Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-08-25 / 34. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K, Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos fősze vesztő: T>

R- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petöfi-utca 13. szám főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Koh Mór fiai, Gigler Béla urak üzlétében is. Háborús emberi veszteségeink és azoknak pótlása. ii. Ausztriában a születések csökkenésén éppen ellenkező eszközzel akartak segíteni, mint Franciaországban. Ott az agglegényeket és gyermek nélküli családokat külön adóval sújtották, ami nagy igazságtalanság; és ezzel ezen a bajon nem fognak segíteni. Ekkora népességű városban, mint Pápa, ott is igen csekély a születések száma. Több év óta látjuk Pápán, hogy hetenként csak egy, vagy két gyermek született; ritkán egy-kettővel több, de viszont voltak oly hetek is, mikor egyetlen születés sem fordult elö. Rettenetes háborús emberveszteségeinknél még volt egy szerencsénk: tudniillik az, hogy a modern orvosi tudomány és a modern közegészségtan szabályai megtanítottak bennünket arra, miképpen kell a járványos betegségeket megfékezni és elnyomni. Minden ezelőtti háborúban, annak tartama alatt és a békekötés után, számos járvány uralkodott és oly pusztítást vitt véghez, hogy több ember halt meg a járványok folytán, mint a háborúban. Most is a háború első éveiben jelentkeztek a szokásos járványok ; fellépett a küteges tífusz, hastífusz, kolera, pestis, vérhas, himlő és malária. Különösen nagy kiterjedésben uralkodtak az orosz és szerb hadseregben ; de a szigorú óvrendszabályok keresztül vitele folytán sikerült ezen járványokat lokalizálni és azután elnyomni. Ezáltal számtalan emberéletet mentettek meg minden egyes országban. Bámulatra méltó, mily szép eredményt értek el az orvosok a sebesülteknél, ezeknek 87%-a ismét harcképes lett, sőt voltak számosan olyanok is, kik két-háromszor sebesültek meg és mégis több ízben mehettek a frontra. A fent említett heveny járványok gyors lokalizálása és elnyomása fényes bizonyítéka úgy a katonai szolgálatot teljesítő, mint a polgári lakosság között működő orvosok jó kiképzésének és ügyességének, mert elmarad a járványoknak a háború alatt és a háború után eddig bekövetkezett szomorú visszahatása a lakosságra. A nagy szerencsének van mégis szomorú háttere; mert van két járványszerü betegség, mely a háború folytán még sokkal jobban elterjedt a katonaság között és kell félni attól, hogy a leszerelés után nagyon el fog terjedni a lakosság között is. Ez a két betegség a nemi bajok és a tüdővész. Az előbbiek tárgyalása csak tudományos orvosi lapokban történhetik, de a tüdővészt itt is megbeszélhetjük röviden. Nem kutatjuk — ámbár könnyű tudni — miért soroztak be több százezer tüdővészes beteget a hadseregbe. Elég az, hogy ez megtörtént. Ezen betegek nem birják ki a háború roppant fáradalmait, sem a lövészárokban való tartózkodást, sőt itt terjesztették a bajt és ragályoztak meg olyanokat, kiknek tüdejük eddig egészséges volt. Ennek folytán a tüdővészesek száma roppantul megszaporodott; egy részüket kórházakban helyezték el, de ezeket a lokalizálás után mind hazabocsátották. Tekintve azt, hogy kórházakban és szanatóriumokban a tüdővészeseknek csak elenyésző csekély részét lehet elhelyezni, ezek legnagyobb része családjánál fog lakni s tekintve a mi nyomorúságos lakásviszonyainkat és a betegek, valamint családjaik indolenciáját és az orvosi tanáccsal való nemtörődömségét, ezen betegség még sokkal jobban fog elterjedni a lakosság között, mint eddig. Ezért igen célszerű volna, ha az eddigi fogoly-barakkok és barakk kórházak — azok kivételével, melyek járványos betegek elhelyezésére szolgáltak — megmaradnának, azokat nem szabad elpotyázni, hanem a tüdővészesek számára a közegészség szabályai szerint felhasználni. Ott ezen betegeket jól el kell látni táplálékkal és mivel ezen barakkok körül jó, egészséges levegő van és az emberi lakásokhoz nincsenek közel, nagy részük meggyógyulna és ha már olyan állapotban van, hogy a további fertőzéstől tartani nem kell, csak akkor bocsássák családjukhoz. Ezáltal ezen veszélyes betegség elterjedésének sok tekintetben lehetne gátat vetni. A születések csökkenésének szükségképpeni következménye volt mindenütt a halálozási arány javulása. Különösen a gyermekhalandóság csökkent, mert most a gyermekekre jobban vigyáznak, szüleik is nagyobb gondot fordítanak nevelésükre, mint azelőtt. De mindennek dacára még most is igen nagy a gyermekhalandóság. Ugy az államnak, mint a társadalomnak kötelessége odahatni, hogy ezen nagy halandóságon segítsenek. Az állam egymaga nem tud sokat segíteni, ha a társadalom nem nyújt neki segítséget. Egyik főoka a gyermekek nagy halandóságának a rossz lakásviszonyok és a célszerűtlen táplálkozás. Mind a kettőn nagyon bajosan lehet segíteni; kell ehhez a lakosság kultúrájának emelése és hosszú idő. A háború megmutatta, hogy mily nagy értéke van most minden egyes embernek. Már I. Napóleon mondta, hogy háborúban az Úristen mindig az erősebb hadseregnek segít. Az eddigi tapasztalatok után az államférfiak ezt sokkal jobban be fogják látni, mint azelőtt és ehhez képest fognak eljárni. Dr. Lövy László. Közélelmezési bizottsági gyűlés. A f. hó 22-én tartott közélelmezési bizottsági gyűlésen a városi zsirkérdés dominált. Egyrészt még a mult gyűlés vitáinak hullámai verődlek vissza ebben az ügyben, másrészt új mozzanatnak jelentkezett a kátrányos zsir felháborító esete. A v. főmérnök tette szóvá azzal az interpellációjával, amellyel a v. állatorvoshoz fordult, hogy miért vittek el Bécsbe 85 kg. zsirt a városi zsírból, mikor a mi lakosságunknak lett volna arra elsősorban szüksége. Érdekes választ adott rá az állatorvos. Azt felelte ugyanis, hogy a hűtőkamrák parafaburkolata, mely bitumennel van felragasztva a menyezetre, egy helyen lepottyant és a parafadarab egy zsiros hordóba esett, leült egészen a fenékre. Ezt ő nem láthatta. Ettől kátrányos lett a zsir, amelyet, mikor rájöttek, visszaadott Horváth Istvánnak, aki aztán azt Bécsbe továbbította. Micsoda gyatra védekezés ez! És ezt az új élelmezési bizottság elhallgatta és bevette. Hát ennyire naiv testület ez a tizek bölcs tanácsa! ? Talán csak nem hitték el komolyan, hogy parafa-darab a nehezebb fajsúlyt tartalmazó zsirhordó fenekére leszálljon, ottmaradjon és onnan büdösítse meg a zsirt ? De meg — kérdjük — nem voltak a hordók lefödve? Talán csak azt sem hitték el, hogy amikor már észrevették a fenéken a parafa-darabot, vagyis amikor már kifogyott a fenékig a hordóból a zsir, amelyet a lakosságnak volt bátorságuk kimérni, akkor mért maradt még benne 85 kg.-nyi? Továbbá milyen lélekkel vehették tudomásul azt az embertelenséget, hogy ami romlott zsirt itt helyben már nem mertek elárusítani, azt Bécsbe szállították. Rendőrkapitány úr! A 10-es bizottság helyett Önnek a hatáskörébe tartoznék e vallomás alapján a kátrányos zsir dolga. E kérdés fölött oly könnyen és oly gyorsan napirendre térni nem lehet, de nem is szabad. Lesz gondunk rá, hogy e turpisságot a maga meztelenségében bemutassuk a felháborodott közvéleménynek. Szerintünk a gyűlésnek ez volt az egyik legfontosabb tárgya. Sajnos, hamar végeztek vele. Tudomásul vették a bölcs felvilágosítást. Éppen így tudomásul vették a v. állatorvosnak azt a védelmét is, amely szerint ő mindig jelentette az élelmezési bizottságnak, hogy még nem szállította be Horváth István a kialkudott zsirmennyiséget és ennélfogva nincs elég zsir, — és a bizottság erélyes intézkedésre neki utasítást nem adott. A gyűlésekről szóló jegyzőkönyvek egyik pontja tényleg igazolja a v. állatorvos e védekezését. Ámde az állatorvos is, a polgármester is és a bizottsági tagok is emlékezhetnek rá, hogy a mi lapunk ez év áprilisától kezdve juliusig folyton sürgette a lakosság sertéshússal való ellátását; szemére hányta a hatóságnak, hogy a vasúton hetenként helybeli sertéshizlalók 100—100 drb. hizott sertést visznek ki Pápáról Ausztriába és hogy a hatóság nem néz utánna: vájjon nem társ-e Horváth István A „MODIANO-CLUBSPECIALITÉ" SODORNI VALÓ SZIVARKAPAPIRNAK ÁRA 1 KÖNYVECSKÉBEN 60 LAP VAN. ma 20 fillér. Minden könyvecskén rajta van a védjegy és a gyáros aláirása