Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.
1917-11-17 / 46. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. SiŐfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KÓROS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám főiskolai nvomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, K< hn Mór fiai, Gigler Béla urak üzletében is. Előre gondoskodás i békére való átmeneteiről városainkban. Nem másolási szándék vezet e :ikkünk megírásában, mintha utánozni ikarnók az átmeneti minisztérium létesülét a kisebb közigazgatási körzetekben is. A felvetett eszme, szerintünk, életre /alóságra érdemes és nem hiába való iolog vele komolyan foglalkozni. Városaink az egész háború ideje alatt risodródtak rendes medrükből, a megzokott kerékvágásból kitértek. A hadárat elején a szokatlan nagy és véres események hatása alatt állottak és inkább ÍZ egymásra rohamosan torlódó izgalmak ngere kötötte le figyelmöket, mint más gyéb. Hisz mindannyian abban a hitben iltek, hogy a megindult vérzivatar egypár hónapnál úgy sem tart tovább, addig )edig sem a hosszú évtizedek megszokott ttján haladó városi közigazgatás, sem ele a városi közgazdálkodás nem féltíető semmiféle megrázkódástól. Majd a háború tovább folyása alatt árosaink akarva, nemakarva, lassacskán )ár, de mégis csaknem minden erejökcel a közélelmezési, illetve a közellátási sendők káoszába sodródtak bele és így szólván tevékenységűk legnagyobb észét a mai napig e kérdés valamelyes, ó-rossz, megoldására fordítják. A közellátás körűi fölmerülő sokféle >ajok, újabb és újabb esetek, bonyodalnak, a folyton változó s ide tartozó főatósági rendeletek mind, kimondhatatan súllyal nehezednek a közigazgatásra innál is inkább, mert a tisztviselői kar agjainak száma is a fegyverbe hivás ilytán rendkívüli módon megfogyott. Ily körülmények között az egész közgazgatásunknak, de kivált a városinak em módja, sem ideje nincs hozzá, hogy i gondjaira bízott városnak jövendő sorsáól, a majd elkövetkezendő békében a íorribilis kiadásoknak fedező forrásairól ;omolyan és céltudatosan gondoskodjék. Jedig, ha ez irányban már most, amig íem késő, hozzá nem fogunk erélyesen i munkához, később nagyon könnyen iralmasan megbánhatjuk. Hisz eddig :gyebet sem tettek a városok három év jta, mint kiadást kiadásra szavaztak meg; tz igaz, hogy a törvény kedvéért megíevezték a fedezeteket is. Ámde azzal nem törődtek, hogy a háború ideje alatt, sőt a béke napjaiban is nem dugulnak-e be e források. A jelen rettenetes háború sokra megtanított benünket; megtanított szenvedni, élelmi és ruházati cikkekben rabló zsarolásokat eltűrni, ez utóbbi úton lett meggazdagodásokat utálattal és haraggal bár, de mégis ökölcsapás nélkül elnézni, — egy szóval: sok rosszat elviselni és, ha még jóval tovább tart a hadi állapot, Isten tudja, hogy mit kell még megtanulnunk. A sok tapasztalat és okulás között rájöhetnénk arra is, hogy végre-valahára gondoljunk a jövőre is a városok háztartásában és már most tegyünk előintézkedéseket a békére való átmenetre. Egyelőre elégnek tartanok, ha a városok erre a célra hozzáértő tagokból, bizottságot alakítanának. ay. Qy. A főispán Pápán. Dr. Rainprecht Antal, vármegyénk főispánja, a lefolyt hetet városunkban töltötte. Ittléte alkalmat adott rá, hogy városunkkal s a pápai járással alaposan megismerkedjék, viszonyainkról tájékozódjék, viszont a város és járás közönségének is alkalma nyilt rá, hogy az új főispánban azt a férfiút ismerje meg, ki diszes állását nem tekinti egyszerű szinekúrának, hanem abban hatni és cselekedni akar a közjó érdekében. Egyéniségének varázsával is belopta magát a szivekbe. Hisszük, hogy körünkben időzéséből áldás fog fakadni! A főispán itt tartózkodásáról a következő tudósításunk számol be: E hó 12-én este érkezett/— titkárja, dr. Rappert Rezső veszprémi ügyvéd kíséretében — városunkba. (A fehérvári vonat délben — ősi szokásához híven — lekéste a czelli csatlakozást s így az a nagy tömeg, mely a délutáni vonathoz fogadtatására megjelent, csalódottan oszlott szét.) Az állomáson a tisztviselői kar élén Mészáros polgármester és Bélák főbiró fogadta s behajtattak vele a fellobogózott városba. A főispán az Esterházy-kastélyban szállt meg, hol a kastély ura, Esterházy Jenő gróf és nővére, Esterházy Anna Mária grófnő szives vendégszeretetét élvezte. Tiszteletére több izben adtak ünnepi ebédet, melyre városunk és a vidék számos notabiiitása is meghívást nyert. Másnap, kedden délelőtt 10-től kezdve a főispán tisztelgő küldöttségeket fogadott. A küldöttségek a városház nagytermében gyűltek össze, a tisztelgés maga a polgármester szobájában ment végbe. Elsőnek a város képviselőtestületének impozáns deputációját vezette a polgármester, kinek beszédére válaszolva a főispán biztosította Pápa városát, hogy minden ügyében számíthat a legodaadóbb támogatására. Kapcsolatba hozta Pápát r a vármegye másik városával, Veszprémmel. Úgy lesz, úgy van a két várossal, mint Pókainé volt két fiával, nem tudná eldönteni, melyiket szereti jobban. És e szeretetet tettekben is be akarja bizonyítani. A többi deputációk a következő sorrendben tisztelegtek: pápai járás, r. kath. hitközség, ref. egyház, ág. hitv. ev. egyház, állami hivatalok és intézetek (együttesen), ref. főiskola, szentbenedekrendi főgimnázium, ref. nőnevelő-intézet, kaszinó, hitfelekezeti tanítók, a jótékony és kulturális egyesületek (együttesen), izr. iparosok gyámolító egylete, tüzoltó-egyesület, ipartestület. Az összes szónokok szavából kicsengett a remény, hogy a vármegye új fejében mindennemű törekvéseink előmozdítóra fognak találni. A válaszok, melyeket a főispán adott, nemcsak kiváló szónoki tehetségéről, ötletességéről és tudásról tettek tanúságot, de bizonyságát adták megértő lelkének, érző szivének. Az egyes tisztelgések befejezése után a küldöttségek tagjaival külön-külön még barátságosan elbeszélgetett. Utolsó küldöttség gyanánt a hadisegélyesek jelentek meg a főispán előtt, kérve, hogy több rendbeli Ínségükön segítsen. A főispán a legnagyobb melegséggel helyezte kilátásba kérelmeik teljesítését, de ecsetelte azt a szükséget is, mely megkívánja, hogy minden téren első sorban a hadseregről gondoskodjunk, amit meg is érdemelnek azok, kik életük kockára vetésével védik a hazát. De ez első szükségleten kivül fő kötelességének fogja ismerni a hadbavonultak hozzátartozóinak segélyezését. Hogy ez nem csupán szólam, hálásan elismerték a küldöttség tagjai, mert máris tekintélyes összeget juttatott a főispán a pápaiaknak. A délután folyamán megtekintette a főispán az Esterházy Mária Anna grófnő vezetése alatt álló mintaszerű hadikórházat. Az nap és másnap is számos magánlátogatást végzett. Szerdán, csütörtökön és pénteken Pápáról a járás nagyobb községeibe rándult ki. Kint járt Pápateszéren, Ugodon, Vaszaron, Lovászpatonán, Szalókon, Marczalgergelyiben stb. s mindenütt ünnepélyes fogadtatásban s válogatott megtiszteltetésben volt része. Dr. Rainprecht főispán ma, 17-én délben titkárja kíséretében visszautazott a megyei székvárosba. Közép-utca 7. számú HÁZ eladó. = Bővebbet a kiadóhivatalban. = A koncentrált fény