Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-01-20 / 3. szám

Parragh Gábor egy zöldes szürke mellényt, a mosolygó kékszemű Jókai Móric — egy mindig festegetéssel meg rajzolgatással foglalkozó szöszke diák — egy kissé kopottas fekete gallérköpenyeget ajánlott fel, — kalap és cipő, s néhány darab fehérnemű is került. Megkezdődött a komoly munka ideje. Sándor az iskolában is igyekezett, s elég jó tanuló volt, — de még szorgalmasabban olvasgatta a könyvtárból kikölcsönzött könyveket. Aztán a legpontosabb látogatója és legbuzgóbb munkása lett az önképzőkörnek, vágy mint akkor nevezték: „Képző-Társaság"-nak, hol a diákok, a jeles természettudós és nagy irodalombarát : Tarczy tanár vezetése mellett ismerkedtek meg az irodalom termékeivel. Itt volt Sándor igazi elemében. Oly lelkiismeretesen és oly sikerrel munkálkodott, hogy rövid idő alatt mindenki figyelmét és elismerését sikerült kivivivnia. Csakhamar Petrich Samuval és Jókai Móriccal került egy lakásba, s a három buzgó ifjú egymást ösztökélte. Jókai festő akart lenni, — Petrich regényíró, Sándor meg költő és — esetleg színész. Hanem hát — furcsa is ez az élet! A festőnek készülő Jókaiból később regényíró lett — egyike legelső íróinknak, örök dicsőségére a magyar névnek —, a regényeken töprengő Petrichet pedig festővé tette a sors, s e téren szerzett neki jó hirt, nevet. Sándor is hiába álmodott színészi dicsőségről, azt el nem érhette soha, — de mint költő annál több fényt árasztott a hazára. Hanem hát mindez, amint alább látni fogjuk, később történt, haladjunk csak szépen sorjában. Sorra pedig az kerül most, hogy Sándorunk egy szép tavaszi éjszakán, mikor csöndes volt körülötte minden, nagy titokban arra az erős elhatározásra jutott, hogy számtalan versei közül egynéhányat felküld annak a hires Bajza József nevü írónak, aki Athenaeum cimü kitűnő lapot szerkesztette. Alig telt bele két hét s a nagyhírű szerkesztő a nagyhírű lapban kiadta az ismeretlen nevü pápai tanulónak „A borozó" cimü versét — szerezve vele a mi Sándorunknak olyan örömöt, amilyent talán soha, de sohase érzett egész írói pályáján. Ebbeli örömét nagyon megzavarta azonban egy váratlan szomorú esemény: kedves tanítványának, az aranyos kis Horváth Lenkének hirtelen halála. Úgy szerette azt az okos, tanulni szerető, életvidor gyermeket, hogy fájdalmát nem tudta keblébe zárni, versbe foglalta azt s a verset olyan mély érzéssel szavalta el a drága leányka temetésén, hogy a megtört szivü szülők sirva borultak a szintén zokogó fiatal költő nyakába . . . Sándor sokáig hordta szivében a gyászt s csak nehezen talált vigaszt a tanulásban, a költői munkásságban. Nyár elején nagy ünnepélyre készült a Képző-Társaság. Pályadijak voltak kitűzve versekre, szavalatokra s az ifjak már hetek óta készültek a gazdag műsor egyes számaira. Természetes, hogy Sándor is pályázott a kitűzött jutalmakra s a legszebb reményekkel és boldogan tekintett volna az ünnepély elé, ha rémítően el nem kedvetlenítette volna ruházatának állapota. Barátai látván tépelődéseit, egyikőjük közbenjárt a város egyik leggazdagabb úrfijánál, hogy az ünnepélyre egy csinos zöld frakkot kölcsönözzön Sándornak. Sándor egészen csinos fiu lett a zöld frakkban, melynek ujjaiból frissen vasalt fehér fodrok kandikáltak ki, az akkori divatnak megfelelően. S miután a zöld frakkhoz még fekete mellényt, galambszin nadrágot, lakkos topánt és fehér köcsögkalapot is adott az úrfi, — Sándor öröme határtalan volt. Örömét az ünnepélyen aratott sikerei csak fokozták. Verseivel két aranyat és meleg dicséretet nyert, szavalata pedig zúgó tapsokat támasztott, úgy hogy egy jelenvolt főúr, a tetszés szűnni nem akaró zaja közepette egy arannyal megtoldotta Sándor jutalomdiját. Az ünnepély után persze áldomást kellett adniok a nyertes diákoknak, kik közé Jókai és Petrich is tartoztak. Volt Pápa városában egy Fromm nevü becsületes zsidó honpolgárnak egy jó kis vendéglője : ott tartotta meg a diáksereg az ünnepély után a nagy lakomát. Jó kedvben, felköszöntőkben nem volt hiány, — a pörkölthus is jól sikerült, akadt egy kis könnyű borocska is — szóval, mindenki egészen meg volt elégedve. Egyszerre azonban nyílik az ajtó, beront a zöld frakk gazdája, s azon való haragjában, hogy őt a lakomára nem hivták meg, nekitámad szegény Sándorunknak: — Mit páváskodol itt most is a más gúnyájában ? Ahelyett, hogy dorbészolsz, inkább küld haza a frakkomat. Érted ? Ez kinos megaláztatás volt. Sándor elsápadt, olyan lett, mint a fal s megtántorodott. Egy-két fiu támogatta. — Igazad van — mondá tompa hangon. — Megyek haza s visszaküldöm a ruhádat. Azzal kitámolygott az ajtón, követve barátaitól. Otthon hirtelen átöltözött, egy udvarossal azonnal hazaküldte a az idegen ruhát, — aztán leborult az asztalra s haragjában és szégyenében sirva fakadt. — Látjátok — mondá a fiuknak —, ilyen az én életem. Koldus vagyok, akit mindenki megaláz! A jó pajtások alig tudták valamennyire megvigasztalni. Mikor másnap reggel Samu felébredt, Sándor már fenn volt s azon fáradozott, hogy rozoga ládája fenekéről előszedje megkeshedt katonaruháját. — Hát te mit akarsz ? — kérdé Samu, Sándortól. — Mit ? Hát felöltöm ezt a mundért. — Ugyan ! — Nos ? Hát nem tisztességes ruha ez ? Hej, sokat szenvedtem én benne ! — De most csak nem akarsz ebben járni ? — De igenis akarok. Más ruhám nincs. A többi mind — alamizsna, ez az enyém, ezt megszolgáltam. — Dehát csak nem ebben jösz iskolába ? — Azaz, hogy éppen ebben fogok felmenni. Samu kiugrott az ágyból. — De Sándor kérlek, ne tégy ilyent! Botrány lesz belőle. — Bánom is én ! Azzal felöltözött a bakaruhába s indult. Samu hirtelen magára kapkodta ruháit, szaladt Sándor után, hogy hátha még lebeszélheti bolondos szándékáról. Hanem Sándornak csak egy feje volt — mint mondani szokás, — az is kemény. * így történt aztán, hogy Petrovich Sándor tanuló aznap 8 órakor mint Gollner-baka lépett be a pápai gimnázium VII. osztályának termébe s okozott harcias megjelenésével olyan riadalmat, amilyen régen volt a jeles iskola tisztes falai közt. A belépő tanár — erősen rövidlátó lévén — eleinte nem tudta mire vélni az óriás zajt, hahotázást, mig végre megpillantotta a hátsó padok egyikében álló, a többiektől persze erősen elütő ruházatu valakit. Nem ismerte meg, csak hunyorgatott a a szemével s felkiáltott: — Micsoda ember az ott? A fiuk még jobban hujjékoltak. A tanár kezdett méregbe jönni. — Lépjen közelebb! Sándor lassan lépdelt a kathedra felé! A rakoncátlanabb diákok közül egyik vonított, a másik torkaszakadtából kacagott, a harmadik a padot verte — gondolván, hogy most minden gonoszságot elkövethetnek — a Sándor kontójára. A tanár végre ráismert a rongyos bakaruhába öltözött Petrovichra. — Adta gaz fickója — fakadt ki dühösen — maga az ? Szavaira újult erővel tört ki a zenebona, ami az öreg, parókás tanárt végletekig ingerelte. — Gyalázat! Infámia ! harsogta a tanár. — így zavarni az előadást, megsérteni a fegyelmet, megszentségteleníteni az iskolát! Tanári szék elé fogom idéztetni és kicsapatom ! Takarodjék! Szegény öreg tanár egészen magánkívül volt a dühtől, mert azt hitte, hogy kizárólag az ő boszantására történt az egész komédia. Szigorú szavaira egyszerre csönd lett, mert a fiuk észrevették, hogy ennek már a fele se tréfa: Petrovich Sándor ki fog csapatni! Sándor egy szót se szólt, csak elsápadt, sarkon fordult s kiment a teremből, — szive mélyén azzal az erős elhatározással, hogy nem várja be a szégyenteljes büntetést, hanem örökre búcsút mond a pápai iskolának, s ha már ilyen keserveket zúdít fejére a világ, hát inkább visszatér a szülői házba, hogy elrejtőzve az emberek elől, jól kisírhassa magát rég nem látott édesanyja szerető keblén ! HETI ÚJDONSÁGOK. — Személyi hírek. Dr. Városy Tivadar győri tank. főigazgató, e hét három első napján városunkban tartózkodott a bencés főgimnázium hivatalos látogatása végett. — Mészáros Károly polgármester f. hó 15—17. napjain hivatalos ügyben Budapesten tartózkodott. — Kinevezés. Dr. Vathy Gábor kir. járásbirósági joggyakornokot a muraszombati kir. járásbírósághoz jegyzővé nevezték ki. — A Jókai-kör megnyitó estélye. (Mult számunkból tévedésből kimaradt.) A Jókai-kör január hó 7-én tartotta hosszas szünetelés után első estélyét a ref. nőnevelő-intézet dísztermében. Első meglepetésül szolgált, hogy a kör ebben a kényelmes, kellemes világítású szép teremben tarthatta meg estélyét, amiért is hálás köszönettel adózott Németh István püspök úrnak, aki mint a Jókai-körnek is alelnöke s irod. szakosztátyának elnöke, szíves készséggel engedte át a dísztermet a Jókai-kör estélyeire. Az estélyről szóló referádánkat az utolsó, programmon kivül álló ponttal kezdjük, a kör szeretett elnöke Gyurátz Ferenc ny. püspök felolvasásával, illetőleg beszédével, ebben igaz lelkesedéstől áthatott szavakkal fejtette ki, miért kezdette meg a Jókai-kör estélyét. Azért, hogy ebben a nagy világégésben egy-egy pillanatra megfeledkezve a háború borzalmairól, annál nagyobb erővel érezzük összetartozandóságunkat, magyar voltunkat, annál bensőbb hazaszeretettel csüngjünk hazánk boldogulásán s lelkesítsük egymást nemes, áldozatra kész tettekre. Nemcsak a tartalom, de az előadásnak lelkesítő hangja lelkes hatást keltett s ez szűnni nem akaró tetszésnyilvánításban jelentkezett. Az estély első száma volt a régi s föllépésével mindig kellemes élvezetet okozó Gáty Zoltán, aki két fiával Miklós és Ferivel s Rupprecht Andorral művészi s a figyelmet mindvégig lebilincselő mesteri módon adták elő a Haydnquartettet, majd a szűnni nem akaró tapsokra még egy számmal megtoldották a nekünk az élvezet miatt így is rövidnek tetsző szereplésüket. Majd Csizmadia Aladár szavalta el élénk hatást keltve Endrődi Sándor Lengyelországi harangok c. versét. Utána a csaknem minden magán- s nyilvános estélynek vonzó szereplője, mert hisz az ostromló kéréseknek nem tud ellenállni: Tóth Annus lépett a pódiumra s szépen iskolázott, csengő s a trillákban oly kellemesen, könnyedén hangzó énekével, kiváló technikával adott elő műdalokat, melyeket az élénk, követelő tetszésnyilatkozatokra még megtoldott, melyet a hálás közönség szűnni nem akaró tapsokkal honorált. Nem feledkezhetünk meg a kis Fleischer Juliskáról, aki precíz s diszkrét zongorakiséretével hozzájárult a siker teljességéhez. — Januári petróleumunk. Megyénk alispánja értesítette polgármesterünket, hogy a keresk. minisztérium Veszprémmegyére havonként 640 mm. petróleumot állapított meg. Mivel a decemberi már elfogyott, a januári hóra eső quantumból, előlegképpen az alispán Pápának 50 mm.-t, a pápai járásnak 85 mm.-t utalványozott ki. A mi petróleumunkat a Toch cég árusítja ki, a járásét Viz Ferenc nagykereskedő. Tudtunkkal a petróleum még nem érkezett meg. E hirhez hozzáfüzzük azt is, hogy Veszprém városa házilag méri ki e hatósági világítószert. Pápa mért mondott le e rendszerről ? Erre még visszatérünk. — Halálozás. Özv. Kovács Istvánné szül. Tóth Antónia hosszas szenvedés után f. hó 9-én életének 84. évében elhunyt. Temetése e hó 11-én délután 3 órakor volt nagy részvét mellett. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. — Iparhatósági .megbízottak választása. A városi tanács az iparhatósági megbízottak választásának idejéül folyó hó 28-ik napjának d. e. 9 óráját tűzi ki a főjegyzői irodába. — A választás foganatosításával Csoknyay Károly városi főjegyzőt bízta meg.