Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-02-04 / 5. szám

p 1 Épen ezért már rég idő óta állott fenn városunkban is, más városok mintájára, szabály­zat a tüzveszedelem ellen, amelynek megtartá­sára a tizedesek, strázsamesterek és a városbirák ügyeltek fel. „Az, mely tizedes uramban — mondja az 1725. évi szabályzat — lenne az fogyatkozás, leszen kettő forint az büntetése, ellenben ha feőstrázsamester uraimékban lenne, négy forint leszen, kit ha a birák nem exequálnának, a birák duplán exequáltassanak." így* állván a dolog, nagy figyelem volt a a munkanélküli csavargókra. „Passzus nélkül járóknak szállást adni — irja a szabályzat — 12 forint büntetés alatt senki ne merjen, ha pénze nem lenne, 50 pálca adatik az piaci deresben neki, mint szállójával együtt." Nagyon vigyáztak még a részegeskedőkre is, erről így szól a szabályzat: „Estveli 8 órai harangozás után senki az eő korcsmáján bort árulni ne merészeljen, az dombérozókat elküigye, 4 forint büntetés terhe alatt." Vigyáztak a sötétben kóborlókra is és róluk ezt rendelték: „Lámpás nélkül, harangozás után, ne jár­janak, mert ha e félék találtatnak, megfogatnak, az kalodában vitetnek, másnap az piaci deres­ben megcsapattatnak." Az utcán a dohányzást meg nem enged­ték, azt irja a szabályzat: „Az dohányzás tilalmaztatik, mert valaki dohányozni tapasztaltatik, megcsapattatik az piaci deresben, azon felül 4 forinttal büntetődik." Minden este a piacra gyűltek össze az éjjeli őrök, ahol utasítást nyertek. „Tizedes uraimék az parolájért az piacra gyűljenek össze oberíswacht majster uraimék­hoz estveli 8 órai harangozáskor, akkor az strázsáknak adgyák ki tizedes uraimék a parolát." A strázsák pedig összesén húszan voltak, azok a polgárság sorából, házsorban váltották fel egymást, négyesével ezen öt utcából, u. m.: Uj-u., Ispotály-u., Szent László-u., Bástya-u. és Viz-utcából. Ezekután tehát nem volt váratlan dolog, mikor 51 éve elhangzott városunkban a fel­hívás, hogy alakítsunk tűzoltó-egyletet. Január 15-én, 1871-ben gyűltek össze először e tárgy­ban és 3 hónap elteltével, ápr. I6-án megala­kult Pápán a tüzoitó-egylet. Első elnöke Woyta József polgármester lett, jegyző Rózsa István kollégiumi tanár, orvosai: dr. Makara György és dr. Lőwy László, tiszteletbeli elnöke gróf Esterházy Pál. Az ügyvédek sorából: Tarczy Dezső, Szelestey Lajos, Szente Pongrác, Barthalos István, Saáry Lajos, Lázár Lajos, Vélsz Emil; a polgárság közül: Pakrócz Ferenc, Heim Ignác, Frauendienst Ferenc, Bikky Sándor, Szvoboda Viktor stb. lettek az első működő tagok. Mind­járt az első években felmerült azon óhaj, hogy tüzoltótornyot kellene építeni és e célból egye­sek egy új polgári leányiskola tetejére tervez­ték azt, mások a városháza tetejére óhajtották tenni, többen a nagy templom egyik tornyát emlegették, épen ezért 1876-ban abban álla­podtak meg, hogy egyelőre a városmajorban készítettek egy „mászóházat", mint akkor nevez­ték, így készült el a mai tüzoltótörony 1200 forint költséggel. Ehhez 500 forintot a város adományozott, 700 forintot egy tárgysorsjáték­ból gyűjtöttek össze. És most ez a mászóház beszél hozzánk, hogy javítsuk ki a lefolyt 45 év alatt nagyon is megviselt ruháját. Kis Ernő. iMEGGYIEUKE isméi minrfpRÖíí! Hirdessen a Pápai Hírlapban! ÚJDONSÁGOK. i i — Rekviem a pápáért. Szerdán, f. hö 1-én a helybeli plébánia-templomban gyász­mise volt XV. Benenek pápáért. A gyászmisét, melyen a városi hatóság s a többi hivatalok is képviseltették magukat, Gerstner Ignác apát­plébános celebrálta. — Tisztújító közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete folyó hó 11-én délelőtt 9 órakor részleges tisztújító közgyűlést tart, melyen dr. Bibó Károly alispán fog elnökölni. — Dr. Fürst Sándor ünneplése. Abból az alkalomból, hogy dr. Fürst Sándor, a hely­beli járásbíróság elnöke, több mint harminc esztendei bírósági szolgálat után nyugdíjaztat­ván, megvált a helybeli járásbíróságtól, hogy tetterős tevékenységét és kitűnő képességeit, mint a Pápai Leszámitoló Bank elnöke gyü­mölcsöztesse városunk gazdasági élete javára, a szeretett főnök tiszteletére a helybeli járás­bíróság bírói és tisztviselői kara bucsubanket­tet rendezett a Katholikus Körben. Jelen voltak rajtuk kívül az összes ügyvédek, a közigazga­tási tisztikar és Fürst Sándor többi tisztelői közül is számosan. Meleg és őszinte ünnep­lés köszöntötte itt dr. Fürst Sándort. Elsőnek hivatali utóda dr. Handl József jb. alelnök mél­tatta érdemeit, nagyon hatásosan szólt az ügy­védi kar nevében dr. Kende Ádám, a betét­szerkesztő birák nevében dr. Bencze táblabíró, lendületes szavakkal aposztrofálták dr. Fürst egyéniségét Bélák főbiró és dr. Tenzlinger pol­gármester, megkapó közvetlenséggel szólott Vass István telekkönyvvezető. A szeretet ennyi sokoldalú megnyilvánulására dr. Fürst Sándor meghatottan, nagyon szépen válaszolt, mélysé­ges átérzéssel, meggyőzően fejtegetve az össze­tartó hazafias kötelességteljesítés szükségét. A nemes hitvallást követő lelkes ováció után még számosan mondtak tetszéssel fogadott pohárköszöntőket, így dr. Fehér Dezső, dr. Széky László, dr. Sulyok Dezső, mindnyájan az ünnepeltre, mig a polgármester újabb fel­köszöntőjében az ünnepelt hűséges élete párját, Steinberger Lipót pedig dr. Handl Józsefet kö­szöntötte fel. A társaság a legjobb hangulatban igen sokáig együtt maradt. — A nikolsburgí béke háromszázados évfordulójának megünneplésére szentelte a hely­beli ev. egyház a mult vasárnapot. A délelőtti istenitiszteJeten Mesterházy László lelkész, az ezt követő közgyűlésen, melyen jegyzőkönyv­ben örökítették meg a magyarországi protes­tánsokra oly fontos évfordulót, Fadgyas Aladár hitoktató-lelkész, az esti vallásos Ünnepélyen Gyurátz Ferenc nyug. ev. püspök méltatták Bethlen Gábornak, a veretlen hadvezérnek, a bölcs politikusnak, a tudományok bibliáslelkü pártfogójának halhatatlan érdemeit, aki II. Fer­dinánddal szemben a nikolsburgi békében biz­tosította a protestánsok vallásszabadságát. — Kitüntetéses doktorátus. László Ferenc hadnagy-állatorvost, városunk szülöt­tét, Szűcs Gyula anyakönyvezető mostohafiát, „summa cum laude* kiállott szigorlat után múlt szombaton avatták fel a budapesti állat­orvosi tudományok doktorává. A kiváló tehet­ségű fiatal ember doktori önálló tudományos kutatáson alapuló értekezését a Természettudo­mányi Társulat legutóbbi ülésén bemutatásra került. — Kik pályáznak a városhoz? A vá­rosnál megüresedett tisztviselői állásokra a kö­vetkezők nyújtották be pályázataikat: Árvaszéki tanácsosi állásra: dr. Uzonyi Kálmán h. v. ta­nácsos. Közigazgatási tanácsosi állásra: Szokoly Viktor h. v. tanácsos. Főmérnöki állásra: Geba András h. főmérnök, Kalmár Zoltán. I. aljegy­zői állásra: dr. Hermán László h. aljegyző. II. aljegyzői állásra: dr. Miklós Géza, Véghely Imre. Ellenőri állásra: Tóth Ferenc h. ellenőr, Schlosser Ernő, Tögl József. Alszámvevői ál­lásra: Schlosser Ernő számtiszt, Tömör Béla, Tögl József. Számtiszti állásra (betöltendő 3): Wohlmuth Lajos v. írnok, Kiss Mária, Széplaki Rezső, Farkas József, Fodor László v. dijnokok, Takács Lajos, Supala Vilmos, Bujtor Károjyf Cslzli Alajos, Szabó Géza, Tömör Béla, Mikó­czi Lajos, Tomor Dezső, Tögl József, Joó Fe­renc, Tóth Sándor. írnoki állásra (betöltendő 3): Farkas József, Grünhut Matild, Bornstein Mal­vin, Fodor Gyula, Tóth Sándor v. dijnokok. Pintér István, Wiliich Ferenc, Bujtor Károly, Nagy Teréz, Tömör Béla, Németh Lajos, Lipka József, Mikóczi Alajos, Tomor Dezső, Bolla József, Faa Margit. Kiadói állásra: Noszlopy Anna h. kiadó, Tömör Béla, Farkas József, Tomor Dezső, Tögl. József, Bolla