Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-01-27 / 4. szám

küldöttsége üdvözölte ezután a grófnőt, szép virágcsokrot nyújtva át neki. A legszebb jele­nete volt az ünnepélynek, midőn a sebesült katonák szónoka lépett elő, pár meleg szóban mondva hálát a nemes gondoskodásért, majd pedig egy alkalmi énekszámot adtak elő Kotszka Vilmos vezetésével. A grófi testvérek többször adták tetszésüknek és meghatottságuknak jelét. Az ünnepély a Himnusz éneklésével és a grófi testvérek lelkes éljenzésével ért véget. — Városi közgyűlés. Pápa város kép­viselőtestülete folyó hó 30-án, délután 3 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Kovács Károly rendőr nyugdíjaztatását kéri, — 2. Az 1917. évi költségvetés. — 3. Illetőségi ügyek. — Kereszt-avatás. Mint már jeleztük, fenkölt gondolkodású egyének áldozatkézségé­ből az alsóvárosi sírkertben a hősi halált halt testvéreink sirhalmai között egy szép keresztet emeltek. Ennek a keresztnek ünnepélyes fel­avatása vasárnap, e hó 21-én délelőtt folyt le. A menet a nagytemplomból — ahol előbb Kriszt Jenő esperes-plébános ünnepi nagy­misét celebrált — indult ki. A felvonuló töme­get a 7. honvéd huszárezred diszszakasza nyi­totta meg, azután következtek a sebesültek sorai nemzeti zászlók alatt. Utánuk a kath. népszövetség, fehér lobogójával, őket követte a polgárság, majd a ker. munkásegyesület tagjainak hosszú sora, gyönyörű selyem nem­zeti zászlóval. Közvetlen utánuk Kriszt Jenő esperes egyházi ornátusban s őtet követte a 7. honvéd huszárezred helyőrsége és a cs. és kir. tartalékkórház tisztikara Szeőke Bálint al­ezredes és dr. Darányi Árpád törzsorvossal élükön, végül ismét a polgárság és befejezőleg a huszárság sorfala következtek. A temetőben Kriszt Jenő esperes-plébános lélekemelő beszé­det tartott és felszentelte a keresztet, ami után a kath. főgimnázium énekkara dr. Teli Anasz­táz igazgató vezetésével egy a hősöket dicsérő alkalmi éneket énekelt el s ezzel a kegyeletes ünnepély véget ért. — A Leányegyesület estélyei. A Leány­egyesület f. évi február hó 12. és 13-án tartja a városi színházban jótékony célú nagy estélyeit. — A fényes műsor előkészítésén az agilis ren­dezőség már erősen buzgólkodik. — Á részle­tes műsort jövő számunkban közöljük. — Az új színház építéséhez folyósított államsegély hetedik 3000 koronás részlete a mult héten érkezett le a városi tanácshoz. — A Jókai-kör háziestélye. Szépen sikerült és magas nivóju estélyt rendezett a Jókai-kör folyó hó 21-én a ref. nőnevelő-intézet dísztermében. Az estély fénypontja dr. Antal Géza orsz. képviselő előadása volt, ki Arany János születésének 100 éves évfordulója alkal­mából a nagy költőről s különösen annak egyik örökbecsű müvéről — Toldi szerelméről — tartott magasan szárnyaló, értékes és a közön­séget mindvégig lebilincselő szép előadást E nagyhatású előadás után az állami tanitóképző­intézet növendékei adtak elő Nagy Sándor tanár vezetése mellett néhány háborús dalt igen sikerülten. Majd Schönfeld Piroska gyönyörköd­tette szavalatával a közönséget, ki igen szépen adta elő Ernőd Tamás „Takarás" és Jászai Horváth Elemér „Szent föld" cimü költeményeit. Ezután Frauendienst Mariska lépett a pódiumra és nagy hatással énekelte el Schubert „Várok reád szivem" cimü inűdalát, melyet közkívánatra még két dallal toldott meg a „Három a kislány" operettből. A szép énekhez igen jól simult Kummer Micike preciz zongorakisérete. Majd a tanítóképző-intézet növendékeinek kis zene­kara játszotta el „Oh drága szép muzsika" és „Árva a ház, nincs kacagás" cimü dalokat Schubert „Három a kislány" operettjéből, me­lyet a közönség tapsviharral jutalmazott. Igen szép pontja volt az estélynek Halminé László Ary szavalata, ki most is a nála megszokott művészi technikával igen nagy hatással adott elő Ernőd Tamástól néhány hangulatos háborús költeményt. Majd a nőnevelő-intézet növendékei Gőbel Ilona tanárnő ízléses rendezésében három élőképet mutattak be igen nagy sikerrel. Az estélyen a rokkant katonák javára 85 korona gyűlt össze. A fényesen sikerült és nagy mű­élvezetet nyújtó estélyt Tar Gyuláné, a Jókai­kör szini szakosztályának agilis és művészlelkű elnöknője rendezte. — Közélelmezési bizottsági gyűlések. F. hó 20-tól 26-ig három ízben tartott gyűlést a közélelmezési bizottság. Az első, amely január 20-án folyt le, legnagyobb részt polgármesteri bejelentésekkel foglalkozott. Helyeslőleg tudo­másul vették, hogy a város a galíciai libákból 3000 darabot rendelt meg a zsidó hitközség részére, továbbá, hogy az alispán útján 150 mm. köleskásáért irt fel a központhoz; az al­ispán a januári kontingencia számlájára 50 mm. petróleumot utalt ki. Hosszabb vitára adott okot a polgármester ama jelentése, mely szerint a sertéshúsról és -zsírról február 28-tól fogva a városnak magának kell gondoskodnia, mert a mostani vállalkozó, Horváth István március elsejétől fogva, a hizlalások korlátozása, illetve betiltása miatt felmondja a szállítást. Az ügy tárgyalását a következő gyűlésre hagyták, ame­lyet f. hó 25-én tertottak meg, s amelyen az annyira fontos és sürgős ügyben a hosszas tanácskozás ellenére sem döntöttek, hanem ezt az elhatározást a másnap, azaz f. hó 26-án tartott ülésre halasztották. Egyébként ezen utóbbi gyűlésen jelentette be a polgármester, hogy a város részére 40 zsák á 85 kg. köles érkezett, amelynek kilóját 1 koronájával árusítják. Két waggon cukor rendeléséről is szólt a polgár­mesteri jelentés. x Memzetközi Halottszállítási Iroda Budapest, VI., Andrássy-ut 11. Exhumál gyor­san és olcsón. — Minden felvilágosítást kész­séggel ad. — Népfölkelési bemutató szemle. Az 1899. évi születésü évfolyamú pápai illetőségű és Pápán tartózkodó idegen illetőségű nép­fölkelők bemutató szemléje Pápán a Hungária­szállóban hétfőn és kedden, folyó hó 29. és 30. napjain a következő sorrendben tartatik meg : Hétfőn azok kerülnek bemutatásra, akik­nek családi neve A-tól bezárólag O-ig terjedő betűvel kezdődik. Kedden a P-betűtől fogva a többi betűvel kezdődő családi nevű népfölkelők kerülnek bemutatásra. A ben.uíató szemle mind­két napon reggel 8 órakor kezdődik. — A járásbeliek szemléje közvetlen a városiak szem­léje után veszi kezdetét, s folytatólag tart feb­ruár l-ig. — Halálos baleset. Böröcz József hely­beli lakatos mester, akit szorgalmas és kitűnő szakembernek ismertek mindenfelé, kedden reg­gel Győrött borzalmas vasúti baleset áldozata lett. A szerencsétlen ember egy év óta a győri ágyugyárban dolgozott, mint népfölkelő hadi­munkás, s reggelenként rendszerint a munkás­vonattal ment ki a személy-pályaudvarról a gyárba. Kedden reggel úgy látszik lekéste a munkásvonatot, mert egy lassú menetű teher­vonatra szállott fel, melyről — azt hitte — könnyen leugorhat a gyár előtt. Az ugrás azonban végzetessé vállott. Téli kabátjánál fogva ugyanis fennakadt a vonaton, amely addig vonszolta magával, amig a kabát teljesen végig nem hasadt. Ekkor súlyos koponya-repedéssel lezuhant a sinek mellé s pár perc alatt kiszen­vedett. Röviddel a rémes eset után a vasúti őr akadt reá, kinek jelentésére holt testét a mentők beszállították a közkórliázba. Csütörtökön délelőtt temették el Győrött az új köztemetőben. Tragikus halála a gyárban, melyben rövid idő alatt csoportvezetőségig vitte fel, valamint szű­kebb hazájában, Pápán nagy részvétet és mély sajnálkozást keltett. Gyászolja bánatos özvegye, szül. Nánik Teréz és három árvája, valamint kiterjedt rokonság. 1 '•;¥%. 0/ s; -J Nemzetközi Jíalottszállítási 3roda Sudapest, VI., Jlndrássij-út 11. telefon: 167—30. Sxhumál gyorsan és olesóti Jtfindeti felvilágosítást készséggel ad. • • ­Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy betegségemből — hála Istennek — felgyógyultam, s temetkezési vállalatunkat ismét személyesen vezetem tovább. Tisz­telettel Fóris Sándorné, Első pápai „Kegyelet" temetk. vállalat. — A villamos vasút. A Pápa vasúti állomástól Tapolczafőig vezetendő villamos vas­útra a kereskedelmi miniszter az előmunkálati engedélyt László György budapesti mérnöknek egy évre megadta. — Hibaigazítás. E hó 14-iki számunk­ban a katonák karácsonyi ajándékára begyült adományok kimutatásánál a kézirat hiányossága folytán azt közöltük, hogy Nemes István alsó­görzsönyi körjegyző 7 drb. süteményt adott. A valóság pedig az, hogy az adományt nem nevezett körjegyző, hanem a felesége küldötte, s az adomány nem 7 drb., hanem két nagy doboz (közel 100 drb.) sütemény volt. Ezen kivül névjegye melléklésével 2 korona kész­pénzt is ajándékozott. Amidőn a kimutatás hiányosságát készséggel pótoljuk, kérnünk kell mindazokat, akik hozzánk közlésre kimutatá­sokat küldenek be, hogy ezeket a kimutatá­sokat pontosan és hibátlanul állítsák össze, mert kellemetlen a szerkesztőségre, hogy ön­hibáján kivül minduntalan hibaigazításokat kell közölnie. — A veszprémi uti ovoda. A Veszprémi ut 2. számú ház, melyben az alsóvárosi magán ovoda is van, gazdát cserélt. Az ovoda ott to­vább nem maradhat, de a környéken megfelelő lakás rendelkezésre nem áll. Miért is az ovoda tulajdonosa azzal a kérelemmel fordul a tanács utján a képviselőtestülethez, hogy a szomszé­dos 4. számú házat a város szerezze meg, mely kevés átalakítással alkalmassá tehető ovoda céljára. — Tanfolyam-elhalasztás. A Szombat­helyen tartandó anya- és csecsemővédőnői tanfolyam megnyitása február hó 26-ra halasz­tatott. Erről a pályázókat külön-külön is érte­síteni fogják. — A városi jéggyár 1916. évi forgalmi kimutatását a v. állatorvos a mult szombati tanácsülésen terjesztette elő. E szerint az összes termelés volt 76.562 tömb, melyből eladás utján 22.405 korona 55 fillér folyt be. A jövőre nézve utasította a tanács a villamos mű üzem­vezetőségét és az állatorvost, hogy a szénárak emelkedésére való tekintettel tegyenek a tanács­nak a jég árára nézve javaslatot. — Szórakoztató előadás volt a katonák részére mult vasárnap délután a Vöröskereszt kórházban. Részt vettek rajt a hadikórházak sebesültjei, valamint sokan a hozzátartozóik kö­zül és az intelligencia köréből. Horváth Lajza „Férjhez menjek-e ?" c. monológgal nyitotta meg a műsort, majd Csizmadia Sándor „Mit tud az asszony ?" c. tréfás jelenettel hangolta a jelenlévőket derűre, úgyszintén Mező János is sikert aratott a „Bordal" c. humoreszkkal. Mátz Róza „Üzenet a lövészárokból" c. költe­ményt szavalta el érzéssel. „Náci a hordár" c. vig monológot Csordós Géza adta elő sikeres alakítással. Pék Vidor nagy tetszés mellett éne­kelte el a „Mister Janku Podricsek" c. kupiét. Utána a „Sorozás" c. életképet adták elő hasonló sikerrel: Fersch Mátyás, Mező János, Horváth Kálmán, Csombó Károly, Marék Dezső, Eperjesi János, Pákay Károly. Ezek után ismét Pék Vi­dor énekelte el. „Janó szerencséje" c. tót kupiét Szijjártó Gyuláné zenekisérete mellett. Kovács Ilona, Szkurszky Pál, Marék Dezső „Csörögi úr haza megy" cimmel egy rövid bohózatot játszottak el igen ügyesen, végül Fersch Mátyás „Ranschburg Pista" cimü kupiét énekelte el. Á sikert és a nemes célt tekintve, dicsérőleg kell megemlékeznünk a ker. munkásegyesület tagjainak önzetlenségéről, akik ezen estély minden pontját kitöltötték. — A tejtermékek új hatósági ára Pápán. A kiskereskedelemben a vaj ára 12 K 80 fillér, a falusi termelőknél pedig 8 K 60 fül. kilogrammonként. A turó ára a kereskedő és fogyasztó közti viszonylatban kilogrammonként

Next

/
Oldalképek
Tartalom