Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-04-24 / 17. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: . Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. DR. KŐRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Felvidéki kártyavár. Amire mindig kíváncsiak voltunk, de amit eddig soha megtudnunk nem sikerült, az végre tisztán áll előttünk. Hála érte a nagy Massaryknak, a szerénység eszményképének, ki az úgynevezett „Csehszlovákia" minden iskolájában, magyarban, tótban, németben is sietett kilógatni becses képmását, hála érte a jeles elnöknek, most már végre tudjuk, hogy milyen párton is vannak hát a Felvidéken. Lényegesen örvendtünk, mikor tudomásunkra esett, hogy az érsekújvári választókerületben (ehhez tartozik Pozsony, Komárom s az egész Csallóköz is) mily nagy számmal tolongtak a cseh szociálisták az urna köré, velük versenyre rohantak óriási tömegekben a tót szociálisták, a német szociálisták, kisebb tömegekben cseh és tót klerikálisok is nyüzsögtek a tarka választó kaleidoszkópban, de magyarok, azok csak elmosódó halvány színfoltokként jelentek meg s akár mint magyar nemzetiek, akár mint magyar tudom is én milyen pártiak, — kötelező választó rendszer mellett! — alig néhány voksig erőltették meg magukat. Hála, mi több, dicsőség illeti Massaryk elnököt, amiért a Felvidék igaz akaratát ily hűséges képben sikerült megörökítenie. Kétségtelen, hogy nevét halhatatlanná tette a történelemben. Mert azt már hallottuk, hogy sikerült gyarmatosítás útján egy-egy területet egy évszázad leforgása alatt eredeti nemzetiségéből kiforgatni, de hogy a szűz Csallóközben, hova a honfoglalás első évtizede óta idegen nemzetség nem tette be lábát, hol legtisztábban, legkeveretlenebbül él a valódi fajmagyarság, hogy ezen a vidéken egyszerre a magyarok mind-mind vagy eltűnjenek, vagy saját nemzetiségüket megtagadva tót-szociálistára, német-Szociálistára, szokoHstára, zionistára, akármilyen istára, bármiféle listára leadják szavazatukat, csak éppen a magyarra alig egynehányan, ilyet még nem pipált Európa, ehhez egy Massaryknak kellett megszereznie és sógorság révén (tu felix Bohemia, nube — boldog Csehország, te csak házasodjál!) Wilson mestertől kellett engedélyt kapnia a mesék délibábjában a Dunáig imbolygott ősi tót föld megszállására s továbbá még ehhez egy világcsaló sarlatánságával kellett felépítenie azt a kártyavárat, mely ez idő szerint a Csehó-Szlovákia csúfnévre hallgat. A kártyavár ma áll. A kártyavárból még alakok is rajzanak, kitűnő alakok, választott képviselők, a nép akaratának letéteményesei, a Csallóköz cseh-tót és német nemzetgyűlési választottjai. Ennek kegyetlenebb gúnyját az önrendelkezésnek még nem produkálták soha. .Wilson valóban büszke lehet kutyanevü sógorára. Viszont a sógor kérkedhetik fennen a maga kártyavárával és mivel igen szép cifrára festettek a falai, jól is érezheti magát benne mindaddig, mig szél nem kerekedik az alföldi tájak felől, szél, melynek ellenállhatatlan fuvalmától egyszerre, mintha soha nem lett volna, siralmas nevetségben összeomlik az egész parádés felvidéki kártyavár. A rendőrőrmester elé száz darab ezerkoronást tettek. Kék, lebélyegzett, ropogós ezresbankót. Szá^ darabot. Ingyen, semmiért. Csak egy kicsit be kellett volna hunynia a szemét. Csak egy kicsit úgy tennie, mintha nem tudna semmit, nem sejtene semmit. S a dolgok mentek volna a maguk utján. A tiz waggon cukor békésen szunnyadt volna a konzervgyár titkos pincéjében, várván a kedvező pillanatot, mikor milliók alakjában vonulhat be a Wertheim-kasszába. S a rendőrőrmester? És a százezer korona? Azt meg egyszerűen szédületes elgondolni, hogy mivé vált volna a százezer korona a rendőrőrmester kezén. Mert valljuk meg, százezer korona mindig óriási summa volt a szegény ember szemében. Még akkor is, mikor huszonkétkrajcár volt a nagypörkölt, tizenkettő a korsó sör, egy hatos hat hölgy cigaretta. Tehát egy koronán belül éhét-szomját elverhette az ember. Akkor százezer koronával jómódot, pozíciót biztosíthatott magának az ember. Ma nem ér ennyit százezer kcrona — a gazdagnak. Talán tizedrészét. Talán annyit se. De a szegény embernek sokkal többet ér. Éri a nyomortól való megváltást, a nélkülözéstől való menekülést, a ruhának, a cipőnek, a húsnak beszerezhetését hónapokig, sőt talán évekig. Aki tudja, hogy mi a fixfizetéses nyomor, az tudja azt is, hogy a kísértés erős, megrendítő, szédületes volt. Ámde erősebb volt a becsületessége a rendőrőrmesternek, ki megnem rendült a csábító lehetőségek mosolyától és meg nem szédült a vagyonszerzés és a gondoktól való menekülés káprázatában. A rendőrőrmester — Bardócz Lipótnak hívják, írjuk le egyszer ezt a becsületes nevet — nem hallgatott a csábító muzsikára, hanem ment előre a becsület és kötelesség egyszerű, rideg uiján. Letartóztatta a vesztegetőt, letartóztatta a százezer koronát és letartóztatott huszonötmillió koronányi elrejtett értéket. A németekről hallottam egyszer, hogy náluk kis munkakört betöltő, alacsony képzettségű emberek is felemelkedhetnek a legmagasabb fizetésig — csupán kipróbált becsülességük, rendíthetetlen megbízhatóságuk folytán. Noha teljes tisztelettel adóztam a németnek ebben is, mint sok mindenben, miután tudtam, hogy nem bolond a német, mégis furcsának találtam egy kissé, hogy a tehetségei és munkaképességet a megbízhatóságtól így el lehessen választani. És most ? Sajnos, azt kell mondanom, hogy bár régen követtük volna minden téren a német példát- Nálunk a legszebb terv, a legnemesebb intézmény, a legtöbb közhasznú intézkedés sárba hull, mert a kivitelre nincsen elég megbízható ember. Az önzők, a törtetők, a panamisták, a félkézkalmárok, a tülekedők mindent kisajátítanak maguknak és átalakítják ezt az alapjában nemes, becsületes országot a saját képükre és hasonlatosságukra. Ezért a .zavar nálunk krízissé fokozódik* a hiány nélkülözéssé, a szűkösség nyomorrá. A legértékesebb szociális erő: a becsület, a megbízhatóság, a köteltsségtudás a mélységben szunnyad és ha némelykor napvilágra kerül, akkor ámulunk-bámulunk, mint a kincskereső a kapavágásra szétguruló aranyon. Nincs hatalmasabb összetartója a társadalomnak, mint a becsület. Nincs mélyebb alapja az ország létének, mint a tiszta erkölcs. És mikor törődtünk vele, hogy ez a drága virág buján viruljon az ország kertjében ? Mikor vigyáztunk rá, hogy a gaz, a dudva el ne nyomja? Soha. És most, hogy a szemét belepte a kertet, a gyom a fejünk fölé nőtt, sírunk és jajgatunk és nem találjuk a kiutat. Ezért kell százszor inkább örvendeznünk, ha azt találjuk, hogy ez a ritka vjrág mégsem pusztult el teljesen. És remélnünk és bíznunk egy új Magyarországban, hol öröm és boldogság becsületesnek, szégyen s gyalázat gazembernek lenni. m. A színházi hét. Az a szépszámú intelligens közönség, amely pénteken zsúfolásig megtöltötte a színházat, csak elismeréssel adózhatik a direkciónak, amiért az érzékeny lelkek kedves drámáját, Ohnet Vasgydrosá-1 felújította. De elismerés illeti magát az előadást is. Majthényi László a címszerepben kabinetalakítást produkált. Mély megfontoltság, férfias akaraterő, a sziv melegsége jellemezte gondosan kidolgozott játékát. B. Király Boriska, ez az okosfejü szép fiatal asszony Clair szerepében brillírozott. Mikor a III. felvonás nagy jelenetében férje életéért reszketve, annak szerelméért esdekel, olyan bensőséges, igaz szavakat hallatott, hogy a nézőtéren sokak szemében a meghatottság könnyei csillogtak. A két kiváló művész nyilt színen is gyakran kapóit zúgó tapsokat. Homokay, Molnár Dezső, M. Nádasdy Mici, Miklósy Irma és Rogoz Imre voltak még a zajos siker részesei. Szombaton nem egészen telt ház mellett a Pacsirta repríze volt. Sághy Duci (Juliska) madárdalként szívből jövő énekével s elragadó bájos játékával legszebb sikerei egyikét aratta. Vilma Miklóssy Irma volt, ki ez alkalommal lépett fel először énekes szerepben. Kellemes, lágy, bár nem eléggé iskolázott hangja van. Megjelenése rendkívül sikkes, játéka kifogástalan jó, csak valamivel több tűz lenne benne. Örvössy kivételesen nem önmagát játszotta, annál inkább Telekán, kinél a gesztusok, a megjelenés, a hangszínezés pedig magának az egyébként ércesen csengő hangnak hatását rontják le. Tábori a nem neki való énekes szerepben nagyon gyönge volt. Vasárnap este a Lili bárónőt ismételték meg.