Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-02-23 / 8. szám

körülmények között nem hajlandó. Ezután szép szavakban méltatta a volt elnök hervadhatatlan érdemeit. A közgyűlés sajnálattal vette tudomá­sul régi, kiváló elnöke távozását, érdemeit jegyző­könyvben örökítette meg és tiszteletbeli elnöknek általános lelkesedéssel megválasztotta. Ezután egyhangúlag megválasztották elnöknek Steinber­ger Lipótot, igazgatónak Koritchoner Józsefet és aligazgatónak dr. Hirsch Vilmost, pénztárnok­nak Lázár Ádámot. Dr. Hoffner Sándor az újonnan választott elnököt szívélyes szavakban üdvözölvén, a választmányi tagok választására tértek át, mely Boskovitz Samu elnöklete alatt Kerpel Gusztáv és dr. Haas Jenő szavazatszedő bizottság közreműködésével ejtetett meg. A vá­lasztmány régi tagjai az összes beadott szava­zatokkal újból megválaszttattak azzal a válto­zással, hogy Koritschoner József helyébe, ki igazgató lett, Braun Ármin került. — A vármegyei Gazdasági Egyesület folyó hó 11-én d. u. dr. Magyar Károly orsz. képviselő elnöklete alatt választmányi ülést tar­tott. Az ülésen Holitscher Károly orsz. kép­viselő, alelnök szakszerűen megindokolt beszéd­ben kifogást emelt az ellen, hogy a kormány a rossz terméssel sújtott Veszprém vármegyé­ből 3400 waggon gabona és őrlemény, vala­mint 800 waggon burgonya beszolgáltatását kívánja. Indítványára küldöttséget menesztenek a kormányhoz a kikötött mennyiség méltányos leszállítása iránt. Dr. Magyar Károly elnök in­dítványára pedig az iránt írnak fel a kormány­hoz, hogy a reászorult gazdáknak burgonya­vetőmagot utaljon ki. Örömmel vették tudomá­sul, hogy gróf Esterházy Pál, Engel Ernő és Máday Áurél az egyesület alapító tagjai sorába léptek és hogy 125 kisgazda a kedvezményes tagok sorába felvételét kérte. Ugyancsak elnök indítványára végül a jelenlevő birtokosok a a földm. minisztérium útján 12 q, Kisázsiából importált kender-vetőmagot kértek. — Az izr. nőegylet gyermekdélutánja. A háború alatt csendes jótékonyságába vonult vissza az izr. nőegylet, ellentétben azzal a tevé­kenységével, melyet a békében kedélyes esté­lyeivel, báljaival mindannyiunk részére kellemes visszaemlékezésül rendezett. A fokozott jóté­konyság a hosszú háború alatt az egyesületnek úgy megtakarított vagyonát, mint évi bevételét oly mértékben vette igénybe, hogy szükséges­nek találta az egyesület vezetősége a nemes­szivü adakozók figyelmét újból magára fel­hívni és a március 3-án rendezendő gyermek­délutánnal módot adni ahhoz, hogy mindenki a maga erejéhez mérten hozzá járulhasson az egyesület nemes céljai támogatásához, hogy az így feladatának a jövőben is minél áldá­sosabb megfelelhessen. Az egyesület azon alapjának növelésére, melyet a húsvéti ünne­peket megelőzőleg a szegény nép között kiosz­tani kíván, elhatározta, hogy március 3-án gyermekdélutánt rendez. A kitűnően szervezett előkészítő és rendezőbizottság biztosíték arra, hogy az egyesület gyermekeinknek egy kellemes délutánt és kedves emléket szerez. Jövő heti számunkban részletesen hozzuk a délután programmját, melyet tánc fog követni. Addig is ez egyesület megkeresésére felkérjük a t. höl­gyeket, hogy a tombolatárgyakat péntekig, márc. l-ig özv. Krausz Vilmosné úrnőhöz, az egyesület elnökéhöz küldeni szíveskedjenek, mig a süteményeket és cukorkákat márc. 3-án délelőtt 10-től délután 3-ig a Griff-száUó 10. számú szobájában veszi át a rendezőségf — Nagy árdrágitási ügyről irtak a pénteki budapesti lapok. A hirnek pápai vonat­kozása is van, amennyiben azt olvastuk benne, hogy Győrött a Sonnenfeld Sándor kereskedő árdrágitási ügyében nyomozó detektiveknek Drach pápai kereskedő 10.000 darab zsákot kínált megvételre.. A detektívek elutaztak vele Pápára és itteni raktárában mintegy 60.000 drb. zsákot találtak. — Köszönetnyilvánítás. Lévai Henrikné szíves volt egyletünknek 10 koronát adomá­nyozni, melyet hálásan köszön az izr. nőegylet nevében özv. Krausz Vilmosné elnök. — Önkéntes birói árverés. A Böröcz­árvák tulajdonát képező Salétrom-utca 7., Rozmaring-utca 2. és Zöldfa-utca 22. számú házak 1918. évi március hó 26-án önkéntes birói árverésen eladatnak. — Felülfizetések. A Pápai Ref. Nőegylet által f. hó 16-án tartott hangversenyen felül­fizettek: Esterházy Jenő gróf 100 K; Esterházy Anna Mária grófnő, Ihász Lajosné 50—50 K; Beck Zsigmond, dr. Herzog Manó, Korossy Albert (Ihászi) 20—20 K; dr. Antal Géza, Baranyai Zsigmondné, Czeglédy Sándor, Piatsek Gyula, Saád Lajos, Saáry Lajos, Tar Gyula 10—10 K; Kovács Kálmánné, Nagy Gabriella, Nagy Sándorné 7—7 K; Kutassy Mária 6 K; Juhász Imre, Kohn Adolf cég, Kristóffy Gyula, Vozáry Erzsébet 5—5 K; dr. Keresztes Ferencné, Kovács Juliánná, dr. Kőrös Endréné 4—4 K; Lampérth Ferencné, Mayer Istvánné 3—3 K; Szenthe Károly, Trauner Margit 2—2 K; Aeber­sold Leopoldina, Tomor Árkád 1 — 1 K. Pót­lólag jelezzük, hogy a karácsonyi gyűjtéskor Barcsi Józsefné 5 K-át adott. A szíves adomá­nyokért hálás köszönetét nyilvánítja a Nő­egylet elnöksége. — Tiszta jövedelem 1100 K. A Pápai Leányegyesületnek a Griffben február 17-én tartott előadó ülésén felülfizetni szívesek voltak: Ötvös József 40 K; dr. Rainprecht Antal 20 K; Lengyel Géza, Pátkai Lajos 18—18 K; Klein Oszkár 10 K ; Mannheim Ármin 6 K; Berger Antalné 5 K; Landau I. 3 K; dr. Trócsányi Dezső 2 K. A jólelkű felülfizetők fogadják hálás köszönetemet. Dr. Fiirst Sándorné, elnök. KURTZ GYULA zongoraraktára Pápa, Fó-tér. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek Febr. 15 Scheiber Herniann asztalos és neje Krausz Mária, leánya: Ilona, izr Febr. 17. Németh Károly napszámos és neje Cseti Juliánná, fia: Gyula, ref. Febr. 18. Kóbor István vasúti hivatalnok és neje Halász Margit, fia: József, rk. — Kaiger Ferenc kocsis és neje Molnár Mária, leánya: halva született. Febr. 19. Makai Rozália dohánygyári munkásnő, leánya: Anna, rk. — Nikodem Pál asztalos és neje Pilzl Terézia, leánya: Ilona, rk. — Takács József béres és neje Eperjesi Rozália, fia : József, rk. Febr. 20. Kuti János honvédhuszár őrmester és neje Kardos Mária, leánya: Mária, ev Febr. 21. Pitzer Gábor vonatfékező és neje Schönbüchler Margit, fia: György, rk. — Simon József napszámos és neje Mészáros Juliánná, leánya : Anna, rk. — Horváth István fuvaros és neje Tompa Ilona, fia: Gyula, ev. Meghaltak Febr. 16. Varga János kőmives, rk., 31 éves, tüdővész. Febr. 19. Keszler Cili magánzónő, rk., 81 éves, elaggulás. — Özv. Borbély Jánosné Szabados Katalin napszámosnő, rk., 75 éves, elaggulás. Febr. 20. Kovács István kőmives, rk., 65 éves, szivbaj. Házasságot kötöttek : Febr. 19. Berki Béla népzenész, rk. és Berki Rozália dohánygyári munkásnő, rk. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pál. Pápa, 1918 Főiskolai könyvnyomda. < p— bx pH 0 N m <H X in 0 fl 0 a 32 %2 U 0 >i © U M •e •H > H » a ® •Ö c SJ (D P fv Szobát, ellátással, esetleg ellátás nélkül, keresek tisztes­séges családnál éltesebb nő számára, ki körülbelül március hó végén Pápán fog letelepedni. Szép, tágas szobára reflektálok. Szíves ajánlatokat minél­hamarább kérek NÓBEL ÁRMIN könyv, kereskedésébe. Értesítés. Tisztelettel értesítjük nagy­érdemű vevőközönségünket, hogy a pápa-ugodi hitbizomány erdő­ségeinek tüzifa-kiárusító vállalata cim alatt alakult fatizletünket feloszlattuk. Kérjük a nekünk szánt levele­ket és pénzküldeményeket alulírot­tak bármelyikének cimére Pápára küldeni. Tisztelettel: Dr. Lakos Béla Jílek Ferenc Wittmann Ignác. Nyomtatványait rendelje a főiskolai nyomdában. Hirdetmény. Az érdeklődők ezúton is értesíttetnek, hogy a nagyhantai Öreghegy-dűlőben fekvő Barthalos=féle 13. sz. ház, rét és szőlőbirtok itt Pápán, a telekkönyvi irattárban, önkén­tes birói árverés utján 1918 március 5-ik napján délelőtt 9 órakor fog eladatni. Az árverési feltételek megtudhatók dr. Hirsch Vilmos pápai ügyvéd irodájában. Jókarban levő, használt zongorát keresek megvételre. Jókai-regényeket veszek! Cim a kiadóhivatalban. YISZKETEfiSEGET sömört, rüht leggyorsabban elmulasztja Barna zsir". Nincs szaga, nem piszkít. Mindig eredeti pecsé­tes Dr. Flesch-félét kérjünk. Próbatégeiy 2-30 K, nagy tégely 4 K, családi tégely UK. — Kapható a helybeli gyógyszertárakban, vagy direkt a készítőnél rendelhető. Dr. Flesch E. „Korona" gyógyszertára, Győr. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom