Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.

1919-01-25 / 4. szám

— Tanfelügyelőnk szabadsága. Vesz­prémi laptársaink azt a hirt közölték, hogy dr. Vértesy Gyula vármegyei tanfelügyelő hat havi szabadságra ment. E hír cáfolatául szolgált ugyan az a tény is, hogy Vértesy dr. már két hét óta városunkban hivatalos látogatásokat végez, mindazáltal — a tanfelügyelő úr szemé­lyes közlése alapján — megírjuk, hogy ő való­ban kért ugyan betegsége miatt a minisztérium­tól szabadságot, minthogy azonban az ideig­lenes helyetteséül rendelt dr. Schaller Flóris, bácsmegyei tanfelügyelő, egyelőre még nem helyettesítheti, szabadsága megkezdését április hóra elhalasztotta. — Közügyekben Budapesten. Számos nagyfontosságú ügyben folytatott a hét elején Budapesten tárgyalást és ért el kedvező eredmé­nyeket az a bizottság, melyet e célból a N. T. küldött ki a maga kebeléből. A hadügyminisz­tériumban sikerült kieszközölniök az ipari, kereskedelmi és közlekedési vállalatok segéd­munkásainak egyszeri munkanélküli segélyét, engedélyt nyertek az építkezési anyagok rekvirálá­sára, biztatást hadi leszerelési anyagok át­engedésére. A pénzügyminisztériumban kérel­mezték a döbrentei szénbánya megnyitását, a belügyminisztériumban elintéztek több köz­igazgatási és rendőrségi ügyet, így engedélyt nyertek az alkapitányi állás betöltésére is. A földmivelésügyi minisztériumban a mezőgazda­sági bérek országos rendezését kérték, amire kilátás is van. A deputációban részt vett váro­sunk polgármestere is, aki külön eljárt még a lakosság számára cukor, petróleum, gyufa, só kiutalása tárgyában. A só körül nagy nehézsé­gek vannak, egyelőre azonban lehetőleg sikerül ezeket leküzdeni. — Kaszinói közgyűlés. A helybeli Ka­szinó folyó hó 26-án délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melynek napirendjére a költségvetés, a tagdíjak felemelése és a tiszt­újítás vannak kitűzve. — Elhunyt szobrász. Srényi Gusztáv budapesti szobrász Szentgyörgyi Sándor pápai karnagy sógora, e hó 22-én Pápán meghalt. Temetése e hó 24-én volt a Kálvárián. — A Feminista-egyesület ismeretter­jesztő előadasainak sorozatát vasárnap délután dr. Fürst Sándor nyitotta meg: „A népköztár­saságiról tartott előadásával. Dr. Fürst beható tanulmányban ismetette az új államformát és hallgatóságát, melynek soraiban a munkásnők is szép számmal voltak képviselve, mindvégig lekötötte világos és logikus fejtegetéseivel. — A legközelebbi ismeretterjesztő- és vitaelőadás február hó 1-én, szombaton délután 4 órakor lesz a Jókai-kör helyiségében. Tárgy: „A nő gazdasági helyzete". Belépő-díj nincs. — Magyar Asszonyok Nemzeti Szö­vetsége. E címmel a fővárosban új szervezet alakult, melynek az ország területi épségét, a keresztény szellemű nevelést, a szociális tevé­kenységet szolgáló céljait e héten csütörtökön népes értekezlet előtt ismertette Pongrác Jó­zsefné. Lelkes előadása hatása alatt a pápaiak csatlakozása határozatba ment. — Reggeli, esti vonat. E hét közepe óta ismét javult némileg vasúti közlekedésünk, amennyiben a reggel 6-kor Győrbe menő és este 6 után Győrből jövő vonatot újból be­állították. így hát megszűnt az a képtelen ál­lapot, hogy a szomszéd városból két nap alatt lehetett csak megfordulni. — Felülfizetések. A magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak szakcsoportjának folyó hó 18-iki táncestélyén felülfizetni szíve­sek voltak a következők, amelyért ez úton is hálás köszönetet mond a rendezőség. Hárter Mátyás, Wallenstein-család 50—50 K, Steiner Jenő, Sebő Simon, Kluge Ferenc, Kohn Mór Fiai 30—30 K, Grünbaum Samu, Beck Zsig­mond, Beck Zoltán 25—25 K, Koréin Vilmos, Rehberger Nándor, Fischer Gyula, Fodor Gyula, Kardos Henrik, Kohn Adolf, Eisler Mór, dr. Kő­rös Endre, Hütter Vilmos, Weiler Ferenc, dr. Krausz Imre, Böröczky N. 20—20 K, Schneider József, Haas-család, Breuer Gyula, Klein Béla, Tánczos Antal 15—15 K, Közgazdasági Bank, Appelfeld Ferenc, Deutsch Jolán, Tóth Katus, Appelfeld Géza, Singer Ferenc, Weiszenstein Gyuláné, Wittman Ignác, Saudek Miksa, Lázár Miksa, Wohlrab Gyula, Renner Ármin, Drach Frida, Schossberger Aladár, dr. Guth Emil, Freund Sándor, Karlovitz Adolf, Hochschorner Jenő, Sonnenfeld Nővérek, Braun Dezső, N. N., Ungár Mihály, Mayersberg Samu, dr. Lukács Vilmos, Kis Tivadar, Lipsitz Olga, Forgács László, Doma Sándor, Krausz Samu, Salamon Nővérek, Hunka Anna, Engl József, N. N. 10 — 10 K, Politzer Sándor, Rózsás Lászlóné, Pistel Mariann 6—6 K, Schreiber Jolán, Langráf Zsiga, Breuer Olga, Kemény Béla, Rosenberger Sándor, Thúrn Vilmos, N. N., N. N., Bauer Gyula, Dringler Gyula, N. N., N. N., Pfeiffer Ignác, Budai József, Kerekes János, Deményi Rezső, Grünhut N., Braun Ármin, Kohn Jenő, dr. Lusztig Samu, Geschlecht Ferenc, N. N., Kohn Miksa, Bauer Gyula, Krausz Dávid, Rosenberger Ignác, Szép­tóthné, Komlós Sándor, Magdics József, Bor­nemissza József, Czirfusz N., Wellisch Géza, Kovács Zsigmond, Deutsch Lajos, Glück Hermin, Weisz Márton, Goldstein Jenő, Gránier Vilmos, Szalinay hadnagy, Pártos Lajos, Politzer László 5—5 K, Selinkó Jakab, F. R. 4-4 K, Gold Hermán 3 K, Ferber 2 K, Szkurszky Pál, Sarudy Ottó, Koréin József, Vér Márton, Huszár János, N. N„ N. N, N. N, N. N., N. N., N. N., N. N, N. N. 1 — 1 K. — „Munkás Újság." E cimmel városunk­ban hetenként kétszer megjelenő szociáldemok­rata újság indult meg. Szerkesztik Torma Lajos és Kerekes János, felelős szerkesztője Molnár Árpád. Eddig megjelent három számában harci­asan vagdalkózik főkép a ker. szociálisták ellen. — Új szövetkezet városunkban. A helybeli Hitelszövetkezetből kiindulólag moz­galom van folyamatban az országos „Hangya" szövetkezet fiókjának felállítása érdekében. A Szövetkezetet 200.000 korona tőkével óhajtják felállítani, s e célból kibocsátanak 2000 darab 100 koronás részvényt. A szövetkezet nagy­arányúnak Ígérkezik. A főüzleten kivül a város különböző pontjain fiókokat is állítanak fel, s nemcsak fűszeráruk eladásával foglalkoznak, hanem üzleti programmjukba más, fontos cikkek forgalombahozatalát is felvették. Az új szövet­kezet iránt nagy érdeklődés nyilvánul "meg, s máris tömegesen jegyzik a hasznos befektetés­nek ígérkező részvényeket. Akik részvényeket jegyezni óhajtanak, jelentkezzenek a Hitelszövet­kezet Jókai Mór utcai helyiségében. — Színházi heti műsor. Hétfőn : Szibill (operett), bérlet; Kedden: Princz (Gábor Andor legújabb vígjátéka), Szerdán: Túl a nagy Krivá­non (operett); Csütörtökön : Császár és Császár (énekesbohózat, újdonság); Pénteken: ugyanez; Szombaton d. u.: Médi, este: A bajusz (operett); Vasárnap d. u.: Túl a nagy Krivánon, este: A bajusz. — A hivatalos ruharekvirálás, mely­nek intézését a városi hatóság Kemény Béla v. tanácsosra bízta, e héten befejezést nyert. Szám­adatok még nem állnak rendelkezésünkre, de úgy halljuk, hogy a rekvirálás úgy a felső-, mint az alsóruhák terén tisztességes eredmény­nyel járt. Az igényjogosultak között leendő el­osztást katonákból alakított küldött bizottságok végzik. — Az ev. énekkar és zenepártoló egyesület, e hó 26-án, holnap, vasárnap a Griff-szálló nagytermében táncmulatságot rendez. Belépő-díj személyenkint 5 korona. Kezdete esti Va5 órakor. — Hadviseltek tömörülése. A tartalékos és népfölkelő tisztek és szellemi munkás kato­nák városunkban is tömörülnek. A fővárosi egyesülettel karöltve, szociális elhelyezkedésüket akarják megalapozni. A pápai fiókegyesület megalakítására a központ küld kiküldöttet. Addig is a belépni akarók az előkészítő bizottság elnökénél, Frogner tart. századosnál vagy az Első Magyar Biztosító Társaság helyiségében kitett íven jelentkezhetnek. — Ismét a fegyver. F. hó 20-án Béb köz­ségben lakodalomra gyülekezett a násznép, mi­közben egy olyan egyén, kitől már több lőfegyvert koboztak el, elrejtett forgópisztollyal lövöldözött. Forgópisztolyát 15 éves fiának is átadta, aki azzal addig babrált, mig a fegyver elsült és oldalról egy kis 9 éves leánykát arcán olyan