Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.
1918-07-13 / 28. szám
előadások nívójának emelésére nem sok gondot fordított. Az előadások rovására és az illúzió megrontására szolgált az is, hogy a karzatra és a földszinti állóhelyre — szintén kapzsiságból — kétszer-háromszor annyi jegyet adtak ki, mint ahány ember rendes körülmények között ott elfért volna. Lőn aztán olyan zsivaj, szitkozódás, dulakodás ezeken a helyeken, hogy sokszor a színészek játékukban fennakadtak, a megbotránkozott műértő közönség soraiban pedig általános figyelmetlenség lett úrrá. Magán-ügynek tekinthetnők ugyan, de mivel a játékbeli készségre nagy befolyást gyakorol, szólnunk kell röviden a színészek anyagi helyzetéről is. Az igazgató társulatával Pápára nagy mértékben felemelt helyárakkal vonult be, de ugyanekkor elfeledte felemelni a színészek nyomorúságos fizetését. Az elsőrendű tagoknak — az egy primadonna magasabb gázsijától eltekintve — 2—300 korona havi fizetésük volt és bizony igen sokszor megtörtént, hogy a „dollárkirályok", „főhercegnők" és egyéb „notabilitások" korgó gyomorral domborítottak a színpadon s ugyanúgy hajtották gondterhes fejüket éji pihenőre. Egyizben ugyan hiszékenyebb laptársaink hasábjain az igazgató egy kommünikében nagy garral hirdette, hogy félhavonként „háborús segélyt" ad színészeinek s hogy ez lehetővé váljék, kéri a közönség támogatását, de ezt a szánalmasan csekély segélyt — személyenként és félhavonként 20, mondd : husz koronát — csak az első esetben kapták meg pontosan, két esetben késedelmesen és kierőszakoltán, egy ízben pedig egészen megvonták tőlük, noha a közönség támogatása nemhogy apadt volna, hanem inkább fokozódott. Nem csodáljuk, hogy egy ízben egyik érdemes színészünk arra a megjegyzésünkre, hogy kedvetlenül játszottak, keserűen így fakadt ki: „Ja uram, mi csak kényszerből játszunk; de nem szívből, jókedvből, ami nélkül pedig nem sokat ér a színész munkája. Azért igyekezzünk, hogy még nagyobb bevételei legyenek az igazgatónak ?" A színésznek igaza volt, s ez után valahányszor kedvetlenséget tapasztaltunk a színpadon, inkább sajnáltuk a szegény előadókat, mint gáncsoltuk őket. Valószínűleg a szinészek sanyarú helyzetének ismeretéből sarjadzott ki az a — elismerjük : részvéten alapuló — helytelen szokás is, hogy a „jutalomjátékok" cégére alatt gyűjtéseket rendeztek a közönség körében az egyes szinészek javára. A néha tekintélyes ajándék bizonyára jól esett a „jutalmazottak"-nak, Isten ments, hogy irigyeljük tőlük, de általában kifogásolnunk kell ezt a magán-gyüjtési akciót, (amiről zárjel között megjegyezzük: törvénybe ütköző is), mert mig feleslegesen molesztálja a magas színházi belépő-díjakkal megrótt szinházbajáró közönséget, addig a szinészek körében irigykedésre, elkedvetlenedésre ad alkalmat, minek nyomát egyes, magukat mellőzötteknek érzett pályatársak részéről tényleg tapasztaltuk is „jutalomjátékok" alkalmából, amikor az est kegyeit hősét elhalmozták minden jóval. A színész munkáját, igenis, méltányolni kell, de ez a méltánylás jöjjön onnan, ahonnan a színész, mint alkalmazott, joggal várhatja : a munkaadótól, vagyis az igazgatótól. Mindezekből pedig mi a tanulság? Az, hogy a szinügyi bizottság 1-ször: jövőben kössön formális szerződést az igazgatóval (nem úgy, mint a jelenben történt, hogy a polgármester önhatalmúlag pár sor értesítéssel engedte át a színházat a direktornak), melyben pontokba foglalja az igazgató kötelességeit a közönséggel szemben a színtársulat összeállítását, műsorát, a darabok kiállítását illetőleg; 2-szor: kösse ki, hogy a színházi helyárak emelésekor bizonyos kulcs szerint emeltessék a szinészek fizetése is, nehogy a megszaporodott bevételek egyoldalulag csak a színigazgató javára szolgáljanak; 3-szor: a színházi rend és fegyelem fenntarthatása céljából állapítsa meg, hogy mennyi jegy adható ki a földszinti állóhelyre és a karzatra s ezt az intézkedést állandóan ellenőrizze a rendőrség és a tűzoltóság, mert az olyan rengeteg sokadalom, mint amilyen a lefolyt szini szezonbán szokott lenni ezeken a helyeken, nemcsak hogy az előadást zavarja, hanem esetleges tüzilárma esetén katasztrófára vezethetne ; 4-szer: ugyanez okból ne engedje meg pótszékek berakását. Az igazgató a szini szezónt „a színház — üzlet" jeligével kezdette meg és folytatta végig. Vigyázzunk tehát, hogy „az üzleti kiszolgálás" jövőben a pártfogásnak, a közönség igényeinek megfelelő legyen. N. P. ÖCSÉM SZOBÁJÁBAN* i. Temetés után hazamentem. S a szobában, hol eddig ketten beszélgettünk, ültünk, olvastunk — Íróasztala mellé ültem. A papírra ő kezdett írni. Az ollóval, ő kezdett nyírni A könyvet még meg ő jegyezte, ahol az olvasást elhagyta. Én a papiron tovább írtam, az ollóval meg' tovább nyírtam és olvastam tovább a könyvből És vártam rá, hogy hazajön majd .. II. Jaj de szomorúak: halottak, fényképek. Hát még ha holt öcsém fényképére nézek. Csendes áhítatok, néma mosolygások: hid vagytok, mely élőt holt világgal átfog. Csöndesen néz a kép. Mosolyog a halott. Mintha mondaná, hogy én már boldog vagyok. * „Magyar Szalon"-ból. Ott lennt férgek őrlik, hús sincs tán már rajta s itt örökös mosolyt mutogat az arca. Szeme már üvegszem. S hogy ragyog a képen ! Mintha csak adomát mondana el nékem! Én is így mosolygok, ha majd én se leszek ? Én is vidám leszek, ha innen mehetek ? ... VÉRTESY GYULA. — Katonai szemle. Foglár József altábornagy, honvéd huszárezredünk pótszázadának szemléje céljából kedden városunkban időzött. — Az új polgármester beiktatása. Dr. Tenczlinger Józsefet, városunk újonan választott polgármesterét, a folyó hó 17-én délelőtt 9 órakor tartandó városi közgyűlésen fogják ünnepélyesen beiktatni hivatalába. A beiktató közgyűlésen dr. Bibó Károly alispán elnököl, s értesülésünk szerint kívüle az ünnepélyre az új polgármester tisztelői közül is többen átrándulnak Veszprémből Pápára. — Meghosszabbítás. A nyolcadik magyar hadikölcsönre még egyre tömegesen érkeznek a jegyzések. A pénzügyminiszter tehát meg-, hosszabbította a jelentkezésre kitűzött időt. Rendjén van ez az intézkedés, mert csakugyan be kell látni, hogy most aratáskor, a legnagyobb dologidő napjaiban, egyesek minden készakarat nélkül is megfeledkezhettek hazafiúi kötelességükről. Tehát módot és időt kell adni a megfeledkezetteknek, hogy hibájukat kjreparálják. De már most aztán senki se késedelmeskedjék. Itt van az utolsó óra. Mindenki a maga javára cselekszik, ha jegyez hadikölcsönt és önönmagának árt, ha nem jegyez. A hadikölcsönkötvény a legmegbízhatóbb értékpapír, amelyről tudvalevő, hogy nemcsak kamatoz, hanem, ha eljön a vásárlási lehetőség ideje, akkor úgyszólván kétszeres értéket fog képviselni, mint a készpénz. Ezért okos dolog a készpénzt hadikölcsönbe fektetni. Aki tehát még nem jegyzett, használja fel a meghosszabbított határidőt, jegyezzen hadikölcsönt. Magának, családjának és utódjainak használ vele Adófizetés, birtokvásárlás mind könnyebb lesz hadikölcsönnel, mint bankópénzzel. Ajánljuk hát mindenkinek, aki akármi okból elkésett, hogy ne mulassza el az utoljára kínálkozó alkalmat. — Városi közgyűlés. A városi képviselőtestület folyó hó 11-én rövid gyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya volt a belügyminiszter rendelete a városi tisztviselők és alkalmazottak ruhasegélyéről. A határozat, amelyre kimondották a birtokon kívüli fellebbezést, úgy szól, hogy a 108 ezer koronát kitevő összeget addig is, mig a minisztérium azt kiutalja, takarékpénztári folyószámla kölcsönből előlegezi a tisztviselőknek és alkalmazottaknak, hasonlóképpen előlegezik a fogyasztási hivatal tisztviselőinek is a segélyt. A határozatot névszerinti szavazattal egyhangúlag fogadták el. Napirend előtt Sarudy György örömét fejezte ki a miatt, hogy a csendőrség megkezdette munkáját városunkban és hogy a dohányrendszer nálunk is életbe lépett. — A vármegyéről. A főispánhelyettes alispán a megüresedett árvaszéki ülnöki állásra helyettesítésével dr. Ruppert Rezső volt főispáni titkárt bízta meg, ki e mellett Veszprémben ügyvédi gyakorlatát is folytatja. — A főispáni titkári teendőket ideiglenesen dr. Kenessey Zoltán vm. aljegyző látja el. — Hitoktatók áthelyezése. A veszprémi megyés püspök dr. Bereczk Gyula középiskolai hittanárt Szentbékállára, Kreatzer Ferenc hitoktató káplánt pedig Murakeresztúrra disponálta. Dr. Bereczk Gyula másfél évtizeden át végezte a másfelekezetü iskolákba járó róm. kath. ifjúság hitoktatását. Működésével úgy egyházi felsőbbsége megelégedését, mint a rábízott növendékek szeretetét a legteljesebb mértékben kiérdemelte. Megnyerő lényéért társadalmunkban méltán kedvelték, néhány év óta a képviselőtestületben is, mint annak választott tagja, tevékeny működést fejtett ki. Távozását őszintén sajnáljuk. Hasonlókép általános sajnálatot kelt Kreutzer Ferenc káplán távozása is, ki rövidebb idejű ittműködése alatt szeretetreméltó modorával szintén elnyerte a hívek szeretetét, a városi közönség becsülését. — Halálozás. Steiner Ignác, a Pápai Takarékpénztár felügyelő-bizottságának tagja, e hó 8-án, 78 éves korában elhunyt. A megboldogult régebben kereskedői karunknak volt tisztelt tagja, majd nyugalomba vonult és tőkéjéből éldegélt. Nagy család sorában Steiner Hugó, az ismertnevü hegedűművész, édes apját gyászolja az elhunytban. A csendes jó öreg urat e hó 9-én kisérték szerettei és ismerősei örök pihenőre. — A tulipánvonatért. Győr város törvényhatósága akciót indított, hogy a háború alatt megvolt u. n. tulipánvonat, mellyel délelőtt 10-re lehetett Pestre felérni s onnan 5-re visszaindulni, ismét visszaállíttassák. Felkérték a szomszédos törvényhatóságokat is a csatlakozásra. Bizony, nagyon kívánatos volna, ha ez akció sikerre 'vezetne. — A közélelmezési bizottság e hó 9-én tartott ülésén felolvasták a közélelmezési miniszter rendeletét, mely szerint a cukorhiány miatt a befőzési cukorkontingenst nem emelheti. A bizottság úgy határozott, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőt és. a v. főügyészt küldi fel ez ügyben a miniszterhez. Özv. Hocholdné abbeli kérelmében, hogy a kenyérsütés ára kg.-ként 16 f legyen, mielőtt döntenének, megkérdezik a szomszéd városok hatóságait az ottani sütési árak felől. Tudomásul vették a főjegyző jelentését, hogy megbízott egy helybeli kereskedőt, hogy a saját felelősségére és rizikójára vásároljon a város részére 1 waggon barackot, 1 waggon körtét, 1 waggon almát és 50 mm. málnát. (Ugyan mennyiért hozza ezt a kereskedő forgalomba? Fel. szerk.) Tudomásul vették azt is, hogy a julius havi burgonyából 50 mm. már megérkezett. A rendőrkapitányt wmr(/l&Ü&atb VIGYÁZZUNK A VÉDJEGYRE ?