Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.
1920-11-13 / 46. szám
/ 1920 november 13. PAPAI HÍRLAP. 3. Kunt Testvérek Z^^rtu Pápa, Kertsor utca 27. — A vigalmi adó. A város pénzügyi bizottsága a most megalkotott vigalmi adó rendeletet oda kivánja módósítani, hogy színház-, mozi-, hangverseny-jegyek után 10%-ot, cirkusz-, kabaré-, bál-jegyek után 20%-os vigalmi adó szedessék az eddig megállapított 50%-os adó helyett. — Tanítók arcképes igazolványa. A kir. tanfelügyelőség ezúton hivja fel az összes hatósága alá tartozó tanerőket, hogy arcképes utazási igazolványaikat, megújítás végett, az egy tanintézethez tartozók együttesen, de valamennyien sürgősen terjesszék fel a kir. tanfelügyelőséghez, a megújításért járó 4 K-val együtt, amelyet postabélyegekben (és nem okmánybélyegben!) kell mellékelni. Ugyancsak postabélyeg'jkben, de 6 K melléklendő azok kérvényéhez, akik új igazolványt akarnak szerezni a Máv. vonalaira. A Déli Vasút vonalaira szóló arcképes utazási igazolvány kieszközlése céljából készpénzt kei! mellékelni. — Az ev. leányegyesMJet sorozatos estélyeinek megnyitóját vasárnap délután 5 órakor tartja a gyülekezet tanácstermében. Belépő-dij tetszés szerint. — Postacsomagok értéknyilvánítása. A győri kereskedelmi- és iparkamara közli az érdekeitekkel, hogy f. évi november hó 10-tői kezdve a belföldi forgalomban a 3000 korona, a külföldi forgalomban a 100 frasik vagy eilnél kisebb értéknyilvánííással ellátott postacsomagok burkolatán értéket nyilvánítani és a tartalmat megnevezni nem szabad. Ily csomagoknál az érték- és tartalomnyilvánítást csak a vonatkozó szállítólevelek megfelelő rovatain kell kitüntetni. F. évi november hó 10-től csak a 3000 korona, illetve 100 frank értéknyiivítást meghaladó csomagoknál, valamint a készpénzt, értékpapírt, ékszert, zsebórát, arany- és ezüsttárgyakat s egyéb drágaságokat tartalmazó csomagoknál az értékre való tekintet nélkül szabad, sőt kell az értéket és tartalmat a csomag burkolatán is jeiezni. — Köszönetnyilvánítás. Dr. Kluge Endre úr volt szives a népkonyha és az ápolda részére 2 zsák burgonyát, 25 kg, babot és 50 fej káposztát ajándékozni, miért hálás köszönetemet fejezem ki. Botka Jenő gondnok. — Iparos-ifjak táncmulatsága. A pápai iparos ifjúsági önképzőkör folyó hó 20-án a Griff-szálió tánctermében könyvtára javára zártkérü táncmulatságot rendez. Kezdete este 8 órakor, vége reggel 5 órakor. Beiédő-díj: személyjegy 20 K, családjegy (3 személyre) 50 K. — Felhívás a háztulajdonosokhoz. Felkérem az alsóvárosi háztulajdonos urakat vagy megbízottaikat, hogy a kémények kiégetéséhez zsuppszalmát vegyenek, mert e munkálatokat tüzrendészeti szempontból kellő időben megkezdjük. Kérem szives intézkedésüket, hogy fennakadás ne legyen. Kiváló tisztelettel: Sza(py Ferenc, kéményseprő üzletvezető. — A hadkötelesek bevonulása. E hó * 10-ikére kellett volna az 1898. és 1899. születési évfolyambeli hadköteleseknek behivási helyükre bevonulni. Minthogy azsnban e napon a vonatok nem közlekedtek, nagyrésze a hadköteleseknek csak most a hét végén vonulhat be. E helyen figyelmeztetjük a hadköteleseket, hogy esetleges áthelyezési kérelmeket csak bevonulásuk után az illetékes csapatparancsnokságnál szolgálati úton terjeszthetnek elő. Előzetes kérvénybenyujtás céltalan s a bevonulás elhalasztása sem kérelmezhető. — Találtatott egy malac. Igazolt tulajdonosa jelentkezzék a rendőrségen. — Vendéglői árak. Az árvizsgálóbizottság a vendéglői árakat a következőképen állapította meg: Leves 2, főzelék 5, főzelék feltéttel 18, sertéssült 35, borjuszelet 30, pörkölt 26, gulyás 20, savanyutüdő 20, csirkesült 35, libasült 35, kenyér 1, zsemlye 2, palacsinta 10, lekváros gombóc 10, mákosrétes 10, egy liter asztali feor 40, egy liter egri bor 50, egy üveg világos sör 14, egy pohár világos sör 6, egy tea rummal 6, egy tejeskávé 4 korona. — Felülfizetések. A Református Leányegyesület Tisza-emiékünnepélyén felülfizettek: Meinhardt Vilmos 70 K; Ihász Lajosné, Kutassy Mária, Szíics Lajos 50—50 K; Geöbel Ilona 35 K; Köíse Isívanné 30 K; Kováts Géza 27 K; Győri Gyula 25 K; Neupor Miklósné 24 K; Hermann Pálné, Hochschornes Jenő, Lauer Gizella, Kis Tivadar, Mesíerházy Laszió, özv. Szabó Béláné, Acsáai Tima Eszter, Uzonyi Kálmán 20-20 K; Kemenczky Lajos 17 K; N. N. 17 K; N. N. 16 K; Perlaky Emma 15 K; Takács Árpád 13 K; özv. Geöbel Ernöné, Geöbel Ernő, Losonczi Jenő 10—10 K; Kiss Albert, N N., N. N„ Fuchs Dezső 7—7 K; özv. Széky Aladárné, N. N 5—5 K; Széky László, Sándor Pál, N. N„ N. N. f N N., N. N., N. N., N. N, N. N. r N. N. 3-3 K. A felülfizetéseket köszönettel nyugtázzuk. — Tüzek a vidéken. E hó 4-én reggel 4 óra körül Külsővat községben Deutsch Gyula bánhalmi pusztai bérlő szénakazla gyulladt ki s égett el. A kár 135.000 korona. A" tüz eka még riem volt kideríthető. — E hó 5-én Bakonyszentiván község határában Pap József kunyhóját gyújtotta fel gondatlanságból egy suhanckorban levő fiu. A kár 1000 korona. Állami aajakonyW kiyoűaí. Születtek: Nov. 5. Visi Horváth Imre napszámos és neje Petrovics Rozália leánya : Erzsébet, rk. — Varga Lajos földmivelő és neje Császár Álojzia fia: Pál, ref. — Grosz Miksa gyümölcskereskedő és neje Present Cecilia fia: Jenő, izr. — Grosz Béla vegyeskereskedő és neje Raab Gizella fia: Emil, izr. Nov. 9. Koritschoner Vilmos bankhivatalnok és neje Steiner Gizella fia: Tibor, izr. Nov. 10. Friesz Lipót molnár és neje Bécsi Anna leánya: Vilma, rk, Nov. 11. Horváth József földmives és neje Németh Erzsébet fia: József, rk. Meghaltak: Nov. 9. özv. Mokos Lászlóné Mézes Mária női kézimunkakészítőnő, ref., 54-éves, tüdővész. Nov. 10. Özv. Vasvári Jánosné Tóth Zsófia földmivelőnő, ref., 84 éves, elaggulás, Nov. 11. Osváld Béla tanuló, rk„ 19 éves, tüdővész. — Korpáczi Jásos csizmadia, rk., 73 éves, tüdővész. Házasságot kötöttek: Nov. 6. Busái Antal vasúti munkás, rk. és Kovács Mária dohánygyári munkásnő, rk. Nov. 8. Jezerniczki József földmivelő, ref. és Ibitz Anna háztartási alkalmazott, rk. — Fürst Jakab lókereskedő, izr. és-Weinberger Eszter, izr. Nov. 10. Kovács József földmivelő, rk. és Simon Mária szakácsnő, rk. A szerkesztésért ideigleaesen felel: NAalk Pál. Pápu, 1920. — Főiskolai könyvnyomda. A Bathyány=utca 34. számú ház nagy kerttel, egy azonnal elfoglalható lakással, gazdálkodási célokra kiválóan alkalmas, szabadkézből eladó. Bővebben tudakozódni Horváth Lajos fodrászáéi íorona=u. 28. Á Szladik Jánosmtca 6. számú új ház nagy kerttel, főleg gazdálkodási célokra igen alkalmas, üiabudkézből eladő. Értesítés nyerhető Selinkó Manónál Rákócziutca 6. szám alatt. Veszünk muhart, lóherét nyitott-, préselt- és zsuppszalmát, zabot, tengerit és takarmányrépát bármilyen mennyiségben. Készlettulajdonosok és bevásárlók közöljék cimüket: Általános Takarmányforgalmi Vállalat, Budapest, VII., István-ut 25. Az V-ik magy. kir. f r OSZTALYSÖRSJATEK első húzása november 17-én kezdődik. Minden második sorsjegy nyer. 60000 sorsjegy. 30000 nyeremény. Főnyeremény esetleg í millió K. Sorsjegyárak minden osztályhoz: egész 68 K, fél 34 K, negyed 17 K, nyolcad 8 K 50 f. Egész számsorozatok is kaphatók. Portómentes postabefizetö-lapot küldök. Húzás üíán azonnali értesítés. Rendeljen mielőbb levelezőlapon,vagy levélben. Kemenesi Sé&svfné, a m. kir. állami osztálysorsjáték főárusítója, Czelldömölk, Rákóczi-út 35. Kir. udv. hangszer gyár ÁRMIN | ÉS TESTYÉRE 60. BUDAPEST, VII., RÁKÓCZI-ÚT (Saját házában.) Az összes hangszerek és beszélőgépek legfinomabb minőségben nagyban és kicsinyben. Hegedűk, fuvolák, tárogatók, harmonikák, zenekari rézfúvós hangszerek, cimbalmok, amerikai harmoniumok, zongorák. Bél-, selyem- és acélhurok Yidékre faló szállításokat legpontosabban eszközlünk. Hangszerek javítását Szakszerűen végezzük. Elad O esetleg takarmányért becserélhető egy waggon érett istálló - trágya Cim: a kiadóhivatalban. KÜRTZ GYULA zoníoraraktára Pápa, Fő-tér. Ventillátorok. Dinamók. SOMOGYI JÓZSEF Kapcsolótáblák. elektrotechnikai vállalata és műszaki irodája Pápa, Fel*ó ho»szu-utca 7. szám. ^ ^ Villanyszereléseket, átalakításokat s mindenféle, szakmába vágó javításokat essközlök. ^ ^ Malmok, ffaadasáffok villanyvilágításra való berendezését azonnal végrehajtom. Költségvetéseket és rajzokat kidolgozok. ^ ^ Csengők. Fóző- és 1ti tőkés zü lékek . H ázitelefon , ^ A