Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-11-18 / 47. szám

Egy est a harctéren. - 1916 okt. 14 Ködös, esős őszi nap van. A szél verdesi az esőt s hordja a lehullott, sárga falevelet. Különben minden'csendes, csak néha-néha hallani, amint egy-egy gránát vagy shrapnell sipolva szeli a sürü levegőt s tompa morajjal levágódik az ellenség frontjára. A nagy zuhanás figyelmessé teszi a pihenő bakatársaságot. Sietve jönnek elő födözékeikből s lesik, hogy hová is vágódhatott le az a szörnyeteg. Utánna pedig várják reá a muszka válaszát. — Értél már ilyet — pajtás —, nem lő vissza a muszka 1 Talán spórol, jobb időre vár, jegyzé meg egy másik. S ismét visszamennek födözékeikbe, tovább folytatják félben maradt munkájukat, vagy esetleg álmukat. Estefelé jár az idő, a köd mindig jobban leereszkedik, sötétségbe borul a határ. Csak a rakéták fénye világítja be a csatamezőt. Őrmesterem, aki igen jó ember, felszólító szavára bemegyünk a földalatti kis szobánkba. Pislogó gyertyafény világítja meg kunyhónk berendezését, mely áll egy deszkából összetákolt dupla ágyból, újságpapírral bevont asztalból és egy lengyel tipusu faszékből. A kályhában vigan pattog a tüz. Kellemes melegség tölti be a szoba levegőjét. Készül a vacsora. A csajkában lohogva forr a fekete kávé, mellette pedig sül a krumpli. Ez a baka szerény vacsorája. Vacsora után őrmesterem veszi a fehér szárú kis csibukját. Rágyújt a gondűzőre s fújja a füstkarikákat. Közben beszélgetünk már megtörtént eseményekről s az otthoni békés családi életről. Csak ketten vagyunk, ami a ritkaságok közé tartozik. Ma nincs vendégünk 1 Talán a kellemetlen idő miatt nem jöttek el bajtársaink. Csendesség van. Az őrmester is hallgat. Nem beszél már abban az időben lezajlott harcairól, amikor én még szép hazám friss, üde levegőjét szívtam. Látom róla, hogy gondolatai messze, valahol talán szerettei körében kalandoznak. önkéntelenül visszagondolok én is azokra a még gondtalan, csak örömmel telt gyermekévekre, amikor még mint kicsi fiú nem gondoltam a jövőre, csak a jelennek éltem. Csak egy cél volt előttem: a tanulás. S egy hibás felelet után már szárnyaszegett madárként vergődött gyermek-szivem. Mintha csak most is látnám a kedves kis játszótársaimat. — Milyen gyorsan is múlik az idő, még alig néhány évvel ezelőtt fakardokkal s fapuskákkal játszottunk háborúsdit, ma pedig már majd mindegyikünknek valódi fegyver húzza a vállát. Valódi fegyverekkel harcolunk igaz, szent ügyünkért. Gondolatban elém tárul a már egy éve nem látott élénk kis városom, Pápa képe s a szülői otthon . . . Kivül kopognak. Mintha csak álmunkból riasztottak volna fel bennünket; úgy néztünk egymásra kérdőleg. — Ki is jöhet? Nem szokott hozzánk olyan látogató jönni, aki belépése előtt kopogtat. — Lehet! — szól őrmesterem. Nyilik az ajtó, egy füstös, állandóan nevető fej tolakodik előre. A századunk felvidítója jött, a kormosképü Sárközi cigány. Most is hóna alatt szorongatja féltett kincsét, a vászontokba bujtatott hegedű. — Jó estét, őrmester úr! — Te vagy az, Sárközi, no mi újság? — Semmi különös, jelenteni alássan. A muszka most csendesen van.

