Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.
1921-10-01 / 40. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 80, félévre 40, negyedévre 20 K. Egyes szám ára 2 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENI>RE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, föiskoiai Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A jó fiuknak, hiába ilyen a világ sorja, akárhányszor kisebb a becsületjük, mint az engedetleneknek, a rakoncátlanoknak. Ha az engedetlenség, a más úton járás célt ér, akkor az eredmény előtt mindenki meghajol, akkor a rakoncátlannak mindent megbocsátanak. Viszont a jó, a puha, bábszerü fiúcskát akárhányszor mellőzés, kifigurázás éri. Akárcsak minket — Genfben. Ugy-e hogy jó fiúcskák akartunk lenni s jutalom érte: egy évig várhatunk a Népszövetségbe leendő felvételünkre. Én ugyan nem hiszem, hogy ez a kölcsönbiztosításra s szédelgésre alapított vállalat valaha valamit is segítene rajtunk, de voltak naivak, akik azt hitték, hogy hazánk boldogsága ezen fog megfordulni. Hiába voltak azonban ők jó fiuk, szépen becsapattak. Most aztán meg mintha megint jő fiuk akarnánk lenni. A Sopronról szóló tárgyalás gyanús. Mert nekünk Sopron kell, elsősorban kell, de vele együtt mindaz keli, amit még eddig ki nem adtunk kezünkből. Ha megnyugszunk egy városban és kilenc faiuban és ezért adunk ismét bőséges élelmet Ausztriának, végezetül megint becsapottak leszünk és esetleg még Sopron körül is történik olyan machináció, aminőre az osztrák sógor mindig kapható. Már csak inkább legyünk mi az ántánt szemében rossz fiuk és tartsuk meg, ne eresszük ki kezünkből egy darabját sem annak, ami a miénk s ami a miénk akar is maradni. Tisza-emlékünnep. — Egyházkerületi közgyűlés. — — 1921 szept. 24—25. A dunántúli ref. egyházkerület szeptember hó 24. és 25. napjain tartotta városunkban őszi rendes közgyűlését s ennek keretében halhatatlan főgondnoka, Tisza István gróf emlékünnepét. A közgyűlésire, a kerület egyházi és világi alkotó tagjai — minden bizonnyal a Tisza-emlékünnepre való tekintettel — a szokottnál is nagyobb számmal gyűltek össze. Jelen voltak többek között a kővetkezők: Nagy Lajos, Szűcs László, Demjén Márton, Czeglédy Sándor, Medgyasszay Vince esperesek, Kulin Sándor, Kovács Sebestény Endre, Kenessey Miklós, Chernel Antal egyházmegyei gondnokok, Szabó György egyházmegyei ügyész, Darányi Kálmán, Fáy István főispánok, továbbá a ker. tanácsbirák és ker. képviselők közül mintegy ötvenen. A közgyűlést Németh István püspök magas röptű imával nyitotta meg, mely után dr. Balogh Jenő főgondnok mondott nagyhatású megnyitó beszédet. Az alakulás után a megválasztott új tisztviselők tettek esküt. Nevükben szénioruk, Szűcs Dezső tanácsbiró mondott szép szavakban köszönetet, Czeglédy Sándor, az újonnan megválasztott főiskolai gondnok pedig építő munkájának tervét vázolta, melynek egyik főpontja a pápai theol. akadémia megtartása és erősítése. Áttérve a napirendre, mindenek előtt a püspöki jelentést tárgyalták dr. Segesdy Ferenc főjegyző előadásában. Mindazt, ami a kerület életében lényeges, felölelte a jelentés, tulajdonképen a legtöbb ügyben a püspök gazdag tevekenységét jellemző javaslatok nyomán hoztak minden vita nélkül elfogadott határozatokat. Vita csupán egy pontnál volt, az újonnan választandó theológiai tanárok ügyénél, de végül itt is egyhangú határozat jött létre. Miklós Ödön lett a fheológián néhai Thury Etele, Tóth Lajos pedig Czeglédy Sándor tanszékének örököse s így a tanári létszámot teljessé tették. Ezután a pénzügyeket referálta Fülöp József egyházmegyei számvevő. A szükségletekkel lépést tartó milliós költségvetéseket az egyházkerület mind akceptálta. A főiskolai és nőnevelő-intézeti ügyeket Faragó János, a népiskcflai ügyeket Tóth Kálmán, a közigazgatási ügyeket Czeglédy Sándor, a többieket Konkoly Thege Béla referálta. Minden ügy. pontosan volt előkészítve. A tárgyalás egész napon át tartott s így sikerült elérni, hogy az érdemleges közgyűlési munka szombat estére befejezést nyert. * A kerület örök büszkeségének, Tisza István grófnak emlékezetét újította fel a másnapi gyászünnep. Az ünnepen képviselve volt a kormány is dr. Tóth István miniszteri tanácsos által, a testvér evangélikus egyházkerület Gyurátz