Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-10-19 / 42. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 16, félévre 8, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar úr könyv- és papirkereskedésében. Sorsdöntő órákban. Áimok ragyogó világában jártunk s most itt a keserű ébredés? Megnyitották számunkra a menyországot, hogy aztán a pokolba taszítsanak alá? Álmodni könnyen lehet. Nem kell hozzá a test hallatlan erőfeszítése, nem kell érte héroszi küzdelem. A mennybe bejutásnak feltétele a halál. Halni igen, meghaltak elegen, de akik megérték a szörnyűségek végét, akik kitartottak hiven és rendületlenül, azok is hihették, hogy meglessz a jutalma annak, amiért társaik megdicsőültek, maguk megszenvedtek. Nem álmodtunk és nem voltunk a mennyben. Jártuk a kötelesség tövises, véres útját inmár több, mint négy esz­tendő óta, „elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt", megvédtük saját ha­tárainkat, csak úgy, mint a másokét, a Kárpátok bércei, a Száva, a Drina s az Etsch partja egyaránt magyar vértől piros­lanak, győzelemről-győzelemre haladtunk és győzelemtől meg sem ittasodva soha a másét meg nem kívántuk. Egy volt csupán mindnyájunk szive óhaja, hogy az ezeréves édes anyaföld miénk és ma­gyar maradjon. Egész világ összeállt ellenünk s mi álltuk az iszonytató rohamot, álljuk még ma is és mégis im egyszerre — össze­roppanunk. Inogni kezd a föld lábunk alatt és mi szédelegve, tántorogva nem­hogy egymásnak nyujtanók segítő karun­kat, fenekedünk egymás ellen, tusára készülünk menni, hogy ki zuhanjon alá előbb az előttünk megnyílt örvénybe. Szörnyűséges kép, de nem új. A történelem, ez a nagy és csalhatatlan tanító mester, nem egy mását tárhatná fel döbbenettől merevedő szemünknek. S a történelem, a szigorú, kérlelhetetlen biró, ki is mondja mindjárt Ítéletét róla. „Elpusztul, aki egyet nem ért" — ezt dörgi felénk, ezt kellene meghallanunk, ezt kellene megértenünk. Meghalljuk-e vájjon mégis ? Meg tudjuk-e érteni vájjon e sorsdöntő órák­ban, mikor a mai Európa legrégibb egységes államának, az Árpád szerzette Magyarországnak létéről vagy nemlété­ről van szó, fel tudjuk-e fogni a történe­lem iszonyatos intelmét? 400 esztendő­vel ezelőtt — csak egy példája a törté­nelemnek — erősebb volt „a visszavonás és durva irigység" a hazafiasság érzésé­nél és ennek következményekép 1 Va századon át három darabra szakadva az ország idegen igában sinylett, szolgaságba görnyedt. Egységben az erő, viszály hozza a pusztulást. Ne arról beszéljünk, hogy ki hibázott és mikor, mert ha ezt a kérdést feszegetnők, akkor rájönnénk arra, hogy ami történt, azért felelős minden alkotmá­nyos tényező, hisz eredendőleg mindenki és mindig helyeselte mindazt, amiből e mostani helyzet egy világnak ellenünk összeesküvése folytán kialakult. A gáncso­lok, a tiltakozók, a gyászpróféták csak akkor jelentkeztek, mikor már a lavina feltartóztathatlanul omlott a szörnyűséges lejtőn lefelé. Ami történt, azért nem f egyesek, de a nemzet egésze felelős. És úgy kell lenni a jelenben is, mint volt az a múlt­ban. Ha egységesek leszünk, ha a hatalmi vágy és a boszú, a düh nem lesz erő­sebb a hazafias kötelesség érzeténél, akkor ismét az egész nemzet fog felelni a maga sorsáért s akkor ez a sors olyan lessz, aminőt múltjával és jelenével a Nyugat és Kelet határán ezután is min­dig ráváró hivatásával a magyar nemzet kiérdemelt és a jövőben is ki fog érde­melni. Dr, K. E. A Huszárnap. — 1918 okt. 12—13. — Amikor e sorokat írjuk, már a Huszárnap rendezősége az ünnepély számadásának egybe­állításán fáradozik (nem kis dolog ez, mert különböző, kisebb-nagyobb tételekben majd 100.000 koronás forgalomról kell számot adni); de még mindig vissza-visszaverődik lelkünkben a Huszárnap kedves emléke, amely sokáig meg­rögzítve marad mindazoknál (bátran mondhat- í juk : fél Pápa városánál), akik résztvettek benne. Újságírói nagyítás nélkül állíthatjuk, hogy ilyen nagyszabású s ilyen nagyszerűen sikerült ünnepélye tán még soha nem volt városunknak. Ezrek és ezrek vettek részt benne, ott volt vá­rosunk apraja-nagyja — vidékről is sokan! — társadalmi különbség nélkül. S mi mozgatta meg az emberek ezreit? Szerintünk nem csu­pán a pompás programm, amelyben egyformán szórakozást, kellemes élvezetet talált a város­nak különböző műveltségi fokon álló lakossága, hanem főként az, hogy valamiképen lerójjuk a hála adóját derék huszárezredünkkel szemben, amely a magyar névnek annyi fényes dicsősé­get szerzett a haza védelmében. A lelkiismeret, a kötelesség szava szólalt meg ezúttal azokkal szemben, akik a titáni küzdelemben elvesztették a legdrágábbat, a semmivel nem pótolhatót: a családfenntartó férjet, a szerető édes apát. Büszkék voltunk huszárainkra s büszkék vagyunk közönségünkre, amely a hála lerová­sában méltónak bizonyult a harcterek rettent­hetetlen hőseihez: 7-es huszárainkhoz. * Az ünnepélyről a következőkben számo­lunk be. Művész-est a színházban. A Huszárnapot szombaton művész-est vezette be. A rendezőség igazán szerencsés kézzel állította egybe a közreműködő művészek gárdáját. A főváros színházi- és kabaré-életének csupa elsőrangú tagjait hozta el közénk, hogy tiszta művészetükkel gyönyörködtessék lelkün­ket. A művészek a szombaton délutáni vonat­tal érkeztek meg a részükre rezervált külön kocsiban. A figyelmes rendezőség igen előzé­keny fogadtatásban részesítette őket. Az est nyolc órakor kezdődött a fenyőfa­lombokkal szépen dekorált színházban. Fel­gördülvén a függöny, megszólalt a pozsonyi m. kir. honvéd zenekar nyitánya, a katonai zenekarokat jellemző pontossággal játszván el egy ritmikus indulót. Azután Tomor Árkád bencés tanár lépett a lebocsátott függöny elé s szívhez szóló, meleg orgánumán elszavalta ez alkalomra irt gyönyörű prológusát, mely­ben az Úr megvigasztalja az előtte aggódva megjelent hősi halált halt huszárok csapa­tát, hogy özvegyeik és árváik sorsát felka­rolja a hála. (A nagyhatású költeményt lapunk más helyén közöljük.) Kürti József, a Nemzeti szinház tagja, előbb egy érzelmes költeményt szavalt a szemekbe könnyeket varázsló benső­séges, mély érzéssel, azután — mintegy a komor hangulat eloszlatásául — tréfás dolgokat mondott el rendkívül közvetlenül. Nagy Izabella, egy szépmegjelenésü fiatal énekesnő műdaiokat énekelt melegtónusu, üdén-csengő szopránján. Tanay Frigyes, a Vígszínház tagja, aki mint huszárhadnagy szintén részt vett az oroszok elleni küzdelemben, saját szerzeményű rímes apróságait mutatta be, melyekben a magyar huszár lelkét, gondolkodását tárta fel igen jel­lemzően a hallgatóság előtt. Tarnay Alajos zongoraművész a maga kedves közvetlenségével, amelyet minél többször hallunk, annál jobban megszeretünk, saját zongorakisérete mellett saját nótáit énekelte. Külön zongoraszámmal is sze­repelt ismert virtuozitásával. Kallós Erzsébet operaénekesnő kiforrott énekművészeiével brillí­rozott. K. Kovács András, aki a konferanszié tisztét is betöltötte, humoros számokat adott elő zajos derültséget keltve. Különösen a madár­házasság énekes előadásával ért el nagy sikert. Feledi Boriska, a népszerű szubrett-primadonna, cigányzene-kísérettel előadott tüzes mulató­nótáival gyönyörködtette a közönséget. Néhány műdalt i§ énekelt terjedelmes, szép hangján. Virágh Ferenc kabaré-művészben kitűnő operett­buffót ismertünk meg. Tőrülmetszett humora, pompás mimikája van. — A konferanszié min­den egyes szám után kedves együgyűséggel azt kérdezte a közönségtől, hogy: „Jó vót?" -­gTERNBERG BUDAPEST, VII. HEGEDŰ hangja páratlan-! RAKOCZI-UT 60, saját palota. Kitűnő hangú, szép munka K 30"— Hangverseny-hegedű, mesés jóhangu K 60'— Vonó K 8K 12—, K 15 — Rendelésnél a pénz előre beküldendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom