Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-11-09 / 45. szám

Egy katona — bajtársaihoz! Egy frontról megérkezett derék katona küldötte be hozzánk az alábbi sorokat megszivlelésül bajtársaihoz. Az egyszerű sorokból sok jóindulat és hazafias aggodalom érzik ki, azért készséggel leközöljük az alábbiakban. Leszerelt katonáink olvassák el figyelemmel és okuljanak belőle. — íme a kis közlemény: Kedves tesvéreim! 1914. év volt az a szomorú esztendő, amelyben a .sors háborút hozott reánk, a magyar nemzetre. Mielőtt a háborúba elindultunk volna, a Népeimhez cimü plakátok jelentek meg. E plakátokon minden magyar honpolgár olvashatta az okokat, amelyek miatt fegyvert kellett fognunk. Midőn ez okokat a magyar nemzet tudomásul vette és teljes odaadással elfogadta, igen természetesen, a jobb jövő reményében tette ezt. Testvéreim! Emlékezzünk csak vissza, hogy majdnem mindenki azt hangoztatta, hogy szükséges a háború; a jelen nemzedék azonban még világháborút nem ért, így nem is ismerhette annak következményeit, hiszen abban reménykedtünk, hogy a mai modern fegyverek mellett a háború nem tarthat tovább, mint legfeljebb fél esztendeig, és ime az ötödik évfordulót is fegyverek ropogása, ágyuk döreje között értük meg. Nem számított senki arra, hogy ez a több mint négy éven át folytatott háború mit ró a nemzetre, micsoda megpróbáltatásokat, szenvedéseket hoz a népre, az egész országra. Szenvedett mindenki, akár volt katona, akár nem, sőt szenvedtek asszonyaink és ártatlan gyermekeink is annyit, amennyit még nem szenvedtek emberek, amióta a világ fennáll. Hogy mik voltak ezek a szenvedések, azt szükségtelen felsorolnom, azt mindenki érezte saját magán. Most látjuk csak, hogy háború előtt valósággal Kánaán földjén voltunk; volt mindenünk, csendes, nyugodt otthonunk. De hála Istennek, talán most már végére jutottunk szenvedéseinknek. Akadt az országnak egy vezére, aki kezébe ragadta a béke zászlóját, hogy kivezessen bennünket a poklok tüzéből, a megpróbáltatások nehéz napjaiból. Sorakozzunk zászlója alá teljes bizalommal, kedves testvéreim, abban a reményben, hogy ő bizonyára szent kötelességének tartja a nemzet javainak minden téren való lelkiismeretes előmozdítását. Tehát tartsunk még egy kissé ki és türelemmel várakozzunk, kedves testvéreim ! Ne feledjétek el sok szenvedéseiteket, ne feledjétek el, hogy midőn időnként szabadságra hazajöttetek családjaitok körébe, hogyan panaszkodtatok, hogy micsoda rombolás, micsoda pusztítás történik a háborúban a magyar nemzet kárára. Éheztetek, fáztatok, szomjúhoztatok bizony sokszor és igen sokan, úgyszólván édes mindnyájan; azt fogadtátok, hogy ha a háborúból meg tudnátok menekülni, szívesen élnétek otthon kenyéren és vízen, kedves családjaitok körében. Kedves testvéreim ! Isten meghallgatta kéréseteket, elkövetkezett a béke, itthon lehetünk a drága hazai földön, szeretteink körében. S ime most, midőn rr^ár a veszedelemnek vége, s mindnyájan még haza sem térhettetek, — tisztelet a józanul gondolkodó kivételeknek — máris sajnálatos dolgokat müveitek saját károtokra és a nemzet kárára. Hogy ezt nem jól teszitek, az bizonyos. Elég ügyes-bajos' dolga van még hazánknak és mi, akik esdekelve könyörögtünk a békéért, most magunk legyünk a béke megbontói? Tudja azt minden magyar ember, hogy anyagi dolgokban a legnagyobb szükségben vagyunk; tehát szent kötelességünk mindenki vagyona felett őrködni, nem pedig rabolni, rombolni és gyújtogatni. Elszomorító, hogy még olyan oktalanságok is történnek, hogy malmokat gyújtanak fel, honnét a kenyerünk származik, amiért naponta imádkozunk. Kedves testvéreim! Ilyen gonosz és katonához nem illő cselekedetektől tartózkodjunk, és várjuk be a népkormánynak törvényes intézkedéseit, ami bizonyára a sokat szenvedők javára fog történni. Nem születtünk egy napon, a világot a Mindenható Isten teremtette, mégis hat nap kellett hozzá; hát akkor az emberek, a gyenge, gyarló emberek, hogy volnának képesek több mint négy éves rombolás borzalmas munkáját rövid napok alatt helyreállítani. Tehát csak türelem, csak kitartás; sorsunk nem sokára jobbra fordul. Adja a jó Isten 1 Pápa, 1918 november 7. D K Riportok az utcáról. A forradalmi nagy idők szelleme Pápán is meglátszott. Egyébként csendes városunk lakóit is megkapta a nagy mámor, a vértelen megújhodás, s ha ez a hatás nem is volt oly intenzív, mint a nagyobb vidéki emporiumok, vagy pláne a főváros rajongó extázisa, alapjában véve mégis feltűnően észrevehető volt, hogy egy új, boldog korszak köszöntött reánk. Egy pár apró megfigyelést, egy kis mozaikot rögzítünk meg e pár sorban, mintegy kiegészítéséül a nagy eseményeknek : Az újság. Még soha olyan kapós, oly keresett nem volt a nyomtatott betű, mint az elmúlt héten. Amióta csak a nagy események hire eljutott hozzánk, a Kossuth-utcai ujságelárusító üzlet elé szinte búcsújárás indult meg. Mintha cukor- vagy dohánykiosztás volna, úgy rohanják meg az emberek a boltot és már a napokban egy külön pultot kellett beállítani, hogy agyon ne nyomják a nagy tumultusban a kiszolgáló hölgyeket. A kora délutáni órákban, midőn a pesti vonat érkezését várják, az utcán mozogni sem lehet. Benn a boltban élet\)^szélyes a tolongás. „Kérek egy Napot." „Nekem egy Pesti Hírlapot adjon." „Adjon egy Népszavát, egy Pesti Naplót és egy Világot" — hangzik a zűrzavaros összevisszaságban. S nem elégszik meg senki egy újsággal. Ötével-hatával veszik az újságokat s ha elolvasták a délit, növekedő izgatottsággal várják a reggelit. Hogyne, hisz óráról-órára váltakoznak az események. Aki a nagy kavarodásban hozzájut a laphoz, túlboldog. Minden sort tízszer is elolvasnak. „Fegyverletétel, béke, Károlyi, forradalom, néptanács, köztársaság . .." olvassák fennhangon. A sapkarózsa. Péntek délre jött meg a hire, hogy a katonák mindenütt leszedték a sapkarózsájukat s nemzeti szallagot tűznek ki helyükre. Nosza lett is erre nagy hadd-el-hadd. A bakák négyen-öten összeállva rákiáltanak a szembejövőre, hogy „pajti, le ám avval a sapkarózsával". Aki nem engedelmeskedik, zsupsz, leszakítják a rózsát és eldobják. A Főtéren a Hanauer-üzlet előtt egy elegáns, főhadnagy áll. A bakák odaérkeznek, rápillantanak, a sapkarózsa még rajt van. Az egyik jóképű legény odaáll eléje: „Főhadnagy úr, alázatosan kérem, tessék levenni a sapkarózsáját". A főhadnagy úr először meglepődik, azután mosolyog, leveszi a sapkáját és egy erőteljes mozdulattal letépi a K betűs jelvényt. A katonák harsányan megéljenezték. A vasúti állomás. Még a mozgósítás izzó napjaiban sem láttunk oly képet, mely a pályaudvaron nap-nap után elénk tárul. A katonák ugyanis akkor kisebb tömegben voltak és — nem szerettek elmenni, most azonban mind egyszerre — szeretne megjönni. A kupék túlzsúfolva. Civil utas nem is látható. Az ütközőkön, a kocsik felhágóin, a lépcsőkön nem látni mást, mint egy összegabalyodott egyenruha tömeget. Nincs első osztály, nincs zárt fülke, nincs szalonkocsi és bérelt szakasz. Együtt utazik a főhadnagy az infanteristával, a százados a tengerésszel, csak valahol helyet kapjon. Sokan az ablakokban ülnek és a lábuk kifelé lóg. S arcukon nyoma sincs a fáradságos utazásnak, mindenki boldog, derűs, hogy vége a hosszú szenvedésnek. S a kocsik tetején az orosz foglyok végeláthatatlan sokasága. A sok Vaszilij, Szergej és másnevü „ruszkik", kiket szinte már közénktartozónak ismertünk, még egyszer megnézik a vonat tetejéről a pápai „öregtemplom" tornyát, amit sohasem fognak többé viszontlátni. Azután mozognak a kerekek, indul a vonat s nem sokára csak egy szürke káoszba gomolyodik az egész tömeg. Azután azt is elnyeli a távol és a muszkák pár hét múlva tán elérik a Don vagy a Léna melletti kis falujokat, melyből csak a háborús őrület kergette ki őket. . . I A korzó. Kaptunk a dicsőséges forradalom vívmányaként valami olyat, amit nagyon is óhajtottunk. Péntek este óta a régóta nélkülözött Ívlámpák is kigyúltak, nappali fényt árasztva mindenfelé. Mig azelőtt alig lehetett pár embert estefelé az utcán látni, ma sétálók százai népesítik be a Fő-utcát. S mennyi szép leány s mennyi szép asszony! Vájjon hol voltak eddig? Nem is tudtuk, hogy ennyien vannak! 3 hazajöttek a lovagok, a rég nem látott fivér, az elsiratott vőlegény s most mint egy nagy család élvezik a négy év óta nélkülözött nyugalmat, békét, azt a „jobb kort, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán!" -g -iy. HETI ÚJDONSÁGOK. — Lubienszky tábornok Pápán. Lubienszky János gróf vezérőrnagy, kinek parancsnoksága alatt indultak pápai huszárjaink a háborúba s kinek vitézségéről, elfogatásáról, hazaszökéséről és újabb harci tevékenységéről nem egyszer megemlékeztünk, a héten városunkban járt. A tábornok, ki lakását városunkban a háború egész tartama alatt fenntartotta, végleg elköltözik innen a fővárosba. — Visszajön Rainprecht főispán. Jó forrásból értesülünk, hogy a kormány tárgyalásokat folytat dr. Rainprecht Antal volt főispánnal, a veszprémi Nemzeti Tanács elnökével oly irányban, hogy Veszprémmegye főispáni tisztét a megváltozott viszonyok között ismét vállalja el. Való igaz, hogy Rainprecht Antal főispánkodása egész ideje alatt egyebet nem tett, mint a nép javáért dolgozott. Mikor a kormányváltozás folytán távoznia kellett, megírtuk róla, hogy „Hű volt — a közügyhöz, buzgó — a közjóért. Helyét méltóan betölteni igen nehéz lessz". A szegényebb néposztály úgy érezte, hogy apját veszítette el benne. Visszatérése alkalmas volna rá, hogy a nép legszélsőbb rétegeiben a legszebb reményeket keltse. Úgy tudjuk, hogy Rainprecht Antal a főispánság elfogadásához azt a feltételt fűzi, hogy a kormány eddiginél szorosabb kapczolatot teremtsen meg az országos kisgazdapárttal is. Nem lehet kétségünk felőle, hogy ez az óhaja megvalósul s ettői a népjólét és a közbéke szempontjából csak üdvös eredményeket lehetne várni. — Vármegyei közgyűlés. F. hó 7-én vármegyénk törvényhatósági bizottsága közgyűlést tartott. Nincs kizárva, hogy jelen összeállításában ezúttal utoljára jöttek össze a megyebizottsági tagok és pedig azért, hogy a demokratikus átalakulás módját megbeszéljék. A törvényhatósági közgyűlés mindenek előtt elhatározta, hogy az Országos Nemzeti Tanácshoz csatlakozik s a népkormányt mindenben hűséggel támogatja. Az elnöklő főispán-helyettes alispán indítványára elhatározták, hogy a nép akaratának szabad megnyilvánulása mellett az egyes körjegyzőségek, nagyközségek területéről és r. t. városok megalakítják összesen 300 taggal a vármegyei nemzeti tanácsot. Ez a járási főszolgabirák és polgármesterek mellé az érdekképviseletek figyelembe vételével, 5—5 tagu, az alispán mellé 25 tagu tanácsadó és ellenőrző bizottságot választ. Földmives, iparos, kereskedő, hivatalnok megfelelő arányban fog helyet foglalni e bizottságban, megválasztatásuk módja lessz a biztosíték arra, hogy munkájuk a nép egyetemének javára fog szolgálni. A gyűlésen dr. Óvári Ferenc, Mohácsy Lajos és Nagy Ádám lelkes hangon méltatták a független Magyarország s a népuralom megszületését. A közgyűlés a köztársaság éltetésével oszlott szét. — A várpalotai országos vásárt, amely e hó 11-én tartatott volna meg, a hatóság betiltotta. M0DIAN0 CLUBSPECIALITÉ CIGARETTAPAPÍR ÉS HÍT FELÜLMÚLHATATLAN .MÚLHATATLAN ^IterÁlZUNK A VÉDJEGYRE T