Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.
1917-04-21 / 16. szám
Dr. Thury Etele 1861-ben született a zalamegyei Zánka községben, tanulmányait a helybeli főiskolában végezte. 1882-ben a régi idők szokásához képest a népes ácsi ref. gyülekezetbe ment akadémikus rektornak, 1884-ben szülőhelyén Zánkán választották meg lelkésznek, onnét Fehérvárcsurgóra, majd a soproni fegyházhoz került lelkész gyanánt. Soproni működése után visszavágyódott a fehérvárcsurgói gyülekezetbe. 1892—1900. évek folyamán Veszprémvámoson viselt lelkészi tisztet. Már ebben az időben feléje fordult szűkebb működési körének, a veszprémi ref. egyházmegyének bizalma, amely 1896-ban főjegyzővé s tanácsbirájává választotta. Lelkészi tevékenysége alatt is értékes irodalmi tevékenységet fejtett ki, egyike volt azoknak, akik a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság létre jöttében s csakhamar sikeres tevékenységében jelentékeny szerepet játszottak. A dunántúli ref. egyházkerület már 1897-ben egyh. aljegyzővé, majd a pápai theol. akadémia tanárává választotta. Pápai tevékenysége alatt érte a wieni prot. theol. fakultás részéről az a ritka megtiszteltetés, hogy mint a magyar ref. egyháztörténelem művelőjét, izig-vérig való magyar embert, honoris causa doktori cimmel tüntették ki. 1900-tól kezdődőleg tanári tevékenysége Pápához fűzte. A theol. akad. hallgatói közül sokan hálával és szeretettel gondolnak vissza világos és a tárgy szeretetétől áthatott meleg előadásaira, atyailag szerető szivére. Itteni tevékenységét a zajtalan, de értékes szakmunkásság jellemezte. Ázokon a kisebb tanulmányokon kivül, amelyeket a Prot. Egyh. és Iskolai Lapban, Dunántúli Protestáns Lapban, A Vasárnapban, de legnagyobb részt önáilólag és a Protestáns Szemlében jelentek meg, pápai tartózkodására esnek az Iskolatörténeti Adattár, amelyet az orsz. ref. tanáregyesület megbízásából két kötetben 1906—1908-ban adott ki s A dunánlúli ref. egyházkerület története, mely 1908-ban jelent meg. 1908-tól kezdődőleg állandóan dolgozott legutóbb jelzett s elismeréssel fogadott műve további részén. Fáradhatatlanul búvárolta a hazai s külföldi levéltárakat s nagy számú összegyűjtött, de még nyilvánosságra nem jött fontos egyháztörténeti adat várja munkás kezének elpihenése után a feldolgozást. Jelentő szakmunkássága mellett részt vett Veszprém vármegye és Pápa város ügyeiben is, Veszprém vármegye és Pápa város törvényhatóságának tagja volt. Váratlanul jött halálhíre mélyen megdöbbentette ismerőseinek, tanártársainak és barátainak széles körét, akik nagyobbára nem is sejtették, hogy erőteljes fizikumát mily súlyos betegség ássa alá. Kétségtelen, hogy barátainak, ismerőseinek s tanítványainak hálás emlékezetében nemes és nyíltszívű alakja soká nem halványul el, a magyar történelemírás pedig élénken fogja érezni s gyászolni egy hangyaszorgalmú, eszményi célokért küzdő munkásának élete delén történő elhanyatlását. A haláláról kiadott családi gyászjelentés így hangzik: „A B. F. R. A. Alulírottak mély fájdalommal, de a Mindenható szent végzésén alázatosan megnyugvó szívvel jelentjük, hogy dr. Thury Etele, a pápai ref. theol. akad. rendes tanára, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi aljegyzője, a M. Prot. Irodalmi Társaság választmányi tagja, Veszprém vármegyének s Pápa városának bizottsági tagja stb. boldog házasságának 29-ik, közhasznú életének 56-ik évében folyó hó 19-én delelőtt 11 Va órakor rövid szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Drága halottunkat f. hó 21-én délután 3 órakor fogjuk eltemetni a ref. egyház szertartása szerint a Czelli-út 2. számú gyászházból. Az igazak fénylenek mint nap az ő Atyjuknak országában. Pápa, 1917 április 20-án. Dr. Thury Eteléné szül. Beregszászy Emma, a megbdldogult özvegye. Thury Béla — fia. Thury Károly, Thury Rózsa férj. Nagy Benőné — testvérei. Özv. Beregszászy Gusztávné — anyósa. Nagy Benő, Beregszászy Dezső, Beregszászy Pál, Beregszászy Aranka, Beregszászy Laura férj. Poór Mihályné, Beregszászy Ilona férj. dr. Kovács Károlyné — sógorai és sógornői." A főiskola tanári kara és a theol. akadémia hallgatói szintén adtak ki szomorú jelentést. HETI ÚJDONSÁGOK. — Az új veszprémi püspök. Állítólag már ki van szemelve az új veszprémi püspök Rott Nándor központi szemmáriumi igazgató személyében s a napokban a kinevezésről szóló királyi kéziratot is publikálják. — Előléptetések a Máv.-nál. A Máv.nál tömeges előléptetések történtek. Állomásunk hivatalnoki karában Szabó Károly soronkivül, Schaffer Frigyes és Laáner István léptek elő rangfokozatban. — Polgármesterünk Budapesten. Mészáros Károly polgármester csütörtökön Budapestre utazott a városok kongresszusának választmányi ülésére. — Dr. Weltner Sándor itthon. Dr. Weltner Sándor ezredorvost, lapunk kiváló munkatársát, aki a mozgósítás óta két ízben is teljesített hosszabb ideig a harctéren orvosi szolgálatot, felsőbbsége a pöstyéni katonai üdülőből a pápai katonai kórházakhoz vezényelte szolgálattételre. Örömmel látjuk viszont nagybuzgalmu városi orvosunkat Pápán, ahol most a közegészségügynek igen nagy értékű szolgálatokat tehet. Dr. Weltner már meg is kezdette városi orvosi működését, s magánbetegek részére is tart rendelést árok-utcai lakásán. — Győr mozgalma a tisztviselőkért. A Győri Hirlap irja: „A város márciusi rendkívüli közgyűlése a háborús pótlék megszavazásával egyidejűleg feliratot határozott a kormányhoz és országgyűléshez az összes köztisztviselők anyagi helyzetének rendezése érdekében, feliratát megküldte a város és megye orsz. képviselőinek, valamint Antal Géza dr. orsz. képviselőnek, aki Győrváros adóügyi memorandumát is honorálta és a város vezetőségével szívesen fenntartotta az összeköttetést. Antal Géza dr. a város polgármesteréhez ez ügyben intézett levelében köszönettel vette a város figyelmét. A köztisztviselők helyzetét jól ismeri és a legmelegebben támogat minden megoldást, ami e nehéz időkben megélhetésüket segítheti." — Uj tüzérhadnagy. Jílek József tüzér zászlóst, Jílek Ferenc helybeli ref. igazgatótanító derék fiát, aki jelenleg az orosz harctéren teljesít szolgálatot, hadnaggyá léptették elő. — Az iskolaév vége. Lapunk mult számában említettük, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete értelmében a tanévet május hó 26-ig be kell fejezni. Ehhez alkalmazkodva a helybeli ref. főiskolában a záróünnepélyt május 20-án, a szóbeli érettségi vizsgálatokat pedig 25-én tartják. — A ref. nőnevelő-intézetben ugyancsak 25-én záródik a tanév. Az egyes vizsgálatokat már május 2-án megkezdik.| — Katonai kitüntetés. A király Molnár Dezső egészségügyi zászlósnak kiváló és önfeláldozó szolgálatainak elismeréseül az arany érdemkeresztet adományozta a vitézségi érem szalagján. A kitüntetett zászlós földink, Mayersberg Samu köztiszteletben álló polgártársunk fia. Halász Jenő munkásbiztosító pénztári tisztviselőt, aki jelenleg a román fronton teljesít katonai szolgálatot, a koronás vaskereszttel tüntették ki a vitézségi érem szalagján. — Halálozás. Egy, sokunk előtt ismert, derék űri ember gyors haláláról hoz hírt nekünk a gyászjelentés. Tavassy Lajos, a Nádasdy grófi hitb. nyugalmazott főerdőmérnöke és legutóbb Jolsva város erdőtisztje, aki az alatt a pár év alatt, a míg köztünk tartózkodott, nagyszámú kedves ismerőst és jóbarátot gyűjtött maga köré, f. hó 15-én rövid szenvedés után Jolsván, elhunyt. Halálát özvegye és gyermekei, Lenke, Lali és Lola, valamint nagy rokonság gyászolja. F. hó 17-én temették el Rozsnyón. — A rekvirált terménykészletek beszállítása. A földmivelésügyi miniszter távirati rendeletet intézett Veszprém vármegye alispánjához, amely szerint a vármegye területén rekvirált, de még be nem szállított terménykészletek beszállításának legkésőbb május 15-ig meg kell történnie. Ennek teljesítése annyival inkább érdeke az átadó készlettulajdonosoknak, mert szükség esetén katonai hatalommal fogják a beszállítást eszközöltetni, ami bizony kellemetlen következményeket vonhat maga után. — A ref. leányegyesület estélye. A ref. leányegyesület folyó hó 15-én tartotta a ref. nőnevelő-intézet dísztermében tombolával egybekötött, fényesen sikerült évzáró estélyét. Az estélyt Gáty Zoltán tanár és két fia hegedüszáma nyitotta meg. E. Spies Rondo de Concertjét adták elő igaz gyönyörűségére a diszes közömségnek. A nagy mesternek méltó tanítványa mind a két fia. — Dr. Vértesy Gyula kitűnő poéta-tanfelügyelőnk újabb költeményeiből olvasott fel néhányat. Szívből fakadtak, szivekbe hatoltak. A boldogságról szóló költeménye igaz gyöngye költészetünknek. A szeretetlen, dulakodó embereket nagyon hűen jellemezte a keselyűk beszélgetésében. A megértő közönség melegen ünnepelte az illusztris felolvasót. — Szmoligovits Erzsike zongorázott, ezúttal is bizonyságot téve, hogy igazi zenei talentum ! Darabját a legaprólékosabb részletekig kidolgozta, s nagy készültséggel játszotta le. A közönség zajos tapsaira ráadással kellett szolgálnia. — Befejezésül Gabányi Á. „Valami hibája van" cimü egyfelvonásos vígjátékát adták elő. Az ötletes darab minden egyes szerepe kitűnő kezekbe került. Csizmadia Irénke a fiatal asszony szerepében bájos volt. A még tapasztalatlan, házasélete elején élő doktornét szeretetreméltó modorával nagyon sikerülten alakította. Nanette (szobaleány) szerepében kiválót nyújtott Balla Jolánka. Játéka természetes, hangja kellemes; ügyes megszemélyesítője a „Nagyságával" örök harcban álló, keresztyéni türelemre hivatkozó szobaleánynak. Csizmadia Aladár, mint mindig, most is igen jó volt André (fiatal doktor) szerepében. A komoly, de amellett neje iránt gyengéden viselkedő férjet jellemzően mutatta be. Sztraka János a félszeg nagybácsi szerepét bőségesen kiaknázta, s már megjelenésével kacajra fakasztotta a közönséget. Tuba Erzsike nagyon ügyesen rendezte a darabot, amit a szereplők kitűnő összjátéka mindennél jobban bizonyít. — De nem lenne teljes tudósításunk, ha meg nem emlékeznénk Széky Aladárné elnöknőről, aki önzetlen fáradozásával, lankadatlan buzgalmával mindent elkövetett, hogy az estély sikere biztosíttassák. — Hangverseny után sok szép és értékes tárgyat soroltak ki. — A képkiállítás bezárása. Hénel Gusztáv festőművésznek a Pápai Takarékpénztár dísztermében a Vöröskereszt-egylet javára rendezett képkiállítását szerdán este zárták be. A művészi szempontból igen becses kiállításnak állandóan sok látogatója volt, elismeréssel adózván a kiállító művész zsenijének. A jelen nehéz viszonyokat tekintve, műbarát is elég akadt, amennyiben vagy 20 kép talált vevőre. A Vöröskereszt-egyletnek mintegy 400 koronát jövedelmezett a kiállítás. — Bírjuk a művész igéretét, hogy műveivel máskor is gyönyörködteti a minden szépért, jóért lelkesedő közönséget. — Nőegyesületi közgyűlés. Mult vasárnap tartotta meg a Városi Nőegyesület évi rendes közgyűlését Karlovitz Adolf né úrasszony elnöklésével. A gyűlés megnyitása után Fürst Sándor dr. egyesületi titkár felolvasta az egyesület működéséről és a pénztáráról szóló évi jelentést, és meleg szavakkal emlékezett meg az egyesület nagyérdemű tagjának, özv. Hanauer Béláné úrasszonynak haláláról, és egyben jelentette, hogy a megboldogult Hanauer Béla és neje örökösei 1000 K-t adományoztak az egyesületnek szabad rendelkezésre. A nagylelkű adományt hálás köszönettel fogadta a közgyűlés. Ezután pénztárosnak, Baráth Máriának, a felmentvényt megadták. Esterházy Mária Anna grófnőt nagy lelkesedéssel az egyesület védnöknőjévé választották. Köszönettel vették tudomásul az elnök jelentését, mely szerint Esterházy Mária Anna grófnő 100 K-t adott az egyesületnek jótékony célokra. Antal Géza dr. orsz. képviselő indítványára köszönetet szavaztak az elnöknek, titkárnak és pénztárosnak az egyesület ügybuzgó vezetéseért. Végül a tisztikar választására került a sor. Újból egyhangúlag a régieket választották meg s a meghalt özv. Hanauer Béláné helyét pedig Galamb Ilona úrleánnyal töltötték be. — Esterházy Mária grófnő adománya. Esterházy Mária Anna grófnő őméltósága a Pápa városi jótékony nőegyesületnek 100 koronát adományozott. A szép adományért az egyesület elnöksége ez úton is hálás köszönetét nyilvánítja.