Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.
1921-02-26 / 9. szám
Kunt Testvérek Za^l^rtu Pápa, Kertsor=utca 27. — Gyászrovat. Mtilt számunkra elkésve vettük s így csak most közölhetjük őszinte részvétté! a szomorú hirt, hogy özv. Blau Adolfné mult pénteken áldásos élete 72-ik évében meghalt. A megboldogult nagy vagyonnal rendelkezett, melyből hosszú élete folyamán rengeteget áldozott jótékonycélra, felekezeti különbség nélkül támogatván a szűkölködő szegények százait és százait. Jótékonyságát soha nem cégéreztette ki, titokban gyakorolta a jótetteket önmagáért, nem az elismerésért. Temetése napján is ezer koronát osztatott ki a városi szegények között. Végtisztessége műit vasárnap ment yégbe nagy résztvevő közönség jelenlétében. Áldás emlékezetére! Pethö József helybeli molnár-mester e hó 23-án 63 éves korában elhunyt. A boldogult hosszú éveken keresztül birta tulajdonul az úgynevezett Csingeri-malmot, amelytől pár évvel ezelőtt, fellépett betegeskedése folytán, válott meg. Érdemes polgára volt városunknak s nevét mindenütt tisztelettel emlegették. Pénteken délelőtt helyezték nagy részvét mellett örök nyugalomra a Kálvária-temetőben. Pethő Endre takácsi jegyző édes atyját gyászolja az elhunytban. — Európa legnagyobb vizi villanytelepe. Műszaki körökben mostanában sokat foglalkoznak a Rába vizierejének kihasználásával. Husz kilométer hosszúságban a folyó melleit csatornát akarnak építeni, melynek segítségével 4200—4600 lóerőt szolgáltató erőforrás lenne a Rába. A felépítendő turbinatelep 'egész Középeurópában a legnagyobb lesz és ellátja Vas-, Veszprém-, Sopron- és Győrmegyék összes ipartelepeit és gyárait. — Eljegyzés. Korpics Gyula helybeli szabóiparos eljegyezte Viczay Erzsébetet Pápán. — Előadó-est. Az iparosifjak önképzőköre holnap, vasárnap este fél 8 órai kezdettel előadó-estét rendez. Énekszámokon, szavalaton és dialógon kivül a Muszka vőlegény c. népszínmű" szerepel a műsoron. Helyárak 10 és 6 K. — Kirabolt éléstár. Szabó László mihályházai molnárnak a padláson levő éléstárát — a tetőn keresztül hatolva — hétfőről keddre virradó éjjel kirabolták, elvi vén onnan 40 kg. finomlisztet, 25—30 kg. zsiit, 28 szál füstöltkolbászt és 8 drb. sonkát. A betörők azonban nem sokáig lakmározhattak a rablott élelmiszerekből, mert a nemesszalóki csendőrőrs csakhamar lefülelte őket Oláh Margit, a károsult- nevelt leánya, Horváth Ferenc molnárlegény és segítőtársuk, Kanizsai Gábor személyében. Az eljárást ellenük megindították. — Jótékonycélu előadás. A Református Leányegyesület 1921 február 28-án és március 1-én Ihászné Jókai Etelka úrhölgy védnöksége alatt a városi színházban jótékonycélu előadást rendez. A február 28-iki est műsora: 1. Attila udvara. Élőkép. Alakítják: Schnetzer Gyula, Zitterbarth Ödön, Bodor Jánosné, Csekey Jolán, Medgyasszay Ilona, Meinhardt Sári, Péter Baba, dr. Tenzlinger Józsefné, dr. Tóth Istvánné, Tóth Vincéné, Veress László, Pataky Lajos, Molnár Elemér, Mihályi Géza, Bertoja Zoltán, Bagócsy Lajos, Döbrentey Béla, Németh János, Szőllősy Sándor, Lelkes Ferenc, Erdélyi János, Czike János, Glatz Lajos és Szabó Árpád. 2. Quartett. Haydn Op. 31. Előadják: Gáty Ferenc, Gáty Miklós, dr. Kiss László, Alexay Barna. 3. Költeményeiből felolvas Medgyasszay Gyula Vince ref. esperes. 4. Énekel Pap Zoltánné. Zongorán kiséri Horváth Endréné. 5. „Csiribiri". 1 felvonásos vígjáték. Irta: Móricz Zsigmond. Rendezi Anday Ferenc vöröskeresztes tisztviselő. Előadják: Szabó Ili, Anday Ferenc, Krausz Adrienne, Kálmánné Szőllősi Karola, Faragó Irén. — A március 1-i est műsora : „Titok". Népszínmű 3 felvonásban. Irta: Zachariásné Kallós Ilona. Rendezi Anday Ferenc. Előadják: Szalay Juliska, Anday Ferenc, Viz Baba, Gáty Miklós, Tamás Árpád, Tóth Endre, Lauer Gizellk, Antal Gyula, Bagócsy Lajos, Szabó Erzsi,' Lázár Ferenc, Szendi Árpád, Nagy Rózsi, Szalay Irén, Molnár Annus, Nagy Piroska, Tóth Ilona, Hatvani Rózsi, Hatvani Erzsi, Molnár Juliska, Kardos Margit, Jílek Irén, Alexay Barna, Csonka Jenő, Horváth La- fos, Jílek Laci, Rezenka Jenő, Gaál Iván, Horváth Ernő, Győri Ernő, Ferenczy Ernő, Kovács Elek, Szakáll Ernő, Varga Péter. — Helyárak : Nagypáholy 140 K, kispáholy 100 K, erkély 25 K és 15 K, földszint 25, 20, 15 és 10 K, karzat 6 K. Kezdete este 8 órakor. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereskedésében és este a pénztárnál. — A zenét mind a két este Csonka Árpád, Kosztka Vilmos, Alexay Barna, Csonka Jenő, Horváth Lajos, Huszár József, Badáchy Lajos, Jílek Laci szolgáltatja. — Mindkét estét megelőzőleg délután 3 órakor ifjúsági előadás lesz 10, 5 és 3 K-ás helyárakkal. — A tiszta jövedelem 50°/<r a a Terüietvédő Liga javára jut. — Gyorslábú Jónás volt az egyedüli, aki a csütörtöki trafik-osztással meg volt elé gedve. Neki ugyanis, mint nevéből is sejteni lehet, a lába gyors, akárcsak ama hires-neves görög Akhillesnek, s a tetejébe még ráérő ideje is elég van. E kettőnek, s hozzá még elsőrendű furakodó képességének köszönhette, hogy szédületes iramban száguldta végig a város összes trafikjait *és délután 3 órára annyi trafikot sikerült összeszednie, hogy nemcsak kiterjedt, kevésbbé előkelő rokonságát tudía ellátni két hónapra füstülni valóval, hanem kellé mennyiségű rezervát is biztosított magának, mit tojás, vaj, tejföl s egyéb falusi termények erányában f°S gyümölcsözőleg felhasználni. Gyorslábú Jónás a hírlapok útján óhajtotta hálás köszönetét nyilvánítani a trafik-osztás mai rendszeréért, de lapunk szedői, kik állandó robotos munkájuk mellett hárman jutottak egy pakli heteshez, bojkott alá vették a jónási kéziratot. Jónás egy finom ötös Guba elszívásában keresett és'talált e kudarcért kárpótlást. — Az orosz asszony hozománya. Orbán János soproni illetőségű ember az orosz fogságból feleséget hozott magával, akinek vagyonkáját még Oroszországban százezer szovjetrubelért eladta. Sopronba menet Pápán az orosz asszonyt a pénzzel együtt faképnél hagyta. Elég nem szép volt tőle. — Az iparosifjak önképzőköre március hó 6-án délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését Zimmermann-utcai saját helyiségében, melyre az egyesület t. tagjait ez úton is meghívja az Elnökség. Eladó egy elsőrendű Sfinglgyártmányu fekete pianinó. Érdeklődni lehet Stern Ernő könyvnyomdájában. — Hogyan kell jó kenyeret sütni ? E kérdésre a felhangzott panaszokra <a polgármester egy kibocsátott hirdetményben így felel: „Gyakori panasz tárgyát képezte az országban, hogy a hatósági lisztből jó kenyeret nem lehet készíteni, noha a felküldött liszt a vizsgálat folytán jónak bizonyult, így csakis a kenyértészta hibás elkészítésének tudható be a rossz kenyér. A panaszok 'elkerülése céljából a kenyértésztának elkészítési módját a kővetkezőkben közlöm a lakossággal: Az idei gabona, különösen a rozs, a legtöbb esetben nyirkos vott, mikor ez már őrlésre került; ezért a lisztet feldolgozás előtt a tűzhely felett jól meg kell szárítani. Burgonyát rozsliszttel keverni nem szabad. A tengeriliszt dagasztás előtt mintegy 8—10 órával okvetlenül nagyon forró vizzel kell leönteni. A viz |nnyi legyen, hogy meglehetős hig pép keletkezzék. A pép, edénybe letakarva, éjen át, illetve 8—10 órán át állva hagyandó, ezután ezt a búzalisztből készült tésztához kell hozzáadni, ezzel együtt átgyúrni és a szokott módon keleszteni és megsütni. Az élesztő mennyiségének valamivel nagyobbnak kell lennie, mint a tiszta búzalisztből készült kenyérnél." — Mi azonban a cimben feltett kérdésre sokkal rövidebben s eredményesebben is tudnánk felelni: „Hogyan kell jó kenyeret sütni?" — J ó lisztet kell adni." — Köszönetnyilvánítás. Ezúton fogadják hálás köszönetünket mindazok a jóltevők, kik Kovács Mihály rokkant bajtársunk temetési költségeihez pénzbeni adományaikkal hozzájárulni szívesek voltak, vagy pedig a temetés körüli önzetlen fáradozásaikkal rótták le iránta a kegyelet adóját. A pápai Hadröá nevében: Gazsó Pál gy. m. b. — Pénz találtatott; igazolt tulajdonosa 'átveheti a rendőrségen. — Felülfizetések. A ref. nőegylet folyó hó 19-iki hangversenyén felülfizettek: Fa Mihály, Meinhardt Vilmos 100—100 K, Gigler Béla, Kutassy Mária, Tar Gyula 50—50 K, dr. CsehSzombathy László, Hochschorner Jenőné, Szimler Erzsi, Szűcs Lajosné 40—40 K, Bogár István 30 K, Kötse István, Szőllőssy 'Miklósné 25—25 K, Fejes Zsigmond, Kis József esperes, Kis Mariska, dr. Kőrös Endréné, Papp László tanuló, özv. Szabó Béláné, dr. Tenzlinger József 20—20 K, Gyenese Jánosné, Tóth Sándor tanító 10—10 K, Horváth János tanuló 5 K. A nőegylet vezetősége hálás köszönetét fejezi ki úgy a felülfizetőknek, mint a ref. nőnevelőintézet igazgatóságának a diszterem átengedéséért, az összes szereplőknek, özv. Nagy Árpádnénak a ruhatár kezeléseért, Kis Tivadarnak a nyomtatványokért, egyáltalán mindazoknak, kik az estély sikerét előmozdítani szivesek voltak. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Febr. 19. Kovárczi István rendőr és neje Kuti Ágnes leánya: Erzsébet, rk. — Horváth Károly napszámos és neje Kovárczi Erzsébet leánya: Irén, rk. — Pécsek János pesta- és távírda altiszt és neje Szóka Mária leánya: Aranka, rk. — Csizmadia Sándor kőmives és neje Csoknyai Erzsébet fia; Sándor, rk — Szakács István földmivelö és neje Bornemisza Erzsébet leánya : Erzsébet, rk — Sebesi Ferenc.asztalos és neje Szakács Mária fia: Ferenc, rk Febr. 21. Stockner Nándor szabó és neje Grtinberger Jolán leánya: Emilia, izr. Febr. 23. Anczenperger István napszámos és neje Szabó Rozália fia: Ferenc, rk. — Bokor Jakab borbély és neje Zimmermann Erzsébet leánya: Piroska, ev. — Pap József kőmives és neje Simon Erzsébet leánya : Erzsébet, rk. — Hermán István csizmadia és neje Horváth Rozália fia: István, rk. Meghaltak: Febr 18. Laskovics Ferenc napszámos, rk., 75 éves, elaggulás. — Özv. Blau Adolfné Schlesinger Hermina magánzónő, izr., 72 éves, érelmeszesedés. Febr. 19. Farkas Sándor, rk., 22 hónapos, vörheny. — Dankó Ferenc borbély, ref., 41 éves, tüdővész. Febr. 21. Pető Béla, ref., 3 éves, agyhártyalob. Febr. 22. Kovács Mihály háziszolga, rk., 32 éves, tüdővész — Özv. Burghardt Lipótné Csőgör Zsuzsánna, orvos özvegye, rk., 73 éves, elaggulás. Febr 24. Pápai László, izr., 12 napos, görcsök. — Pethő József molnár, rk., 63 éves, tüdőtágulat. — Madarász Juliánná gazdasszony, rk., 29 éves, mellhártyalob. Házasságot kötöttek: Febr. 21. Erdélyi József földmivelö, ev. és Vajda Erzsébet földmivelőnő, ev. Febr. 22. G'alandauer Samu kereskedő, izr. és Bodanzki Aurélia, izr. — Fehér Sándor kávés, izr. és Weintraub Olga, izr. A szerkesztésért ideiglenesen felel: Nánlk Pál. Pápa, 1921. Főiskoiai könyvnyomda Szép álmokat vált valóra a Diana-puder, Diana-szappan és Diana-krém állandó használata. Kis doboz, illetve tégely ára . . . . K 15*— Nagy „ „ „ „....„ 25-— Nagy szappan ára „ 30-— Teljes készlet (tartalmaz 1 nagy krémet, 1 nagy púdert, 1. nagy szappant), ára „ 80*— vagy (1 kis krémet, 1 kis púdert, 1 kis szappant), ára . * 50"— A régi b ékem illőségben mindenütt kapható! Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. 4. Kir. udv. hangszergyár TERNBERG "I ÁRMIN I ÉS TESTVÉRE BUDAPEST, VII., RÁKÓCZI-ÚT ftf) (Saját házában.) Az összes hangszerek és beszélőgépek legfinomabb minőségben nagyban és kicsinyben. Hegedűk, fuvolák, tárogatók, harmonikák, zenekari rézfúvós hangszerek, cimbalmok, amerikai harmoniumok, zongorák. Bél-, selyem- és acélhurok. Vidékre való szállításokat legpontosabban eszközlünk. Hangszerek javitását szakszerűen végezzük.