Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-07-31 / 31. szám

HÍjRLjAlP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Három nap múlva egy esztendeje lesz annak, hogy a világon valaha volt legképtelenebb uralombitorlás korszaka felfordult, kimúlt. Mint rémlátományokkal teljes zűrzavaros álomra gondolunk ma vissza rá, sőt jobb szeretünk rá sem gondolni, emlékezetünkből kiűzni, elfeledni. Feledni, igen feledni lehetne akkor, ha a főbünösökre, akik a bajok és szenvedések özönét zúdították reánk, lesújtott volna már az igazságszolgáltatás ökle. Az emberi, az isteni igazság meggúnyolása, hogy ez nem történhetett meg, hogy még egy esztendő után is csupán diplomáciai tárgyalások folynak — ezúttal Németországgal — a megszökött népbiztosok kiadatása körül. De bár ez méltó elkeseredést okozhat, nem változtathat azon a szándékon, hogy ma, egy esztendő után valóban ideje van annak, hogy feledjünk, felejtsünk s főkép azokkal szemben, akik közönséges bűncselekményt nem követtek el, a békülékeny megbocsátás útjára lépjlnk. Hogy az ország vezető köreit is ez a felfogás irányítja, ennek bizonyságául szolgál az a napokban megjelent hir, hogy az ország kormányzója a maga kegyelmezési jogát messzemenően érvényesíteni fogja s hogy ez az irányzat az internálás kérdésének minél előbbi végleges, közmegnyugvást keltő rendezésében is érvényesülni fog. Bizonyos, hogy az országnak minél nagyobb számú dolgos karra s a dolgos karok egyetértő munkájára van szüksége. Ha az ország feje, kinek erélyében és bölcsességében összpontosul mindenek bizodalma, az egyetértő munka érdekében a dolgos karokat szaporítja és ez által egyszersmind sok, oly régen sínylődő apát visszaad ismét gyermekeinek, sok szerencsétlen fiút szüleinek, hogy azt az áldatlan négy hónapot szintén kiverve emlékezetükből, éljenek ismét, mint a társadalom szorgalmas tagjai, élethivatásuknak, akkor mindenesetre egy újabb lépést teszünk azon cél felé, mely legszentebbként lebeg ma mindegyikünk előtt. Mi ez a cél ? Az ország reintegrálása, a régi visszaszerzése. Ha e cél elérésére minél többen vagyunk együtt egyetértő, kiengesztelt, megbékült, tettre kész magyarok, akkor a célt gyorsabban és biztosabban elérhetjük. Hisszük, hogy a közelgő évforduló ilyen értelemben is a boldogabb és dicsőbb jövő perspektíváját nyitja meg nekünk. Újból és újból kisért a hir, írnak és beszélgetnek róla, hogy a m. kir. államvasutakat bérbe akarnák adni egy idegen pénzcsoportnak, melynek központjában a párisi Rotschildék állnak. Szüksége van-e erre a bérbeadásra financiális szempontból az országnak, vájjon ez tenne-e egyedüli módja az ország gazdasági talpraállításának, azt mi nem tudjuk, de nem is hisszük. Azt azonban nemcsak hisszük és tudjuk, azt érezzük, hogy vasutainknak idegen, ellenséges kézre juttatása jobban sújtana bennünket, mint maga a nagy heródesi mű, a békeszerződés. Igazi nemzeti s nekünk jövedelmező közlekedési politikáink terve és reménye ezzel a végleg a kútba esnék s a magyar hazafias vasutasságot a nemzetközi kapcsolat révén ellenséges nemzetközi agitáció szabad prédájául dobnák oda, ami újabb destrukció végzetes veszedelmét zúdítaná reánk. Azért hát a bérbeadás kísérletét és kisértetét minden áron meg kell hiúsítani. A vasút maradjon a mienk, maradjon magyar! A selyemtenyésztés Pápán és környékén. Az ántánt „békeszerződése sok tekintetben megfosztott bennünket az élet lehetőségeitől, elrabolván tőlünk hegyeinket, bányáinkat, erdeinket, gyárainkat, minek folytán egészen új berendezkedéshez kell kezdenünk, hogy a szenvedett közgazdisági hátrányokat valamenynyire elviselni tudjuk. Uj megélhetési források után kell kutatnunk, új munkaalkalmakat kell teremtenünk sok ezer munkáskéznek, amelyek most tétlenül állanak a katasztrofális gazdasági csődben. És amikor ilyenek után kutatunk, szerényen elibénk áll a selyemtenyésztés, amely eddig tizedrendü tényezőként szerepelt a magyar közgazdasági életben, s csak az országos selyemtenyésztési felügyelőségnek akadályt nem ismerő, páratlan buzgalmu mnnkásságán múlott, hogy végképen el nem tünt onnan. Más államokban, főként Olaszországban, már rég átérezték a selyemtenyésztés fontosságát, nemzetgazdasági nagy horderejét; ott nemcsak a