Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-11-10 / 45. szám

— A reggeli villanyfényt nagyban nél­külözi a dolgozó emberiség. Reggel 5-től már munkaidő van, de a munkát lehetetlenné teszi a villaynfény hiánya. Pótlásul petróleum nincs, azoknak is alig jut, akik csak petróleummal világítanak. E tárgyban a helybeli állami tanító­képző — a tanuló-ifjúság érdekében — kér­vényt intézett a közgyűléshez. A kérvényt lélek­ben mindazok támogatják, akik a reggeli órákban dolgozni szeretnének s ma ezt a legjobb akarat mellett sem tehetik. — A leányegyesület ragy estélyét f. hó 26. és 27-én lesz a városi színházban. A mult számunkban említett Ferenci Frigyes, dr. Domsitz Mihály né és Kis József művészeken kívül sikerült megnyerni Halminé László Aryt, ^Szépházi Erzsike hegedümüvésznőt és Domsitz •Emmuskát, a milánói Scala balletmesterének tanítványát. — A vágóhídi tetőzet jó karba helye­zésére — helyesebben: rendes, új tető készíté­sére — a tanács márt* a v. főmérnökkel ki­tüzette a Vállalkozók Lapjában a versenytárgya­lási hirdetményt Az ajánlatok beadásának határ­ideje: 1917 nov. 23. Ehhez a hirhez két meg­jegyzést fűzünk: Nem cselekedhetett volna már régebben ily gyorsabb tempóban a hatóságunk a vágóhíd kireparalása érdekében ? Miért kellett eddig várnia? Továbbá kíváncsiak vagyunk, hogy mily összegre rúgnak a beérkező ajánla­tok és mit kapunk azért a tehermentesítő aszfalt burkolatért — A ref. leányegyesület okt. 28-án d. u. 4 órakor tartotta rendes közgyűlését özv. Széky Aladárné elnöklete alatt. A közgyűlés ki­emelkedő pontja volt, hogy a reformáció jubi­leuma alkalmából a pápai ref. egyház gyüleke­zeti otthona számára az egyesület öt év alatt befizetendő 1000 K-ás alapítványt tett Az egye­sület Hermann Sarolta tanítónő személyében új jegyzőt, Horváth Irén nőnevelő intézeti tanítónő személyében új estélyrendező-bizottsági elnököt választott. Elhatározták, hogy a szombati össze­jöveteleket újból megkezdik és pedig délután 5 órakor. Kiegészítették az estélyrendező-bizott­ságot tiz új taggal. Máday Izidornét, ki az egyesületnek 300 K-t adományozott, örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg. A tag­sági díjakat 80 f-ről 1 K-ra emelték. Köszö­nettel vették tudomásul, hogy Tuba Erzsébet és Horváth Irénke az alapító tagok sorába lé­pett. Kimondották, hogy a szombat estéken megjelenő nemtagok 20 fillért tartoznak fizetni. — Az urkuti kőszénbánya üzemét a héten megkezdette. Egyelőre csak akna szenet hoz forgalomba. A kutatással kapcsolatban nagyobb érctelepekre is akadtak, amelyeknek föltárása most van folyamatban. — Ez a hir azért ér­dekel közelebbről is bennünket, mert szó volt róla! hogy a tisztviselők helybeli szövetkezete az új urkuti kőszénbányából elégítheti ki tagjai szénszükségletét. A nyár elején a szövetkezet elnöksége tárgyalt is ez ügyben városunk szü­löttével, Meinhardt Vilmos bányaigazgatóval; talán most újból fel lehetne venni a fonalat. — Trafikbotrányok. Eddig trafikmizériák­ról irtunk, most meg már valóságos botrányok játszódnak le a trafikok előtt. Nagy tömegek, leginkább asszonyok csoportosulnak dohány­kiosztásokkor a trafikok előtt, fenyegető maga­tartást tanúsítanak, s a héten több falusi asz­szonyt, akik állítólag élelmicikkekért cserélték a náluk levő dohányt, meglincseltek, a dohányt pedig elszedték tőlük. Bizonyos igaz, hogy a trafikosok egyrésze — elég helytelenül — a dohánnyal üzérkedik s magát és egész rokon­ságát e réven látja el vajjal, tojással, túróval stb., de az is igaz, hogy a trafikért türelmetlen­kedő asszonyok egyrésze is azért akar minden­áron dohányhoz jutni, hogy azzal aztán a falu­kon üzérkedjék; s akik valóban maguk használ­ják el a dohányt, azok meg nem juthatnak hozzá, mert nem akarják magukat kitenni az inzultu­soknak s a trafikosok folytonos elutasításainak, hogy „már nincs dohány I" — pedig esetleg pár órával előbb kapták ki járandóságukat a nagytőzsdéből. Valamikép rendet kellene itt teremteni, az bizonyos; ha máskép nem hát valami okos jegyrendszer útján. Mert az mégis furcsa dolog volna, hogy a fronton belül a dohányért folytassanak az emberek harcot egy­más ellen. — A ref. főiskola a reformáció négy­százados évfordulójának megünneplésére 1917 november 11-én a főiskolai kis díszteremben (Főiskola, I. emelet) délután 5 órakor tartja második összejövetelét, melyre az érdeklődőket szívesen látja. Programm: 1. Kapi Gyula: Di­cséret, dicsőség. Énekli a főiskolai énekkar, Tóth Lajos ének- és zenetanár vezetésével. 