József, Tóth, Sándor. Forgalmi számtiszti állássra (betöl­tendő 3): Pintér István, Takács Lajos, Csizli Alajos, Szabó Béla, Popovits Mihály, Tömör Béla, Farkas József, Fodor László, Mikóczi Ala­jos, Tomor Dezső, Tóth Sándor. — Lelkészválasztás. A rábaszentandrási ősi evangélikus gyülekezet üresedésben levő lelkészi állását mult vasárnap délután töltötték 1 be, amikor is titkos szavazás útján Fadgyas Aladár pápai hitoktató-lelkészt választották meg a gyülekezet lelkészévé. Fadgyas Aladár az ifjabb lelkészi generációnak szimpatikus és tehet­séges tagja, aki komoly belemélyedéssel él lel­készi hivatásának. Megválasztatása nyeresége a szentadrási gyülekezetnek; de annál többen sajnálják Pápáról való távozását, ahol őt a hívek és a tanulóifjúság szeretete vette körül. — Esküvő. Pérei-Hercz ítnre rajzoló­művész, a „Nép" munkatársa, január hó 15-én tartotta esküvőjét Istvánffy Ella úrhölggyel Miskoiczon. — Kaszinói közgyűlés. A pápai Kaszinó mult vasárnap tartotta tisztújító közgyűlését Tar Gyula elnöklésével. Az elnök megnyitójában szép szavakban aposztrofálta hazánk szomorú helyzetét s ennek érdekében összetartásra, egyet­értésre buzdított. Indítványára elhatározták, hogy a Kaszinó sok éven át voit feledhetetlen elnö­kének, néhai Sült Józsefnek és buzgó háznagyá­nak, néhai Boíka Jenőnek az arcképét megfeste­tik. Ezután a tisztújítás következett, melynek során lelkes közfelkiáltással elnöknek újból Tar Gyulát választották meg. Könyvtárnok lett dr. Kapossy Lucián, jegyző Kapossy Arthur, pénz­tárnok Wolmuth Lajos, háznagy Kardhortó László és Medgyessy László, borkezelő Németh Dénes szintén mind egyhangúlag. Titkos szava­zás útján választmányi tagoknak megválasztalak: dr. Antal Géza, Arz Albert, Bélák Lajos, Blazo­vich Jákó, dr. Csoknyay János, Darány Ágoston, Faragó János, Füredi Gyula, dr. Fürst Sándor, Gerstner Ignác, Hermann Pál, Hercz Dávid, Kis József, Kis Tivadar, Korossy Albert, Kovács Károly, dr. Kőrös Endre, Mesterházy László, dr. Molnár Imre, Okolicsányi József, Oszwald János, Saáry Lajos, dr. Tenzlinger József, Tö­reki Árpád, dr. Uzonyi Kálmán, dr. Vathy Gábor. Miután a zárószámadásokat elfogadták s az új költségvetést megállapították, ennek során az évi tagsági díjai 300 K-ra emelték fel, a köz­gyűlés véget ért. — Farsangi táncmulatság. A pápai kath. leánykör február hó 4-én, ma a Griff nagytermében részben saját könyvtára, részben jótékonycélra zártkörű farsangi táncmulatságot tart. Kezdete fél 9 órakor. Belépti jegy 30 K, családjegy 80 K. — Az állami kislakások ügyében kiirt pályázat mult hó 29-én lejárt, amikorra is ösz­szesen 33 pályázat érkezett be. A pályázatok legnagyobb része az összes munkákra szól, csupán 6 részleges ajánlat van. A pályázatok­ról most készíti a mérnöki hivatal az össze­hasonlító táblázatos kimutatást. Ennek alapján fogja az építészeti bizottság a maga javaslatát megtenni és a közgyűlés elé terjeszteni, mely hétfőn, d. e. 10 órakor fogja a pályázatok ügyé­ben döntését meghozni. A közgyűlést azért hív­ják ily sürgősen s délelőttre össze, hogy az előadó még aznap a gyorsvonattal felvihesse a minisztériumba a pályázatokat, melyet a jóvá­hagyás joga illet meg. Ha minden simán és gyorsan lebonyolítható lesz, az építés a kora tavasszal kezdetét veszi. — Postások táncvigalma. Derék posta­és távirda-altisztjeink táncvigalma szerdán este zajlott le a Griffben. A mulatságon annyian voltak jelen, hogy a terembe többen már be sem férhettek volna. Fesztelen jókedv, virágos hangulat uralkodott a mulatságon elejétől végig, s a párok fáradhatatlan buzgalommal ropták a táncot. Az in'-ílligencia köréből is sokan meg­jelentek a bálon, ezzel is kifejezést adván a mulatságot rendező altisztikar iránti nagyra­becsülésüknek. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom