Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-07-03 / 27. szám

tegetve a kollégium hivatását s a kollégiumi élet varazsát. Délben a Griffben az „ifjak" s a tanári kar lakomára jöttek össze. Hogy ez szin­tén a régi jó időkre emlékeztetett, arról dr. Jókay-ihász Miklós s még Kovács László és Kondor György gondoskodtak. Megtisztelte meg­jelenésével a bankettet Németh István püspök s ő köszöntötte fel elsőnek a kollégium volt diákjait. Utánna még sokan dikcióztak s a társaság igen késő délutánig a régi emlé­kezetet újítgatva jó hangulatban együtt maradt. — Érettségi vizsgálat. A református főgimnáziumban a múlt hét második feiétől e hét szerdájáig folyt az érettségi vizsgálat, melyen Németh István püspök elnökölt, míg a közoktatásügyi kormányt dr. Nagy József főis­kolai tanár képviselte. Az érettségin nemcsak Pápán végzett tanulók vettek részt, hanem külön püspöki engedéllyel 9-en — köztük 3 leány — olyanok is, akik a csehek által meg­szállt Komárom bencés főgimnáziumában vé­geztek, ott az Írásbeli érettségi vizsgálatot si­kerrel kiállották, de akiknek — a békeszerző­dés megtörtént aláírása után — a csehek nem akarták megengedni, hogy a nemzeti tárgyak­ból (magyar irodalomból £s magyar történe­lemből) ott vizsgát teliessenek. Ezekkel együtt vizsgára álltak összesen-: 59-en, szóbelire bo­csáttatott 56, kik közül jelesen érett lett: 6, jól: 14, egyszerien: 27, 2 hónap múlva teendő javító vizsgálatra utasíttatott: 5, ismétlő érett­ségire : 4. Jelesen érettek a következők: Barsy Sándor, Tóth Lajos, Kohn Irma, Lelkes Ferenc, Hável Aglája, Kenessey Mária. — Az érett­ségi vizsgálat után, szerdán este az ifjú­ság hagyományos szokás szerint táncmulat­ságot rendezett, amely a kollégium tornater­mében a legjobb hangulatban folyt le. — „Jézus élete." A Kath. Nővédő­Egyesület hétfőn és kedden bibliai tárgyú estélyt rendezett a színházban, amelyen be­mutatták a Jézus élete cimü nagyszabású filmet. A két nap alatt tartott öt előadáson minden egyes alkalommal a színházat zsúfolásig meg­töltő nagy közönség nézte végig vallásos áhí­tattal, többször bensejóben mélyen megren­dülve a legnagyobb tragédiát, melyen az emberiség Megváltójának keresztül kelleti mennie érettünk, bűnös emberekért. Az új testamen­tum leírásai szerinti hűséggel készült hatalmas film minden tekintetben megérdemelte az óriási érdeklődést, amely iránta megnyilvánult. Az első előadás előtt rövid bevezetőbeszédet Blazovich Jákó, a második napon pedig záró­beszédet Zalán Menyhért mondott. Az elő­adások tiszta jövödelmének kétharmadát, 3000 koronát a hadifoglyok hazahozatala javára adományozta a Nővédő Egyesület. — Hibaigazítás. „Új tanítónők" c. múlt heti hírünkbe két hiba csúszott be, amennyiben a ref. tanítónőképzőben nem 23-an, hanem 33-an szereztek tanítónői oklevelet s a jeles oklevelet nyertek közül kimaradt Pribay Ilona neve. — Napilap Pápán. Pápa és Vidéki lap­társunk, mely eddig szintén hetilap volt, csütör­töktől kezdve, mint keresztény politikai napilap jelenik meg. Az új napilap élén, mint főszer­kesztő Blazovich Jákó bencés tanár áll, felelős szerkesztője a régi: Bqksay Endre főgimn. tanár, főmunkatársa Németh Lajos, a győri Dunántúli Hirlap volt belső munkatársa. Az új napilap eddig megjelent két száma élénken és változatosan van szerkesztve, közli a legújabb fővárosi híreket. , — Vármegyei telefonhálózat. A vár­megyei telefonhálózat megvalósítása érdekében, már több izben tett kezdeményező lépéseket a vái megyei kir. államépítészeti hivaíal. A hét folyamán e tárgyban értekezlet volt a vár­megyeházán Bermann Géza soproni posta- és táviró műszaki igazgató részvételével. Az érte­kezletre, amelyen dr. Bibó Károly alispán el­nökölt, hivatalosak voltak a vármegyei és Vesz­prém városi' hatóságok képviselői. A vidéki érdekeltséget nem lehetett idejekorán meghívni az értekezletre. A műszaki igazgató ismertette, mikép lehetne a vármegyei telefonhálózat ki­építését megvalósítani s hogy az állam minő feltételek mellett volna hajlandó abba bele­menni. A régi építési és fenntartási költség­hozzájárulások megváltozásával, az