Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-09-18 / 38. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATOiV. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 koroaa. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadáhivatat: Petőfi-utca 13. srám, faiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadókivatalban és Kis Tivaétr könyv- és papirkereskedésében. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egry hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." A tisztviselő-probléma. Az ezeréves Magyarországra szakadt szerencsétlenség egyik társadalmi osztály helyzetét sem rendítette meg annyira, mint a köztisztviselőkét. Nélkllöztek a világháború fájdalmas emlékű évei alatt, mert fizetésük nem emelkedett arányosan a mezőgazdasági termékek és iparcikkek áraival s munkájukat mégis panasz nélkül s önmegtagadással végezték. Ha volt társadalmi osztály, mely a világháború kegyetlen éveinek kizsákmányolásáról panaszkodhatott, akker ez a köztisztviselők osztálya volt. A mezőgazdaság, ipar, kereskedelem duzzadt erszényekkel zárták le a világháború mérlegét, a köztisztviselők éhesen s rongyosan keriltek ki belőle. S most mégis nem a magyar mezőgazdák és vállalkozók jövője került válság elé, hanem a magyar köztisztviselői kar felett húzták meg a lélekharangot. Pedig a magyar köztisztviselői kar egyik legerősebb támasza volt a nemzeti eszmének. Neveltetése, gondolkozása, érzése egyaránt magyar volt s a legjobban átérezte annak a nagy gondolatnak az igazságát, hogy „itt élned s halnod kell*. S most, mikor sokan, kishitűek elérkezettnek látják ama rettentő pillanatot, mikor „a sírt, Hol nemzet süllyed el, népek veszik körfll", a köztisztviselői kar kerül a sír fenekére s nincs testvéri kar, amely segélyére sietne. „Produktív" pályákra utalják s hiába erőltetik a koldusbotot, hogy mások kegyelméből tengesse életét, mert a „produktív" pályák is telve vannak s a tisztviselői pályán üzleti élelmességet tanulni nem lehetett, már pedig e nélkül produktív pályán boldogulni nem léhet. De különben valósággal improduktív volt a köztisztviselői pálya s csupán az a tisztviselői kar a produktív, amely hpsznothajtó vállalatok emlőihez tapad ? Hát a köztisztviselői kar, mely a modern állami élet nélkülözhetetlen eleme, nem volt „produktív" társadalmi osztály? El tudjuk képzelni a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem virágzását jól igazgatott államon kivül ? Nagyon furcsán hangzanak ezek a szólamok s a proletárdiktatúra ídealógiájával közeli rokonságban állanak. Vagy tudunk olyan állami berendezkedést elképzelni, amely köztisztviselők nélkül is fennálhat ? Ha szemlét tartunk a világ államai felett, nem ott fogjuk a legkevesebb köztisztviselőt találni, ahol a kultura magas fokon áll, hanem ellenkezőleg a civilizálatlan államokban, ahol keveset törődnek a nagy tömegek jólétével s elégnek tartják, ha a hatalmasok, a vagyonosok jóléte biztosítva van. Csak nem szántuk Magyarországnak azt a szomorú szerepet, hogy a civilizálatlan államokkal keljen versenyre? Meg kell menteni a magyar köztisztviselőt a magyar köztisztviselői pálya számára, ez a kultura kérdése, mert magas kultura csupán jól igazgatott államban lehetséges s ez a becsület kérdése, mert a magyar köztisztviselői kar eddigi hazafias munkáját nem szabad büntetéssel meghálálnia az országnak. Ha a köztisztviselői pályát eddig nem tekintették produktív foglalkozásnak, ez nem a köztisztviselői kar, hanem az elavult közigigazgatási szervezet hibája. Évtizedek óta beszélünk közigazgatási reformról s alig végeztünk e téren számottevőt. Olyan közigazgatási ágakat tartottunk fenn és fejlesztettünk, melyek régen elvesztették jelentőségüket s elhanyagoltuk azokat a közigazgatási ágakat, melyek fejlesztését az élet sürgetően követelte. Népjóléti, gazdasági, közegészségigyi közigazgatásunk a kezdet kezdetén áll s községi életünk nem tud egy lépéssel sem előbbre jutni, mert szervezete teljesen patriárchális. A közigazgatási reform tehát az az archimedesi pont, amelyen a köztisztviselői problémát meg lehet és meg kell oldani, de itt eljutottunk a tizenkettedik órához, ha az alkalmat most elmulasztjuk s képzett tisztviselői karunkat szélnek eresztjük, akkor a magyar államiság épületének nem jósolunk nagy jövőt, mert azokat a pilléreket távolítjuk el, amelyek a legértékesebbek voltak az állami élet szempont jából. Talizmán. Irta: Kiss Menyhért Magyar vagyok, ó drága, drága szó, Van-e fogalom ehhez fogható? Erő e két szó, a