Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-07-15 / 28. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre 60, negyedévre 30 K. Egyes szám ára 4 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A monostorpályi esetből messzemenő és sok irányú következtetéseket lehet levonni. Mi történt Monostorpályiban ? Tömeggarázdálkodás, erőszak, rablás, kommunizmus. Elvették azt, ami a másé, a magántulajdon szentségét csak úgy felrúgták, mint anno nem is olyan rég, sajnos, az egész országban. Hogy a törvényes rend uralma hamarjában helyreáll, abban ma egy percre sem szabad kételkednünk, de fel kell vetnünk a kérdést, hogyan vált lehetségessé a monostorpályi eset, kik felelősek érte s mit kell tenni, hogy többé ne ismétlődhessék. Lehetségessé vált az eset minden kétséget kizárólag lelketlen izgatás, bolondító Ígérgetés következtében. A választás alatt a földosztók egész raja zúdult rá az országra, de már a választás előtt is különleges szövetségjellegü vállalatok alakultak, amelyek rendszeresen és tudatosan a törvényes kereteken messze túlmenő igényeket támasztottak és a gyors elérhetés lángját szították a földéhes nép körében. Csak csodálja az ember, hogy ezekre a sajátságos vállalatokra, melyek üzletileg sem jövedelmezhettek rosszul, a hatóság nem tudott egyszer sem lesújtani, hogy hagyták a demagógiát szabadon garázdálkodni, hogy aztán az elégületlenség monostorpályi esetekben robbanjon ki. Ez azonban az éremnek csupán egyik oldala. A másik oldalát ha nézzük, nem hallgathatjuk el, hogy a földbirtokrendezés nem halad olyan tempóban, mint ahogy azt a köz üdve érdekében megkivánhatnók. Törvény állapította meg, hogy a háború rokkantjait, hőseit, a nincstelen munkásokat földhöz kell juttatni, e mindeneknél fontosabb országos ügy lebonyolítását komolyan és gyorsan kell végrehajtani. Minél kevesebb bürokrácia és minél több jóakarat, ez legyen a jelszó, mely nemcsak kirobbanásoktól mentesít, de elfojtja még a hamu alatt lappangó zsarátnokot is. Magyarország katasztrófája. Irta: Deme Károly. I. Csak leplezettlen nyilt beszéd — legyen az bármily fájdalmas is — juttathat világos eszmélethez; csak világos eszmélet emelheti fel letiport helyzetéből a könnyen elbizakodó nemzetet. Fejedelmi székhely: Gyulafehérvár; Szent László sírjának őrzője: Nagyvárad; Igazságos Mátyás szülőföldje: Kolozsvár; magyar vértanuk oltára: Arad; Rákóczi hamvainak temploma : Kassa; „Vitám et sanguinem!* (dicsőséges emléke : Pozsony, és ti, magyar hazaszeretet többi felszentelt helyei, kik gálád ellenségek bitorló hatalma alatt

r sorvadoztok; és ti, Erdély székelysége és Árpád többi magyarjai, kik velem együtt hontalanná lettetek a saját hazátok földjén: kérlek, mondjátok meg nekem, hova lett a mi gyönyörűséges, természeti kincsekkel bőségesen megáldott Magyarországunk ? Vagy talán lehetséges volna, hogy Európa egyik legrégibb országa, a népek tengerében ez a „hullámtól vert sziget", mely több mint ezer esztendő viszontagságaival diadalmasan meg tudott küzdeni, most, oly hirtelenül, ellenségek lábai alá került volna? Van-e fizikai, van-e erkölcsi törvény, mely az egyenes utakon járó, igazságszerető és vitéz magyar nemzet országára, a hatalmas Kárpátoktól körülölelt Magyarországra nézve az ily rohamos és szégyenletes végpusztulást indokolttá tehetné? Nincsen sehol. A nagyraképes magyar nemzetnek mai pusztulása, országának mélyen megalázó nyomorult helyzete az ármány gonosz szellemének tulajdonítható, amely most is csak azért diadalmaskodhatott, mert az ország minden nemzetiségével, minden lakójával szemben a végletekig nagylelkűen konciliáns és szabadságot biztosító magyar, igazsága érzetében elbizakodva, megint megfeledkezett önmagáról. A teljes jogegyenlőség rendfenntartó erejébe vetett optimizmus és az ebből származó könynyelmüség oly pillanatokban szállta meg a leghatalmasabb erővel, amidőn a legéberebb figyelemmel és erőmegfeszítéssel kellett volna a fenyegető veszedelmektől óvakodnia és azokkal szemben érdekeit védelmeznie. Ezekben a pillanatokban kerültünk az ármány hatalmába, mert a külső és belső ellenségeink ezeknek a pillanatoknak felhasználásával döntötték romokba országunkat. Félre tehát a magyar jóhiszeműség és könnyelműség önámító jelszavaival, hogy „több is veszett Mohácsnál", meg hogy „voltunk mi már rosszabbul is" ; mert ennél bizony rosszabbul nem voltunk, ennél többet nem vesztettünk sohasem! Hiszen elveszett a magyar haza és ezzel együtt elveszett a magyarra nézve minden ! Talán hosszú időre el van veszve egy jobb jövőnek még a reménye is! Fel van darabolva és meg van rabolva a honszerző Árpád ezeréves országa; mélyen meg van alázva és a porig le van tiporva jobb sorsra érdemes nemzete. Oly nagy igazságtalanság ez, melyhez