Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-12-21 / 51. szám

— A nevelő munkások szövetségének helybeli szervezete f. hó 20-án Czeglédy Sán­dor elnöklésével közgyűlést tartott, melynek főtárgya az intéző bizottság által elkészített alapszabályok megvitatása volt. Az alapszabá­lyokat némi módosításokkal elfogadták s az­után azok értelmében választották meg a tiszti­kart a következőkből: elnök: Czeglédy Sándor, alelnökök: Kraft József és Fejes Zsigmond, jegyzők: Tomor Árkád és Szutter Dániel, pénz­tárnok: Gergely Ferenc, ellenőr: Markhot An­géla. Az intéző bizottság az alapszabályok ér­telmében a tantestületek delegáltjaiból fog állni. Legközelebb megalakítják a szövetség külön­böző szakosztályait s ezzel működésüket meg­kezdik. Tenni való volna elég. v — A nemzetőrség újjászervezése. A népkormány tudvalevőleg elrendelte, hogy dec. 20-án az eddigi nemzetőrségek szereljenek le s járási székhelyenként új, 40—80 főnyi nemzet­őrségek szerveztessenek. Pápára, mint nagy járás székhelyére 80 főnyi nemzetőrség volt tervezve, azonban a város népességére való te­kintettel, a nemzetőri kerületi parancsnokság 120 főnyi létszámnak engedélyezése iránt tett felterjesztést a hadügyminisztériumba. A vár­megyei nemzetőri megbízott tiszt Trajtler Sándor százados f. hó 18-án Pápán volt és megadta az új szervezéshez szükséges utasításokat. Ezek alapján az új nemzetőrség négy tiszttel és 120 nemzetőrrel e hó 20-án megalakult. A volt tisztikar jelölése alapján parancsnok Somogyi József főhadnagy lett, lovas-osztag parancsnok Pistel Marián főhadnagy, szakaszparancsnokok Komlós Sándor hadnagy és Freund Ferenc zászlós. A nemzetőrség többi tagjait kiküldött bizottság jelölése alapján állították össze. A nemzetőrség szoros kapcsolatban fog állni a városi rendőrséggel s a csendőrséggel s ezért a szolgálati beosztást a parancsnokság dr. Tóth ísván rendőrkapitánnyal egyetértőleg állapította meg. Esetleges járási kiküldetésekre első helyen a lovasosztagot fogják igénybe venni. — E helyen is megemlítjük, hogy a N. T. a felosz­latott nemzetőrségnek, valamint parancsnokának, Kemény Béla h. rendőrkapitánynak a teljesített becses szolgálatokért elismerő köszönetét nyil­vánította. — A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Győri Fiókja, Baross-ut 14. szám alatt — mint értesülünk — folyó hó 16-án megkezdte működését. A bankfiók a banküzlet minden ágával foglalkozik, s annak főnökévé Hercz Géza fiókigazgató, főnökhelyettessé Farkas Pál főtisztviselő neveztetett ki. — Németek Csóton. Németek Csóton — csak papiroson vannak. Oda lennének inter­nálva, mely célból néhány vonatuk el is jött Pápáig, azonban mivel semmi kedvet nem mu­tattak az ittmaradásra, sőt fegyveres ellenállásra készültek, amivel szemben akkor — kedd, szer­dán — az állomáson nem volt még kellő erő, tehát nem Csót, de —- Grác irányában utaztak tovább. Azóta rendeltetett kellő karhatalom esetleges lefegyverzésükre, azóta azonban — nem jön több vonatjuk s így németek Csóton csak papíron, a pesti újságokban vannak. — Házasság. Vértes Samu budapesti vaskereskedő és Krausz Irén e hó 19-én Bu­dapesten házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Hénel Gusztáv képkiállitása. Ritka műélvezetben volt része a pápai közönségnek a mult hetekben azáltal, hogy Hénel Gusztáv festőművész — ezidőszerint városunk lakója — képeiből kiállítást rendezett. A művész felfogá­sában az impresszionizmus híve, nem a rész­letek ragadják meg, hanem az összbenyomás, a természet szépségei, mint összefüggő nagy színfoltok foglalkoztatják képzelmét. De ment ez iskola túlzásaitól s a gyors benyomásokat, miket megérzékíteni törekszik, a legkülöm­bözőbb tárgyak keltik benne. Majd a napfényes tájak, majd a homor várkastélyok, majd a himes, virágos mező, majd a sötét tónusu, komor fenyők, virágos vázák, a régi edények, mint csendéleti figurációk. Végignézve képeit, leg­jobban megragadják a szemlélőt a „Holdas éj Velencében" cimü sötét tónusával a tiszta víz­ben a házak mély' reflexével. Tájképei közül a „Pipacsos táj", „Májusi reggel" az „Adria", „Pipacsos mező", a „Duna Mohácsnál", „Nyír­fák" címűek a legszebbek. Virágos képei kö­zül kiválnak az „Őszirózsacsokor" s a „Pün­kösdi rózsák". Csendéletei közül a legfinomab­ban megfestett az „Angol edények" cimü, mely több más képével a művészek országos tárlatán is ki volt állítva. A sikerült képkiállítást váro­sunk közönsége igen szép számmal látogatta; a tiszta jövödeimet a művész a Nemzeti Alap javára engedte át. A kiállítás holnap, vasárnap este V28 órakor végleg zárul. Nyitva a Kaszinó (Muck cukrász fölött) nagytermében 10—12-ig, 3-7 28-ig. — Karhatalmi század. Vettük és kész­séggel közöljük a következő sorokat: A 7-es huszárok laktanyájában pápai és környékbeli fiukból megalakult az első karhatalmi század. Az intézmény célja egyelőre a közrend, személy és vagyonbiztonság felett őrködni. Örömmel üdvözöljük a fiukat, kik a haza és Pápa város sorsát oly melegen viselik szivükön, és remél­jük, hogy ez a dicséretes példa mihamarább követőkre fog találni. Iparkodjunk megmutatni a külföldnek, hogy mi nem szorultunk idegen csapatokra, hogy magunk is rendet tudunk tartani és, hogy ha kell, ma éppen ugy, mint egy évezreden keresztül, képesek vagyunk szép hazánkat ádázul ránk törő ellenség ellen meg­védeni. Ne feledjük el, hogy hazánkat nem falunk és városunk határán, hanem csakis jor­szágunk határán „egyesült erővel" védhetjük meg. Hol az összetartás ott, az erő. Ha össze­tartunk, akkor újjászületett hazánk boldog ott­hont fog nyújthatni gyermekeinknek, akkor igazra fognak válni nagy Széchenyink szavai: „Magyarország nem volt, hanem lesz" ! — Ügyvédi iroda áthelyezés. Dr. Kardos Károly ügyvédi irodáját Zimmermann-utca 3. sz. alá, Steinberger Lipót ügyvéd irodájába he­lyezte át. — Ribillió pénteken. Napok óta azzal izgatták az emberek egymást, hogy bejelentett fosztogatásokról s hasonló tervezett erőszakos attentátumokról beszélnek. Az ilyesminek persze alapja nincs, de ha valaki felkapja, terjed to­vább meggátolhatatlanul. A pénteki napot kü­lönösen kritikusnak jelezték. A véletlen úgy hozta, hogy e napon déltájban egyik forgalmas Kossuth-utcai üzletben tényleg fizetés nélkül akartak katonaruhába (ki nincs ma katona­ruhában ?) öltözött ismeretlen egyének egyes árukat elvinni. Az üzlettulajdonos erre leeresz­tette az üzlet vasredőnyeit, amely példát a Kossuth-utca és Fő-tér összes üzlettulajdonosai követtek. Pénteki vásár napja lévén, rendőrség, csendőrség amúgy is cirkált, az első riasztó hirre kivonult a huszárkarhatalmi század egy szakasza is, az utcák megteltek kíváncsi embe­rekkel, mindenki kérdezte: mi történt? mi lessz? Azonban nem történt semmi, nem is lett semmi s erősen hisszük, nem lessz a jö­vőben sem. Ok igazán nincsen reá. Nálunk minden arra hivatott tényező megtesz mindent, hogy — amennyire országos szenvedéseink e szomorú korában egyáltalán lehet — minden sérelem orvosoltassék, minden jogos panasz elnémuljon. — Kalikó, barchett. Szavakat írunk le, fogalmakkal foglalkozunk, amelyek azelőtt leg­feljebb ha a hirdetési rovatban szerepeltek. Ma azonban — ruhainségünk közepette — jelentő­ségük növekedett, a hírrovatba kerültek bele. Tehát: a N. T. által megszerzett kalikót — fehérneműnek alkalmas sifonpótló — jegyek ellenében méterenként 3 koronáért a Kohn Adolf cég árusítja. De csak 4000 méter van belőle, további 3400 méterért a hadügyminisz­térium leszerelő osztályához kellett fordulni. Hi­hetőleg ezt is megkapjuk. — Tegnap óta igen jó minőségű — bár részben papirszálas — kék és szürke szinü mosható barchettet áruitat a N. T. Pfeifer Ignác, Saudek Miksa, Milkovits Antal üzletében és a tisztviselők szövetkezeté­ben. Ára méterenként 10 K. A kereskedők úgy a kalikó, mint a barchett kiárusítását teljesen ingyen végzik. x Itt az idő! Még nem késett el, még mindig becserélheti régi, vagy megunt hang­lemezeit a most megjelent legújabb kacagtató tréfás „Újvári telefonál" cimü kétoldalú hang­lemezre, mely pénzért nem kapható, csupán 6 drb. lejátszott hanglemez ellenében kizáróla­gos joggal Wágner hangszeráruházánál, Buda­pest, VIII., József-körút 15.' — A Nemzeti Alapról szóló mult heti hírünkben a végösszeg a szedő hibájából téve­sen volt kimutatva. Helyreigazításul közöljük most a következő adatokat: Eddigi összjegyzés 199.533 K 28 f, ebből hadikölcsön 15.600 K, még nincs befizetve 25.500 K, készpénzben befizetve 158.433 K 28 f. Kiadás volt eddig 39.524 K 08 f, maradvány 118.909 K 20 f. — A lakásrendelet kiterjesztése. A N. T. lakásügyi bizottság felterjesztésének eleget téve, Garbai Sándor, az Országos Lakásügyi Tanács elnöke, sürgönyileg értesítette a ható­ságot, hogy a lakásszükség enyhítése tárgyában kiadott kormányrendelet hatályát a rendeletben biztosított joga alapján Pápa városára is ki­terjesztette. E szerint városunkban is lefoglal­hatók luxus-lakások részei, lakásul használt irodák, üzletek, raktárak. — Francia katonák Pápán. A fegyver­szüneti szerződésben kikötött lovak átvételére francia tiszti bizottság és másfél száz katona érkezett f. hó 17-én, illetve 18-án városunkba. A tisztek szállodákban, a legénység a huszár laktanyában nyert elhelyezést, ami csak úgy volt lehetséges, hogy a fiatal korosztályú ka­tonaság egy része e pár napra a csóti fogoly­tábor barakjaiban helyezkedett el. A francia bi­zottság ittléte óta szorgalmasan sorozza a lo­vakat. Az ismeretlen egyenruhák a város utcáin feltűnést keltenek, egyéb emóciót azonban nem okoztak a franciák Pápán. — A rokkantaknak, hadiözvegyeknek és a sebesülteknek szép karácsonyi ajándékot juttat a kormány. Elrendelte, hogy mindezek­nek fejenként 150 K, családtagjaiknak pedig fejenként 50 K fizettessék ki. A szülőtlen hadi árváknak fejenként 100 korona segély jár. A jelentkezés és kifizetés módjáról a hatóság külön hirdetményben tájékoztatja az érdekelteket. x Orvosi hir. Dr. Fehér Marczel fog­orvos, négy évi harctéri szolgálat után vissza­érkezett és rendelését régi lakásán: Széchenyi­tér 4. szám alatt újból megkezdte. — Munkaügyi hivatal. A N. T. tegnapi intéző-bizottsági ülésén elhatározta, hogy külön munkaügyi hivatalt állít fel, melynek vezetésére felkérte Renner Ármin munkásbiztosító pénztári igazgatót, aki mellé külön két segéderőt is adott. Felhívjuk mindazokat, akiknek ipari vagy föld­munkásra van szükségük, hogy ebbeli igényü­ket a jelzett hivatalba (Szent-László utca) je­lentsék be. — Tej-razzia. Szerdán és csütörtökön a vámoknál tej-razzia volt, mely alkalommal sok hamisított tejet elkoboztak és sokak ellen megindították az eljárást a maximális árak áthágása miatt is. — Köszönetnyilvánítások. Klein Józsefné úrnő 100 koronát volt szives egyesületünk cél­jaira adományozni. Nemes szivü adományát há­lásan köszönöm. Dr. Fürst Sándorné, a Pápai Leányegyesület elnöke. Berger Antalné úrnő az áll. tanítóképző­intézet ifj. segítő-egyesületének 240 koronát adományozott szegény tanulóknak cipővel való ellátásához. Az adományért hálás köszönetet mond az elnökség. - . — Nagy hangverseny. A pápai szerve­zett zenészek f. hó 23-án, hétfőn este 8 órakor a színházban a szervezet segély-alapja javára nagy hangversenyt rendeznek. Fellépnek Hor­váth Karcsi, Füredi Kálmán, Lakatos Miklós, Makkai Géza hírneves magyar szólisták. A szín­ház fűtve lesz! — Cipész-iparosok termelő szövetke­zete. Tekintetes Szerkesztő Ur! Szíveskedjék becses lapjában közérdekből alábbi sorainknak helyet adni. Mi pápai cipész-kisiparosok, midőn a nagy nyilvánosság elé lépünk szövetkezetünk megalakításával, tesszük ezt a nagyközönség érdekében is. Hogy tudomást vegyenek rólunk, mint hadból visszatért cipész-iparosokról, kik a nagyközönség érdekeit, valamint a becsületes megélhetést és a tisztességes munkát tüztük ki irányadónak; valamint, hogy a közönség érde­keit is szem előtt tartva megtaláljuk boldogu­lásunk útját! Midőn társadalmi viszonyaink nem olyan rendezettek, mint voltak a múltban és talán egyhamar nem is lesznek olya­nok, —• szükségét láttuk és éreztük annak, hogy megalakítsuk a cipészek termelő szövet­kezetét. S most, midőn már egy megalakult szövetkezetről van szó, mely már 1919 januáf

Next

/
Oldalképek
Tartalom