magasság és a mélység Márványba, ércbe kell, hogy belevéssék, Hogy kő és érc örök szája rebegje Minden időbe s a nagy végtelenbe, Hogy az erőt, irgalmat, szelídséget A Szajna, Themze partján ne keressétek, Se az Óceán messzi partjain túl, Hová a magyar duzzogva, fájva indul, Itt virulnak az ég mosolyaképen A magyar nép szivében. Azért ha itthon, vagy kinn idegenben Kérdezik: milyen vér folyik eredben? Szemed kigyúljon, domboruljon a melled S mintha állná! az Úristen trónja mellett, Emelt hangon, fejed büszkén szegezve, Nem akadozva, gyáván és szepegve, Magasan, bátran, mint aki Doberdónál, S a rokitnói mocsarakban voltál, Morava partján, lenn délen Albániába, Millió sátánt aprítva, ellent vágva, És mindenütt, hol pergő tűzesőbe Menteni kellett s rohanni előre: Ugy mondd ki e szót, hogy minden benn legyen, Hogy égig érjen, mint tűz a hegyen Ugy mondd ki e szót, mint drága szent fogalmat, Mintha imára virágozna ki ajkad. Mintha talizmánt nyújtanál neki, Mely elbűvöli és megihleti, E két szót, melynél nincs szentebb, nagyobb : Magyar vagyok! Okleveles zongoratanítónő öt évi tanítási gyakorlattal zongoraórákat ad. Ugyanott angol nyelvtanítás* Cim a kiadóhivatalban. Szinészet. A katonazenekar végre megérkezett, s hétfőn eiár közreműködött az „Ezüst sirály" előadásán. Az igazgató új énekes bonvivánt és drámai hősnőt is szerződtetett, kik a héten igeo előnyösen mutatkoztak be ja közönségsek. Az igazgató tehát minden tekintetben eleget tett Ígéretének, s most már a közönségen múlik, hogy a direkció áldozathozatala, amely különösen a zenekar szerződtetésénél vétetett nagy mértékben igénybe, megfelelő méltánylásra találjon. Nem válnék dicsőségünkre, ha az igazgatóság kellő pártolás hiányában kénytelen volna a nagyszerű zenekar szerződését felbontani. Közönség és hatóság tehát tegye meg kötelességét a pártfogásra érdemes társulattal szemben. A közönség az előadások látogatásával, a hatóság pedig — amennyire tőle telik — kedvezmények nyújtásával. Az e heti előadásoktól a következőkben számolunk be: Pénteken — a katonazenekar megnemérkezése miatt műsorváltozás történvén — kabaré volt teljesen üres káz előtt.- Okulva a múlton, a közönség jobbnak látta távol maradni. A kabaré maga nem is ért többet elődjeinél, mégis annyi új volt benne, hogy ez estén mutatkozott be néhány magánszámmal és a „A sátán maszkja" cimü tragikomédiában a társulat új drámai hősnője, Vajda Piroska, aki a legszebb reményeket nyújtotta jövendő működése felől. Szombaton a „Jó éjt Mukil" cimü bokózat mulattatta a közönséget. Az előadás a színlap szerint „Csak felnőtteknek!" szólott, ennek ellenére a második - felvonás ágy-jelenetén kivül nincs benne semmi különösebb megbotránkozni való. Ez a szeméremsértő Ízléstelenség pedig a közönségnek módfelett tetszett és zajosan megtapsolta. De gustibus non est disputandum I A ravasz Muki bácsit Szalóky tata játszotta diszkrét humorral. Talpraesett helyi rögtönzései hangos derültséget keltettek. Élete párját, Sz. Pozsonyi Lenkét ezúttal láttuk először vezérszerepben. Kitűnően megfelelt neki. A félszeg Tatárka Demetert Egyed László meglepően jól személyesítette meg. Polgár Ferenc, Tömöry Nussy és Rajz Vanda járultak még hozzá derekasan a közönség szórakoztatásához, de nem szabad megfeledkeznünk a kis Rajz Jancsiról sem, aki a pikkoló szerepében nagyon ügyesen és otthonosan mozgott a színpadon. Arany versét variálhatjuk reá: E fiúból jó színész lesz, akárki meglássa. Vasárnap, hétfőn, kedden ismét az „Ezüst sirály" melódiáiban gyönyörködhetett a közönség. A hétfői előadásnak külön szenzációja volt, hogy ezen már a katonazenekar működött közre. Hatalmas zenekar! 21 emberből áll, s a kis orkeszter zsúfolva volt velük. Csak most tünt ki igazán az „Ezüst sirály" muzsikájának szépsége, amikor ilyen kitűnő interpretálóra talált. A zenekart maga Bethlen-Bruckner László dirigálta mesterien. Karmesteri pálcája mint valami varázspálca lenyűgözte a zenekar tagjait, s odaadóan engedelmeskedtek minden mozdulatának. A közönség elemében volt, egész estén át sokat tapsolta az előadás főszereplőit: Fenyő Nellit, Pap Lászlót, Tömöry Nusit és Polgár Ferencet, akik pompás játékukkal és nagyszerű táncaikkal biztosították, hogy a diadalmas „Ezüst sirály" nálunk is jó ideig műsoron marad. A darab kiállítása is szebb, effektusosabb volt, mint a premiéren. Szerdán egy lehetetlen erkölcsi alapokon felépült, idegizgató amerikai történet bemutatója volt „A szerelem vására" cimmel. A darab Csizmazía Jstván fényképész