2. A refor­máció hatása az erkölcsiségre: Dr. Vass Vince theol. tanár. 3. Haydn: Quartett. Előadja a fő­iskolai vonósnégyes 4 Devrient—Porkoláb : Luther és Eck. Szavalják Farkas István IV. é. és Bakos Dezső II. é. pn.-ek. 5. Verdi: Semi­ramis cimü operájából Nyitány. Tóth Lajos ének­és zenetanár vezetésével előadja a főiskolai ze­nekar. — Az ünnepélyen befolyó perselypénzt a reformáció emlékét megörökítő pályadíj-alapít­vány létesítésére fordítják. — A következő elő­adások nov 15, dec. 9, jan. 27 én lesznek! — Nagylelkű ajánlat. Gaál Balázs jó hirnevü arcképfestő a pápai Vöröskereszt Egylet­nek céljaira felajánlotta azon jövedelmének 5%-át, melyet az általa festett képekért kap. Ezen a cimen az egylet pénztárába már be is fizetett 10 és 15 koronát. Az egylet ezen nagylelkű támogatását hálásan köszöni az elnökség. — Tüz. Németh Károly gazdálkodó Szladik János utca 4. számú házának kertjében pénte­ken délután fél 4 óra tájban egy nagy kazal szalma kigyulladt, s lobogó lánggal égni kezdett. A szorosan egymás mellé épült, többnyire szalma­tetős szomszédos házak lakossága körében a tüz nagy riadalmat okozott, de a tűzoltók és az önkéntesen segédkezők megfeszített munká­jával sikerült elérni, hogy a vész tovább nem terjedt, sőt a kazal egy része is megmenthető volt, amiben közrehatott a nyirkos időjárás is. — A főispáni jótékony alapra 1917. évi október hó 25-től októbbr hó 31-ig befolyt ön­kéntes adományok: 53 számú nyugtára befi­zetve 10 K, 54. számura 100 K, 55. számura 300 K, 56. számura 20 K, 57. számura 100 K, 58. számura 20 K, 59. számura 10 K, 60. szá­mura )0 K, 61. számura 20 K, 62. számura 50 K, 63. számura 30 K, 64. számura 10 K, 65. szá­mára 20 K, 66. számura 30 K, 67. számura 20 K, 68. számura 20 K, 69. számura 10 K, 70. szá­mura 10 K, 71. számura 10 K, 72. számura 10 K, 73. számura 20 K, 74. számára 20 K, 75. számura 20 K, 76. számura 20 K, 77. szá­mura 20 K, 78. számura 20 K, 79. számura 50 K, összesen 9~0 K. Ezideig befolyt összesen 3550 K, azaz Háromezerötszázötven korona. — „Koszoru-váltság" cimén a Vörös­kereszt Egylet halottak napján a következő ado­mányokat kapta : A bencés-rend székháza 50 K, Ev. gyülekezet 40 K, Ref. nőnevelő-intézet ta­nári kara 55 K (dr. Kőrös Endre 3, Kutassy Mária 4, Geöbel Ilona 10, Vozáry Erzsébet 4, Krausz Adrienne, Brankovits Józsefné, Csekey Jolán, Szüts Lili, Ligárt Ida, Tuba Erzsébet, Krausz Kató, Lauer Gizella, Nagy Iza 2—2, Máchik Ida, Bajcsi Kató 3—3, Horváth Irén 10, — 55 K), pápai izr. polgári fiúiskola tanári kara 22 K, Kluge Károlyné 25 K, Horváth István, Saáry Lajos és neje 20—20 K, Polg. leány­iskola tanári kara 19 K, Piatsek Gyule és neje 15 K, Fa Mihályné, Németh Imréné, Mesterházy László, Bélák Lajosné, Varga Rezsőné (Munkács), Németh Dezső gyógyszerész, özv. Perlaky Gé­záné, Galamb Józsefné 10 — 10 K, Hermann Pálné, Szűcs Józsefné, Kovács Lajosné nővérek 12 K, Strausz Kornélné 6 K, Kolbe Nándorné, Lippert Sándor, Zirfusz Vincéné gyűjtése Ihászi, Mikovinyi Ödön 5—5 K, özv. Amtmann Jánosné 4 K, Nagy Pál 3 K, Lakat Laura 2 K, összesen 393 korona. A nemes szivü adakozóknak ez úton is hálás köszönetet mond az elnökség. — Állattakarmány rendelet. A város polgármestere közhirré teszi, hogy a vármegyei takarmányozást intéző bizottság megállapítása szerint a vármegye területén lefoglalt takarmány­és alomkészletekből meghagyandó gazdasági szükséglet mérve 1 darab számos állatra szá­mítva naponként 8 kg. szálas takarmány, 4 kg. tavaszi szalma és 4 kg. őszi szalma. — Zsebtolvajlás. A nagytrafik előtt a doliánykiosztásra várakozó Halacenkó Gábor zsebjéből ismeretlen tettes szerdán 100 korona készpénzt és 2 arany gyűrűt 140 korona érték­ben kilopott. Ilyenformán Halacenkó polgár­társunk drága dohányt fog szivni, — ha ugyan kapott dohányt. — Gaál Balázs jónevü arcképfestő, mint mai számunk hirdetési rovatában olvasható, Pápára érkezett, s Sörensen Béla fényképész műtermében elfogad megrendeléseket. Gaál Ba­lázs két képe — egy férfi-arckép és egy kis­leány arckép — Kis Tivadar kirakatában lát­ható. Ezek a pompás képek arról tesznek tanú­ságot, hogy Gaál mesterien kezeli az ecsetet, s bizalommal fordulhat hozzá mindenki, aki kedves hozzátartozóját, vagy saját magát olaj­festésű képen megörökíteni akarja. Árai jutá­nyosak. — Az izr. népkonyha javára újabban a következő adományok érkeztek: Dr v Kende Ádám, Wittmann Ignác, Steiner Árpádné, Fischer Salamonné (Pápateszér) 100-100 K; Steinfeld Ernő (Wien), Klein Vilmos 50—50 K; Kohn Adolfné 40 K; Adorjánné Spiegel Jolán (Egyed) 30 K; Billitz Henrik (olasz harctér), Dr. Rechnitz Ede, Sonnenfeld Dívidné (Nagypirit), Dr. Weltner Sándorné, Pápai Lajos, Stein Vil­mosné 20—20 K; Dr. Fűrst Sándorné 15 K; Lázár Ádámné, Singemé Lázár Vilma, Halászné Lázár Boriska, Hártl Mátyás kávéház tulajd., Nay Ferencné Koritschoner Ilus, Schossberger Aladárné, Hajdú Hugó (Nagyvárad), özv. Blum Mórné 10—10 K; Szöllősi Béla 5 K. A szives adományokat amidőn hálásan köszönöm, kérem jóakaróink további becses támogatását, hogy e hó 19-én megnyíló népkonyhánk minél job­ban megfelelhessen humanisztikus céljának. Fischer Gyuláné pénztáros. — 30 pár talp- és felső bőrt kapott a város a bőrbeszerzési vállalat utján 690 K-ért. A tanács Török Antalt bizta meg e b3rök haza hozatalával. — Köszönetnyilvánítás. A Pápa városi jótékony nőegyesületnek özv. Wülis Gyuláné Somogyi Ilona grófnő őméltósága 100 K-t, Kluge Károlyné úrnő 25 K-t voltak szivesek adományozni. Jóságukért fogadják hálás köszö­netemet. Karlovitz Adolfné elnök. Ihász Lajosné szül. Jókai Etelka úrnő őméltósága koszorú-megváltás cimén 50 (Ötven) koronát küldött a református nőegylethez a sze­gény iskolás gyermekek felruházására. Piri Endre nionori községi jegyző édes anyja emlékére 30 (Harminc) koronát küldött a református nőegy­lethez. Mindkét nemes adományért e helyen is fogadják a nagylelkő adományozók egyesületünk hálás köszönetét. Kis Józsefné elnök. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek Nov. 2. Illés Lajos gazd. tanár és neje Stieder Erzsébet, leánya: Margit. — Takó István földmivelő és neje Borsodi Erzsébet, fia: Gábor, rk. — Kemény Gyula cipész és neje Schwarc Irén, leánya: Magdolna, izr. — Varga István postaszolga és neje Lephardt Katalin leánya: Margit, rk. Nov. 4. Győrök Imre földmivelő és neje Kozmor Anna, leánya: Irén, rk. Nov. 8. Csépi Antal béresgazda és neje Hoffmann Mária, leánya: Ilona, rk. Meghaltak Nov. 2. Kovács József hordár, rk., 64 éves, rák. Nov. 3. Csehi Piroska, rk., 7 éves, hashártyalob. Nov 4 Pósch János kefekötő, rk, 89 éves, el­aggulás Nov. 5. Nagy Imréné Farkas Anna, cseléd neje, rk., 62 éves, tüdőtágulat Nov. 6. Kis Gyula gyümölcskereskedő, ág. h. ev., 79 éves, májrák. — Illés Margit, rk., 5 napos, vele­született gyengeség. Nov. 7. Danizs József, rk., 1 hónapos, görcsök. Házasságot kötöttek : Nov. 2. Kálmán József földmives, rk és Török Zsuzsánna napszámosnő, ref. Nov. 4. Ivcsics József vasúti fékező, rk. és Nardai Anna cseléd, rk. Nov. 6. Varga László földmives, ref. és Zsuppán Katalin dohánygyári munkásnő, rk. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Hapa, 1917. Főiskolai könyvnyomda. Nyomtatványait rendelje a főiskolai nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom