Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.
1920-10-09 / 41. szám
telcn volt elhagyni a III. felvonás hatásos mulató-jelenetét. Polgár és Zsolnay Manci voltak egyedül azok, akik zavartalanul kedves alakítást nyújtottak. Vasárnap az előadást hasonló sikertelenséggel megismételték. Hétfőn a „Betyár kendője" előadását ismételték meg. # Keiden a „Diákélet" cimü kedves diáktörténet került szinre. Az előadás éppen nem tükröztette vissza a diákélet mozgalmasságát, frissetégét, üdeségét; mint valami rokkant vánszorgott odább. A két Szalóky, Tömöry Nusi és Szalay Pál így it igen jót produkáltak és a közönség gyakori tapsaira tették magukat érdemessé. Szerdán, okt. 6-ika alkalmából díszelőadásul magyar dráma-ujdonság volt mfisoron : „Árva László király". .A díszelőadásnak a díszt mindössze a szemkápráztatóan sxép magyar kosztümök adták meg, maga az előadás keservesen döcögős, az unalomig vontatott volt, amihez hozzájárultak még a rémesen. hosszú felvonásközök. Lugosi (Hunyadi László) hatványozott mértékben visszaesett hibáiba. Boszantóan száraz, monoton volt, elejétől végig a szerepnemtudás, a készületlenség nehézségeivel küzködött. A címszerepet ifj. Szalóky Dezső játszotta, a gyenge akaraterejü, ifjú László király jellemének helyes kidomborításával. Gy. Madarassy Bería (özvegy Hunyadyné) mint mindig, nagy gonddal játszotta meg szerepét. A gonosz Ciliéit Gyárfás igen jellegzetesen alakította. Buday Garája, Vajda Piroska Máriája, id. Szalóky Bögölye kedvezőbb körülmények között is jól érvényesült volna. Csütörtökön nem egészen telt ház mellett bemutató^„A cigánygrófnő". Sablonos tartalmú (mert hiszen a cigányéletből az összes ötleteket kiszívták elődei), de meglehetősen dallamos muzsikáju darab. Olyan, amely magában nagyon kevés, de a szereplők játéka valamivé teheti. Fenyő Nelli (Lívia) kellemesen énekelt, de játéka nagyon sok kívánnivalót hagy hátra, ugyancsak Papp Lászlóé is, aki egyébként néha kitesz magáért. Polgár a cigányprímás szerepében megállta helyét. Tömöri Nusi kedvetlenül játszott. A komikumot csak id. Szalóky képviselte elfogadhatóan. Még egyet: reméljük, többet nem fog előfordulni az, hogy egyes szereplők a zenekartól függetlenül énekelnek. ÚJDONSÁGOK. — Október 6. Az aradi gyásznapot idén is kegyelettel ültük meg. A plébánia-templomban d. e. 9-kor gyászmise volt, melyre a helyőrség díszszázada is felvonult. A rekviemen a katonaság és hatóságok képviselői s nagy közönség vett részt. Az iskolák — gyászlobogóval épületük ormán — mind ünnepeltek. Nagyobb nyilvánosságnak csupán a ref. főiskolai ifjúsági képzőtársulaté volt szánva. Ezt megelőzőleg a templomban istenitisztelet volt, hol Rácz Kálmán vallástanár mondott hazafias szép könyörgést. Az ünnepre a főiskola tornaterme egészen megtelt. A Himnusz magasztos akkordjainak elhangzása után Gáty Ferenc titkár mondott lendületes, formás megnyitót, Horváth Lajos pályanyertes szép ódáját Pető Antal szavalta teljes hatással. Takács Árpád főgimnáziumi tornatanár az 1849-es október képét, majd a hozzá hasonló jelen rajzát megkapóan festve lelkesen buzdított reményre, kitartásra. Nagy sikert arattak az énekkarnak Tóth Lajos tanár kitűnő vezetésével előadott imaszámai, főkép az a hangulatos alkalmi dal, melynek zenéjét a karmester, szövegét pedig fia Tóth Endre irták. Tóth Endre másrészt szavalattal is kitűnt, Kozma, „A táltos álma" c. látomány versét igazán művésziesen, drámai erővel adván elő. A szépen sikerült ünnepélyt a Szózat eléneklése zárta be. — Személyi hir. Szűcs Dezső nemzetgyűlési képviselőnk hazaérkezett és a jövő hét elejéig itthon lesz. — A főispán marad. Fővárosi lapok a héten azt a hirt hozták, de a hivatalos lap is közölte, hogy Hunkár Béla, vármegyénk főispánja állásától felmentetett. A hivatalos lap e közleményét másnap visszavonták s ma már az látszik valószínűnek, hogy a főispán-válság j végleg elintéződik, s Hunkár Béla hivatalában | megmarad. — Katonai kinevezések. Horthy Miklós kormányzó a Pápán állomásozó