súlyosan megsebesített, hogy az sérüléseibe rövidesen belehalt. — Orvosi hir. Dr. Róth * Sándor orvosi rendelését megkezdte. Lakása: Győri-úi 6. sz., Koritschoner-féle ház. — Dicséret. Veszprémvármegye főispánja a rendőrkapitányhoz intézett leiratában a rend­őrséget a súlyos napokban teljesített nehéz, megerőltető, eredményes munkájáért megdicsérte. — Táncmulatság. A kereskedelmi alkal­mazottak mult szombaton tartott táncvigalma rendkívül nagy sikerrel folyt le. A Griff termét olyan sokadalom lepte el, hogy a teherbíró képességét kellett féltenünk. Az erkölcsi sikernek megfelelően fényes volt az anyagi siker is. — Szerszámbőr a gazdáknak. A Pápai Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó gazdák 17 kg. blank-bőrt és 5 kg. huzóbőrt fognak kapni maximális áron elkopott és tönkrement lószer­számaik pótlására. Az érdeklődők sürgősen je­lentkezzenek a Hitelszözetkezet helyiségében. — Köszönetnyilvánítás. Kis Tivadar, Hajnóczky Árpád, Gigler Béla és özv. Nobel Árminné könyv- és papír kereskedő cégeknek a pápai hadirokkantak, özvegy és árvák egyesüle­tének adományozott irodaszerekért e helyen is hálás köszönetet mondunk. A vezetőség. — Elhalasztott estély. A református leány­egyesület szombatra tervezett estélyét február 1-ére halasztotta el. — Elfogott betörő. Rendőrségünk el­fogta Friebert Miksa Jókai-utcai fakereskedő be­törőjét, Kuti István 27 éves cipész-segéd sze­mélyében, ki — mint annak idején megírtuk — újévre virradóra 6500 koronát rabolt el a fa­kereskedő feleségétől, Friebert ugyanis el volt utazva. A rendőrség ép akkor tette rá kezét a betörőre, midőn ismét Friebert háza körül ólál­kodott s talán egy következő betörésen töpren­gett, minthogy a 6500 koronából csak 28 K maradt meg, a többit, mint mondta, Budapesten, Győrben és Komáromban elmulatta. — Megtévedt cseléd. Szijjártó Juliánná v Budapesten, hol Weiser Erzsébet körúti lakos­nál szolgált, több értékes dolgot, aranyórát, női kabátot, kosztümöt stb. magához véve, bucsu nél­kül meglépett. A helybeli rendőrség letartóztatta és tőle több tárgyat elkobzott és a tulajdonos­nak, ki Pápára utánna jött, átadta. — Megkerült tyuktolvaj. Angyal József balatonkenesei születésű jellemes pápai lakost a rendőrség elfogta, ki is bevallotta, hogy a Wittmann majorból a cselédségtől több tyúkot ellopott. — Ujabban Lócsi István, Tauber József, Horváth István, Deutsch Ignác, Hunka Anna és Tarczy Dezsőtől loptak el ismeretlen tettesek különféle dolgokat. A rendőrség nyomoz a tet­tesek után. — Iparhatósági megbízottak. A városi tanács mellé 1919. évre megválasztattak: Buksz­baum József sütő, Keresztes Gábor asztalos, Kondor Ferenc szabó, Árvái István szabó, Kluge Károly kékfestő, Grábics Vendel csizmadia, '|í Torma Lajos kőmives, Horváth Károly cipész, Bulla Dániel késes, Magyar Gyula kefekötő, Bornemisza József csizmadia, Ferenczi Antal kádár, Szekeres Ferenc csizmadia, Hújter János csizmadia, Gutstein Lipót szűcs, ifj. Hoffmann István cipész, ifj. Fa Mihály építőmester, Krausz József H. kőfaragó, Kis Ferenc kereskedő, Stei­ner Ferenc kereskedő. — A pápai járási fö­szolgabiráság mellé: Bognár József csizmadia, Erhardt Sándor szabó, Csapó János cipész, Stein Vilmos mészáros, Mayersberg Samu bá­dogos, Trauner Lipót lakatos, Harák Gyula ko­vács, Tűz Ferenc csizmadia, Fekete Ferenc szíjgyártó, Győri István szabó, Horváth Károly építőmester, Kocsis Pál csizmadia, Keszei Fe­renc szűcs, id. Tóth Ferenc cipész, Körmendi József cipész, Horváth József szabó, Katula Gyula mézeskalácsos, Erdélyi József csizmadia, Tóth József lakatos, Kunt Mihály ács.J — Tüzek a vidéken. F. hó 2-án ^haj­nali 1/ 2 4 órakor Bakonyság községben Kovács Károly vagy Érsek József pajtája kigyulladt. Mire a tüzet észrevették, már több pajta is égett. Elégett öt pajta nagymennyiségű takar­mánnyal. A kár 42.000 koronára becsülhető. Biztosítva volt minden. A tűz igazi oka nem volt kideríthető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom