Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.
1922-10-21 / 42. szám
— A szegény gyerekek cipője. A legutóbbi városi közgyűlés 200.000 koronát sza, vazott meg szegény gyermekeknek cipővel való ellátására. A drága cipőárakhoz és a nagy szük^ séglethez mérten csekélynek találjuk ugyan az összeget, mégis örömmel vettük tudomásul e határozatot, mert nap-nap után fájó szivvel látjuk, hogy az október hideg locs-pocsában apró emberkék kékre szederjesült meztelen lábakkal, vagy lehetlenül rossz lábbeliben igyekeznek az iskolák felé, ha ugyan már egyiket-másikat ágynak nem döntötte a meghűlés. Most csak arra kérjük a humanizmus és a tanügy nevében a városi hatóságot, hogy sürgősen hajtsa végre a közgyűlés határozatát, s mielőbb lássa el cipővel azokat a szegény iskolás gyermekeket, akiktől a mostoha sors megtagadta, hogy zsenge testüket megvédhessék a korán beköszöntött hideg ellen. — A Ref. Leányegylet folyó hó 29-én d. u. 6 órakor gr. Tisza István emlékére ünnepélyt tart a ref. templomban. Műsor a következő számban. — Minden szombaton délután 4—5-ig a ref. elemi iskola nagytermében a könyvtár nyitva áll a tagok részére., — Letört bimbó. Részvéttel közöljük, hogy Nagy Krisztina, Nagy Ádám helybeli postaaltiszt kedves leánya, e hó 19-én 18 éves korában elhunyt. Pénteken délután temették nagy részvét mellett. — Hus, hus ... A drágaság krónikájában a héten ismét — a jó Ég tudja, hányadszor — helyet kér magának a hus, amelyet a nyomorúságos viszonyok között élő polgári családok körében maholnap mint múzeumi ritkaságot fognak emlegetni. Az történt ugyanis, hogy a héten a derék mészárosok és hentesek a hus árán akkorát emeltek — erejük, az van hozzá —, hogy most már fogyasztó publikum legyen, amelyik megbírja fizetni. Az emelést azonban egy kis csöndes sztrájk előzte meg, amelyet a vármegyei árvizsgáló bizottság „tájékoztató" áraival szögeztek szembe. Pár nap multán — természetesen — a husiparosok győztek, az árvizsgáló bizottság szabaddá tette a húsárakat, s a lógó orrú „fogyasztó" most arról elmélkedhetik, hogy mikép van az, hogy az élő szarvasmarha ára a budapesti piacon rövid két hét alatt kilónként 80 koronával esett, s Budapesten a zsir árát is lejebb szállították 30 koronával, — ugyanakkor pedig nálunk nagy nekigyürkőzéssel emeltek az árakon egész a csillagos. égig. Álljanak különben itt az új húsárak, zárjel között közölvén közvetlen elődjeiket: Marhahús kilója 340 (240) K, borjúhús 420 (360) K, sertéshús 400 (320) K, zsirszalonna 860 (700) K, zsir 1000 (900) K. — Játékkészítő, tanfolyam. Az evang. leányegylet vasárnap délutánonként ingyenes játékkészítő tanfolyamot rendez. A résztvenni óhajtók a módozatok megbeszélése céljából szíveskedjenek megjelenni vasárnap (22-én) délelőtt fél 11 órakor a gyülekezeti tanácsteremben. — A pékek új árszabály*. A helybeli pékmesterek áraikat újabban a következőkép állapították meg: A kenyérsütés dija, amely eddig 5 K volt, kilónként 6 K, a fehér kenyér ára maradt a régi: kilónként 160 K, a zsemlye árát darabonként 8-rói. 9 K-ra emelték, ellenben a barna kenyér árát 140 koronáról 130 K-ra szállították le. — Kéményseprési díjak. (Érvényesek 1922 január hó 1-től kezdődőleg.) Földszintes kémény seprése 6 K, I. emeleti kémény seprése 7 K, II. emeleti kémény seprése 8 K, nyitott kémények seprése 6 K. Földszintes kémény égetése 12 K, I. emeleti kémény égetése 15 K, II. emeleti kémény égetése 18 K. Kis takaréktűzhely tisztítása 1 K 80 f, nagy takaréktűzhely tisztítása 5 K. Kisebb kályhák seprése 3 K 60 f, nagyobb kályhák seprése 6 K. — Az adóhivatal felhívása. Pápa r. t. város adóhivatala értesíti a földtulajdonosokat, hogy az 1922/23. költségvetési évi buzaértékben kivetett évi földadójukat f. évi október hó 31-ig annál is inkább fizessék be, mert befizetés esetén 5, 20, illetve 30°/ 0-os kedvezményben részesülnek, mig késedelem esetén 2% pótlékot tartoznak fizetni. — Tudatja még az adóhivatal, hogy az 1922. évi hadmentességi díj kivetesi lajstrom október 16—24-ig közszemlére kitétetett és az esetleges fellebbezések ez időn belül beadhatók. — A Pápai Sport Egylet atlétikai szakosztálya az eredményes munkálkodás megnyugtató tudatával fejezte be a f. hó 15-én bezáruló versenyzési idényt. Szereplésének részleteit annak idején esetről-esetre közöltük, de az egyesület atlétáinak minden eddigit meghaladó szép teljesítménye a dijak számából tűnik ki legjobban. Balla Kálmán >181 cm.-es kiváló kerületi, magasugró rekordján kivül t. i. 15 első, 24 második és 6 harmadik dijat nyertek az egyesület versenyzői. Ezeknek, kapcsán külön is meg keli emlékeznünk a már jelzett debreczeni utolsó versenyről, ahol Balla Kálmán, az egyesület legszorgalmasabb atlétája, magasugrásból 147 cm.-est, hármasugrásból 1293 cm.-est és távolugrásból 637 cm.-es nagyszerű eredménnyel három első dijat nyert. — Pályázati hirdetmény. A népjóléti és munkaügyi minisztérium pályázatot hirdet az ikervári m. ki£ hadiárva-intézetnél elnyerhető kertészsegédképző tanfolyamban ' üresedésben levő helyekre. Pályázhatnak 15—18 éves elemi-, vagy polgári- és középiskolák VI. osztályát végzett fiuk a f. évi november hó l-ig a m. kir. Hadigondozó Hivatalhoz Budapest, Vilmos császár út 37. sz. alá beadandó kérvénnyel. A szükséges kellékek tekintetében felvilágosítást ad a helybeli hadigondozó népiroda. — Tatatóvárosi AC.—PFC. 10:0. Az elmúlt vasárnap súlyos vereség érte a PFC. csapatát Tatatóvárosban. Ilyen nagyarányú kudarc még nem érte a kudarcokban — különösen az utóbbi időkben — oly gazdag pápai csapatot. Ez a tény kinos, de érthető, tekintve, hogy a csapat nem treníroz komolyan és a football-osztály vezetése úgyszólván laikus és erre alkalmatlan kezekben van. Ennek tulajdonítható a veszprémi vereség is, ahová tartalékokkal spékelt csapat ment le az érmeket — otthagyni. Ideje, hogy a Club vezetősége a hibákról tudomást szerezzen s a football-osztály sportszerű vezetését biztosítsa, s az alapszabályok értelmében más — birkózó-, atlétikai-, stb. — osztályokat is alakítson, hogy az oda belépett vagy belépő fiatalság valóban edzze magát és fejleszthesse izmait, melyre rövidesen szüksége lehet e szűkre szabott hazának. (K.) x Ön nem lehet ott mindenütt, nem lehet egyszerre a parlamentben és a tőzsdén, bíróságon és a vásárcsarnokban, a színházakban és a futbalpályán. A „Magyarság".mindenütt ott van, mindent az öri szemével néz, az Ön keresztény szivével itél, az Ön keresztény hitével hirdet. Kérjen mutatványszámot a nMagyarság" kiadóhivatalától, Budapest VII., Miksa-utca 8. x Két premier és egy repríz beszámolói teszik különösen érdekessé a Színházi Élet e heti számát. „A három nővér", „A kék szakáll nyolcadik felesége" és a „Gretchen" legszebb jeleneteinek féhyképét hozza Incze Sándor népszerű hetilapjának új száma kottán, ^Móricz Zsigmond regényén, sok cikken, mellékleten kívül. A 64 oldalas lap ára 50 korona, negyedévi előfizetés 500 korona. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet-körút 29. , x Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma — Budapest, Andrássy-út 8. és Szeged, Pallavicini-u. 3. — felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzetbérlet! Rekapituláció! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. A Kodolányi-féle híres Gazdasági Zsebnaptár 63. évfolyama az 1923. évre megjelent. Megrendelhető a Gazdasági Lapok kiadóhivatalánál Budapesten, József-utca 15. Ára 250 korona, ajánlott küldéssei 310 korona. x A Kriegner-féle Reparator évtizedek óta kipróbált legjobb szer köszvény, csuz, hreuma, szúrás, szaggatás, csontfájdalmalc enyhítésére. Kapható a gyógyszertárakban. Egyedüli készítő: Kriegner-gyógyszertár, Budapest, Kálvintér. Postai szétküldés naponta. Hangszerek. Zongorák. Gramofonok, gjj Minden hangszerünkért jótállást vállalunk. Király udvari Q ^J Budapesten, Rákóczi-ut fif\j ^^^ számú saját palotájában' j C írja meg azonnal, hogy milyen hangszerre van szüksége és rai arról díjtalanul küldünk árajánlatot, ha ezen újságra hivatkozik. Javítandó hangszerét küldje postán gyárunkba. Jutányosán újjáalakítjuk. Gramofontulajdonosoknak legújabb hanglemezekről íMgyen és bérmentve küldjük müsorjegyzékünket. hangszergyár TERNBERG x Műtárgyakat: képeket, szobrokat, szőnyegeket, antik bútorokat, porcellánokat, ezüst disztárgyakat, ékszereket, stb, legmagasabb árban veszek. Ajánlatokat „Külföldi megbízásából" jeligére a kiadóhivatalba kérek. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Okt. 13. Hoffmann Dávid vaskereskedő és neje Friedmann Fáni, fia: Jenő, izr. — Kohn Márton korcsmáros és neje Weisz Heléna, leánya: Rózsa, izr. Okt. 14. Varga János vasúti segédtiszt és neje Király Terézia, leánya: Terézia, rk. Okt. 16. Babják József cipészsegéd és neje Nagy Borbála, leánya: Irén, rk. Okt. 17. Csillag István mészárossegéd és neje Czirfusz Juliánná, leánya: Terézia, rk. — Tóki Mária napszámosnő, fia: Gyula, rk. — Mészáros Mária pincérnő, fia: István, ref. Okt. 18. Kuti Sándor kocsis és neje Hegyi Margit, leánya: Irén, rk. Okt. 19. Lóber Ádám borbély és neje Horváth Mária, leánya: Erzsébet, rk. Meghaltak: Okt. 16. Lakatos Juliánná, rk., 2 éves, vörheny. Okt. 19. Spuller József ápoldai szegény, rk., 88 éves, elaggulás. — Nagy Krisztina, ev., 18 éves, szivbaj. Házasságot kötöttek : Okt. 14. Horváth Károly háziszolga, rk. és Cseke Mária dohánygyári munkásnő, rk. Okt 19. Németh Gyula cipész, izr. és Karlich Karolin, izr. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. ^áoa, 1922. Főiskolai könyvnyomda. Pápakovácsi, Kup, Nagyganna, Kisganna és Dobrönte községek betétszerkesztő bizottságától. 3990,19^2. tkv. sz. Hirdetmény. Pápakovácsi, Kup, Nagyganna, Kisganna és Döbrönte községek telekkönyvi betéteinek szerkesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886 : XXIX., 1889: XXXVIII. és az 1891 : XVI. törvénycikkekben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre csupán az azonosító 1922..évi november hó 8. napján, az azonosítás befejezte után pedig a bizottság a községben megjelenend. Ennélfogva felszólíttatnak : 1. mindazok, akik a tjkönyvben előforduló bejegyzésekre nézve okadolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt, a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igrfzoló okirataikat mutassák fel; 2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog tkvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabályszerű beadvány útján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az átírásra az 1886: XXIX. t.-c. 15.-18. és az 1889: XXXVIII. t.-c. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, vagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos, az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez úton nem érvényesíthetik és a bélyegés illetékelengedés kedvezményétől is elesnek ; és 3. azok, akiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog, van nyilvánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ilyen bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt megjelenjenek, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Pápa, 1922. évi október hó 17-én. Kovács Béla Arz Albert betétszerk. telekkönyvvezető. kir. betétszerk. biró. G épész-koYács műhely megnyitás I a a Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, hogy A A O CD a Pápán, Veszprémi út II. szám alatt (a „Csóka-vendéglő" mellett) folyó évi október hó 23-án megnyitom. • • • = a Elvállalok kocsi- és lóvasatást, valamint teljes mezőgazdasági gépek javítását. A CD CD CD CD cd a A n. é. közönség pártfogását kérve, — vagyok kiváló tisztelettel <=> • • CD CD O