Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.

1921-01-08 / 2. szám

ÚJDONSÁGOK. „Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország." — Személyi hir. Dr, Kiss László kir. ügyész, a veszprémi kir. ügyészség új vezetője, f. hó 4-én és 5-én hivatalos ügyekben városunk­ban tartózkodott. — Perczel altábornagy halála. Őszinte részvéttel értesültünk róla, hogy bonyhádi Perczel József cs. és kir. kamarás, nyug. al­tábornagy f. hó 4-én 74 éves korában Buda­pesten elhunyt. A megboldogult altábornagy legidősebb fia volt Perczel Móric 48-as tábor­noknak. Apjától örökölte lángoló hazaszerete­tét s a katonai pálya iránti vonzalmát, melyet 1863-ban mint huszárhadnagy kezdett meg. A honvédség felállításakor enaek kötelékébe lépett, s szervezésében, kifejlesztésében tevékenyen közreműködött. A 90-es években évek hosszú során át parancsnoka volt a pápai 7-ik honvéd­huszár ezrednek. Innen Budapestre került dandárparancsnoknak. Nyugalomba vonulása után Pápa közelében Vanyolán levő birtokán gazdálkodott s nyaranta itt, télen át pedig a fővárosban lakott. Az elhunyt altábornagy kép­zett katona, hires lovas s mindenek felett tető­től talpig derék magyar ember volt. Városunk úri társadalmával szoros érintkezésben állt s osztatlan tisztelet vette körül. Fiai a pápai iskolákban tanultak, ma már hárman közülök a nemzeti hadsereg törzstisztjei, a legfiatalabb, Miklós, a világháborúban hősi halált halt. Temetése e hó 6-án nagy részvét mellett folyt le Budapesten s rajta volt ezrede is küldött­séggel képviseltette magát. — Újabb előléptetés. Csak nemrég ad­tunk hirt jeles földink dr. Hajnóczky László fő­városi tisztviselő előléptetéséről, s most arról értesülünk, hogy újabb előléptetésben részesült, amennyiben a múlt héten tartott fővárosi tiszt­újításon tanácsjegyzővé, tehát vezető pozícióba választották meg. Előléptetése értékét növeli, hogy a közgyűlés mondhatni egyhangúlag tün­tette őt ki bizalmával. — Kitűnő oklevél. László Ferenc, váro­sunk szülötte, a múlt hetén a budapesti állat­orvosi főiskolán kitűnő oklevelet szerzett. A tehetséges ifjút a főiskolán azonnal tanársegéd­ként alkalmazták. — Egyházi közgyűlés. A pápai evan­gélikus egyház csütörtökön délelőtt tartotta évmegnyitó közgyűlését Gyurátz Ferenc ny. püspök és Kiss István pénzügyi bizottsági el­nök elnöklete alatt. Gyurátz püspök a gyűlést nagyszabású beszéddel vezette be. Rámutatott megcsonkított hazánk szomorú sorsára s az evangélikus egyház kockázatos helyzetére, amely­nek Sopron esetleges elcsatolásával mind a három főiskolája megszűnik, ostorozta az embe­rek romlottságát, amely különösen a Mammon, a pénz imádásában jut kifejezésre. Ebben a sötét, sivár helyzetben csak vallás nyújthat vigaszt, s a hazaszeretet reményt. Ezeket kell a hivatot­taknak ápolni, hogy az erkölcsi züllés megál­lítható legyen, s a haza sorsa jobbra forduljon az integritás visszaállításával. Az ősz püspök prófétai szavai mély benyomást tettek a jplen­voltakra, s elhatározták, hogy a jelen időket hűen jellemző gyönyörű beszédet egész terje­delmében jegyzőkönyvbe iktatják. — A napi­rend során köszönettel vették tudomásul, hogy Kapi Béla püspök az ev. egyházak felsegítésére érkezett amerikai segélyből a pápai egyháznak 10.000 koronát juttatott; amelyen a lelkészlakon szükségessé vált átalakítást fogják végeztetni; ugyancsak köszönettel vették tudomásul, hogy a Pápán megtelepedett Pongrácz Ernő föld­birtokos 2000 koronát ajándékozott az egyház­nak diakonissza-alapra és további támogatását helyezte kilátásba. Gyurátz püspök indítványára kimondották, hogy a háború folyamán elrek­virált második harang helyébe újat állítanak be, s a gyűjtést a helyszínén nyomban megkez­dették. Megállapították a gyülekezet adózó tag­jainak névsorát s köszönetet szavaztak a gyüle­kezeti nő- és leányegyletnek a püspöklátogatás alkalmából rendezett szeretetvendégségért. Több apróbb ügy elintézése után a szépen látogatott és nagy érdeklődés közben lefolyt gyűlés Gyurátz püspök belsőséges imájával véget ért. — Szilveszter-est. Szomorá ó-eszten­dőnket iparkodtunk vidáman búcsúztatni. Nem mintha kedvünk valóban vidám lett volna, de mert az ember erőlteti a vidámság érzését, hogy bizakodóbb s munkabíróbb legyen . . . A Kaszinóban igen szép és nagy közön­ség gyűlt egybe, lehettek vagy 200-an is. Az év búcsúztatóját Tar Gyula elnök mondta el hazafias lendülettel, kívánván a magyarnak boldogabb új-esztendőt a letűntnél. Kardhordó László az elnöknek és nejének köszönetet mondott az estély érdekében kifejtett fáradozá­sukért. A sikerült beszédek elhangzása után a társaság meghatott érzéssel elénekelte a Himnuszt. Maga a mulatság a lehető leg­fesztelenebb volt, az első négyest 42 pár tán­colta. Kisorsolták a Tar Gyuláné által ajándéko­zott új-évi malacot, amelyet a szerencsés nyerő, ifj. Puchinger József vissza adott s végül 2865 K gyűlt be érte. Ez összegből 9 szegény gyermeket láttak el cipővel. Szilveszter búcsúz­tatása a kaszinóban reggel 5 órára ért véget. A Polgári Körben szokott intim, családias körben ülték weg Szilveszter estélyét. A vacso­ránál Tóth Ferenc elnök köszöntötte az új- évet, kívánván a magyarnak az elmúltnál jobb, bol­dogabb új-esztendőt, Hajnóczky Béla pedig hatásos beszédben a polgárság, az iparosság összetartásának, együttérzésének szükségességét hangoztatta. A széthúzó társadalomnak — mondá — szorosan össze kell fogni, hogy boldogul­hassunk. Azután kezdetét vette a tánc, amelybe mindjobban belemelegedett az ifjúság. Az en­gedélyt azonban csak 2 óráig kérték, s a vi­rágos hangulatban levő társaságnak fájó szív­vel bele kellett nyugodni abba, hogy ekkor szép csendesen haza távozzék. — Kinevezések a munkásbiztositónál. Az Orsz. Munkásbiztosító Pénztár javaslatára a népjóléti miniszter a pápai kerületi munkás­biztosító pénztárnál Szeglethy József h. igaz­gatót igazgatóvá, Halász Jenő I. o. kezelőtisz­tet számellenőrré, Horváth István II. o. kezelőtisz­tet I. o. kezelőtisztté, Bujáki Mariska napidíjast II. o. kezelőtisztté nevezte ki. Az előlépteté­sekkel évek hosszú során át szerzett igaz ér­demeket jutalmazott meg a miniszter. — Kaszinói közgyűlés. A pápai úri kaszinó f. hó 30-án (vasárnap) délután 3 óra­kor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a ta­gokat ez úton is meghívja az Elnökség. — A tanácsülésből. A városi tanács múlt üléséből köszönő iratot küldött Esterházy Jenő grófhoz, aki a pápai szegényeknek újból és újból fejedelmi adományokat küldött. — Ugyan­ezen tanácsülésből üdvözlő feliratot intéztek dr. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszterhez, mint Pápa város volt orsz. képviselőjéhez. — Panasz a trafik ellen. (Levél * szerkesztőhöz.) Tekintetes Szerkesztő Űri Tu­dom, hogy papirhiány van, röviden adom elő panaszomat s indítványomat. Panaszom annyi­ból áll, hogy amióta a dohányjegy megszűnt, sokkal kriminálisabban állunk dohánnyal, mint azelőtt. Az ember %-át sem kapja meg az az­előtt kimért, szintén igen szerény kvótának, s ha kapja, akkor is inkább drágább fajtából. Hova lesz a többi trafik ? Azt én nem tudom, de annyi tény, hogy pincértől bármikor lehet (dupla áron) s bármely mennyiségben cigaret­tát, szivart kapni. Indítványom pedig ennyiből áll: Tessék a jegyrendszert visszaállítani leg­feljebb annyi változtatással, hogy a jegyek ki­adása — tolongás elkerülése végett — betű­rendben történjék. Tisztelettel stb. L. O. — A magunk részéről e panaszos levél minden betűjét aláírjuk. ' Tüzeset. Mult hó 24-én Vaszar köz­ség határában Mézéshegyen Hat Gyula pince­hajléka kigyulladt s leégett. A tüz véletlenség­ből keletkezett. — Kérelem. A honvédelmi minisztérium, hogy a magyar nemzet évezredes dicső küz­delmeinek emlékét méltó módon megörökítse, elrendelte, hogy az alárendelt parancsnokságok a magántulajdonban lévő hadtörténelmi becsű és vonatkozású tárgyakat gyűjtsék össze. Fel­kéretnek mindazok, kik ily tárgyak birtokában vannak (irat, rajz, festmény, fénykép, fegyver, szobor, töltény, érem, modell, zászló stb.), azo­kat a helybeli katonai állomásparancsnokság­nak szolgáltassák be. — A város autója. A város autója a hét elején megérkezett s azóta a vasútról a villanytelep részére érkezett szenet s a város vasúton érkező fáját fuvarozza be, amiért ed­dig a város szállítóknak fizetett. A tanács mai ülésén elhatározta, hogy az autót a veszprémi út iókarba helyezéséhez szükséges kavics szállí­tására használja fel. Az út megreparálása után kezdetét veheti a Kúpon kitermelt fának be­fuvarozása. — Esküvő. Kelemen Salamon és neje tisztelettel meghívják jóbarátaikat és kedves is­merőseiket Margit leányuknak Weltmann Lajos­sal f. hó 12-én délután 7,2 órakor tartandó esküvőjére. Az esküvő Fő-tér 8. sz., Goldschmid Ödön úr házában lesz. (Külön értesítés helyett.) — Közalkalmazottak figyelmébe. A pénzügyminisztérium 6200—920. P. M. számú körrendelete értelmében az 1920. évi 4700—920. számú P. M. körrendeletben megállapított ked­vezményes áru cipővel való ellátás tárgyában kiadott cipőjegyjogosultság a többi közalkalma­zottakra, nyugdíjasokra, özvegyekre és árvákra is kiterjesztetett. Felhivatnak az igényjogosul­tak, hogy ebbeli igényüket a pápai m. kir. ál­lampénztárnál e hó 15-ig Írásban okvetlenül jelentsék be, mivel a később beérkező igény­bejeleitések figyelembe nem vétetnek. — Egy­ben tudatjuk, hogy a 9400—920. számú P. M. rendelettel kiutalt ármegtérítések kifizetése ja­nuár hó I5-ig meghosszabbíttatott. — A karácsonyi szünet vége. A jövő héten városunk felekezeti tanintézeteiben a karácsonyi szünet véget ér, s a tanítás ismét k«zdetét veszi. Csupán az állami intézetekben nem lesz tanítás, ezek a miniszter rendeletének megfelelőleg szénszünetet tartanak. — Halálozások. Részvéttel közöljük, hogy özv. Hammer Károlyné, néhai Hammer Károly­nak, a Pápai Takarékpénztár volt főkönyvelő­jének özvegye, múlt hó 31-én elhunyt. A meg­boldogultat sok ismerőse é» jó barátja rész­vételével e hó 2-án helyezték örök pihenőre. Gyermekei közül csak Vilma leánya, férj. dr. Pulay Lajosné, kisérte el utolsó útján, mert másik két gyermeke megszállott területről nem érkezhetett meg. Ganz Orbán helybeli nyug. Máv. ellenőrt és családját súlyos csapás érte: leánya, özv. Cserna Jenőné szül. Ganz Amália e hó 4-én 33 éves korában hosszas szenvedés után meg­halt, hátrahagyva két kis neveletlen árváját 8 mély bánatba borítva jó szüleit és testvéreit. Temetése csütörtökön délután ment végbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom