Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.

1921-04-30 / 18. szám

Laptulajdonos főszerkesztő: DR. K£)RÖS ENDRE PÁPAI >1 E G J.E L E NI K Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 80, félévre 40, negyedévre 20 K. Egyes szám ára 2 korona. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében, MIN I> E IV S Z O M B A TÓN. Nem olvastam még meghatóbb gyászjelentést, mint amelyet az a fiatal magyar asszony adott ki, akinek férjét, miután teljes hat esztendőt töltött el keserves hadifogságban, mikor annyi szenvedés után útban volt végre hazája és szerettei felé, valahol Nyugatszibériában, Perzsiától északra „benszülött mongolmohamedánok megtámadtak és 125 tiszttársával együtt lemészároltak." Ennél borzalmasabb tragédiát alig produkált a világháború shakesperei fantáziát fölülmúló, csuda-látományos története. Emberek, akiket soha nem láttunk, akiket soha nem bántottunk, sőt ha arra gondolok, hogy török „testvéreink"-kel egy oldalon harcoltunk volna, hát emberek, akikkel baráti érzés frigye köthetne össze bennünket, a próféta kibontott szent zászlója által felkeltett őrjöngő fanatizmusukban rárontanak azokra, akik nekik soha nem vétettek, ráesnek, mint tigrisek falkája 3 szegény gödölyékre s felkoncolják, szétmarcangolják őket embertelenül, kegyetlenül ! Beszélhetett utána nekik a maguk imám ja vagy dervise arról, hogy hiszen ezek nem ellenségei a próféta hitének, a fölgerjedt tömeg szemében a „gyaur" „gyaur" marad s vad őrjöngése egyik rettenetességből a másikba fogja űzni mindaddig, mig önmagát- nem emészti fel pusztító dühében. Mert ez a fanatizmus sorsa: gyújt, ront, dúl, seper és öl válogatás nélkül mindenkit, mig végül más híjján önmaga ellen tör és végez önmagával is. így terítette le a fanatizmus jelvénye: a próféta zöld lobogója a 126 szegény bolygó magyart s mi döbbenettél szivünkben, könnycseppel szempilláinkon kérdjük: mit nem fog még megérni szerencsétlen nemzedékünk? Május. — Pápa város történelmi naptára. — 1-én, 1849. A debreczeni országgyűlés ápr. 14-iki ülésének, a függetlenségi deklaráció - örömére, közmegállapodás szerint, nemzeti szinü zászlók díszítették az összes középületeket és az egész várost. 1-én, 1919. A parancsszóra feldíszített városban nagy kommunista ünnepély volt parádés felvonulással, melyen az összes iskoláknak és hivataloknak is részt kellett venniök. Korán reggel zenekar járta be az utcákat. A menet a Munkás-Otthonból indult ki és Batthyány- és Csóka-utcákon át kanyarodott ki a Jókai-utcára és azután a Fő-téren át a külső várkertbe vonult, hol nagy népmulatság tartatott. Érdekes felemlíteni, hogy a Fő-téren felállított diszkapun halálfejes vereszászlók lengtek, nemzeti zászló egy se volt látható, azokat mind leszedték és vörösre átfestették. 2-án, 1919. Az április 30-án letartóztatott túszok — névszerint a következők: dr. Antal G., Böröcz I., Csoknyai K., Fischer Gy., Friebert M., Füredi Gy., Giczy K., dr. Gottlieb S., dr. Haas J., ifj. Hoffmann V., Kecskés L., Kellner V., Kolbe N., Nényey L., Saád L., Schiffer V., | Schwarz V., dr. Sült L., Szűcs D. és Steín V,, összesen húszan. — még mindig fogságban voltak. Ekkor érdekükben tekintélyes városi polgárok egy nagyobb deputációja járt a várban tartózkodó politikai megbízottnál, ami föltétlenül hozzájárulhatott ahhoz, hogy másnap az összes túszok kiszabadultak. 5-én, 188T. Vármegyénk közgyűlése 1000 forintot szavazott meg a pápai állandó színház javára a nemesi felkelési alapból, amely alap jelenleg is közmivelődési célok támogatására szolgál. 9-én, 1881. Kezdetét vette színházunk építése és mintegy fél év alatt tető alá került a görög stílű csinos épület. Felépülése a közönség áldozatkészségének köszönhető. így a bejárat márvány mozaik talapzata gróf Esterházy Móric ajándéka, viszont iparosaink nyereségre számot nem tartó áron végezték a különböző munkákat. Bánóczy P. az építést, Besenbach K. az ácsmunkát, Frieszberger J. és Gyuk N. áz asztalos, Heim I. a bádogos, Németh A. a lakatos, Balogh Gy. és Régner P. a szobafestő, Frey N. az aranyozó, Moisinger J. az üveges, Salzer I. a kárpitos munkát, mig az előfüggönyt Herz D. festőművészünk látta el hangulatkeltő szép művével. 10-én, 1748. Az izraelita hitközség ekkor nyert engedélyt gróf Esterházy Ferenctől a pápai hitközség megalakítására. Legrégibb izr. család városunkban — mint mondják — a Lőwy család. 12-én, 1752-ben vette kezdetét a pápai ref. egyház 30 éves száműzetése. Mária Terézia 8-án adta ki az erre vonatkozó rendeletét, 10-én már a vármegyei közgyűlésen azt kihirdették, e napon pedig már itt voltak a megye küldöttei a királyi rendelettel kezükben és a kulcsok átadását követelték. „Nem adhatjuk'

4 volt a válasz, erre lakatossal az ajtókat felnyittaíták és elébb | Kun János igazgatóval és a,bennlakó diákok5 kai tudatták, hogy d. u. 2 óráig kihurcolkodjanak, azután a lelkészlakra mentek át, ott az anyakönyvet és az egyházi kegyszereket jegyzék szerint Galgótzi Ferenc plébánosnak adták a papházzal és a templommal együtt. Mindezek az épületek a Ruszek-utcában állottak. Neveí zetesen 1531-től 1610-ig a pápai reformátusok a volt rk. templomot használták, Inert Enyingi Török Bálint idejében jóformán az egész város református lett. 1610-ben a sok török ostromot kiállott templomot újra építették, akkor homlokzata a Korvin-utcára nézett. Ebből a templomból 1660-ban gróf Esterházy Pál, mint a város kath. földesura, Devecserből hozott katonasággal kiparancsolta őket. Ekkor Hegyi István sietett segítségükre és a Ruszek-utca alsó végén, a déli soron állott egyemeletes házát papházul a tef. .egyháznak adományozta, akik erre iskolájukat az átellenes földszinti épületbe helyezték. Azután az utca közepe táján, közvetlenül a plébánia telke mellett, egy másik református nemes, Kenessey István háza telkén építették \ fel kisszerű templomukat, sőt még tornyot is alkalmaztak reá. így összes javaik egy csoportban állottak a Ruszek-utcában. Ezektől fosztotta meg őket most Mária Terézia rendelete azon az alapon, hogy Pápa már nem végvár, nem illeti benne a reformátusokat szabad vallásgyakorlat. Azonban ügyvédjeik : Csury Pál, Oroszi István, Chernel György és Soós Imre óvást tettek, hogy hiba van a kir. rendeletben, mert Pápán elébb volt már ref. egyház, mint mielőtt a város végvár lett. Királyi megbízottak vették hát kezükbe az ügy megvizsgálását. Telt az idő, évek után évek multak el, eltelt 30 esztendő is, mignem 31-ik évben II. József rendelete, nem ugyan javaikat, de azok hivatalosan megállapított értékét viszszaadatta a pápai ref. egyháznak, amely ekkor Adásztevelről visszaköltözött és mai helyén letelepedett. 12-én, 1896. A pápai állami tanítóképzőintézet életében történt nevezetes lépés, mert ekkor hagyta jóvá a vármegye Pápa város ajánlatát, hogy a képezde céljaira kívánt telket a vásártérből ingyen odaadja, építkezési járulék cimén fizet 60.000 K-t és az épület évi kisebb tatarozását is elvállalja. 24-én, 1848. Mikor szabadságharcunk kitört s ezért a tanévet hamarosan be kellett zárni, Bocsor István történettanár a tőle búcsúzó honvéd-diákoknak így válaszolt: „Önök a harctérre mennek és ha nem azt tennék, mint kárbaveszett munkát, széttépném irataimat és darabokra törve katedrám, mint tanári munkám hitvány emlékeit, irataimmal együtt elhamvasztanám". 25-én, 1788. Nem hiába nevezik a XVIII. századot a történetírók a nagy tüzek századának, bőven kijutott a tüzekből városunknak is. 1707 aug. 14-én Rabutin égette fel, úgy hogy még a malmok is elégtek; az 1747 január 24-iki Szent László utcai tűzről már megemlékeztünk ; szintúgy az 1779 március 4-én dühöngött Rirnay tűzről is és e napon ismét nagy tűzvész dúlt városunkban. Ekkor áldozatul esett a tűznek az üresen állott Pálos-kolostor is a Fő-utcában, amelyre Orbán János városi tanácsos házáról csapott át a tüz, elhamvadt a gimnázium épülete is. Leégett a megyeház is és a Belváros utcáin dühöngve eljutott a Zsidóutcába, ahogyan akkor a Petőfi-utcát nevezték. 31-én, 1919. Mire a hónap véget ért, már a Tanácsköztársaság 85-ik rendeleténél tartottunk. Ez arról szólott, hogy a 200 és 25 K-ás bankjegyeket mindenki elfogadni tartozik. Közben pedig mind nagyobb lett a nyomorúság. Sorfalat állottunk lisztért, zsírért, sóért, ecetért, gyufáért,, valamint előzőleg már a megszerzésükhöz szükséges utalványokért is. A sorrendben csakis a vörös katonák, vagy hozzátartozóját illette kivétel. Már hajnalban leültek az asszonyok a boltok elé, a járdára és várták, hogy elsők lehessenek, ha majd a kereskédő kinyitja reggel a boltja ajtaját, hogy valami élelmiszerhez juthassanak. Kis Ernő. Színészet. Színtársulatunk, mely nem is hasonlítható össze a tavaly itt járt társulattal, valóban jobbnál-jobb előadásokat produkál, melyekről itt következik e heti beszámolónk. Mult pénteken a „Charlie nénje" angol bohózat került szinre. Bár ne került volna. Igen elavult szinpadi fogás az már, hogy férfit női ruhába bujtassanak, s az három felvonáson át kappanhangon elsóhajtozott mondókákban mímelje a nőiességet. A lehetetlen helyzetekbe a szereplők sem igen tudták magukat beleélni, egy-nérnelyikök játékán a szerepnemtudás is sokat rontott. Annál szivesebben fogadtuk szombaton a „Cornevillei harangok" felújítását. Planquette melódikus, szép muzsikája — mint 40 évvel ezelőtt — most is elbűvölte a közönséget. A zenekart feltétlen dicséret illeti, hogy a klasszikus zenei müvet olyan élvezetesen interpretálta. Az előadók közül első helyen Érczkövy Károlyt kell felemlítenünk. Henry márki szerepében minden árnyalásra képes, mélyzengésü baritonja nagyszerűen érvényesült, s a tetszés gyakori «