(Meg azután rá is érek. Hát eljöttem muzsikálni; lehet, hogy holnap már a muszka rendez számunkra nagy hangversenyt s oda leszünk hivatalosak. — Igazad van, Sárközi! Ennél jobbkor sohasem jöhettél volna, úgyis olyan lehangoltak vagyunk. Tehát csak rajta, hadd halljuk, mit tudsz. Legalább egy kicsit felvidulunk. Nem kellett néki kétszer mondani, már sirt is kezében a háborúban megviselt, kopott hegedű. Első pillanatban a száraz fa mélabús hangja elfeledtette velünk a jelent, csak a múlt békés, boldog évei keringtek előttünk. Hej! de más is volt még akkor az élet! — Huzd rá, Sárközi! „Mikor az est mesélni kezd . . Azután pedig valamivel vígabbat : „Csak egy kislány van a világon ..." — Cigány, a sok közül ki ne felejtsd az én nótámat se! — Húzom, húzom. És szól a nóta : „Miért is szeretlek oly nagyon tégedet?" — Ez az ! Ez az én kedves nótám ! Igy azután mind-mind sorra kerültek azok a búsan, vagy pedig vigan csengő ropogós, szép magyar nóták. Ilyen módon, így lopódzik be néha-néha a lövészárok sáros falai közé a jókedv, a rövid ideig tartó vigság. így mulatnak a lövészárkok magyar fiai. Amikor elhalt a zene, már későre járt az idő. A múlatás után pihenni tértünk, hálát adván Istennek az elmúlt nap csendességéért. Hajnalban hatalmas ágyúdörgés zavart fel bennünket álmunkból. A muszka korán kezdte a hangversenyt . . . Egy fiatal 83-as baka. HETI ÚJDONSÁGOK. — Névnapi tisztelgés. Ma, szombaton ünneplik gróf Esterházy Jenő névünnepét. A városi tanács és a képviselőtestület küldöttei Mészáros Károly polgármester vezetésével fejezték ki szerencsekivánatukat és hálájukat a nemeslelkü főúrnak azokért a bőkezű adományokért, melyeket a város fejlesztése és a szegények segélyezése körül oly gyakran volt alkalmunk, már eddig is, felemlíteni. A névnap előestéjén, pénteken fél 8 óra tájban a ref. főgimnázium és theológia növendékei szerenádot rendeztek a gróf tiszteletére. A kastély udvarán a kántus hazafias dalokat énekelt. így a többek között: Mi dobog, mi zokog a fekete éjben . . Megállok a kaputoknál elmenőben . . ., Őszi rózsa . . ., Gyönge violának letörött az ága . . . Ugyanakkor adott szerenádot a gróf udvari zenekara, Füredi Kálmán jónevü zenekara is. Utoljára pedig az énekkar és a cigányzenekar együttesen a Himnuszt adta elő, ami után Esterházy Jenő gróf megjelent az erkélyen s meghatottan mondott köszönetet a szives ünneplésért. — Lubiensky János gróf vezérőrnagy. Honvéd huszárezredünk volt ezredparancsnoka, Lubiensky János gróf ezredes, ki orosz fogságból nehéz megpróbáltatások után megmenekült, vezérőrnaggyá lépett elő. — Katonai előléptetés és kitüntetés. Honvéd huszárezredünk snájdig alezredesét, Jankovich Lászlót ezredessé léptették elő és ugyanezen alkalommal a király az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért részére a hadiékítményes Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta. — A magyar városok orsz. kongreszszusa a drágaság kérdésében e hó 25-én Budapesten ülést tart. — A városi tanács az ülésre Mészáros polgármestert küldte ki. — Katonai előléptetés. Korossy Albert őrnagy, ki az Ihászi-pusztán elhelyezett csikótelep helyettes parancsnoka, alezredessé lépett elő. — Harmadszor signum laudis. Sibrik Sándor, honvéd huszárezredünk vitéz századosa, ki a háború kitörése óta a harctéren küzd és ott vitéz magatartásáért a katonai érdemkereszttel, két izben a signum laudissal lett kitüntetve, újból, tehát harmadszor, felsőbb kitüntetésben részesült. — Villamos vasút Pápától Tapolczafőig. László György budapesti vállalkozó a m. kir. kereskedelmi minisztertől előmunkálati engedélyt kért a Pápától Tapolczafőig vezető villamos vasútra. A miniszter az engedély kiadása előtt, véleményezés végett, a kérvényt hivatalból lekülde városunkhoz. Hatóságunk, igen bölcsen és igazságosan is, a legmelegebb ajánlattal támogatja a magas minisztériumnál e rendkívül praktikus és nálunk beválni hivatott tervet. A vasút az állomástól kiindulva végig futna az Esterházy- és a Győri-úton, a Fő-téren, a Jókai-utcán és a Veszprémi-úton s innen az országúton haladna Tapolczafő községen át a falu határáig. Az áramot a városi villanytelep szolgáltatná. Hogy iparilag és közgazdaságilag mily nagy jelentőségű lenne ez a vasút városunkra és közeli vidékére, arról jövő számunkban bővebben. — A „Harangszó" új szerkesztője. Az evangélikusok új iró-püspöke, Kapi Béla, visszalépvén az evangélikus egyházkerület kitűnően szerkesztett, nagy elterjedtségnek és közkedveltségnek örvendő népies lapjának a „Harangszó"nak szerkesztésétől, a szerkesztéssel a gyékényesiek költő-papját, Szalay Mihályt bizta meg. Szalay Mihálynak már jó neve van az irodalomban. Pár évvel ezelőtt költemény-kötete és ifjúsági elbeszélés-kötete jelent meg, s pápai káplán korában lapunknak is kedvelt poéta-munkatársa volt. Volt kiváló munkatársunkat melegen üdvözöljük a lapszerkesztők gárdájában. Jeles tollátó méltán sokat vár az evangélikus közérdek. — Előléptetések huszárezredünknél. Honthy Béla főhadnagy és Tiba Béla főhadnagy gazdasági tiszt századosokká lettek előléptetve. — Nagy idők tanuja. Száz István 48-as honvéd-őrmester, ki évtizedeken keresztül a a devecseri járás utbiztosa volt s nyugdíjazása óta Pápán lakott, f. hó 14-én meghalt. Vele megint kevesebb lett a hősök kis csapata, kik közül már csak páran emlékeztetnek bennünket az elmúlt idők dicsőségére. — Főorvossá előléptetve. Dr. Glück Sándor tart. segédorvos, ki jelenleg a csóti fogolytáborban teljesít katonai szolgálatot, főorvossá lett előléptetve. — Kitüntetés. Pados Antal helybeli r. k. tanítót, aki mint őrmester az olasz harctéren teljesít szolgálatot, a koronás vasérdemkereszttel tüntették ki. — Ugyanezt a kitüntetést (s nem mint egyik előző számunkban jeleztük: az egyszerű vaskeresztet) kapta Tóth Ferenc v. adótiszt is. Mindketten a III./20. népf. zászlóalj kötelékébe tartoznak. — Az új ev. püspök beiktatása. Kapi Béla szombathelyi lelkészt, a dunántúli evang. egyházkerület új püspökét, december hó 13 — 14. napjain fogják rendkivüli gyűlés keretében beiktatni hivatalába Szombathelyen. A nagyszabású ünnepségre a meghívókat most küldik szét. — Virágba borult a temető. Aki kintjárt mostanában az alsóvárosi temetőben, kellemesen lepte meg az a virágerdő, amely ott a sírokat borítja. A napsütéses, tartós szép ősz kipattantotta az őszi rózsák, krizantémumok bimbait, s szinpompájuk tarkaságával új életet varázsoltak a mulandóság komor birodalmába. Soha ily szép még nem volt a temető, s ritkán volt még oly szép őszünk, mint az idén. A temetőben dúsan nyílnak a virágok, a szántóföldeken buján zöldéi a vetés — oly sürü táblákban, hogy alig látja be a szem. Mind a kettő édes reménységgel tölti el a sziveinket. A megpróbáltatások örömtelen, nehéz napjai után ki kell virágozni, gyümölcsöt kell hozni a jobb jövő sudárba szökkenő fájának. — Eltűnt katonák. Hivatalos értesítés szerint eltűntek: Rada Imre őrmester, Magyar István és Okolicsányi József hadapródjelöltek és Stranszky János népfölkelő, valamennyien 20-as honvédek. FILLÉR SZIVARKAHUVELY «™w!WVED 1DOBOZ„ AKÖNyVECSKE'SODORNIVALÓ PAPIR ÍRÓLAPJÁRA 12FILLÉR jcey •