Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-06-16 / 24. szám

Vármegyei közgyűlés. — Junius 11. — Veszprémvármegye törvényhatósága hétfőn, f. hó 11-én tartotta rendes évnegyedes közgyűlé­sét. Más körülmények között, ez a juniusi köz­gyűlés a kevésbbé népes közgyűlések közé tartozott, mert a gazdákat a szorgos mezei munka távol tartotta. Ez idén azonban, a rendkívüli politikai helyzet és az ezzel kapcsolatos kérdések, igen sok embert vittek fel a megye székhelyére, ahol tájékozódást keresett mindenki. Az egész gyűlés lefolyása frappáns bizony­ság volt a mellett, hogy csak a politikai vonat­kozású kérdés érdekelte a tagokat, mert mihelyt ez az egyetlen pont elintézést nyert, a nagy gyűlési terem nyomban kiürült. Igaz, hogy ez már téli 12 órakor volt. Ennyi ideig tartott ugyanis a nagy politikai vita, amely egyébként a következőleg folyt le: A gyűlést pont 1/ 210 órakor dr. Véghely Kálmán alispán nyitotta meg. Először is el­parentálta a vármegye elhalt főispánját, Hunkár Dénest. Azután megemlékezett Thury Etele, Baranyai Zsigmond és Karsa Zs. megyebiz. tagokról, mint akik a közelmúltban dőltek ki az élők sorából. Majd a kegyelet és a hódolat szép koszorújába fűzte a vármegye elismerését az Isonzó mellett vitézül küzdő háziezredeink: a 31. h. gy. e. és a 7. h. tüzérezred hősi maga­tartásáról való megemlékezése során. A tárgysor első nyolc pontja gyors egy­másutánban nyert elintézést. Egyhangúlag sza­vazta meg a közgyűlés az oláh betörés által elpusztított erdélyi falvak újraépítésére kért 1%-os pótadót, tudomásul vett néhány miniszteri s társtörvényhatósági leiratot, átiratot, azután sorra került — a politika. Szász Károly és társai ugyanis indítványt adtak be, amelyben kimondatni kérik, hogy a vármegye közönsége 1. az általános titkos szava­zati jognak szélsőséges érvényre emelését nem kívánja, hanem magáévá teszi e tekintetben gróf Tisza István álláspontját és semmiben sem kiván túlmenni az 1913. évi 14. t.-c.-nek Tisza által tervbe vett módosításán; 2. köszönetet mond gróf Tisza Istvánnak, a kormányról lelépő miniszterelnöknek a magyarság érdekében kifej­tett hazafias munkájáért; 3. ama reményének ad kifejezést, hogy Tisza István az ő csodálatos energiáját, munkabírását, önzetlen szolgálatait a jövőben is a köznek, a magyar hazának javára fogja szentelni. Az indítványt Szász Károly egy hosszabb, igazán nagy politikai beszéd kapcsán indokolta meg. A választójog radikális kiterjesztésétől a magyarságot félti; különösen Erdélyért, a ma­gyar korona e szép ékességéért aggódik, ahol az oláhok rövidesen megfojtják a magyarságot és a német szászokat. Ecseteli Tisza kiváló érdemeit s rámutat ama veszteségre, amely a magyar érdekeket érné Tisza grófnak vissza­vonulásával. Beszédét nagy lelkesedéssel fo­gadták. Utána Kenessey István biz. tag szólalt fel s ellenezte az indítvány elfogadását, mert * az időszerűtlen, hiszen nem tudni: mit hoz, mit igér az új kormány s kár lenne magunkat le­szögeszni egy olyan programm mellé, amely — bukásba vitte a volt kományt. Rámutatott az 1913. évi. 14. t.-c. hibáira, igazságtalanságaira s indítványozta, hogy a közgyűlés térjen napi­rendre Szász K. javaslata felett. Majd dr. Mohácsy Lajos biz. tag, a vár­megyei gazdapárt elnöke szólalt fel. Gyakori tapsoktól és éljenzésektől kisért megindokolás után pártja képviseletében, a vármegyei kisgaz­dák nevében is, azt a kijelentést tette, hogy a szélsőséges választási jogra semmi szükség. Sem neki, sem a gazdapártnak ez nem kell. Ellene küzdeni fognak. Tisza módosítását viszont keveselli. Nem érti, miért fél Tisza a falusi kis­gazdától ? Miért zárja ki ezt az alkotmány sán­caiból? Követeli a korhatárnak nem csupán az ipari munkásoknál, de a gazdáknál is leszállítá­sát, követeli a területi cenzusnak kisebb mérvét s a magyarul irás-olvasás kritériumát. Ily fel­tételekkel ő és pártja hozzájárul Szász Károly indítványához. Ughy Móric, majd Pósa Endre s hosszabb beszédben dr. Magyar Károly orsz. képviselő Szász K. javaslatát pártolják, s végül, mivel Kenessey István ellenindítványát visszavonta, a közgyűlés Szász Károly indítványát egyhangúlag elfogadta. Mihelyt a tárgysor eme pontján túl ment a gyűlés, a terem kiürült s alig néhány tag maradt bent, mert a többi pont kisebb jelen­tőségű ügyeket hozott a zöld asztalra. * A megyegyűlésen városunkból s a járás­ból részt vettek : Mészáros Károly polgármester, Sült József kir. tanácsos, dr. Antal Géza orsz. képviselő, dr. Vécsey Tamás, dr. Mohácsy Lajos, Szalóky Tamás földbirtokos stb. HETI ÚJDONSÁGOK. — Győzelem az egész vonalon. Meg­elégedéssel vesszük tudomásul, hogy háborús ügyünk minden vonalon a lehető legjobban áll. A frontokon is, ahol minden ellenséges erő­feszítés hiábavaló, mert egyiket a másik után letiporják hős katonáink. Itthon is, ahol a hadi­kölcsön aláírási idejét meg kellett hosszabbítani, mert a jegyzések legutóbb annyira fölhalmo­zódtak, hogy lebonyolításukhoz okvetlenül kel­lett ez a prolongálás, mert az érdeklődés még mindig akkora az állami kibocsátás iránt, hogy a tényleges szükségleten felül busásan kínál­kozik tartalék is, amiről háborús viszonyaink között semmi esetre sem szabad könnyelműen lemondanunk. Itt megint, mint a háború folya­mán már annyiszor, a magyar hazafias köte­lességtudás olyan példájával állunk szemben, aminőt a háborús történetírás szövetségeseinken kivűl egyetlen más nemzetről sem jegyezhetett föl s amely a többi példával egyetemben ért­hetővé teszi azt a csodát, hogy maroknyi létünk dacára itthon képesek vagyunk dacolni a pokol valamennyi ördögével szemben. Fegyvereink erejét lebirhatatlanná teszi a győzelmi elszánt­ság s ugyanez korlátolt gazdasági erőnket is annyira fölfokozza, hogy bár a háború való­sággal emészti a pénzt, mégse tud annyit el­emészteni, hogy a magyar áldozatkészséget ki­apaszthatná. öt előző hadikölcsönön kivül most már a hatodik sikere is bizonyítja, hogy ez a válságos idő minél többet követel tőlünk, annál többre vagyunk képesek. A kéthetes meghosz­szabbítást örömmel fogadjuk, mert minden ma­gyar ember alkalmat Iát benne, hogy újabb tanúsággal szolgáljon trónja és hazája szerete­tének mélységéről. Eddig már biztosítottuk, hogy a hadsereg továbbra sem fog hiányt szenvedni semmiben. A hátralevő két héten fölhalmozzuk számára még azt a tartalékot is, mely a maga erkölcsi értékével újabb csodákat fog belőle ki­váltani és amely ellenségeinket legalább is annyira meg fogja félemlíteni, mint fiaink vas­ökle. Amit becsülettel kezdtünk, becsülettel fog­juk befejezni is: mindazt, ami felesleges, vagy heverő pénz, hadikölcsönre jegyezzük! — Katonai szemle. Csaszny Valér vez ér­őrnagy, a pozsonyi honvédkerület helyettes parancsnoka, Máltás Jenő főhadnagy segédtiszt kíséretében honvéd huszárezredünk pótszázadá­nak szemléje céljából kedden városunkba érkezett. A parancsnok a tapasztalt kiképzés, rend és fegyelem felett a legnagyobb elismerését fejezte ki Szeőke Bálint alezredesnek, a pótszázadok parancsnokának, úgyszinte a bevonult tisztikar­nak. A parancsnok szemleútját folytatandó, szer­dán délután Zalaegerszegre az ottani 6. honvéd huszárezred pótszázadainak szemléjére utazott. — Kitüntetés. Ő felsége a király kegyes­kedett adományozni a 3. osztályú katonai érdemkereszteta hadidiszítménnyel és a kardok­kal : az ellenség előtt tanúsított vitéz és eredmény­teljes magatartása elismeréséül Bérezik László 7. honvéd huszárezredben tart. hadnagynak. — Lemondás. Holitscher Károly országgy. képviselő, a vármegyei közélelmezés miniszteri biztosa, a változott politikai helyzet miatt tisztsé­géről lemondott. Az alispán többszörös jelentésé­ben meleg elismeréssel adózott a buzgalomért, amelyet a távozó miniszteri biztos a közélelmezési dolgok gyors, pontos és gondos elintézésében ki­fejtett. Távozása tehát sajnálatraméltó. Remélhet­jük azonban, hogy mint a vármegye törvényható­sági bizottságának tagja s mint egyik kerületének országgyűlési képviselője, az illetékes vármegyei tényezőknek ezentúl is hathatós segítsége lesz a közélelmezés intézésben. — Dr. Antal Géza előadása a sárvári Segélyakció művészestélyén. Városunk orsz. képviselője a sárváriak fölkéréséte e hó 6-án előadást tartott Sárvárott, mely előadásról a Sárvári Járási Hirlap a következőket írja: „Az estély társadalmi jelentőségét ragyogóvá tette dr. Antal Géza országgyűlési képviselő, a tudós tanár és szociológus közreműködése, aki osztatlan lelkesedést keltő szabad előadásban foglalkozott a női középosztálynak gazdasági és társadalmi helyzetével és a históriai és szociológiai adatok egész értékes tárházával kisérve fejtegette nemes és ideális álláspontját, a nők hivatásáról". — A fényes sikerű estély igen szép jövedelmet szerzett a segélyakció céljaira. — Áthelyezések a Máv.-nál. Vasúti állomásunk két rokonszenves hivatalnoka át­helyezéséről kaptunk értesítést. Szabó Károly forgalmi hivatalnok Czelldömölkre, mint főnök­helyettes s Gondol Dezső számfejtő hivatalnok pedig Veszprémbe, mint forgalmi hivatalnok nyertek áthelyezést. — Péter és Pál napja a vöröskereszté. Áldozzuk e napon nélkülözhető filléreinket a vöröskeresztnek, mely megszervezte az ország­ban az önkéntes betegápolást, több ezer kór­házat tart fenn és a hadszintéren, valamint a hadszíntér mögött több millió embernek állt i segítségére. Fenntartja a tudósító irodát, a hadi­fogoly gyámolító hivatalt, a tábori raktárakat, a kórházvonatokat, a sebesültszállító oszlopokat, stb. Szeretetadományokat közvetít a harctérre, foglalkoztatja a sebesülteket és ingyenes jog­védelemben részesíti a katonák hozzátartozóit. A Péter-Pál napi gyűjtést a Budapesten (VI., Andrássy-ut 8. sz.) székelő : központi iroda, a helyi gyűjtő-bizottság utján eszközli. Támogas­suk a helyi bizottságot áldásos munkájában! A vöröskereszt-egylet igazgatósága. — Rendkívüli közgyűlés. A pápai köz­és magántisztviselők és alkalmazottak fogyasz­tási szövetkezete 1917. évi junius hó 24-én, vasárnap délután 3 és fél órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a szövetkezet t. tagjait ez úton is meghívja az igazgatóság. — Tárgy: Az alapszabályok módo­sítása. — A 24—50 évesek bevonulása. Az 1893—1867. évfolyamokhoz tartozó amaz osztrák és magyar népfelkelésre kötelezettek, akiket a legutóbbi szemléken fegyveres szolgálatra al­kalmasnak találtak, egy megjelent behívó hir­detmény szerint és pedig az 1917 május 31-ig sorozottak ez évi jun. 14-én és a május 31-ike után sorozottak jun. 28-án bevonulni tartoznak. — Vigyázzunk a hadifoglyokra. A hadvezetőség utján a m. kir. belügyminiszter arról értesült, hogy a hadifoglyok ismételten arra hivattak fel honfitársaik által, hogy a termést tűz által, a marhaállományt fertőző bacillusok, a gyárak gépeit homok beszórás által tegyék tönkre. Ennek megelőzése fontok nemzeti érdek, miért is a hatóság figyelmezteti a hadifogoly­tartókat, hogy éber ellenőrzés alatt tartsák hadi­fogjaikat és legkisebb gyanús esetet is azonnal hozzák a rendőrség tudomására, mert aki mulasz­tással vagy közreműködéssel lehetővé teszi a bűnös cselekmények elkövetését, az az állam hadiereje ellen követ el bünt, mely a katonai büntető törvény értelmében kötél általi halállal büntettetik. A hadifoglyoknak fenti cselekmények elkövetésére való felhívása élelmiszerekben rej­tett pasztillák, gyűjtőeszközök, továbbá írásbeli utasításokkal történik és ászért azoknak meg­vizsgálása nagy fontossággal bir. B Fiatalos, ruganyos, edzett lesz a teste, ha fürdő- és mosdóvizébe RÁZAY MENTHOL-SÓSBORSZESZT önt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom