Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.
1916-12-16 / 51. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca fi. Siőfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Efctyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: r>« KŐKÖS B NDRE. Kiadóhivatal: Petfifi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. ' Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kolm> Mór fiai, Gigler Béla urak üzletében is. Közegészségi feladatok a háború után, Irta: Dr. Kovácsics Sándor, Győrvármegye tb. főorvosa. Az emberi lélek úgy van berendezve — tán meg-megújuló fizikuma alapján, mely folyton energia-, illetve anyagpótlást kiván, — hogy törekvései, vágyai inkább a jövőre, mint a jelenre vannak irányítva; mintha a jelen szenvedései miatt a jövőhöz fordulna kárpótlásért, vigaszért, melynek keretét, tartalmát nem a rideg valóság méri ki, veti be, hanem a szines fantázia ad neki jól eső meleget, fényt. Még nem mult el határainkban a nagy pusztító jégverés, még szaporodik az áldozatok száma, még jajgat, nyöszörög a föld a mély sebektől, még sirvasir a levegő a kis és nagy ólomzáportól, még töredeznek a családfák viruló ágai, — de már kell, hogy család, társadalom, állam a jövőre irányítsa figyelmét: hogyan lehet majd a nagy emberveszteséget pótolni, hogyan lehet a meglevő embererőt legjobban értékesíteni, hogyan lehet a nagy sebeket behegeszteni ? . . . Ebben a munkában is azt látjuk, hogy az országos ügyek hamupipőkéjének, a közegészségügynek, jut tán a legsúlyosabb feladat, a legintenzívebb munka. Ennek a munkának kettős a feladata: egyrészt megszüntetni azokat az okokat, melyek a halálozási statisztika adatait abnormisan növelik; csökkenteni a halálozást a lehető legkisebb mértékig; másrészt javítanunk kell azokat az életkörülményeket, amelyek a szaporodást kedvezően befolyásolják. Preventivákról van szó, oly befektetésekről, amelyek ha nem is azonnal, de később annál gazdagabban kamatoznak. S ha ki akarjuk cövekezni az elvégzendő legfontosabb közegészségi teendők kereteit, akkor zsinórmértékül azok a betegségek szolgálnak, amelyek békeidőben legjobban pusztítják a magyar fajt. Mivel egy cikk keretében nem terjeszkedhetem ki ennek a kérdésnek egész nagyságára, csak megjelölöm vázlatosan a legsúlyosabb jelenségeket, azokat a területeket, melyeken legnagyobb az embervirág hullása. A tüdővész évente 70—80 ezer emberéletbe kerül; mintegy 400—500 ezerre lehető azok száma, akik gümőkóros megbetegedés miatt improduktív életet kénytelenek folytatni ; milliókra rug azon összeg, amelybe a gümőkóros betegek gyógykezelése, táplálása, gondozása kerül. Célszerű, preventív intézkedések révén módunkban van csökkenteni a betegek számát s így szaporítani a kereső, produktív elemet; másrészt csökkenteni az e célra fordított összeget, terhet. A kezdeményező lépések már megtörténtek. A belügyminiszter a törvényhatóságokhoz leíratott intézett ez ügyben. A kérdést azonban csak egy nagyobb, mélyebbre hatoló szociális átalakulással lehet kedvezőbb vágányra terelni, melyben a nép széles, alacsony rétege ki fog költözni a mai szük, földes, sporhertes lakásából, búcsút mond a pálinkaivásnak s ezt épúgy, mint a régiek, csak a sánta lovak gyógyítására használja ; a mindennapi imádság mellett oltárt emel az egyéni és köztisztaságnak is. A csecsemő és gyermekhalálozás már a világháború előtt is sötét lap volt az országos statisztika évkönyvében ; még inkább az most, mikor p. o. Győrmegye egyik járásában a háborús években 100 hét éven aluli korban levő gyermek közül meghalt 70 (háború előtt 25); vagy Újvidéken, ahol 46%-ról 122%-ra emelkedett a gyermekhalálozás. Ezek mellett az egyke rendszer már csirájában hervasztja el az embervirágot, az öntudatlanul követett maithusi tanok ritka rendeket termelnek. . . Ezek ellen is van orvosság; [de ez az orvosság nem ott terem, ahol oly kevés bölcsességgel (parva sapientia) kormányozzák az államot, nem ott, ahol csak reprezentációra vannak berendezve a vezető férfiak, nem ott, ahol a népet nem tudják magukhoz emelni, ahol a nép csak adóalany, de nem szeretetteljes gondozás tárgya.] Ezt a kérdést első sorban azoknak kell megfogniok, akik a nép körében élnek: értem az orvosokat, lelkészeket, tanítókat, jegyzőket. Kezdeni kell az elemi iskolában, folytatni a felnőtteknél az emberi szervezet megismertetését, az egészségtan tanítását. Anyák iskolája. A nő jövő feladatának teljes tudatában legyen és a szükséges ismeretekkel bírjon, mikor a mirtus koszorút fejére teszik. Ez a taposatlan út elvezet bennünket a természettudományok értékes gyümölcseihez : a magyar faj bő, egészséges szaporodásához, mely betölti a támadt nagy szakadékokat. A harmadik tér, mely komoly, nehéz munkát igényel; az alkoholizmus. Az alkohol az egész emberiség veszedelme. Nem arról az 1—2 deci borról, sörről van itt szó, melyet a jól megebédelt, vacsorázott emberek a társaság hangulatának élénkítésére egyszer-másszor elfogyasztanak ; ez még nem váltott volna ki alkoholellenes akciót. Itt azokról az esetekről van szó, ahol az emberek: felnőttek, gyermekek a szeszes italban, különösen a pálinkában, tápláló erőt keresnek s így nemcsak a táplálásuk lesz hiányossá, hanem egyúttal degenerálódik szervezetük. Különösen a még ki nem fejlődött szervezetre hat ebben a kettős irányban. Az: alkoholizált szervezetnek csökkent az életereje, ellenállóképessége; fokozódott a betegségek iránti hajlam. Az utódok testi, szellemi defektusokkal megverve jönnek a világra s az elmebetegségek 30-40%-a is ennek a rovására irható. Az a mélyebb szociális átalakulás, melyben a nép műveltségénél fogva teljes öntudattal fog eljárni cselekvéseiben, majd irányt szab és erőt ad a kormányzásra hivatott államférfiaknak is ; nem fogják tűrni a nemzetet ölő anyagok, italok szabadalmazott árusítását. A magyar faj, az emberiség életerejét csökkentő anyag nem szolgálhat adóalanyul; nem lehet a szesz államfenntartó bázis, aminthogy nem is az. Tán a nagy vihar sötét fergetegéből kisarjad egy szebb, eszményibb, egészségesebb életfelfogás, mely meg fogja adni az emberi csirának, az emberi szervezetnek is a maga egészségesebb életfeltételeit, hogy alkalmassá tegye a rombolás következtében beálló súlyosabb terhek elviselésére s egy szebb, egészségesebb, tartalmasabb s erősebb pilléreken nyugvó jövő kiépítésére. Színházunk és a mozi. Nem tudjuk pontosan meghatározni az időt sem, hogy mióta nincsenek nálunk rendszeres szinelőadások, azonban minden hivatalos állítás ellenére érezzük, hogy nagyon hiányzanak. Nem célunk itt rámutatni arra, hogy mily kulturszükség az irodalom termékeit színpadon megismerni, ezt elismerte a város vezetősége is akkor, amidőn néhány évvel ezelőtt még engedélyezte a szinielőadásokat. A háborút megelőzőleg sem volt már színházunk, tehát az a mentség sem áll meg, hogy a háboru-előidézte hangulat tette az állandó kapuzárást szükségessé. A kifogás egyszerűen az volt, hogy a színházat nem látogatja megfelelő számú publikum. Ez tény. De, ha a vállalkozó szinidirektorokat ez nem akadályozta abban, hogy elég gyakori időközökben újabb és újabb ajánlatot tegyenek a szinibizottságnak 6—8 hetes előadások megtartására, mi kára lett volna a városnak belőle ? A háború ép az ellenkező érzéseket váltotta ki az emberekből, mint azt az első pillanatban hittük. Az állandó zárkózottság, visszavonultság helyett szívesen keresik a módot és alkalmat ahhoz, hogy ha néhány órára is, de feledhessék azt a sok keserűséget, amit mindenkinek ez a háború okozott. Nem első kötelessége-e a városnak, hogy ehhez módot nyújtson, akkor főkép, amidőn ez neki semmiféle rizikót sem jelent. Végül is egy több, mint 20000 lakost számláló városban élünk és ha összehasonlítást teszünk más hasonló lélekszámú Osram ^^ ^^ iiiiiiiiiiiiiiiiitiiiip" 1 1'""' 1 75%-os éramme$takariíá.$ R&áyogö, fehér íennydLéé