Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.
1921-01-15 / 3. szám
T. előfizetőink figyelmébe ajánljuk ismételten, hogy lapunk előfizetési ára új-évtől kezdve egész évre 60—, fél évre 30 — K, negyed évre 15•— K. Kérjük mindazokat, akik tévesen a tavalyi árak szerint küldötték be előfizetési dijaikat, hogy egész évi előfizetésnél 10—, fél évinél 5'— és negyed évinél 2'50 K-t pótlólag még beküldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal. — Ébredők közgyűlése. Az Ébredő Magyarok Egyesülete folyó hó 16-án, vasárnap délután fél 4 órakor a Griff- szálló nagytermében közgyűlést tart, amelyen helybeli szónokokon kivüi Budaváry László nemzetgyűlési képviselő és Mádl Géza, az ÉME orsz. központi igazgatóságának tagja tartanak beszédeket. — Cseh erkölcsök. A proletárdiktatúrának a nemi felvilágosítás cime alatt beadott (Pápáról ugyan szerencsésen kiadóit, mert kétszer is erélyesen kiseprűzött) őrületei elevenednek fel emlékezetünkben, mikor arról olvasunk, hogy Európa legújabb állam-egyvelegében, az úgynevezett Cseho-Slovakia parlamentjében hogyan akarják a gyakorlatba átültetni az erkölcstelenség ocsmány eszméit. Olvassuk, hogy Landova Itzkova asszonyság, cseh nőképviselő, törvényjavaslatot készít elő, mely a büntetőtörvénykönyvnek a magzatelhajtásról szóló paragrafusait eltöröltetni kívánja. Másik méltó társa a többnejűség kötelező kimondását követeli, minden férfi két asszonyt köteles tartani' egy harmadik indítvány a házastársak kötelező együttlakását akarja megszüntetni. A cseh erkölcsök eddig se álltak valami jó színben, most azonban úgylátszik, végleg eisülyedni készülnek a mocsokba, szennybe. Szomorú a dologban csak az, hogy az esetleg hozandó törvények a mi tisztaerkölcsü felvidéki magyarjainkat és tótjainkat is megmételyezhetnék. — A lakáshivatalok átszervezése. A lakáshivatalok átszervezéséről és a lakbérleti szerződések módosításáról legközelebb miniszteri rendelet fog megjelenni. Az új rendelet hir szerint szabaddá fogja tenni a lakóknak való felmondási, de a felmondás csak akkor lép érvénybe, ha a bíróság jóváhagyta. — A köztisztviselők ellátása. A köztisztviselők beszerző csoportja közli, hogy az idei év elején a köztisztviselők ellátása a következőképen lett megállapítva: lisztkvóta változatlan és pedig 8-4 kg. Ebből 5 százalék nullás-, 20 százalék főző- és 75 százalék kenyérliszt, fejadagonként 1 kilogramm tengeri liszt beszámítással külön adagolva. Cukor fejadagonként 60 dk., ehhez 20 dk. cukornak megfelelően sacharin. Só fejadagonként 1 kg., zsír 80 dk. vagy 1 kg. zsirszalonna, burgonya 8 kg. A cipőkiosztás nagyobbrészt már megtörtént. Februárban nagyobb mennyiségű textiláru érkezik külföldről. A férfi és női szövetek szintén arányos kiosztásra kerülnek oly formán, hogy egy-egy öltözetre való fog jutni minden családra. — A húsárak. Csak nemrég adtunk hírt új húsárakról s most ismét e témáról kell írni. A mészárosok a marhahús árát 92, a borjúhúsét 100 K-ban óhajtják megállapíttatani s e tárgyban kérvényt is adtak be a tanácshoz. A tanács mielőtt döntene, pontos adatokat szerez be a szomszéd városokban érvényben levő árakról. A marha ugyanis ezekben sem kapható olcsóbban, a hús pedig jóval kevésbbé, ennyibe azonban semmi szin alatt nem kerül. — Statárium. Az igazságügyminiszter rendeletére a veszprémi törvényszék területére Juraszek János törv. elnök kihirdette a statáriumot. A statárium (rögtönitélő bíráskodás) kiterjed a hirdetmény közzététele után elkövetett következő bűncselekményekre: 1. a hűtlenségre, 2. lázadásra, 3. gyilkosságra, 4. a szándékos emberölésre, 5. a közegészség ellen halál okozásával elkövetett bűntettre, 6. a rablásra, 7. a gyujtogatásra, 8. a vizáradás okozásával elkövetett bűntettre, 9. a vaspályákon, távirdákon (távbeszélőkön), vagy hajókon elkövetett közveszélyü cselekmények bűntetteire nézve. Felhívom a lakosságot, hogy minden rendzavarástól óvakodjék, mert aki a föntebb megjelölt bűncselekmények valamelyikét elköveti, rögtönitélő eljárás alá kerül és halállal bűnhődik. A törvényszék elnöke. — „Keresztyén Család." Ily cimmel Győrött új protestáns vallásos néplap indult meg, melynek élén Czeglédy Sándor, győri református esperes-lelkész, az országos nevü egyházi szónok és iró áll, mint főszerkesztő, míg a felelős szerkesztői tisztet Csokonai Vitéz Mihály, a kiváló győri hírlapíró látja el. Az új lap első száma most jelent meg oly gazdag és változatos tartalommal, minőre alig láttunk még példát hasonló irányú lapoknál. Szebbnél-szebb vallásos, hazafias, szépirodalmi cikkek egész sorát hozza, szép költemények tarkítják, van igen tartalmas gazdasági és népegészségügyi rovata, az egyházi életből vett és az ország sorsáról szóló hírei, szóval valódi néplap a szó legnemesebb értelmében. Nincs kétségünk felőle, hogy mihamar megtalálja útját a magyar nép szivéhez és áldásos missziót fog betölteni. Melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Előfizetési árak: egy évre 78 K, félévre 39 K, mely összeg a kiadóhivatalhoz Győrbe (Kossuth Lajos-utca 9. sz. alá) küldendő. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves hírt, hogy dr. Bőhm Zoltán, helybeli ügyvéd, ki a háború alatt több éven át mint városi tanácsos is közmegelégedésre teljesített szolgálatot, eljegyezte Schlesinger Elza úrhölgyet a zalamegyei Türjéről. — Kedvezményes vasúti jegyek. A köztisztviselők (immár az összes köztiszviselők) családtagjai ez év január elsejétől kezdve megkapták a kedvezményes utazásra szóló igazolványokat, Ezek azonban 6 oda- és 6 visszautazásra érvényesek. Az igazolvány betétlapját a kiinduló állomáson le kell bélyegeztetni. Az utazás félbeszakítható s újabb'jegy váltható (de nem a kiinduló állomás irányában) újabb lebélyegzés nélkül is. Visszautazásnál szintén lehet útmegszakítás, de csak a kiinduló állomás irányában. A kocsiosztályok használatára vonatkozólag a már közölt határozatok érvényesek. — Gyász. Részvéttel értesültünk róla, hogy Neuhauier Hermin, ácsi postamesternő f. hó 4-én elhunyt. A megboldogult nővére volt Gáty Zoltánné szül. Neuhauser Izabellának. — Kállay Jolán újabb öngyikossági kísérlete. Kállay Jolán, az egykor ünnepelt primadonna, aki legutóljára 19)9-ben Pápán, Heltai Hugónál játszott, ismét öngyilkossági kísérletet követett el. A tragikus eset ezúttal Pozsonyban játszódott le, ahol az ex-művésznő most házaséietet él rokonával, Kállay Gyula 27 éves magánhivatalnokkal. A házasélet azonban a legtávolabbról sem volt boldognak mondható; férj és feleség között — mint ahogy némely drámákban szokás — gyakoriak voltak a heves összetűzések, sőt, a művésznő állítása szerint, a fiatal férj — Kállay Jolánhoz valóban .fiatal" — a tettlegességtől sem riadt vissza. Ez keserítette el Jolán asszonyt annyira, hogy jó adag veronált vegyen be, amellyel felzaklatott idegeit egyébként is csillapítgatni szokta. De a méreg nem volt halálos, az orvosok biznak Kállay Jolán felépülésében, akit most egyik pozsonyi kórházban ápolnak. Magától értetődik, hogy a dolognak válás lesz a vége s a művésznő, ha teljesen felépül, kijelentése szerint visszatér régi s talán legigazabb szerelméhez, a színpadhoz, ahol egykor ragyogó sikereit aratta. Tudósításunkhoz — mint hü krónikáshoz illik — még csak azt fűzzük hozzá, hogy Kállay pár évvel ezelőtt Pápán is eljátszott a pozsonyihoz hasonló mérgezési komédiát s amilyen nagy gyakorlata van benne, valószínűleg ez az eset nem is lesz az utolsó. Azonban vigyázni tessék! Az öngyilkosság egyszer mégis csak komolyan sikerülhet. — Közéig a 24 órás időszámítás. A berni nemzetközi vasutügyi kongresszus a folytatólagos 24 órás időszámítás mellett döntött. A magyar kiküldöttek ezt a határozatot megvalósítás végett a vasúti és hajózási főfelügyelőség útján a minisztertanács elé terjesztik. Az új időszámítás különösen a vasúti forgalomban nagyfontosságú, sok tévedés megakasztására alkalmas. Hogy azonban a nagyközönség s pláne a konzervatív földmivelő nép hogyan fogadja s mikor fogadja be, ez már más kérdés. Az óragyárosok fognak legjobban örülni, ha kötelező lesz az új időszámítás. 24 órára beosztott új „cifferblattokat" kell készíteniük. — A töltény felrobbant.. . Folyó hó 8-án reggel Ugod községben nagy szerencsétlenség történt. Két vásott gyerek: Farkas József 11 esztendős és bátyja: Dezső 15 éves fiu katonafegyverhez való tölténnyel játszadozott, miközben a töltény felrobbant és a Jóska gyereknek jobb kezefejét teljesen összeroncsolta, bal kezét súlyosan megsértette, Dezsőnek pedig a szertehulló szilánkok bal kezét és bal szemét sebesítették meg súlyosan. Jóskát az első segélyt nyújtó dr. Fülöp József körorvos, azonnal Pápára szállíttatta kezének amputálása végett, Dezsőt pedig Budapestre szállították a szemén szükségessé vált műtét végrehajtása végett. A szerencsétlenül járt fiuk szülei Amerikában vannak s annak ellenére, hogy gondozóik szigorúan nevelték őket, mint megfékezketetlen, vásott gyermekek voltak ismeretesek a faluban. Szegények, csintalanságuknak most ugyancsak megadták az árát. — Az ev. leányegylet vasárnap, folyó hó 16-án esti 6 órakor estélyt rendez a kővetkező műsorral: 1. Szaval Horváth Manci. 2. Alkalmi beszédet tart Gáncs Aladár székesfehérvári lelkész. 3. Szaval Englert Rózsi. 4. Énekel Hütter Anna, zongorán kiséri Molnár Annus. 5. Melodráma. Előadja Hodik Imre, zongorán kiséri Csernussák Olga. 6. Színdarab. Előadják Huszár Imre," Mód László, Huszár József, Szabó Géza Mayer Idus és ifj. Nánik Pál. Helyárak: 1—3. sorban 20 K, 4—8. sorban 15 K, 9—13. sorban 10 K. Állóhely 6 K. Jegyek */« 5-től válthatók a pénztárnál. Az estély jövödelmét szegény gyermekek felruházására fordítják. FelMlfizetéseket köszönettel fogadnak. x LÍPO VNICZKY SZEVÉR, szakértő zongorakészítő és hangoló megérkezett. Elvállal szakszerű javításokat és hangolásokat. Érdeklődni lehet Stern Ernő könyvnyomdájában. Telefon: 146. — A drágaság ellen. A ker. szoc. párt csütörtökön este szépen látogatott gyűlést tartott a kaszinó nagytermében, melynek főpontja a mindnyájunkat fogva tartó kérdés: a drágaság volt. A gyűlésen Kelemen Géza fővárosi szerkesztő ecsetelte élénk színekkel a nyomort, mit a minden emberi képzeletet felülmúló drágaság okozott a munkásság, a kisemberek soraiban, s megjelölte a szociálpolitikai reformokat, amelyekkel a szomorú helyzet megjavítható volna. A nagy figyelemmel hallgatott beszéd végeztével Szalay Lajos a sajtó fontosságát hangoztatta, azután a gyűlés emelkedett hangulatban véget ért. — A Polgári Kör folyó hó 23-án tartja évi rendes közgyűlését, melyre a Kör t. tagjait ez úton is meghívja az Elnökség. — A világ jegybankjainak aranykészlete. Egy londoni hivatalos összeállítás a világ jegykibocsátó bankjainak aranykészletét 1913-ra visszamenőleg 1920 juniusáig való szembeállítással a következőkép tünteti föl: 1913 1915 1918 1920 Ország dec. dec. dec. dec. millió font Franciaország .... 140*3 200 6 219-1 223*5 Anglia 35 0 800 1085 1464 Spanyolország ... 10 2 34 7 891 98*1 Oroszország .... 1516 1612 80 0 65'0 Németország .... 687 122-3 113 1 546 Hollandia 12-6 358 575 530 Olaszország .... 443 431 32"7 322 Svájc 68 100 16-6 213 Svédország 5 7 6 9 159 14 5 Dánia 42 62 108 12-7 Belgium 10-0 105 10-7 107 Ausztria-Magyarország. 51-7 285 119 110 Norvégia 6 05 17 67 8'1 Európai államok össz. 552 7 741-5 772 6 751-2 Egyesült-Államok . . 266 0 347 0 525 0 445-0 Argentinia 46 2 46 9 55 3 83-5 Amerika összesen . . 312 2 393 9 580 3 5 28-5 Japán 226 270 726 98 0 India 21 3 12 6 13 2 30 6 Ázsia összesen . . . 43-9 39 6 85 8 128 6 Kanada 31-5 377 405 37-5 Ausztrália _45 15 0 21 3 23-9 Angol gyarmatok össz. 36 0 52 7 618 614 Végösszeg 944-8 1127-7 15050 1469 6 — Adomány. Csaplár Antal salamoni plébános úr volt szives a r. kath. polg. ápoldások számára 5 kg. pergetett mézet küldeni, mely szives adományért hálái köszönetét nyilvánítja a szegények nevében Botka gondnok.