Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.
1921-02-12 / 7. szám
PA PA I H M J E L E N í K MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 60, félévre 30, negyedévre 15 K. Egyes szám ára 1*50 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. lí l c \ ? Kiadóhivatal: Petöff-utc* 13. szám, főiskolai nyomda. ^ . Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar \" könyv- és papír kereskedésében. \ „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hi>zek esry isteri örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Anien." Ezt a témát mi már szinte meguntuk újbói és újból előszedni, de mit tehetünk róla, ha folyton újabb és újabb adalékok kíséretében kivánkozik a nyilvánosság felszínére. A lakásínségről van persze szó. Lakásínségről, melyet feltétlenül növelni fog az új lakásrendelet, mely határt szab a lakásrekvirálásnak és megnyugtatóbb módon oldja meg azok szempontjából, kik nem szívesen háborgattatták magukat jogos tulajdonukban. Ha a magántulajdont jobban respektáló^ vj r^g "hatalma életre lakásrendeletet ebből a szempontból igazságosnak fogja minden objektíve gondolkozó ember tekinteni, másrészt önkéntelenül előtérbe tolul ismét a kérdés, mi lesz azokkal, kik még mindig lehetetlen lakásviszonyok közt, némelyek pláne waggonokban tengődnek. Választ a debreczeni „Hajduföld" most kedden megjelent következő híre adja meg: — 49 szükséglakás. A szükséglakások építése befejezéshez közeledik és az építésvezetőség értesítette a hatóságot, hogy hat 2 szobás és konyhás, negyvenhárom 1 szobás s konyhás lakás a waggonlakó menekültek részére a legközelebbi napokban készen áll. Az építésvezetőség négy barakk helyett öt barakkot készített el. Ez történt tehát Debreczenben. Mikor ébred végre kötelessége tudatára ez a mi közömbös, tétlen városunk is? Benes úr egy szürke prágai professzor volt kezdetben és a háború előtt az osztrák-magyar monarchia alkotmányos rendje ellen izgatott. Amikor kitört a háború, a hazaárulók táborába szegődött és ellenségeinket járta sorban. Szónokolt, igyekezett, hazudott vakmerően és szemtelenül hazudott. A gyűlölet mérgét hintette el ellenünk és a trianoni gyalázatos békeszerződés megfogalmazási munkálatainál segédkezett. Gonosz volt, hazaáruló volt, gyáva volt és becstelen. És ma ez az ember a felfuvalkodott Csehország külügyminisztere, aki legutóbb receptet nyújtott át nekünk, magyaroknak, Jiogy hogyan éljünk, miképen rendezzük be életünket, ha velük, Benesékkel jó viszonyban akarunk lenni és nem óhajtjuk magunk ellen kihívni az állandóan kardcsörtető kis ántánt haragját. Benes úr kijelentésével részletesen foglalkozni fölösleges. Túlságosan sokra becsülnők vele a prágai tanár urat és külügyi expozéját. Csupán egyre akarunk rámutatni, arra, hogy Beneséknek legjobban fáj Magyarország külföldi propagandája. Benes úréknak fáj, nagyon is fáj a magyar propaganda, fájnak és kínosan érintik őket azok az eredmények, amelyeket Magyarország propagandája a külföldön és pedig az ellenséges külföldön eddig elért és még el fog érni. Sőt nem is annyira fájdalom ez Benesék részéről, hanem félelem. Reszkető félelem, hogy azok után a tengernyi hazugságok és csalások után, amelyekkel ők ellenségeink közelébe furakodhatnak, a magyar propaganda utján egyszerre csak kifog derülni az igazság és föinyilik a külföld szeme, s a rólunk terjesztett rágalmak szétfoszlanak, s akkor könnyen szétfoszolhat a hazugságokon és erkölcstelenségeken felépített nagy cseh birodalom is. A mi külföldi propagandánk nem abból a talajból nő, amelyikből Benesék tiszakelt. A magyar propaganda jogainkhoz és igazunkhoz való elszánt ragaszkodásunkat jelenti, azt hangoztatja és harsogja s bármenynyire nem tetszik ez Benes úrnak, az a munka, amelyet a félrevezetett cseh hazugságokkal és csalásokkal elvakított külföld fölvilágosítása érdekében kifejtünk, soha ki nem merülő energiával fog' tovább folyni mindaddig, amíg a mi igazságunk győzelme be nem következik. Éz biztosan be fog következni, éppen a magyar igazság erejénél fogva és el fog következni sokkal előbb, mintsem ezt Benesék hiszik. Az alkotmány bástyái. Az alkotmány