Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.
1918-12-14 / 50. szám
nekünk hálásnak kell lenni, méltónak kell mutatkozni a nagyszerű hatalomhoz, amit elnyertünk. A férfiak most éveken át, kőkorszak barlanglakói módjára, a föld alatt éltek, folytonos életveszéllyel küzdöttek, minden kulturától, minden civilizációtól el voltak zárva. A meleg otthon, a családi élet képzete, mint csalogató délibák elérhetetlensége élt csak a szivükben. Kínlódtak, szenvedtek; és a nemesebbje megjött tépett idegekkel, fáradt lélekkel. A durvább, műveletlen fajta elhozta onnan a nyers erőt, a vad indulatokat, az öldöklés megszokását. Haza jöttek. Beteljesült az embermilliók mámoros hazavágyása. Megjöttek. Itthon mit találtak? Mikor a nagy-nagy sötétség után, keleten felpiroslott a Világosság napja, a szegény, félig állatember megvakult a nagy fényességtől, amihez hozzá nem szokott. Félig bódultan röpködött a fény körül, mint a vacsoravesztő pille a gyertyalángnál, mig szárnyait megpörkölve, belehull a lángba ... A tömegindulat nem talál féket a saját lelki világában, ott nem égnek az értelem, a felvilágosodás égi lámpásai. És ez mind a mi bününk, a társadalom vétke. A nőre vár, hogy ebben is segítsen, alkosson, teremtsen új, emberséges állapotokat. Ezzel tartozunk elsősorban azoknak, akik már nincsenek. Akik már pihennek, de nekünk emlékeznünk kell rájuk. Mi nők nem feledhetünk egy percig sem. Itt, ebben találkozunk mi: a világ asszonyai. Mi megértjük egymást. Nekünk nőknek kell megteremteni az igazi békét: a lelkek békéjét. Oda kell hatnunk, hogy az a forró békevágy, mely a végén heves indulatokban tört ki, mint a kráter lávája, megtalálja a természetes kiforrást és a lávaeső lisztítótüz lehessen. Az elnyert jogokkal kötelességet is vállaltunk és felelőtlenek többé nem leszünk, ha el nem hárítunk hasonló katasztrófákat, mint a mostani volt. Eddig is a nő feladata volt, hogy kicsi családjának az őrzőangyala, a védszelleme legyen, hogy könnyeket töröljön, sebeket kötözzön, hogy gyöngédséggel, mosollyal űzze el a borút. Most elértük azt, hogy intéző társai lehetünk a sorsa eligazításában annak a nagy közösségnek, annak az egyetemes családnak, mely egész népünké. A rombolás munkájában mi nem vettünk részt, arra — Istennek hála — nem vagyunk alkalmasok. De a mi lelkünk vérzett a Doberdón, a lengyel síkságon, a mi szivünk vére festette meg az Isonzót, a mi könnyünk remegett a csataterek vérgőzös levegőjében. Ölni azt nem tudtunk, az igaz, de a béke munkájából részt kérünk, részt akarunk venni, minden téren. Komolyan, becsületesen, az új idők szellemében. Átalakítani a fennálló társadalmi rendet, demokratizálni a társadalmi kasztrendszert, ami, valljuk be, a nő hibája. A nők nagy tömege benn élt csak a családban, szük keretekben, nem volt perspektívája, válaszfalat emelt dohos, kivénült előítéletekből hamis tradíciókból. A régi nő jótékonysága is társasjáték, ami csak tarsadalmi állást jelent, nem lelki akciót. Éltünk gondtalan öntudatlanságban, hagytuk, hogy mások cselekedjenek értünk és elfogadtuk mindig csak az ajándékot. A népindulat úgy öntötte el a földet, mint ahogy az elemek csatája a föld felületét átalakította. Hegyet bontott, vizet ontott és most hatalmas tengerek zúgása hallik. Minden megváltozott. A háború alatt az volt a mi bününk, hogy elsírtuk a két szemünket. Abban merültünk ki. Nagyon kicsiny tábor volt az öntudatos, cselekvő nők tábora. Az a néhány apostolunk, akik dolgoztak helyettünk, érettünk. Akik megmutatták a helyes utat, amelyen haladnunk kell. Ők teremtették meg az új asszonyt, „a női-ember" típusát. A