tisztikarból alezredesekké léptette elő báró Zichy-Rubidó Emil volt 5. közös huszárezredbeli és Mihályi Kázmér volt 7. honvédhuszár ezredbeli őrnagyokat. — Ünnepélye* közgyűlés. A Move főosztály elnöksége ez úton is felkéri tisztelt tagjait és a város hazafias keresztény közönségét, hogy folyó hó 10-én délelőtt 11 órakor az ág. hifv. evang. tanácsteremben tartandó ünnepélyes keretű gyűlésen teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Felkéri továbbá az összes pápai egyletek igen tisztelt vezetőségét,^ hogy tagjaik teljes számmal jöjjenek el gyűlésünkre. Ünnepi beszédet mond Mándoky Sándor őméltósága, ny. tábori főpap, a Move országos kiküldöttje. Minden, hazáját szerető és megvédeni akaró magyar és magyar nő jöjjön el. Délután díszelőadás a színházban, melyre tisztelettel meghívja a város igen tisztelt közönségét az Elnökség. — Városok közvetlen ellátása. A közélelmezési miniszter teljesítette a város azon kérését, hogy a vármegyétől független lisztellátásban részesüljön. Ugyanezen kedvezményt megkapta október hó l-jétől kezdve Veszprém városa is. — A Terüietvédé Liga üdvözlése Pápán. A Területvédő Liga, a területi integritásért folyó küzdelem országos szervezete, holnap, vasárnap alakítja meg helyi körét Sárváron. Erre az alakulásra a budapesti központ küldöttsége utazik Sárvárra és ez a küldöttség, melyben Luidenberg Hermán svéd njságiró is résztvesz, ma, szombaton délután kettőkor utazik át Pápán. Városunk örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy üdvözölje a Területvédő Ligát, mely eredményes küzdelmet folytat a külföldön a magyarság igazáért, itthon pedig a fajszeretet és nemzeti öntudat erősítésén fáradozik. Az állomáson dr. Uzonyi Kálmán városi tanácsos köszönti a küldöttséget. Kivonul az állami tanítóképző zenekara és énokkara is. Az énekkar a híressé vált „Nem I Nem ! Soha 1" irredenta indulót fogja előadni. Kimegy, természetesen a többi iskola ifjúsága is, s remélhetőleg nagyszámú érdeklődő közönség. — Halálozás. Özv. Fábián Gyuláné szül. Nagy Gizella e hó 2-án életének 66. évéhen elhunyt. Temetése hétfőn délután volt a megjelent gyászközönség igaz részvéte mellett. Az elhunytban Fábián Károly áiiamvtsuti főmérnök, a ker. szoc. párt főtitkára édes anyját gyászolja. — A 0-lás liszt sorsa. Valamelyik fővárosi lapban olvassuk, hogy mivel a 0-lás lisztet egyáltalán nem veszik s malmokban raktárakban halomszámra gyül, az Áruforgalmi valószínűleg engedélyt kap arra, hogy a 0-lás liszt nagy részét külföldre szállítsa. A hir nem lephet meg senkit. Nekünk lerongyolódott koldus magyaroknak nem is volt szivünk leghőbb vágya a 0-lás liszt s ha valutánk javítását érjük el vele, vagy végre-valahára emberi áron kaphatunk majd némi ruhaneműt, még talán hálásak is leszünk egy kicsit a 0-lás liszt iránt. Azt az egyet azonban, hogy a mi kenyérlisztünk élvezhetőbbé váljék, szintén elvárhatjuk a 0-lás liszt kivándorlása ellenében. — Angol irodalomtörténeti előadások. Dr. Rácz Dezső, ki több heti szabadságát városunkban tölti, nemrég fejezte be „Képek az angol [irodalomtörténetből" cimü munkáját, melyet régi kedvenc eszméjének megfelel őleg a pápai közönséggel fog először megismertetni egy hat estére terjedő előadási ciklus keretében. Minen estére két, párhuzamos modorban készített iróportré kerül úgy, hogy a ciklus a következő előadásokból fog állani: I. Marlowe és Shakespeare. II. Bacon és Milton. III. Swift és Johnson. IV. Dickens és Thackeray. V. Macaulay és Carlyle. VI. Byron és Wilde. Ezek az előadások magyar nyelvűek lesznek. Jegyekre előjegyzést elfogad Kohn Mór ujságüzlete és Hajnóczky Árpád könyvkereskedése. A további részletek annak idején a hirlapok útján fognak közöltetni. Haladottabb angolul beszélők számára dr. Rácz angol nyelven elő fogja adni szintén most befejezett angol anthologiáját. Előjegyezni lehet ugyanott. — Pénz találtatott; tulajdonosa jelentkezzék a rendőségen. — Testaevelési tanács. E hó 5-én városunkban is megalakult a testnevelési tanács, mely hivatva van úgy az iskolai, mint főkép az iskolán kivüli sportszerű nevelést hathatósabban előmozdítani. A megalakulás céljából tartott értekezletre a város minden erre illetékes tényezője hivatalos volt. Dr. Uzonyi Kálmán elnökölt az értekezleten, Szokoly Viktor h. tanácsos felolvasta az e tárgyban kiadott kultuszminiszteri leiratot. Most az elnök felkérésére Kovács Lajos Jenő, a kollégium kiváló tornatanára tartott nagyszabású előadást, mely fel-" ölelte mindazt, ami e téren a múltban történt s részletesen kifejtette a megvalósítandó és erős akarattal meg is valósítható programmot. Az iskolai ifjúság érdekében játszétér, az iskolán kivüli sportoláshoz szoktatandó nagyközönség részére sporttelep létesítését hozta javaslatba. Mindezek helyéül a viszonyok alapos mérlegelésével a sportegylet helyiségeit és területét tartja legalkalmasabbnak, mely természetesen megfelelőleg kibővítendő, hogy az összes igényeknek megfeleljen. A felmerülő költségek fedezésére államsegélyt, május hóban rendezendő nagy sportünnepélyt és gyűjtést hoz javaslatba. A tetszéssel fogadott expozéért Grivicsies százados fejezte ki a megjelentek elismerését. Az ügyhöz még Faragó igazgató szélt hozzá, aki a mai sporttelepnél magasabb fekvésű helyet óhajtott volna, s végül az értekezlet kimondta, hogy testnevelési tanácssá alakul át, tisztikarát a következőkép alakítván meg : elnök dr. Tenziinger József, alelnök Darányi Ágost, ügyvezető előadók Kovács Lajos Jenő, Derzsi István és Strausz Kornél. A szükséges előzetes intézkedések megtételére a tisztikar teljes felhatalmazást kapott. — Esküvő. Politzer Ferenc budapesti kereskedő és Haas Róza folyó hó 12-én d. u. fél 3 órakor tartják esküvőjüket Pápán, Rákócziutca 16. szám alatt. (Minden külön értesítés helyett.) — Az őszi vetésért. A Budapesti Közlöny folyó évi szeptember hó 23-iki számában jelent meg a földmivelésügyi miniszternek az őszi gabona termesztésének előmozdítása tárgyában 110.801. szám alatt kiadott rendelete, amely a közellátás biztosítása és a szabad forgalom lehetővé tétele érdekében szükségesnek mondja ki azt, hogy a gazdák szántóföldjük legalább egynegyed részén gabonát termeijenek. Amely gazda ezt nem teszi, attól, ha rekvirálásra a jövő évben is szükség lenne, a gabona magasabb kulcs szerint fog rekviráltatni, mezőgazdasági üzemanyagot pedig a földmivelésügyi minisztérium ilyen gazdák részére egyáltalán nem fog kiutalni. Viszont az a gazda, aki szántóföldjének egynegyed részét meghaladó területen termel őszi gabonát, a jövő évi termésének ezen többletét minden körülmények között szabad forgalomban fogja árértékesíthetni. — Katonák felváltása. A kormány elhatározása következtében a jelenlegi tényleges szolgálatot teljesítő 1895, 1896, 1897-es évfolyamok az 1899. születésü évfolyammal váltandók fel. Az utóbbiak közül alkalmasnak találtattak folyó évi november hó elsejére fognak tényleges szolgálatra bevonulni. Áz alkalmasoknak találtak, a felülvizsgálati uton elbocsátottak és végül a népfelkelésre kötelezettek újabb bemutató pótszemlére kerülnek. E célból folyó évi október hó 15-én minden, 1899. évi születésü népfelkelésre kötelezett tartozik községi elöljáróságánál személyesen jelentkezni. A bemutató szemlék október 15. és november 5. közt fognak megtartatni. — A Tevéi érdekében. A Területvédő Ligának, annak a hatalmas szervezetnek, mely hivatva van az irredentizmus ébrentartásával szebb jövőnket előkészíteni, volt ugyan Pápán is néhány lelkes tagja, de maga a helyi fiók még nem alakult meg. A héten városunkban járt Hamvas József pozsonyi líceumi tanár, kit hazafias verseiért a csehek Pozsonyból kiutasítottak s a Tevéi megbízásából előkészítette azt az akciót, mely hivatva van színmagyar városunkat is működő tagként belekapcsolni a Tevéi hatalmas organizációjába. Az érdeklődésből ítélve, melyet Hamvasnak e mindeneknél szentebb és fontosabb ügy iránt sikerült felkeltenie, bizton reméljük, hogy a pár hét múlva tartandó alakulás impozáns keretek közt fog lefolyhatni.