Ferenc ny. püspök, Takács Elek esperes, Horváth Sámuel ny. esperes, Mesterházy László, Bélák Lajos, Kristóffy Gyula, Kiss István tagokból álló küldöttség utján, továbbá a Tisza-emlékbizottság, melynek nevében Szász Károly, Kozma Andor, dr. Miskolczy Imre, Sándor Tivadar jelentek meg, ott voltak még Csukás Endre és Szűcs Dezső nemzetgyűlési képviselők is. A kerület tagjai teljes számban, az ódon református templom zsúfolásig tele. Gyülekezeti ének — a XC. zsoltár elzengése — után a nőnevelő-intézeti énekkar énekelt megkapó szépen. A gyászbeszédet Kis József pápai esperes-lelkész tartotta. A gyönyörű ima után a zsoltárból vett, kitűnően megválasztott textusát olvasta fel: „Kisérts meg engem erős Isten és lássad az én lelkemet, próbálj meg engemet és lásd meg az én gondolataimat és lásd meg, ha boszuságodra való úton járok-e és hordozz engem tökéletes úton". Maga a beszéd szorosan textus-alapon kifejtett, teljesen eredeti gondolat sorával, jellemző erejével és pompás előadásával egyaránt mély és egységes hatást keltett. Megéledt a beszéd nyomán a nagy férfiú alakja, ki valóban lélek szerint iparkodott a tökéletes úton járni s kit ezért méltán gyászol nemzete. * A főiskolai kántus remek énekszáma volt az átmenet az ünnep második részére. Tizenhat már működő papot, majdnem mind a pápai főiskola növendékét avatta fel papi tisztére Németh István püspök. Szép beszédben kötötte lelkükre ez alkalommal kötelességeiket. Gyönyörű beszéde maradandó emlék lesz úgy a felavatottaknak, mint á hallgatóságnak. Megható volt, mikor az ifjú papok énekben hívták a szent lélek segítségét, majd egy-egy bibliai idézettel bocsátotta el őket a püspök hivatásuk útjára. Istenitisztelet után a kerületi közgyűlést folytatták, melyen elhatározták,^ hogy Tisza István gróf arcképét a főiskolai diszterem számára megfestetik. * A délelőtti ünnep kiegészítő része volt a ref. nőegylet által rendezett magas színvonalú hangverseny, melynek minden egyes szárna nagy hatást keltett. A vendégszereplők sorában voltak nagy költőnk, Kozma Andor, az ékesszavu Czeglédy Sándor, ki újat és értékeset tudott Tiszáról mondani, Miklós Géza, a székesfehérváriak kitűnő lelkésze, Bartha István színművész a maga tökéletes szavalat-előadásával s az ifjú gárda jeles tagja, Tildy Zoltán orczi leikész. A helyi erők közül Gutt Margit, Hatvani Lajos, Gáty Ferenc, Tóth Lajos s a főiskolai kántus méltó sikerrel szerepeltek. Az előadás tekintélyes összegű jövedelmet hozott a nőegylet szegényakciója javára. Mi van a kőrhííz-üggyel? Egy kis anekdótával kezdem. Egyszer egy földesúr négyes fogatával megsülyedt a rossz úton. Hiába biztatgatta, ütlegelte négy szép paripáját, biz' azok nem tudták kimozdítani helyéből a megrekedt kocsit. Végre aztán jött arra egy szegény paraszt két rossz gebéjével. Látva a keserves kínlódást, kifogatta a négy paripát a kocsi elől s reá fogta a maga két kis lovát és azok az első nógatásra minden erőfeszítés nélkül kihúzták a kocsit a kátyúból. A földesúr álméikodására aztán a paraszt az esetet a következőkép magyarázta meg: Lássa, nagyságos úr, a maga lovai ahányan vannak, annyifelé húznak, az én két kis lovam pedig szorosan összefog. Körülbelül így vagyunk a közkórház ügyével is, amely a jcét évi huza-vona és sok-sok tárgyalás után még mindig nem jutott dűlőre. Pedig joggal remélte mindenki, hogy a kérdés immár a megoldás stádiumába jut. Az eseményt, hogy a női kórház az irgalmas-rend kórházában nyert elhelyezést, csakhamar követte a kórháznak műtőteremmel való kibővítése, komoly kezdeményezés történt a gyógyászatban ma oly fontos Röntgen-gép beszerzésére is, szóval olyan örvendetes fejlődés jelei mutatkoztak, hogy mi képzeletben már előttünk láttunk egy minden kívánalomnak megfelelő modern közkórházat. Sajnos azonban, a szépen induló mozgalom a mindent megölő nemtörődömség folytán megakadt s ma ott állunk, hogy a kórház visszasülyed előbbi mizerábilis állapotába A műtőorvos eltávozott Pápáról, helye még mindig nincs betöltve s a műtétre szoruló betegeket a legegyszerűbb bajjal is el kell szállítani Pápáról. Az igért kórház-kibővítés és felszerelés szintén nem történt meg, amire pedig halaszthatatlanul szükség volna. Férfi és női kelme női és leányka kabát különlegességek újdonságok