biztos, akaraterős embert, aki megőrzi a női tulajdonságok javát, azokat, amivel segíthet az emberiség boldogulásának előmozdításában. Mi a szeretetet nem hirdetni akarjuk, de cselekedni. Ez a szó már nem az arany csengésével hangzik. Elkoptatták. Mi nem akarunk elszédíteni a szó muzsikájával. Mi az elvek, a tettek harmóniáját akarjuk megteremteni a kimondott szóban. Az emberiség vezekelt, megtisztult az emberfeletti szenvedésben. Joga van az új életre, szépségre, emberségességre, megújulásra, boldogságra. Azt akarjuk, hogy mindenki, aki él, emberhez méltóan élhessen. Ha már nők — akik között anyák vannak — sorsunk intézésén dolgozhatunk, akkor nem szabad soha többé éhező gyermekszájnak lenni. Nem lehetnek nélkülöző anyák, nem maradhatnak meg a társadalomnak azok a bűnei, melyek eltorzították ezt a szép világot, melyben mindenkinek egyforma joga van élni tisztaságban — testileg és lelkileg — jólétben, hogy mindenki örülhessen annak a kellemességeknek, amit az élet nyújthat. Az ábrándozók, rajongók világa már nem utópia. Az ábránd valóságraválása van készülőben. Itt van a kezünkben, csak meg kelj fogni szorosan, hogy el ne szakíthassák tőlünk. Ügyelnünk kell, hogy a romokra épített kultúra palotáját ne vérrel kevert malterrel építsük többé. Asszonyok, tömörüljünk. Dolgozzunk az emberiség lelki javainak megmentésén és fejlesztésén. A közös munkával találkozva ismerjük és értsük meg egymást, védjük és szeressük nagyon egymást. Higyjétek el: gyermekeitek — mert úgy-e, nálunk mindig csak róluk lehet szó, azokról, kik utánunk következnek — sokkal boldogabbak lesznek, mint mi voltunk, a mult idők szeretetlenségében és a jelen sivár bizonytalanságában. Jöjjön el a vasárnapi feminista nagygyűlésre minden nő, aki a haladásnak, a szellem világosságának híve. A feministák kivül állnak minden pártpolitikai, nemzetiségi, vallási különbségen. Pártpolitikai munkálkodásunk egyéni, mindenesetre progresszív irányú, minden együttműködésünk szociálpolitikai. Legyen ez a gyülekezés tehát impozáns megnyilatkozása annak, hogy mindig ott leszünk, ahol komoly munka vár ránk. Tegyünk tanúbizonyságot, hogy kivívott jogunkra érdemesek vagyunk és az új idők teremtő munkájában mindenen ott lesz a női kéz finomsága, a mindent megértő női sziv gyöngédsége és a nöi lélek mindent átfogó mélységes emberszeretete. Deutsch Szeréna. TOLLHEGGYEL Janó bácsi politikát változtat. Tetszik tudni, ki az a Jánó bácsi ? Ugy-e bár, nem 1 Hát majd rövidesen bemutatom. Jánó bácsi teljes és becsületes nevén Micsló János, Nyitra vármegyéből. A pápai repedt fazekaknak, lábasoknak ő a megjavítója, a lyukas tepsiknek megfenekelője, mert hát Jánó bácsi foglalkozására — drótostót. Évtizedek óta itt él közöttünk, csak néha- néha megy haza „Nitraba" — ahogy ő szokta mondani — szétnézni családja körében. Alig van Pápán háziasszony, aki jól ne ismerné sárgás-fehér, gondozatlan császárszakáiiát s mosolygós ábrázatát. De nemcsak széles körben ismerik Jánó bácsit, hanem szeretik is, mert Micsló bácsi határozottan rokonszenves egyéniség. Előzékeny, munkája díját nem taksálja túl; pedig amit megcsinál, az meg van ám csinálva alaposan. Jánó bácsi nem fuserál, drótosi hírnevét ezzel nem rontja. Mint bizonyos időközökben, rendesen, vagy három héttel ezelőtt is bekopogtatott hozzánk, hogy a részére rezerválni szokott kilyukadt edényeken a folytonossági hiányokat eltüntesse. Szorgalmasan munkához látott, én meg beszélgetni kezdtem vele. Akkortájban törtek be először a csehek, János bácsi dicső fajrokonai, a magyarországi felső vármegyékbe. Feltettem hát a kérdést: — János bácsi, szeretne-e cseh alattvaló lenni ? János bácsi munkájáról felém fordítván bozontos szemöldökét, a leghatározottabban kijelentette, hogy — Nem bizony! Gyűlölök a cseheket. Hamarjában haza fogok menni, elhozok zenyim feleség is, meg fiu is Pápára. Mink csak magyarok leszünk. — Ez aztán derék beszéd, János bácsi — mondám, s hogy elismerésemnek tettleg is kifejezést adjak, megajándékoztam pár darab szivarvéggel, aminek most a János bácsi kategóriájába tartozóknál — vagy tán azon kivül is — nagy értéke van. János bácsi is rettentő hálálkodással fogadta a szivarvégeket. János bácsi a héten ismét beállított hozzánk. Most direkt csak a szivarvégek irányában érdeklődött. Nem érdeklődött hiába. Kapott tőlem most is néhány darabot. Ám bucsuzóul megint csak megkérdeztem tőle: — János bácsi, hát hogy is állunk a cseh alattvalósággal ? — Meglepődve hallgattam a válaszát: — Hát kérem, majd egy kicsit szétnézek Tótzországba — tehát most már Tótországról beszélt! — és ha ott jobb lesz, akkor ott maradunk. A vén slovák végül mégis csak kibujt Micsló Jánosból. Hiába szivta magába vagy negyven éven át a jó pápai magyar levegőt. Három hét alatt alaposan politikát változtatott. Mintha csak a letűnt korszak ravasz diplomatáinak iskolájába járt volna. Pedig fogadni mernék rá, hogy Micsó Jánó egyáltalán nem is járt iskolába. Nikpál. HETI ÚJDONSÁGOK. — 7. huszárezred. A népköztársaság hadügyi kormánya befejezte a magyar néphadsereg szervezési munkálatait. Az új szervezetben bennünket legközelebb érdekel az, hogy Pápán továbbra is megmarad a 7. huszárezred parancsnoksága és egyik osztálya, míg az ezred másik osztálya ezentúl Győrött lesz. — Állások betöltése a városnál. A városházán több hivatalnoki állás van betöltetlenül vagy a háború tartamára beállított helyettessel betöltve. Minthogy pedig a jelen nehéz viszonyok között felelős közhivatalnokok tetterős tevékenysége égetően szükséges, a N. T. intéző bizottsága f. hó 7-iki üléséből felhívta a városi tanácsot, hogy az üresedésben levő: v. tanácsosi, I. oszt. aljegyzői, pénztári ellenőri és alkapitányi állások betöltéséről gondoskodjék. Felhívta a tanács figyelmét arra is, hogy a közmunkák előkészítése szempontjából a v. mérnöknek is munkába kellene lépnie. A jelenlegi mérnök azonban szabadságon van, s valószínűnek látszik, rhogy állását nem is fogja többé elfoglalni. Új mérnökre is szükség lesz tehát. A választást — minthogy a régi alapon összeállított képviselőtestület e célra bajosan hívható össze — úgy gondolták megejthetőnek, hogy erre külön kormányrendelettel a v. tanács és a N. T. intéző bizottsága együttesen hatalmaztatnának fel. (Hogy a választás módját illetőleg a helyi N. T. helyes nyomon járt, bizonyságául szolgál a fővárosi lapok folyó hó 12-iki híradása, mely szerint a kormány ilyen hatáskörrel a városi néptanácsokat szándékozik megbízni, mely állna a régi v. tanácsból s ugyanannyi, a nép köréből kinevezett tagból, ahány tagja van a v. tanácsnak.) — Meghívó. A Pápa és vidéke Nevelőmunkások Szövetsége f. hó 19-én este 5 órakor a ref. főiskola kis dísztermében közös nagy érdekeik megvédésére és a pápavidéki nevelőmunkások szolidaritásának kifejezésre juttatása végett közgyűlést tart, melyre az összes nevelőmunkások meghivatnak. Tárgy: 1. A szövetség alapszabályainak megállapítása s az ennek nyomán szükséges intézkedések megtétele. 2. Esetleges indítványok. Tölcséres kitűnő hangú, legújabb rendszerű K 150"— Ujtalálmányu tölcsérnélküli „Etofon" beszélőgép becsukható tetővel a legtökéBUDAPEST, VI!., RÁKÓCZI-UT 60, saját palota. Rendelésnél a pénz előre beküldendő. BESZELOGEPEI a legjobbak!