Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.
1922-08-26 / 34. szám
és minden esetre konok maradiságból ismét az volt a határozat, hogy a tókertek külső részén, csaknem a kiskúttal szemben egy hold földet bérelt a város s azon igen széles átmérőjű kutat kezdett ásatni, hogy ennek vize lássa el a várost elegendő egészséges vizzel. Néhány méter mélységnél lejjebb azonban nem tudtak ásatni, aztán ezzel is fel kellett hagyni. Mert végtére ráfanyalodott a tanács és közgyűlés is a Tapolczaforrás bevezetésére, ki irták a pályázatot, és 1897-ben a Rumpel és Waldek cég kapott megbízást a vízvezeték elkészítésére. Még akkor is volt azonban harc. A közegészség szabályai szerint vízből ugyanis minden emberre naponta 100 liter víz szükséges. A város fejlődésére való tekintettel, mert az akkori 15 ezer lakos szaporodhatik 20 ezerre vagy még többre, legalább 2000 köbméter vizet óhajtottam naponta és egy vízmedencét, mely legalább 2 nap szükségletének megfelel. Ezzel szemben sokan azt mondták, hogy van város, hol naponta csak 25 liter víz jut egy főre, ezért a vízmedencének elég 500 köbméter. Nagynehezen keresztülment indítványom, a vízvezeték megépült és 1898 jul. 28-én átadták a közhasználatnak. Azóta 24 év telt el. A városnak már több mint 20 ezer lakosa van. Az első években volt utcaöntözés, de nem elegendő mennyiségben. Néhány év múlva már ott voltunk, hogy kevés volt a víz és megesett, hogy délután, vagy estefelé már nem volt vizünk. Világos ebből, hogy vízvezetékünket ki kell bővíteni legalább duplájára, vagy még jobban, 5000 köbméterre naponta. A régebbi szakvélemény szerint a legdélibb forrás, mely a város tulajdona lett, képes ennyi vizet adni, sőt ennél többet is; e szerint új forrásfoglalásra nincs szükség. Hogy kell egy második csővezeték a forrástól a medencéig, az igaz ; de a város jelenlegi helyzetében nem bírja el azt a terhet. A tényleges szükség ellenére, ha a túlzott árakra gondolunk, dőreség volna ilyen költséges vállalkozásba fogni. Egyelőre meg kell elégednünk a jelenlegi állapottal csak módokat keresve arra, hogy vizünkkel valahogy kijöjjünk. Hogy vízpazarlás van, az igaz, de ezt megakadályozni alig lehet. A csapok alig néhány hétig tartanak, bajos a lakosságot arra kényszeríteni, hogy minden hónapban új csapjavítást csináltasson. A vízpazarlásnak nem is ez a fő oka, hanem az, hogy vizünk mikor a csapban nyáron csak néhány percig időz, már langyos vizet ad ; ezért a langyos vizet ki kell ereszteni, míg hűvös jön, mert csak ez üdítő. Pazarolnak vizet az udvarok és kertek öntözésére is. Mindennek ellenére 16 milliós kiadásról ma álmadozni sem szabad a városnak; egyelőre legcélszerűbb, ha megmarad a jelenlegi állapot. Dr. Lővy László. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Dr. Magyar Károly, vármegyénk főispánja, ma, szombaton városunkba érkezik s két napig körünkben fog tartózkodni. — Új törvényszéki elnök. Horthy Miklós kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére a veszprémi törvényszék elnökévé a kúriai birói cim egyidejű adományozásával dr. Csajághy Károly veszprémi tanácselnököt nevezte ki. Ez a kinevezés nemcsak a vármegyében lévő bíróságok, de az egész jogkereső közönség körében a legnagyobb megelégedést kelti. Mondhatni az érdekeltek óhaja ment vele teljesedésbe, mikor az a kitűnő biró, aki a régi nagy magyar jogászokra emlékeztető tudásával, páratlan judiciumával és hajlíthatlan igazságszeretetével eddig is valódi dísze volt a törvényszéknek, most annak élére került. Az egyéni vonzó tulajdonságai miatt is méltán közszeretetnek örvendő új elnököt kinevezése alkalmából a bíróságok személyzete nevében dr. Salusinszky Ödön táblabíró, az államügyészség nevében Felszeghy János kir. ügyész, de rajtuk kivül a veszprémi társadalom minden rétege is a legmelegebb rokonszenvvel üdvözölte. — Az egységes kormányzó-párt megalakulása. A pápai és ugodi választókerületek egységes kormányzó pártja e hó 27-én tartja alakuló közgyűlését. Az alakuló közgyűlésre szóló meghívókat dr. Magyar Károly főispán bocsátotta ki. — Őrnagyi kinevezés. A kormányzó Heídekker Győző századost, aki hosszabb idő óta az állomásparancsnoki tisztet tölti be városunkban, őrnaggyá léptette. — Okirat-átadás. A Pápavidéki Gazdák Szövetsége ez úton értesíti t. tagjait, hogy a Szövetség elnökének, Darány Ágost m. kir. gazdasági tanácsosnak gazd. tanácsossá kinevezéséről szóló okiratot vármegyénk főispánja e hó 27-én, vasárnap délután 4 órakor adja át ünnepélyesen a kaszinó nagytermében. — A drágaság ellen. Hogy az országosan fellépő és mindegyre fokozódó drágaságnak gát emeltessék és megakadályoztassák, • hogy egyes kereskedők a fogyasztóközönség rovására az árak túlságos emelésével illegitim haszonhoz jussanak, a m. kir. államrendőrség i pápai kapitánysága a polgármesteri hivatal és | a kereskedői érdekképviseletek bevonásával a ! közszükségleti cikkekért követelhető legmagai sabb árt időről-időre, de legalább hetenkint egyszer megállapítja s egyben állandó ellenőrzés, valamint váratlan razziák alkalmazásával gondoskodik arról, hogy fenti módon megállapított árak, melyek egyrészt a hatóságok közegeinek, másrészt szakértők közbenjöttével állapíttatnak és úgy az áru napiárát, valamint az elérhető tisztességes kereskedői hasznot magukban foglalják, az egyes kereskedők részéről szigorúan betartassanak. A rendőrkapitányság utasította az osztályparancsnokságot, hogy a megállapított irányárak betartását úgy a kirakatok betekintése, valamint az üzletekben tartott szemle alapján szigorúan ellenőrizze és mindazokat, akik a megállapított áraknál magasabb áron árusítanak, a rendőrkapitányságnál haladéktalanul jelentse fel. — Értesítő-ismertetés. A szentbenedekrendi főgimnázium 1921—22. iskolaévi értesí-' tőjében Blazovich Jákó igazgató körültekintő gonddal számol be az intézet tevékenységéről. Az iskola e tanévben is hűen ápolta a nemes hagyományokat, amelyek e derék tanítórend iskoláiban évszázadokon át meghonosodtak. Az iskolaév történetét megelőzőleg Bánhegyi Jób meghatott nangú szép nekrologban emlékezik meg IV. Károly királyról. Nagy lépéssel haladt előre, s a jövő tanévre megvalósítható is lesz a diákasztal ügye, amelyre 144.773 K 40 f gyűlt össze. Ezzel az aiap 354 377 K 40 f-re növekedett. A tanári kar 14 szerzetesből, 2 vi- i lágiból. és 3 másvailás.u hitoktatóból állott. A j nyolc osztálynak a 14 magántanulóval 309 nö- \ vendéke volt, kik közül r. kath. 287, gör. kath. 4, ev. 4, ref. 2, izr. 12. A tanulmányi előmenetelre nézve jeles 29 ; jó 60, elégséges 179, elégtelen 41 A bukottak száma 13°/ 0-ot tesz ki, ami az országos átlagon jóval alul marad. A beiratások szept. 1., 2. és 4-én lesznek. Az izr. polgári fiúiskola értesítőjének első közleményében Láng Károly tanár az iskola érdemes igazgatójának, Blau Henriknek 25 éves tanári működését méltatja eleven tollal. Majd az igazgató számol be a múlt tanévről, részletesen ismertetvén az iskola munkásságát. A tanári testület 9-, a hitoktató testület 7 tagból állott. Az iskolának az év végén 134 növendéke volt, akik vallás szerint így oszlottak meg: izr. 56, r. kath. 65, ev. 6, ref. 7. Magyar nyelvű volt 125, németül is beszélt 9. A tanulási eredmény kedvezőnek mondható. Jeles volt 4, jó 22, elégséges 77, elégtelen 31; ismétlésre senkit sem utasítottak. A jövő tanévre a beiratások szept. 1, 3, 4. napjain lesznek. Az Értesítőt Blau Henrik igazgató igen áttekinthetően állította össze. A ref. nőnevelő-intézet dr. Kőrös Endre igazgató szerkesztésében megjelent értesítőjének gyászkeretes vezetőhelyén az igazgató az intézet illusztris gondnokát: Beöthy Zsoltot parentálja el s méltatja munkássága nemzeti jelentőségét. Azután az iskolai év történetét olvashatjuk, melyben örvendetes adatokat találunk az intézetben folyó lankadatlan kulturmunkáról. A tanítónőképzőben a hitoktatókkal együtt 18-, a polgáriban 14 tanerő működött. A képzőben vizsgálatot tett 97-, a polgáriban 162 növendék. Vallás szerint (a 7 magántanulóval) a tanítónőképzőben ref. volt 65, ev. 25, r. kath. 2, g. kath. 1, izr. 13, a polgáriban (a 29 magántanulóval) ref. volt 96, ev. 51, r. kath. 9, izr. 48. A tanulásbeli eredmény nagyon szép. A képzőben kitűnő volt 15, jeles 39, jó 39, elégséges 5, elégtelen 6; a polgáriban jeles 40, jó 69, elégséges 74, elégtelen 8. Tanítónői oklevelet nyertek 26-an. Az intézet internátusában 85 növendéket részesített gondos nevelésben. A jövő tanévi beiratások szeptember 4—6. napjain lesznek. — Elhunyt tanító. Igaz részvéttel értesültünk róla, hogy Österreicher Mór, a helybeli izr. hitközség nyugalmazott tanítója e hó 21-én 77 éves korában elhunyt. A megboldogult érdemes tagja volt a pápai tanítói karnak. Majd félszázadon át működött pályáján, nemlankadó buzgalommal tanítva az elemi ismeretekre, hazaszeretetre s szépre-jóra a serdülő gyermeksereget. Néhány éve vonult nyugalomba tanítványai hálájától és köztisztelettől környezve. E hó 23-án végbement temetésén szerető gyermekei, kiterjedt rokonsága s tisztelőinek nagy száma kisérte el utolsó útján. Áldás emlékére! — A fa-fuvar. A drágaságról szóló múlt heti kis közleményünkben a fafuvarról is megemlékeztünk s némi megjegyzéseket fűztünk egy pár fuvarozásra használt ló jövedelmezőségéhez. Erre vonatkozólag lapunk egy barátjától rektifikációt kaptunk. Szerinte erdei fuvarozásra legfeljebb 15 nap használható a fogat, ami a jövedelmezőségét lényegesen csökkenti s utal azonkívül a zab és széna köztudott horribilis árára, a kocsi, szerszámok reparálásának magas költségeire, melyek ellenértékét a fuvarosnak meg kell kapnia. Barátunk megjegyzésére válaszunk itt következik: Hogy egymás után következő napokon nem lehet erdei fuvarba menni, azt elismerjük, de könnyebb fuvarra e napokon is felhasználható a lófogat. Az abrakolás tényleg méregdrága, de ne feledjük, hogy a legtöbb fuvaros maga termeli szénáját, zabját. Ám ha készpénzért veszi is, más oldalról meg oda rektifikálják hírünket, hogy egy kocsi erdei fuvart nem is lehet 2000, hanem már csak 2500 K-ért megkapni. A mérleg tehát mindenképen megáll múlt heti beállításunkban. — Szabadságon. Bélák Lajos főszolgabíró hat heti szabadságra ment, a hivatal vezetését távollétében dr. Jerffy József tb. főbíró vette át. — Az ipartestület közgyűlése. A pápai ipartestület f. évi szeptember hó 3-án d. e. V 211 órakor a városháza nagytermében a forgalmi adó kezelése és ellenőrzése alkalmával történő jogtalan zaklatások és igazságtalanul kiszabott bírságok miatt támasztott panaszok és a kézműipari munkások kedvezményes áru liszttel való ellátása!, úgy az iparosság és általában a város közönsége lisztszükségletének biztosítása tárgyában rendkívüli közgyűlést tart, melyre az ipartestület tagjait ez úton is meghívja az elnökség. — Halálozások. Részvéttel vettük a gyászos hirt, hogy László József bécsi vaskereskedő, köztiszteletben álló közgyámunk: Szűcs Gyula mostoha fia, e hó 19-én 37 éves korában elhunyt szülei körében Pápán, hova nagybetegen haza kívánkozott. A rendkívül szorgalmas és ügyes kereskedő üzletét Bécs egyik elsőrangú vaskereskedésévé fejlesztette. Halála szép karriért vágott ketté. Temetése kedden délután volt az ev. egyház szertartása szerint a bánatba merült érdemes család sok jó barátjának és tisztelőjének őszinte részvéte mellett. Takács Jenő helybeli asztalos, temetk. vállalkozó, m. pénteken33éves korában elhunyt. A boldogult hónapok ótasúiyosbetegségbensinylődött; reá a halál csak megváltás volt, de annál mélyebb sebet ejtett szerető testvérei és özvegy édesanyja szivén, aki rövid pár év alatt három felnőtt gyermekét vesztette el. A jóságos lelkű fiatal iparos vasárnap délután végbement temetésén impozáns módon nyilatkozott meg a közrészvét. Testületileg elkísérték utolsó útjára, az az alsóvárosi temetőbe a hadviselt iparosok, a r. kath. legényegyesüiet, amelyeknek buzgó tagja volt. A Gerstner apátplébános által végzett gyászszertartáson Kardszag Mihály tanító vezetésével a hadviselt iparosok és a kath. legényegyesület egyesített énekkara működött közre. A sirnál a bajtársak nevében Bakács István volt 20-as népfelkelő százados búcsúztatta el a boldogultat megható szavakkal. Béke hamvaira! — Találtatott egy kulcscsomó és egy bőrtárca; átvehetők az államrendőrségen. / M .