Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.

1921-07-09 / 28. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 80, félévre 40, negye Egyes szám ára 2 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: ÖRÖS"ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen". Harakirit követelnek tőlünk. Messük fel a hasunkat, talán tegyünk követ is beléje s ugorjunk a gödör fenekére. Már arról sem lehet szó, hogy akik a Délvidékről, a Felvidékről, Erdélyből kiűzettek, hontalan magyarok, azok egybejövén, élesztgessék a maguk hitét, támogassák véreiket, ha bajba jutottak, segítsenek egymásnak kivárni az időt, amikor egyek lesznek az örökké együvé tartozandók. Nem, immár megtörtént a ratifikáció s nekünk jelét kell adni annak, mint a hivatalos irás mondja, hogy mi azt a szerződést valóban és komolyan vesszük, hogy mi abba belenyugodva, semminemű irredentizmust eltűrni nem fogunk. Ha annyi szégyen és megaláztatás nem ért volna már bennünket, akkor ezt, mint amely a legdurvábban nyúl bele önrendelkezési jogainkba, olyan keserűséggel fogadnók, hogy kimenvén az utca közepére kiabálni kezdenénk, elkeseredett üvöltéssel bosszúért ordítani. Azonban annyi volt, s oly képtelen volt az előzmény, hogy az a kis harakiri, amelyet a győzők legutóbbi ukáza parancsol ránk, már inkább groteszk, semmint rémítő hatást gyakorol reánk. Akárcsak a Shakespeare-tragédiák közepébe, a nagy válságok szívtépő jelenetei közé beleillesztett, egy-egy fájdalmasan humoros jelenet. Hát nem groteszk az, hogy valakitől, amig él, azt tagadják meg, hogy önéletén gondolkozhassék ? Nem kinosan komikus az, hogy harakirire invitálnak be egy egész nemzetet ? Igazán, de igazán nem kell keseregni, csak várni és várni és rendületlenül várni kell, mig majd egyszer fordul a szél. Hogy pedig meg fog fordulni, esetleg hamarabb is, mint azt bárki sejtené, az oly feltétlenül bizonyos, mint amit nem e helyen s nem én mondok először, de amit nem lehet elég helyen s elég gyakran elmondani, mint amily bizonyos, hogy a Duna meg a Tisza, hogy a Vág meg a Maros soha, de soha nem fognak folyásukbarrvisszafelé fordulni. A szadagórai csodarabbi, aki mint róla olvasható: imákkal, tanácsokkal és útbaigazításokkal, avagy röviden, magyarul: kuruzslással, úgy látszik, minden fantáziát felülmúló vagyont szedhetett össze hitsorsosaitól s akiről valamikor háború előtti témahiányos időkben untig elégszer esett szó a lapokban, ismét felmerült a feledés homályából. Jelenleg Bécsben székel a nagy csodarabbi s ott cselekedte meg, hogy unokája férjhezmenetele alkalmából a Zsófia-termek>en, snfszerüen, ott, ahol a hires bécsi farsangi bálokat szokták rendezni, olyan lakodalmi ünnepséget rendezett, melyen több mint kétezer ember vett részt — 800 K-ba került egy teríték —, az asztalok roskadoztak az ételek terhe alatt, a bor (mit a vendégek maguk fizettek) patakokban ömlött, az amúgy is érthető jó hangulatban lefolyt mulatság élénkítéséről negyven tagu zenekar gondoskodott, a rendezőség pedig őrjáratok segítségével gondoskodott arrói, hogy a vendégek zavartalan élvezetét hívatlan és illetéktelen korgó gyomrú emberek meg ne zavarják. Hogy a kiéhezett Bécsben, hol a nagy tömegek hihetetlen nyomorral küzdenek s hol csak a volt ellenségek könyöradományai segítségével tudják — ha tudják — a csecsemőket az éhhaláltól megmenteni, ez a dáridó nem szülhetett valami jó vért, az képzelhető. S képzelhető, hogy hangos lett tőle a sajtóberek s követelik, hogy az ilyen hihetetlen pazarlás, a bőségben való ez a tobzódás akadályoztassák meg. Pedig talán nem ezt kellene tenni. Mi a köz javára sokkal különb módot tudunk javasolni. Javasoljuk ezt annál inkább, mert a csodarabbi esetéhez hasonlót a mi társadalmi életünk is nem egyet felmutat. Nem is oly rég olvastunk egy Veszprém melléki molnárról, aki szintén szadagóraira emlékeztető módon traktálta meg hadimillióiból vendégeit. Akad ilyen még több is, sok olyan is, ami nem kerül az újságba. Hát az ilyen cécókkal — egy kiadandó rendelet alapján — úgy kellene elbánni, hogy ha róla a hatóság tudomást szerez (de szerezzen ám!), ott jelenjen meg azonnal a csendőr s a pénzügyőr, állapítsa meg az összköltséget és standé pede hajtson be ugyanakkora összeget az országos, városi, vagy községi szegényalap javára. Aztán jfolyhat tovább a mulatság akár Szadagórán, akár Kutyabagoson, de aki úr, az fizessen előbb! Dunántúli Autóforgalmi vállalat (Varga: Győr, Deák-utca 6. szám.) Elvállal helyben és vidéken mindennemű személy- és teherfuvarozást. Pápai és vidéki megbízásokat elvállal és részletes felvilágosítást ad ROSENBERGER HUGÓ műszerész Pápa, Korvin-utca 4. szám. KURTZ GYULA zongoraraktára lOt Pápa, JPÖ-tér. UK Á kormányzó vármegyénkben. Gyönyörű ünnepe volt e hó 1-én vármegyénknek, amikor Horthy Miklós kormányzó látogatott el Veszprémbe, hogy ott a vármegye közönségével érintkezve, leiket leheljen minden jó magyarba a nemzetépítés nagy munkájához. Veszprém városa fényes fogadtatásról gondoskodott. A veszprémi állomáson díszsátor, a főutak bejáratánál diszkapuk, ezek egyikén ez a felirat: „Rajongó szeretetünk kisér nemzetmentő nagy munkádbanAz utcák végesvégig lobogó-, szőnyeg- és virágdíszben. Az állomáson, hova a kormányzó Turul különvonatán érkezett, óriási közönség várt reá, ennek soraiban diszmagyarban Hunkár Béla főispán, dr. Bibó Károly alispán, Festetich Sándor gróf, Jankovich-Bésán Endre gróf, Purgly Pál, Holitscher Károly, Jákóy Géza, Reé Jenő, dr. Jókai-Ihász Miklós, Hunkár Andor, dr. Iklódy Szabó János, dr. Csete Antal, Csapó Kálmán, stb. A vonatából kiszálló s lelkes éljenzéssel fogadott kormányzót elsőnek PappKovács ezredes üdvözölte. Miután megszemlélte a diszszázadot, nagy melegséggel üdvözölte őt Hunkár Béla főispán és a város nevében dr. Komjáthy László polgármester. A kormányzó válaszában visszaemlékezett a két év előtti időre, mikor először volt Veszprémben. „Az út nehezebb részét — úgymond — azóta megtettük, ebből meríthetünk erőt a továbbira." Miután Schamschula Titike a bájos leánysereg élén egy csokrot adott át neki, hosszú kocsisorban vonult be a menet ünnepi ruhás tanulók s nagy közönség sorfala között s zúgó éljenzése mellett a püspöki palotába, ahol löncs volt tiszteletére. D. e. 11 órakor a püspöki várból a vármegyeházára hajtatott a kormányzó, ahol a tisztikar élén dr. Horváth Lajos vm. főjegyző üdvözölte. A fogadtatás a vármegyeház dísztermében folyt le, melyet ez alkalomra délszaki növényekkel és drapériával dúsan feldíszítettek. A kormányzó az elnöki emelvény baldakinja alatt állva fogadta a tisztelgő küldöttségeket. Elsőnek a klérus élén dr. Rott Nándor megyéspüspök a róm. kath. egyházmegye nevében üdvözölte, szárnyaló szavakban emlékezvén meg a kormányzó hadi és polgári érdemeiről és a hazaszeretet szellemében nagy hatást keltve ajánlta fel munkájukat a nehéz megpróbáltatásokon átment haza felépítésének munkájához. Utána Németh István dunántúli református püspök impozáns küldöttség élén kerülete s a pápai tanintézetek nevében a következő frappáns tömörségű s lelkes tetszést aratott üdvözlő beszédet mondta: A dunántúli református egyházkerület és annak Pápán elhelyezett tanintézetei nevében jöttünk bemutatni tiszteletteljes hódolatunkat. Nekünk, dunántúli magyar református keresztyéneknek a meggyőződésünk, hogy előbb születünk magyaroknak, azután leszünk református keresztyének; a mi jelszavunk Istennek, hazának és a tudománynak. Szent vallásunk parancsolja tehát, hogy Istentől nyert minden