bástyáinak Kossuth Lajos nevezte a vármegyéket. Hosszú évszázadok tettek róla tanúbizonyságot, hogy a vármegyék e büszke nevezetre valóban érdemesek is voltak. A legnehezebb időszakokban, midőn senki más szólni nem mert s „a megalázott nemzet csak nyögött", a vármegyék voltak azok, kik bátran és dacosan felemelték a szavukat, kik védve az ősi törvényeket, védték a hazát és a magyarságot. A vármegyéket a maguk régi mivoltából abszolutisztikus kormányok akarták csak kiforgatni. Ezek közül a legutolsó, a kommunista terror-korszak a vármegyét teljesen megszüntette, tisztviselőit, illetve ezek egy részét Alkalmazta ugyan, de alárendelt hatáskörben, mindenkor elismerésre méltó becsületükre szolgál, hogy ezt az alárendelt hatáskört úgy töltötték be, hogy belőle a köznek minden tekintetben, de főkép az ellenállás gondolatának ébrentartása tekintetében csak haszna és áldása volt. Ha ilyen erőszakos módon nem is nyul-^ tak soha a megyék autonomiájához, ledönteni a bástyákat nem egyszer próbálták. Nem sikerült. A bástyák szilárdan álltak, az ellenük indított roham megtörött a szilárd pilléreken. Senki nem képzelheti, ha képzelné, mi elsőnek cáfolnók meg balhitét, hogy ilyen bástyadöntő roham készülne a mi időnkben a vármegyék ellen. Az az uralom, mely egy mindent felforgatni akaró, minden hagyományt lábbal tiprónak antipodusaként vette át az ország, a nemzet sorsának intézését, erre a feladatra semmi körülmények között nem fog vállalkozni. Ebből a szilárd meggyőződésből kiindulva abban a véleményben vagyunk, hogy az a minden tiszteletre érdemes mozgalom, mely a vármegyék embereit — az ideiglenesen elszakífottakét is — a fővárosba tiltakozó gyűlésre hívta össze, sötétebbnek látja a veszélyt, mely a vármegyéket a tervbe vett törvényhatósági reform által fenyegeti, mint amekkora az valójában. A reformtervről magáról biztos adatok még nem állnak rendelkezésre. Képtelenségnek kell tartani, hogy az alkotmány bástyáinak ledöntése terveztetnék. Hisz a vármegye megsemmisítésével megsemmisítenék azt a legtökéletesebb, legkipróbáltabb összetartó erőt, amely e ma megcsonkított ország integritásának, valaha leendő egybeforradásának örökké élő ét hatékonyan működő biztosítéka. Kinek lehetne azonban az ellen kifogása, hogy a régi bástyák rovátkái közé új kövek is beleillesztessenek? Nem képletes nyelven szólva, ki tehetne az ellen ellenvetést, ha a demokratikus jogkiterjesztés érvényesülne a vármegyei életben is. Megtörtént ez már 48-ban is, a változásból csak áldás fakadt, s ha ma ugyanúgy, ugyanolyan bölcsességgel hajtatnék végre az újabb restauráció, veszedelmet nemzeti szempontból nem jelentene. A bölcsességnek pedig abban kell nyilvánulnia, hogy az értelmiség hegemóniája továbbra is fenntartassék, hogy annak a szellemi erőnek, mely minden kísértések közepette a próbát a legfényesebben kiáltotta, a maga eddig bírt pozíciója biztosíttassék. Az ilyen szellemben, de csakis az ilyen szellemben megújított vármegye továbbra is az alkotmány bástyája marad. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hírek. Thuróczy Kornél, a magyarországi irgalmasrend tartományi főnöke, hétfőn városunkba érkezett, s rendi és kórházi ügyek intézése céljából péntekig itt tartózkodott, Schier tábornok és . Dunkel százados a Hadirokkantak, Özvegyek és Árvák Nemzeti Szövetségének képviseletében a hét elején városunkban jártak, s megbeszéléseket folytatván a szövetség helyi fiókjának vezetőségével, több olyan üdvös eszmét pendítettek meg, amelyek megvalósulása esetén a helyi fiók sokkal intenzívebb működést fejthet ki elébe tűzött magasztos céljai érdekében. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves hirt, hogy Wittmann Mihály szkv. huszárkapitány, pápa-pálházai uradalmi nagybérlő, eljegyezte Kerekes Ninust, dr. Kerekes Ödön fővárosi orvos és neje Kővári Jenka leányát. (Minden külön értesítés helyett.) — Gyász. Őszinte részvéttel értesültünk arról a súlyos gyászról, mely vármegyénk alispánját, dr, Bibó Károlyt érte édes anyjának, özv. barátosi Bibó Dénesné elhunytával. A köztiszteletben álló matrónát Veszprémben nagy részvét mellett temették el.