szegény nép, hanem az elékelő osztály is melegen felkarolta, s nem egy grófi birtokon egész külön berendezkedések állanak szolgálatában a selyemtenyésztésnek, 5—6 heti fáradság után busás gyümölcsét hajtván a munkának. A mostani nagy csapásnak kellett reánk szakadnia, hogy nálunk is nagyobb mértékben reá terelődjék a figyelem a selyemtenyésztésre. Az orsz. selyemtenyésztési felügyelőség lelkes agitációja, a helyi selyemtenyésztési felügyelőségeknek közvetlenül a nép körében történt felvilágosító, oktató és buzdító munkája az idén már olyan eredményekben mutatkozott, olyan perspektíváját tárta fel a jövőnek, amely a legszebb reményekkel tölthet el a magyar selyemtenyésztés iránt, és azt hisszük, nem fog soká késni az idő, amikor époly várakozással tekintünk a selyemtenyésztés eredménye, mint pl. az aratás vagy a szüret elé, amelyekkel mindenkor szoros vonatkozásban állott az ország háztartása, külféldi hitele, vagyoni megizmosodása. A helybeli selyemtenyésztési felügyelőség előzékenységéből alkalmunk volt betekinteni a felügyelőség naplóiba, ezeknek fényes adataibél merítettük kévetkeztetéseinket, amelyeknek imént hangot adtunk. Nem akarunk kiterjeszkedni a felügyelőségnek más vármegyékből bejegyzett adataira — a pápai felügyelőség hatásköre t. i. Vas és Sopron megyék egyrészére is kiterjed — csak vármegyénk nyugoti részének főbb adatait tárjuk olvasóink elé, amelyek bizonyságot tesznek arról, hogy nincs keseseti ág, amelyben 5—6 heti munka után, említésre sem méltó befektetéssel, olyan eredményt lehetne elérni, mint az okszerűen űzött selyemtenyésztés, íme: Pápán termeltek összesen 529 kg. gubót, kaptak érte 68 529 koronát. A sok szorgalmas tenyésztő közül, kiknek soraiban a mindkét nembeli felnőtteken kívül jócskán voltak diákok és tanoncok is, ideiktatjuk példaadásnl néhánynak a nevét, akik feltűnően szép eredményt értek el: Németh György termelt 42 kg. gubót 4976 K értékben Kapocsi Istvánné , 38 „ „ 5090 „ „ Szóllás Jánosné 28 „ „ 3436 „ A pápai járásban termelt : Kupon 7 tenyésztő 98 kg. gubót 13.044 K értékben Mezőlakon 7 „ 106 „ . í 3.567 , „ Nagyacsádon 5 „ 94 , , 12.627 , Dereskén 1 , 47 , , 6 191 , Salamonban 6 , 112. 14.612 , „ Te»zéren 5 , 76 , „ 9.699 , Tapolczafőn 5 , 86 „ , 11.500 , A devecseri járásban: Felsőiszkázon 3 tenyésztő 87 kg. gubót 11.216 K értékben Kertán 7 „ 152 „ , 19.605 , A pápai és devecseri járás 25 községében termeltek összesen 1904 kg. gubót 147.831 K értékben. A termelés fokozására minden esetre csábítólag hatott az a sok kedvezmény, mit az orsz. selyemtenyésztési felügyelőség a termelőknek biztosított. Első torban is az elsőrsndü gubó árát, ami békeidőbefr 2 30 korona volt, kg.-ként 140*— koronában állapították meg, ezenkivül minden tenyésztő kapott egy kg. cukrot 38*20 K, s minden kg. gubó után egy kg. sót 8 — K kedvezményes áron. Ugyancsak fognak kapni a termelők kedvezményes áron ruhaneműt is. Bizonyos, hogy ezek a jelentős kedvezmények jövőre még nagyobb lendületet adnak a selyemtenyésztésnek; a felügyelőségen szerzett információink szerint jövőre már is jelentkeztek sokan tenyésztőkül a tehetősebb osztályok tagjai közül is. Látva a selyemtenyésztéinek ezt a gyönyörű fejlődését, örömmel telik meg a szivünk. Milliárdokra menő összegek vándoroltak ki eddig külföldre, Francia- és Olaszországba, főként Svájcba selyemárukért, s ha annyira tudjuk fokozni a termelést, hogy kielégíthetjük vele az itthoni szükségletet és ez óriási összegek Magyarországban maradhatnak, ezzel nemcsak hogy növeljük a nemzet vagyonosodását és javítjuk leromlott valutánk értékét, de — ami szintén nagyfontosságú szociális előny — sok ezer munkáskéznek is nyujthatunk vele tisztességes megélhetést biztosító foglalkozást. Minden tényezőnek tehát hazafias kötelessége oda hatni, hogy a selyemtenyésztést a maga körében előmozdítsa. Minél több szederfatelepet kell létesíteni, s ezek felett gondosan őrködni, mert a tenyésztők buzgalmát csak fokozza, ha a selyemhernyók táplálásául szolgálé szederfalevélhez bőségesen és könnyűszerrel hozzájuthatnak. A selyemtenyésztés nemzetgazdasági érdek. Álljunk ennek a nagy érdeknek minél többen és minél lelkesebben a szolgálatába. Nánik Pál. Gsizmazia Jstván fénykép őst a ?áp« o