új távbe­szélő díjtételek szerint, minél több központnak 1 létesítése válik kívánatossá az új telefonháló­zat kiépítésénél. Felmerült a kérdés* hogy a vármegye 79 körjegyzőségének székhelyén tele­fon-központok létesítése nehézségekbe ütköz­nék-e. Ezek a központok azonban csupán a közigazgatás szolgálati igényeit elégítenék ki, de nem mindenben lennének figyelemmel a gazdasági, ipari- és kereskedelmi érdekekre. Ennek összhangba hozatalára a vármegye al­ispánja, az államépítészeti hivatallal egyetértő­leg s az érdekeltseg bevonásával, a szükséges intézkedéseket legközelebb fogja megtenni. — ítéletek kommunista-ügyekben. A veszprémi törvényszék ötös tanácsa a héten két pápai vonatkozású bünpörben hozott ma­rasztaló ítéletet. Vági Irma volt szakszervezeti titkár e minőségében elkövetett izgatásért 1 évi börtönbüntetést kapott. Hasonlóképen járt Várhelyi Izsó polg. isk. tanító is, ki már elő­zőleg a Pápán megtartott tárgyalásból kifolyó­lag 2 rendbeli sajtó útján elkövetett izgatásért felelt és ítélték 9 hónapi börtönre, most pedig e büntetése kitöltése után újabb 9 rendbeli sajtó útján elkövetett izgatásért marasztaltatott el. — Felhívás. A kaszinó junius 27-iki közgyűlése azt a határozatot hozta, hogy a könyvtárra minden egyes tag fizessen 3 koro­nát, esetleg könyvet adományozzon, fölkéri tehát az elnökség a tagokat, hogy a kaszinó­ban kitett fölhívásnak minél előbb megfelelni szíveskedjenek. — Két tanonc és a selyemhernyóte­nyésztés. Az idén a selyemhernyótenyésztés a pápai selyemtenyésztési felügyelőség körzetében hatalmas lendületet vett. Soha annyi gubót még nem hordottak beváltásra, mint most. És hogy milyen hasznos a selyemtenyésztéssel való foglalkozás, mutatja a főiskolai nyomda két szedő­tanoncának : Mórocz Zoltánnak és Kádi Ferenc­nek a példája, akik összeállva nagy buzgalom­mai láttak hozzá a selyemhernyótenyésztéshez. Szorgalmuk gyümölcse 3338 korona lett, ame­lyet a héten a termelt 25 kg. — egy kg. ki­vételével csupa elsőrendű — gubóért kaptak. A szép összeget a fiuk mindössze öt hét alatt keresték meg, amelyből nagyobb fáradsággal csak az utolsó két .hét járt, amikor a hernyók már sok szederfalevelet fogyasztottak. Példájuk buzdításul szolgálhat a jövőre azoknak az if­jaknak, akik szabad idejüket haszontalanságokra fecsérelik el. x Operettbemutató fővárosi művészek­kel. Ritka élvezetben lesz része julius 5-én és 6-án, hétfőn és kedden a pápai színházat látogató közönségnek. A főváros legelsőrangubb művészei mint, Komlóssy Emmy, a nagyszerű operettdiva, Mezey Ilonka, a fővárosi orfeum primadonnája, Dobrovits Márta, Dán Norbert, a kitűnő magyar moziszinész, Latabár Rezső táncos komikus, Nádor Zsiga és Márkus Alfréd jönnek le két estére vendégszereplésre. Első estélyükön, amely hétfőn van és 9 órakor, bemutatásra kerül Gaieíta- Komjáthy nagy táncos operettje, a Kártyavár, valamint a főváros leg­újabb kupiéi, új tánckreaciók. A második est kedden teljesen új műsorral lesz megtartva, amelyen bemutatják Békeffy-Zerkovitz táncos operettjét, A farsangi mulatságot és ezzel be is fejezik a nagyszerű művészek vendégjátékukat Pápán. Jegyek a vendégjátékra már vál hatók a színház pénztáránál d. e. 11 —l-ig és d. u. 6—8-ig. — A kivitel szabályozása Jugoszláviá­ban. A jugoszláv kormány nemrég rendeletben szabályozta a belföldi áruforgalmat és a kivitelt. A rendelet a belföldi szabadforgalom elvi alap­ján áll. Elvileg a kivitel szabadságát is kimondja, az áruk egy tetemes része azonban kiviteli tilalom alatt áll. Engedéllyel szabad- csak ki­vinni nevezetesen búzát, árpát, rozsot, zabot és tengerit; lisztet és egyéb őrlési termékeket; kenyér- és tésztaárukat úgy sütve, mint nem sütve; babot, borsót, lencsét, burgonyát; élő­és vágott marhát, élő- és vágott kecskét és juhot, élő- és vágott sertést; lovat, öszvért és szamarat; zsirt és ételolajat; cukrot és mézet; gyapju-huliadékot, gyapjuterméket; kendert, lent és belőlük való termékeket; marha, bivaly és lóbőröket és azokból való termékeket; szóda­nátriumot; aranyat, ezüstöt és belőlük való készítményeket; ócskavasat, nyersvasat, hen­gerel! vasdrótot, rúdacélt, vasszögekel; mangán- , ércet és ásványolajakat. Ezen áruk kivitelét ai 1 ipari- és kereskedelmi miniszter engedheti meg, magas vámok ellenében. így a kiviteli vám a gyümölcs 100 kilogrammja után 20 dinár, a tojás 100 kg.-ja után 300 francia frank, a vágott­marha 100 kg.-ja után 200 francia frank, a nemes fémeknél pedig az érték 100 százaléka. A kivitt árukért csak idegen valuták, neveze­tesen dollár, angol font, svájci frank, holland forint, líra, francia- és belga frank fogadhatók el. A rendelet életbelépésével az összes kom­penzációs megállapodások hatályukat vesztették. — Polgáristák találkozója. Tízéves. találkozóra gyűltek össze múlt vasárnap a helybeli izr. polgári fiúiskolában azok az ifjak, kik 1910-ben végeztek az intézetben. A tanári szobában összegyűlt volt növendékek nevében Virág Gyula üdvözölte a volt és jelen­legi tanári kart, melyre Blau Henrik igazgató válaszolt. Délután felkeresték néhai igazgatójuk Schor Ármin nyugvóhelyét, onnan az alsóvá­rosi temetőbe mentek, volt tanáruk Farkas Dezső -sírjához. Mindkét helyen Molnár Elek, az inté­zet volt tanára tartott rövid beszédet. Este bankettra gyűltek össze, melyen számos fel­köszöntő hangzott el. A mindvégig kedélyes hangulatban lefo !yt összejövetel a Himnusz lélekemelő akkordjai mellett a zárórakor ért véget. — Új intézőbizottság. A Pápa városi és vidéki közszolgálati alkalmazottak intéző­bizottsága múlt hó 26-án délután tartott ülésén a következőképen alakult meg: Elnökül egy­hangúlag dr. Kapossy Luciánt, alelnökül Varga Józsefet és Boksay Endrét, ez utóbbit a távo­zott Tánczos Antal helyébe ügyvezető igazgatóul is, áruraktár-kezelővé Hajdany Vincét, jegyzőül Balogh Ernőt választották meg. Kivülök az intézőbizottság tagjai még a következők lettek: Barabás Lajos, Bocsor István, Csoknyay Károly, Freund Ferenc, Glósz Károly, Grátzer János, Hermán Pál, Kraft József, Kiss Sándor, Kovács Károly, Kőszeghy Jenő, Lux Lajos, Láng Károly, Mayer István, Nagy Gabriella, Nagy Pál, Németh Dezső, Rédey József, dr. Tenzlinger József, Tóth Sándor és Véghelyi Imre. — Közgyűlés. A Magyarországi Munká­sok Rokkant- és Nyugdíjegylete páoai 245. sz. fiókpénztára 1920. évi rendes taggyűlését folyó hó 4-én délután 2 órakor tartja meg a város­házán. A tagok a gyűlésre ez úton is meghi­vatnak. — Halálozás. A városnak egyik régi, hűséges alkalmazottja hunyt el m. hó 25-én Tury Lajos szegélyében, aki — amig kínos betegsége le nem verte lábáról — az iktatóban dolgozott. Pontos munkája mellett ritka szép Írásáért kedvelték feljebbvalói s a vele hivata­talosan érintkező közönség. 66 éves korában költözött el az élők sorából. j — Segédjegyző-választások. A múlt hó végén járásunk főbírája hét jegyzőségben •tartott segédjegyző-választást. Megválasztalak a pápateszéri k. je yzőséghez Vadász Ede, a pápakovácsi k. jegyzőséghez Bolla Gyula völcsei, a takácsi k. jegyzőséghez Rózsa Ferenc csehi­mindszenti, a szűcsi k. jegyzőséghez Domonkos Dezső nagyczenki, az ugodi k. jegyzőséghez Fekete Rudolf kiskunfélegyházai, a vaszaii k. jegyzőséghez Krisker Kálmán kemenesmagasi, a dákai k. jegyzőséghez Antal Gusztáv dákai okleveles s. jegyzők. x Ünnepélyes megnyitás. György Ádám Batthyány-utcai vendéglős, akinek vendéglője a felszolgált jó borokért már is nagy látogatott­ságnak örvend, vendéglőjét és kerti helyiségét táncmulatsággal egybekötve e hó 4-én, vasár­nap nyitja meg ünnepélyesen. A megnyitón Horváth Karcsi zenekara működik közre. Be­lépődíj nincs. — Az elkobzott pénzek és értékek. A kormány -rendeletet adott ki, mely szerint az u. n. tanácsköztársaság idején törvénytelen büntető Ítéletekkel, vagy sarcolással, vagy más úton az állampénztárba befolyt pénzeket és vagyontárgyakat vissza kell szolgáltatni. A pénznek — tekintettel arra, hogy túlnyomói ag hamis szovjet fehérpénzben folyt be — ellen­értékét a névérték Vs-ében fizetik vissza, azo­kat a pénzértékeket és elkobzott tárgyakat azonban, amelyeket ma is eredetben őriznek, 1 természetben szolgáltatják ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom