Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-03-27 / 13. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 40, félévre 20, negyedévre 10 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A pénz meg az áru. 1920 március 26. A magyar nép a most folyó napokban ismét fényes bizonyítékát adta és adja a maga józanságának és veleszületett helyes gazdasági érzékének. Nem kellett neki hosszas magyarázás, nem kellett semmiféle rábeszélés, hogy belássa: mi az az első lépés, ami ennek a vesztett háború válságaiban s a forradalmak pazarló őrületeiben megtépázott országnak talpraállításához vezet. A bankjegyfelülbélyegzés, abban a formájában, ahogy az a birtokpolitikai reformnak is egyik tényezője lesz, mert hisz a pénz feleértékéért kapandó elismervények földvásárlásra s vagyonadó törlesztésére lesznek fordíthatók, a mi vidékünkön az első pillanattól kezdve simán folyt le és semmi kétség nem lehet felőle, hogy az egész művelet lebonyolítása zökkenő nélkül fog megtörténni. Tévedne azonban, aki azt hinné, hogy a pénz rendes, megszokott értékének visszaszállításához ez az egyetlen lépés elegendő lesz. Sötét képeket nem szeretünk fölidézgeíni. De titkolni valónak sem tartjuk, hogy a külföldön a magyar koronáért még a mult héten mindössze 3 és V2 fillér értékű svájci vagy francia pénzt adtak. Ez a képtelen helyzet, ami az áruforgalmat megbénítja, a behozott árut képtelenül megdrágítja, a bankjegyfelülbélyegzés következtében kétségtelenül enyhülni fog. Igazi, érdemleges enyhülést azonban csak akkor fogunk elérni, ha megmutatjuk a világnak, hogy nekünk nem csak pénzünk, de árunk is van. Árunk igenis van, de az árut nagyon sokan közülünk a legfélszegebb üzleti spekulációból elrejtik, eldugják, forgalomba nem hozzák. Hogy mennyire rontjuk ezzel hitelképességünket a külföld előtt, azt mindenki első pillanatra beláthatja. Hogy higyje el az a külföld, hogy a mi pénzünk valóban annyi, vagy csak félig-meddig is annyi értékkel bir, mint amennyi rá van nyomtatva, ha nem győződik meg saját szemével róla, hogy nekünk a hitel forgalmi eszközéül szolgáló bankónkon kivül valódi reális vagyonunk: földünk s földünkön termelt gabonánk, burgonyánk, szőlőnkben termett borunk is van. Pedig van, mindenki tudja, magunk legjobban, hogy van. De addig, amig az otthon tartott készletek forgalomba nem kerülnek, addig azt senki idegen komolyan el nem hiszi rólunk s addig a mi bankónk értéke érdemlegesen nem emelkedhetik. A lassú tempóban, áremelkedés reményében piacra hozott áruért több pénzt, több bankót kapunk talán, de ezzel ugyan hiába tömjük a zsebünket, úgy leszünk vele, mint a gyerek, aki a lyukas zsebébe rakja a kavicsot, mely amint rakjafelül, szépen mindjárt kihull alul. Reális értékemelkedést, a pénz belső erejének emelkedését igenis akkor lehet csak elérni, ha azzal, amink van, kellő időben, vagyis most megjelenünk a piacon. A gazdálkodó ember látja, érzi ezt a képtelen drágaságot s nem akarja — eddig legalább nem akarta — belátni hogy ennek megszüntetésén maga is közremüködhetik és pedig mint első és legfőbb tényező. Ha az áru piacra jön és árát mértékletesebben szabja meg, abban a nyomban értékesebb lesz pénzünk és olcsóbban kell adni áruját a kereskedőnek és iparosnak. Ha valaki ellenvetné: kezdje meg a pénz javítását a kereskedő és az iparos, arra ezt válaszolnám: a pénzjavításnak arról a helyről kell kiindulnia, amely ma a legnagyobb értéket képviseli. A mi legnagyobb értékünk pedig a föld. A föld ápol s a föld állíthat isméi talpra bennünket. Munkásnap. — 1920 március 21. — Ha mi adtunk volna nevet a múlt vasárnapi ünnep napjának, inkább „a szeretet napja" névre kereszteltük volna, nem azért, mintha a munkás szót nem becsülnénk sokra, mert a nap irányát, célját, szellemét inkább látjuk kifejezésre juttatva a szeretet szóban. A szeretet ünnepelt e napon, az nyújtotta ki gyöngéd fehér kacsóját a nyomorgók, az Ínségesek, munkára kész, de szomorú viszonyaink között mégis nélkülözni kénytelen testvéreink felé . . . Az ünnep rendezésében részes volt a város társadalmának minden számottevő tényezője. A jótékony egyletek egymással versenyre kelve siettek, hogy minél nagyobb erkölcsi és anyagi eredménnyel gyarapítsák a nap sikerét. Céljukat el is érték, az erkölcsi sikerről, a nyert elismerésről nem szólva, 70.000 K-t hozott a munkásnap : a szeretet napja a nélkülözőknek. Már e nap céljait szolgálta a ref. leányegyletnek az állami képzőben 19-én este rendezett estélye, melynek keretében Szűcs Dezső nemzetgyűlési képviselőnk az áldozat- és munkakészség eszméiről tartott nagyon hatásos beszédet. A tartalmas műsor számai közül kiemelkedtek a képezdei ifjúság nivós ének- és zeneszámai. A szeretet napját megelőző este a nagytemplom tornyából Alexay Barna tárogatója szólott, hogy ünnepi hangulat varázsát lopja a szivekbe. 8 órakor a városi színházban a ker. szoc. párt és az ipartestület együttesen rendezett szinielőadása folyt le. Alkalmi prológus után „Az összeesküvő" hazafias színmüvet adták, utána pedig „A nőkérdés" c. vígjátékot. Mindkét darab igen jól volt betanulva, főkép a vígjáték pompásan pergett, igen tetszett. A szereplőket s a rendező Schlamadinger Vendel tanárt teljes elismerés illeti. Vasárnap reggel mindhárom keresztyén felekezet templomában istenitisztelet volt. Úgy 10 óra tájban megkezdődött a perselyezés, melyet — a csúf, szeles idő ellenére — a nőegyletek választmányi tagjai nagy kitartással végeztek. A gyűjtőhelyeken a r. kath. felsővárosi kör dalárdája, az ev. és ref. énekegyletek adtak elő énekszámokat és Füredi Kálmán meg Horváth Karcsi cigányzenekara felváltva játszottak, a nemes célra való tekintettel, minden díjazás nélkül. Már délelőtt megkezdődött, de a délutáni órákban vált igazán mozgalmassá a kath. leánykör lelkes és buzgó gárdája által rendezett szeretetvásár. Sok jó falat, amit különben nélkülözni szoktunk: kifli, kalács, sonka stb., hozzá sör és bor volt kapható, dísztárgyak voltak vásárolhatók, nagy volt a keletjük, minden elkelt. Délután 3 órakor az alsóvárosi ifjúság elevenítette fel a Falurosszát, zsúfolt ház, kitűnő előadás, nagy siker. Este három helyen is volt előadás a nemes cél javára. Az ev. leányegylet az ev. egyház dísztermében rendezett szép sikerű hangversenyt. Gyurátz Ferenc püspök mondta sokszor megcsodált ékesszólásával az ünnepi beszédet, a zeneszámok közül különösen tetszett Seffer Béla Ákos művészi hegedüjátéka. Ugyanezen időben a bencés díszteremben a kath. legényegylet tartotta SzentJózsef-ünnepét, melynek kimagasló pontja volt Miklós József káplán tartalmas beszéde, mit több szavalat, a dalárda éneke és egy vígjáték előadása egészítettek ki. Méltó záradéka volt az egész napnak az Ébredő Magyarok és a Kath. Leánykör által a színházban együttesen rendezett estély. A főiskolai énekkar pompás hazafias dalai után Szűcs Dezső nemzetgyűlési képviselő nemes hévvel előadott igen szép megnyitója következett, mely után Bodor Jánosné és Krausz Adrienne egy énekes bohóságot adtak elő nagy hatással. A Nagymama mesél c. darabot adták ezután. A világháború s az ezt követő forradalmi korszakokat tárja elénk ez a színmű szines jelenetek során. A nemzeti eszme diadala, a nemzeti lobogó megjelenése frenetikus hatást keltett. Rengeteg szereplőt foglalkoztat e darab, nevüket nem győznők felsorolni, képviseletükben az érdemes rendező, dr. Kiss Kázmér bencés tanár nevét jegyezzük fel dicsérőleg e helyen. VAROM . . . Irta: Bárd. Miklós. Csak várom . . . Mit tudom, ki ő, Csak Ö legyen, ki hogyha jő, Föl élnek utcák és terek, S a halk szomorú emberek. Lelkének élő tüze, lángja, Mint milliónyi égő fáklya Világít néki az úton. — Honnan jön, merről, nem tudom, Várom. Halljátok-e útszéli fák, Virágozzék ki minden ág, Ha elközelg, ha erre jön, Az új élet, az új öröm, Ki áldott, mint a meleg eső, Melyért a tikkadtan esengő Ott csüng a firmamentumon. — Megcsap egy bűvös fuvalom, Várom. Csak Ő legyen! — ráismerek, Az éjjel ez nem köt frigyet, De mint ivén az ifjú nap, Mely gyújt és fölfelé halad, Úgy jön az én Uram, Királyom, Ki úrrá lesz e tetszhalálon, Javunk, jogunkon túl nem ad. — Én nem ösmerek más urat, Várom.