hasonlót a világ története felmutatni nem tud. Megdöbbentő és lélekrázó tragikuma a tragikumnak, hogy*mindebben az igazi magyar nemzet semminek sem oka. Mert a nemzet selejtje még nem maga a nemzet. A hadviselés, mely magában véve is nagy szerencsétlenség volt, hozta ránk azt a még nagyobb szerencsétlenséget, hogy a háború alatt tetőpontra hágott szociális és politikai bajok kizsákmányolásával hatalomért és anyagi haszonért tülekedő népbolondítók, politikai és szociális gonosztevők ragadták kezökbe a vezetést, megindították a pusztulást, felidézték a teljes anarchiát, ekközben pedig terrorisztikus eljárásaikkal tehetetlen helyzetbe juttatták a törvényes formákhoz és jogtisztelethez ragasz/íodó nemzetet, hogy az addig rettegett hőst /ovagiatlan törpék letiporhassák és országát maguk között minden nehézség nélkül feldarabolhassák. Azt a rettenetes fájdalmat, mely most minden igaz magyar szivét betölti, talán a legjobban érzem én, aki előre láttam a világháború kitörését és mindazokat a gyászos következ ményeket, amelyek mostan reánk nehezedtek. Figyelmeztettem is rájok pártoskodó politikusainkat, hogy kikerültessem velők az örvényt, mely felé az országot elvakultan sodorták. Mind hiába! Szavaimat nem vették komolyan, sőt még ki is nevettek értök. Talán azért, mert nem tartoztam sem a hivatalból megállapított nagyságok, se a piacokon szónokló hangos hazafiak közé. Az ország és a magyarság sorsát féltve, elszorult a szivem aggodalmaim kétségbeejtő hatása alatt. Vészt sejtő előérzetem ellenállhatatlanul arra indított, hogy tegyek valamit. Szerettem voina a mennydörgés haragjával és erejével odakiáltani a pártoskodó nemzetnek, hogy ébredjen fel, eszméljen és lássa meg rettenetes helyzetét, mely a közel jövőben mutatkozott. Érezve azonban csekélységem jelentéktelenségét, szelid, kérő hangon fordultam hozzá. 1913-ban megirtam Magyarország helyzete és az európai népek harca c. könyvemet, de nem kíméltem benne semmit és senkit, ahol a haza érdekében az igazat meg kellett mondanom. A könyvem — talán éppen a minden irányban kimondott igazságok miatt — nem részesült a megérdemelt figyelemben, amit előre is sejtettem. Ez okból — mellőzve a budapesti kiadóimat — a saját költségemen nyomattam ki és ezerszámra küldöttem azt szét — ingyen. Habár mindazt, ami velünk történt — mintha csak megálmodtam volna — épp úgy láttam előre, amint megtörtént, a könyvemben mégis csak mint eshetőségekről irtam róluk, nehogy a katasztrófa kikerülhetőségének a reményét is kiöljem a lelkekből. Gondolatokat szerettem volna kelteni, hogy tervek keletkezzenek az örvény kikerüléséhez. Szavaim azonban hatás nélkül hangzottak el. Most, amidőn a lefolyt események fájdalmas igazságot szolgáltattak nekem azzal a méltatlan közönnyel szemben, amelyben a könyvem részesült, talán nem lesz érdekesség nélkül való, ha — azokra való tekintetből is, akik talán nem olvasták el végig kellő figyelemmel az említett könyvemet — az alábbi idézetekben bemutatok egy pár, sajnos, többnyire még most is aktuális, részletet. Mert a bennük feltüntetett egészségtelen állapotok termékenyítették meg nálunk annak a szociálizmusnak a talaját, amelynek gyökerei feszítő erőt gyakoroltak a társadalmi rend szétrepesztésére és az ország pusztulására. Annak elbírálását, hogy vannak-e az idézett részekben oly dolgok, amik méltók voltak és még ma is méltók az elolvasásra és megszívlelésre, nyugodt lelkiismerettel bizom az olvasó józan ítéletére. A szuperfoszfát-műtrágya jelentősége. Régi jó békevilágban a gazdának — kisés nagybirtokosnak egyaránt — nemcsak állatállománya mindenkor megfelelő nagy volt úgy, hogy földjeit istállótrágyával bőven elláthatta, de ezenkívül mind általánosabbá vált a műtrágyák, különösen a szuperfoszfátnak használata, mert gazdatársadalmunk felismerte annak többtermelési és jövedelmezőségi szempontból való nagy jelentőségét. Számtalan kisérlet beigazolta, hogy a szuperfoszfátozott kalászosok (kat. holdanként 150 kg. műtrágyát szórva ki) kat. holdanként 150—300 kg. szemtermés-többletet és nem megvetendően nagyobb szalmatermést eredményeztek. Ugyancsak igen jól beválik a szuperfoszfát takarmány és cukorrépa alá adva, amikor ugyancsak 10—20 métermázsa terméstöbbletre számíthatunk. Ezen utóbbi esetben még elsőrendű fontossága van a szuperfoszfát-műtrágyának az utódnövény szempontjából, mert a mütrágyázott répa után a reákővetkező árpavetés különösen jól fejlődik és terem. Természetes tehát, hogy a háborús viszonyok beálltával a szuperfoszfáthoz már-már hozzászokott gazdák igen fájlalták ezen műtrágya hiányát és számtalanszor hangzott el az az óhaj: „Vajha ismét vásárolhatnánk szuperfoszfátot !" Meglepetésszerűen hat tehát reánk az a megmagyarázhatatlan és semmivel nem indo-