Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-12-07 / 49. szám

zeti vagyon és család megvédése céljából ser­kentse továbbá a behívott fiatalabb évfolyamok katonáit az azonnali bevonulásra. Ne kelljen senkit a törvény szigorával kötelességére kény­szeríteni, hanem hazafias hűséggel iparkodja­nak a parancsnak eleget tenni. Kibújók nem élvezhetik a tervezett földosztás előnyeit és azon­felül a hazaárulás vádja is sújtani fogja őket. Kövessen el mindent Cimed, hogy a köz­ségben a belrend megóvassék. Hirdesse a pol­gárok között, hogy a kivívott új, szabad ál­lammal szemben méltóan kell viselkedni. Ne felejtsék el a község polgárai, hogy a károkért egyetemleges felelősséggel tartoznak. Világo­sítsa fel a polgárokat, hogy a hatósági köze­gekkel önkényesen nem rendelkezhetnek. Ilyen irányú intézkedéseket akadályozzon meg, ahol esetleg ilyenek történtek volna, azoknak azon­nali hatálytalanítása ügyében járjon közbe. Legyünk méltók a közelmúlt események vívmányaihoz! Az egyéni szabadság nem ter­jedhet annyira, hogy minden kötelességérzet szem elől tévesztésével a mindent felforgató szabadság álljon elő. Ezek belátására és meg­értésére kérem a polgárok figyelmét felhívni, mert az állam, amely most a legteljesebb biza­lommal van polgárai iránt, meg fogja a módot találni arra, hogy a vétkesekkel szemben a leg­szigorúbb megtorlást alkalmazza. Hiszem és remélem, hogy a vármegye jóérzésű polgárai a rend érdekében maguk is el fognak mindent követni és én, mint kormány­biztos, megtorló intézkedések megtételére nem leszek kényszerítve. Veszprém, 1918 november 27. Dr. Rainprecht Antal kormánybiztos. Tipornak rajtunk! Tipornak rajtunk és mi hallgatunk. Daccal szorítjuk össze ajakunk. Ökölbe szorúl fáradt két kezünk. De hallgatunk. Most mást nem tehetünk. Ki ma magyar, fejét lehajtva jár. Rosz napok után rosszabbra vár. Öklünk van még, de nincs kezünkbe' kard. Ezért merik gyalázni a magyart. Becsülettel letettük fegyverünk. Ne legyen többé véres a kezünk. S ránk törnek oláhok, szerbek, csehek. Konc után nyúló martalóc kezek. De várjatok! Még feltápászkodunk, Kezünkbe újra majd kardot fogunk! Tiporjatok; mi most még hallgatunk. De jól jegyezzétek meg, még vagyunk! Vagyunk s leszünk! Csak teljék a rovás! Lesz még veletek, lesz leszámolás! S az a nap vérbe' nyugszik, vérbe' kél: Mikor majd köztünk az Isten itél. VÉRTESY GYULA. BLUM IZIDOR Pápa, Jókai-utca 16. szám kék-, selyem- és ruhafestészete. Elvállalja kész ruhák és mindennemű kelmék festését. ­A giczi rokkant-iskola vizsgája. A „Pápai Hirlap" folyó évi egyik februári számában részletesebben beszámoltam a gróf Jankovich Bésán Endréné által fenntartott giczi gazdasági rokkant-iskoláról. Már akkor mél­tattam az iskola közgazdasági nagy jelentőségét. Az iskolát — mint a földmivelésügyi miniszter megbízottja — az év folyamán több­ször meglátogattam. Mindig örömmel tettem ezt, mert az iskolában csak szépet és jót tapasz­taltam. Ez az öröm csak fokozódott a novem­ber 30-án megtartott nyilvános évzáró vizsga alkalmával. A vizsga erre a célra virágokkal csinosan földíszített téli kerti helyiségben tartatott ínég. A résztvevők egytől-egyig az előadott 14 tantárgy mindegyikéből szabatos, értelmes feleletet adtak. Egy analfabéta meglepően jól olvasott, irt és számolt. A tanfolyamon a gaz­dasági tárgyakat Vrannai Kálmán oki. gazda­sági szaktanító, a közismereti tárgyakat pedig Baor Margit oki. tanítónő adta elő, akik szív­vel, lélekkel, nemes ambíciótól áthatva mindent elkövettek, hogy szép feladatuknak lelkiismere­tesen megfeleljenek. Úgyszintén a legnagyobb elismerés illeti meg Havas Jakab veszprémi állategészségügyi felügyelőt, aki az állategész­ségügyet privát lelkesedésből adta elő teljes eredménnyel. Fentieken kívül Illés Lajos gazdasági tanár a rokkantak iránti szeretetből állattenyész­tésből szintén tartott előadást vetített képekkel. A vizsgán az iskolát fenntartó grófi pá­ron kivül a katonai parancsnokság nevében Lőderer Béla honvéd őrnagy, a földmivelésügyi miniszter képviseletében a pápai földmives-iskola igazgatója jelent meg, továbbá Bélák Lajos fő­szolgabíró, Haas Jakab állategészségügyi fel­ügyelő, Hunkár Antal földbirtokos és több érdeklődő vett részt. Az iskolában 42 rokkant tanult, kiket az Országos Hadigondozó Hivatal vett fel az or­szág különböző részeiből. Ezek közül 12 altiszt és 30 közlegény volt, akikből a grófné 30-at nagyobb uradalmakban helyezett el, 12 pedig a saját kisebb birtokára megy. A résztvevők az iskola elvégzéséről igen Ízlésesen kiállított bizonyítványt kaptak, amely a földmivelésügyi miniszternek ide vonatkozó rendelete alapján egyenértékű a földmíves-isko­láknál rokkant katonákkal rendezett egyéves tanfolyam bizonyítványaival. Látva azt a magasztos munkát, amelyet az iskola gróf Jankovich Bésán Endrének közvetlen igazgatása alatt olyan sikeresen elvégzett, a vizsgáról mindannyian azzal az óhajtással távoz­tunk, hogy adjon a jó Isten sok ilyen nemesen és szociálisan gondolkozó grófi párt a magyar hazának, hogy mentől több ilyen gazdasági rokkant-iskola létesüljön. Gróf Jankovichék az iskolát a jövő tan­évben is felemelt létszámmal fenn fogják tar­tani. Tar Gyula. KÜRTZ GYULA zongoraraktára i=] Pápa, Fő-tér. b Zongorák kikölcsönzése. Javítások, hangolások vidékre is teljesíttetnek. Vármegyénk tanítóságának közgyűlése. A Veszprémmegyei Általános Tanítóegyesü­let elnöksége f. hó 3-ára meghívta vármegyénk összes óvó- és tanszemélyzetét a Veszprémben tartandó közgyűlésére. A közgyűlésen, melyen mintegy 300 tanító és tanítónő vett részt, Jílek Ferenc pápai igazgató­tanító elnökölt és a megjelentek, dacára a for­radalmi hangulatnak, méltóságteljesen és mindig egyhangúlag határoztak a napirenden levő dol­gokban. A közgyűlés megnyitása után a kultusz­miniszter a főispán utján közölte az egybe­gyűltekkel, hogy tekintettel a rosz közlekedési viszonyokra, a közgyűlésen nem jelenhet meg. A közgyűlés táviratilag üdvözölte a népköztár­saság első kultuszminiszterét. A tanítóság követeléseit a közgyűlésen Neugebauer Lajos nagyvázsonyi állami tanító foglalta össze és megdönthetetlen érvekkel in­dokolta meg azok jogosultságát. A főbb dolgokban hozott határozatok a következők : 1. A népiskola felügyeletével mindenhol kizárólag érdemes tanítók bízassanak meg. A járási tanfelügyelet sürgősen szervezendő. Ily értelemben a megyei tanítóság a mostani tan­felügyelő érdemeinek elismerése mellett is, tisz­tán elvi okokból Göndör Ferenc s.-tanfelügyelőt óhajtja megyénk elemi népoktatása élére állítani, aki mint kiváló tanító nyert beosztást a mostani tanfelügyelőséghez. 2. A gondnokságok, iskolaszékek töröl­tessenek el, helyettük járási iskolatanácsok szer­vezendők a polgárság, a közigazgatás és tanítók képviselőiből. 3. A tanítók javadalmazása egyenlősíttes­sék az állami tisztviselők érettségi vizsgát tett csoportjával egyező fizetési osztályokkal. 4. Az állami tisztviselők nyugdíjtörvénye terjesztessék ki teljesen egyenlően a tanítókra is. 5. A fegyelmi eljárásokban a tanítókép­viselet. 6. A népiskola nyolc osztályúvá tétessék; a felső fokon a lakosság foglalkozásának meg­felelő gazdasági-, ipari-, kereskedelmi differen­ciálódással, gyakorlatiassággal és intenzivitással. 7. Minden külön munka tisztességesen díjaztassék. Neumann Sándor veszprémi tanító indít­ványa a közgyűlés az elemi népoktatás álla­mosítása mellett foglal állást. Bogáti János a kántori fizetésekről érte­kezik és indítványára a közgyűlés határozatilag kimondja, hogy követeli, miszerint kántori teen­dők végzésére kötelezni tanítót ne lehessen és a kántori fizetés megállapítása az egyház és az arra vállalkozó külön megegyezés tárgyát képezze. Az összes követelésekhez való csatlako­zásra az általános tanítóegyesületek felhivatnak. A közgyűlés a Himnusz eléneklésével nyert befejezést. íVIZSGAKRA a polgári-és középiskola minden osztályából.érett­ségire, felvéteti vizsgákra stb. gyorsan, osztály­összevonással, felelős­ség mellett készít elő a SB5SS­M0DIAN0 ÜUBSPECIALITÉ WWMmg&m CIGARETTAPAPÍR ES HU FELÜLMÚLHATATLAN ICYAZZUNk A VÉDJEGYRE 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom