Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-03-13 / 11. szám

E szám ára 1 korona. 11. szám. PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDÉIN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak : Egész évre 40, félévre 20, negyedévre 10 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A magyar nemzethez. Horthy Miklós kormányzó szózata. A magyar nemzet bizalma a nemzetgyűlés utján kezembe tette le az államfői hatalmat. Ezzel is előbbre jutottunk az alkotmányos élet helyreállításának útján. Leráztuk az országrontó és nemzetpusztitó forradalmak sötét korszakát. Megmásíthatatlan akaratom a nemzetet a boldogulás útjára vezetni. E cél elérésére minden erővel azon leszek, hogy az állam belső rendje, uralma, a termelés lehetősége és folytonossága biztosíttassék. Minden honpolgár szent kötelességének tartsa a törvényes tekintélyeknek engedelmeskedni és szorgalmas munkával közreműködni az ország újra építésén. Munka és fegyelem nélkül szétzüllik nemzetünk, tönkremegy országunk. Minden honpolgár, aki a haza javát szolgálja, érdeme szerint érvényesülhet. A keresztény erkölcs uralmát helyre akarom állítani. Az egész vonalon szeretettel, türelemmel, megértéssel és igazságossággal fogom gyakorolni a főhatalmat. A közérdeket minden erővel megvédem. Meg fogok gátolni minden visszaélést, mely zavart kelthet az országban. Egyformán gátat vetni kívánok mindenféle túlzásnak, kíméletlen érvényesülési vágyaknak, a pártszenvedély elfajulásának, az osztályharcra való uszításnak és a termelést megbénító izgatásoknak, őrködni fogok az élet biztonsága felett. Nem lehet tovább tűrni, hogy árdrágítók, élelmiszer-rejtők lelketlen hada folyton rohamosan gazdagodjék, mig mások éhhalállal küzdenek. A magyar nép erényeire akarom felépíteni a nemzet jövőjét. Minden igyekezetemmel elősegítem a magyar kultura tökéletesedését és szellemi életünknek minden mételyező hatástól való megtisztítását. Ezen súlyos feladatok megoldásához erőt ad a nemzet megnyilvánult bizalma, ezeréves dicsőségünk és történelmünkbe és faji hivatottságunkba vetett bizalmam és a nemzeti hadsereg vitézségébe vetett hitem. A nemzetközi nyugtalanság és társadalmi forrongás gondterhes napjaiban a magyar nép lépett elsőnek a konszolidáció terére. A keresztény világnézet erkölcsi fensőbbségével igyekszünk a romokon új életet teremteni, egészséges szociális érjzékkel akarjuk nemzeti államunkat kiépíteni, hogy benne minden társadalmi osztály jól érezze magát. Bosszú és gyűlölet helyett a kiengesztelődést és megértést keressük a kül- és belpolitikában egyaránt. Az egész Magyarország legjobb tehetsége szerint közreműködni akar abban, hogy egész Európában a béke, rend és nyugalom áldásait élvezhessék a népek. Egy ezeréves nemzet erkölcsi tőkéjével, a magyar föld őserejével és a magyar nép lelkének keresztény hitével bátran nézünk szembe a jövendőnek. Istennek kegyelme és nagy őseink szent emléke segítse honépítő munkálkodásunkat. Budapest, 1920 március 5-én. Horthy Miklós Magyarország kormányzója. Huszár Károly miniszterelnök. Hivatali állások. 1920 március 12. Március 16-án tisztújítás lesz a városnál. Nem csekély számú hivatali állás kerül betöltésre, egész sereg pályázó van reájok. A választó közgyűlés kétségtelenül igen népes lesz. Aki az immár ugyan elavult jogon működő képviselőtestületben soha máskor nem jelent meg a városháza tanácskozó termében, az most mind teljes számban együtt lesz. Olyan, aki a közügyért talán soha meg nem mozdult, most egyik vagy másik pályázó iránti személyes jóindulatból siet, tolong, hogy fogát érvényesítve szavazatát leadhassa. Személyes jóindulatról szóltunk. Korántsem állítjuk, hogy ennek feltétlenül a közérdekkel ellentétben állónak kell lennie. Sok esetben a kettő igen szépen összeegyeztethető. Mivel azonban a múltból tudunk viszont olyan eseteket, mikor az a bizonyos vállveregető és pártfogó jóindulat a közérdek rovására érvényesült, nem tartjuk időszerűtlennek azokra a szempontokra rámutatni, amelyeket szerintünk a választásoknál irányadóknak kellene tekinteni. Legtöbb tisztviselői állásra olyanok pályáznak, akik már eddig is a város szolgálatában állottak. Velük együtt versenyeznek azonban olyanok is, akik eddig még nem működtek, vagy nem nálunk működtek a tisztviselői pályán. Igazságtalanok lennénk, ha olyanokat, akik tehetségükkel, szorgalmukkal, pártatlanságukkal eddig kisebb hatáskörben a közbizalmat kiérdemelték, most, mikor képesítésöknek megfelelő magasabb állás után törekszenek, e kisérletökben nem támogatnók. Azonban az a körülmény, hogy valaki már eddig is a városnál volt, magában véve nem jogosít fel senkit, hogy az előmenetelt vagy a véglegesítést követelhesse magának. Mindez csupán érdem jutalma lehet, becsületes és hasznos munkáé. Úgy a már hivatalban levőknél, mint a kívülről befelé igyekvőknél, a minősítést, a tehetséget alapos mérlegelés tárgyává kell tenni. Komoly időket élünk, komoly munkát várunk azoktól, akiket a köz szolgálatába állítunk. Az úri henyélésnek ideje lejárt, a hivatalnoknak kemény és nehéz munkát kell végeznie s végeznie kell úgy, hogy az ellen senki kifogást ne emelhessen. Hogy tiszte gyakorlásában úrral és szegénnyel, minden rendű és rangú „felekkel szemben egyforma bánásmódot kell tanúsítania, az szerintünk szintén elsőrendű követelmény. Ha a képviselőtestület egyenlőleg kvalifikált s egyaránt jónak mutatkozó jelöltek közül inkább a mellé áll, aki a világháborúban a harctéren teljesítette hazafias kötelességét s e miatt esetleg pályáján több esztendőt pótolhatatlanul elveszített, azt mi részünkről csak helyeselni tudnók. Végtére is kitől várhatjuk a haza körül ekként szerzett érdemek méltánylását, ha nem egy erkölcsi testülettől? Nem szólottunk róla, de hiszen ez magától értetődő is, hogy a megüresedett állásokra csupán olyanokat tartunk érdemeseknek, akik a nemrég letűnt válságos időben a nemzeti érzés tűzpróbáját becsülettel kiállották. E szempontból hihetőleg az összes jelöltek megfelelnek és beválnak. 1920. Március 15. — Pályadíjat nyert oda. — Borús az ég„ felhők suhannak rajta, A nap homályban, mint csalóka kép, Borús viharban áll alig lihegve Hajdan hatalmas, most maroknyi nép. Miért borús az ég ? hisz március van! Miért vonulnak felhők rajta át? Hisz napsugáros fényözönre vártak, Akik siratják most szegény hazánk. Volt itt vidám, szép március is egykor, Volt itt derűs, szép hajnalpirkadás. Szivünk sem volt még összetörve-zuzva, De érezett egy új feltámadást! A két kezünkbe' villogott a fegyver, A harcmezőkön kürt szólt harsogón, Az ajkunk nem volt bús panasszal telve, De nótát rengett büszkén biztatón! De elmúlt rég; a napnak nincs sugára S a vándorfelhő búsan száll tova, Nem üt tanyát a vándorfecske köztünk, Hisz üszkös kőfal lenne otthona.