy itt jelentős szociális munka folyik, mely­nek képviselőire, a hölgyekre, élükön Gamerra bárónőre, ürítette poharát. Ezután még több szép tószt hangzott el: dr. Zentay Pál az ame­rikai Vöröskereszt munkáját vázolta, dr. Tenz­linger József a társadalmi béke szükségességéről, dr. Kende Ádám az emberszeretet jegyében való összeolvadásról, Blazovich Jákó az erkölcsi regenerációról, dr. Mesterházy László nemzeti hivatásunkról szóltak, mindnyájan nagy hatással. Köztetszést aratott dr. Merétey Sándor orvos lelkes felszólalása, melyben a csecsemővédelmi munkát az egyetemes nemzeti munka gondola­tába kapcsolta bele. A társaság Füredi Döme jó muzsikája mellett éjfélután l-ig a legjobb hangulatban maradt együtt. Bókay professzor az éjjeli vonattal, Pedlow kapitány másnap reggel — hisszük, hogy a legjobb benyomásokkal — utaztak el váro­sunkból ÚJDONSÁGOK. — A megyéspüspök városunkban. Dr. Rott Nándor megyéspüspök a mai napon vá­rosunkba érkezik, hogy másnap délelőtt a ben­cés templomban a férfi-kongregáció új tagjai­nak felvételét végezze. A megyéspüspök tiszte­letére ma este a bencés főgimnázium ifjúsága ünnepélyt-, vasárnap délelőtt a férfi-kongregá­ció matinét rendez. Ez utóbbin Sik Sándor saját költeményeivel, a helybeliek közül Horvátíh Mici zongoraszámmal-, a tanítóképző- s a ben­cés főgimnácium énekszámokkal szerepelnek. Dsida Ottó főigazgató ünnepi beszédet mond. — Főigazgatói látogatás. Dsida Ottó, tankerületi kir. főigazgató kedden városunkba érkezett s a hét folyamán úgy a bencés, mint a református főgimnáziumban hivatalos látoga­tásokat teljesített. — A Vörös-Kereszt Egyesület évi köz­gyűlését f. hó 22-én (vasárnap) d. u. 4 órakor a városháza nagytermében fogja megtartani, meiyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. —- Vármegyei közgyűlés. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága folyó 1922. évi február hó 3-án törvényhatósági bizottsági rendkívüli közgyűlést tart, melynek fontosabb tárgyai: Heves vármegye közönsége a vagyon ­váltságnak 1000 koronás búzaárban való fizet­hetése kedvezményének kiterjesztése érdekében a pénzügyi kormányhoz intézett feliratát hasonló állásfoglalás végett megküldi. — A vármegye törvényhatóságának 1922. évre szóló költség­előirányzata s 197o-os vármegyei háztartási pótadó kivetésének megszavazása. — Az 1922. évi közúti költségvetés. — Pápa város kérelme, a közmunka leszolgáltatására vonatkozó elavult törvények megváltoztatása érdekében. — Pápa város a városi alkalmazottak kiküldetési illet­ményeinek megállapítása tárgyában hozott hatá­rozata. Valódi francia és svájci farsangi-cikkek selymek, etaminok, opál batisztok legnagyobb választékban SP Wfr TÖ divatáruházában,

Next

/
Oldalképek
Tartalom