Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-06-19 / 24. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Népkonyhánk ügye. Bizony ez nem a legjobban áll. Több ezer koronára emelkedik az az összeg, amely fedezetlen marad, ha csak valami segítség nem siet a védelmére. A nagy kiadásokon a mai napokban nem lehet csodálkoznunk. Annyi rászorult embert kell most táplálnia, amennyit máskor sohasem. A legtöbb jótékony intézet ide utalja segélyezetteit,* a hadi özvegyek és árvák jelentékeny része s a menekültek s az ide internáltak közül is igen sokan a népkonyhán kénytelenek élelmet keresni maguknak. A helyzet e tekintetben adott helyzet, rajta tehát nem változtathatunk. Feladatunk csak az lehet, hogy ezt ez adott helyzetet is tehetségünkhöz mérten próbáljuk elviselni. Szegényebb lakosságunk érdeke és az ide utaltak iránti emberséges eljárásunk parancsolja ezt. A város már eddig is megmutatta, hogy ezt az ügyet a szivén viseli, már meg is szavazott rá elég szép összeget, s bizonyos, hogy, ha kell, ezután sem zárkózik el újabb áldozattól. A társadalom sem maradt szűkkeblű ez intézménnyel szemben. Az adakozás nem csekély összeget eredményezett. A hatóság most ismét ehhez az úthoz folyamodik és gyűjtet. Reméljük, szép sikere lesz. Azonban nem elég csupán gyűjtetni és a képviselőtestülettel összegeket megszavaztatni rá, hanem el kell fogadnunk minden adományt, amely nemes szándékkal erre a célra ajánltatik fel és nem szabad alaptalan ürügyekkel elutasítanunk. Itt arra a 900 koronára gondolunk, amelyet egyik nagykereskedő cégünk felajánlott a népkonyhának. Azt ajánlotta fel ugyanis, hogy a város 200 métermázsa rizskásáját, amelynek darusításáért a város kilogrammonként 4 fillért fizet egy kereskedőnknek, ö teljesen ingyen árusítja el, illetve az egész árusítási dijat, 800 koronát a népkonyhának engedi át és azonkívül az árucikknek ingyen ad helyet és az így felszabadult 100 korona fekvési bért is ugyancsak a népkonyhának adja át. Nobilis ajánlat és a népkonyha szorult helyzetében nagy segedelem. S mégis mit tett vele az élelmezési bizottság, ahol a kérdésben dönteni kellett? Elutasította. Elfogadhatatlan megokolással utasította el. Az csak nem ok, hogy az egyszer meghozott határozatát nem változtathatja meg. Hát a krumpli eladásánál mért nem alkalmazták ezt az elvet? Hisz ott folyton változott a határozat. Amit mi nem is helytelenítünk, mert az árucikkek eladásában a kínálkozó kedvező alkalom szüli az okos határozatot és nem attól függ, hogy amit egyszer kimondottunk, attól nem tágítunk. Ilyen felfogással hamar becsukhatná a boltját a kereskedő. Egyébként is az a cég, amely ezt a nobilis ajánlatot tette, nyújt annyi garanciát minden más kezesség nélkül, mint amennyit talált a bizottság annál az egynél, akinek már oda adta kg.-ként 4 fillér kimérési dijért. Vagy egyáltalában mért mellőztetett e két waggon rizs eladásánál a szokásos nyilvános felhívás? Hátha a kereskedők közül többen jelentkeztek volna elárusítónak és mindannyian teljesen bérmentve végezték volna az elvállalt dolgot. Az a kifogás, mely szerint ha többre bízatnék a rizs eladása, akkor ellenőrizni nem lehetne, — nem állja meg a helyét. Hisz nyugta ellenében veszi át és adja el a kereskedő az említett cikket. Ne szépítsük a dolgot. Biz az el van hibázva. És ami a legsajnálatosabb az egész ügyben, a szegény népkonyha vallja a kárát. Most, a napközi otthon felállításává ismét nőni fog a népkonyhán élelmezendok száma. Ez a szám mindig nagyobbodik, ámde arról már kevesebbet gondoskodunk, hogy az ellátás anyagi eszközeit is szaporítsuk. gj. G

y. Négy bakalevél. Irta: Vértesy Gyula. Küldj a leveleddel egy sóhajtást társul, csók legyen pecsétje pici piros szádrul. Itt tartom magamnál csókod, sóhajtásod; melegre párnázom vele a földárkot. S a fagyos földbe is meleg lesz a fészkem, imádságos templom lesz a fedezékem. Imádkozom benne tehozzád nagy Isten, tehozzád, akiben eddig sose hittem. Nem hittem, de most, hogy téged bizlak rája hej, de rá is jár a szám az imádságra .. . A PÁPAI HÍRLÁP TÁRCÁJA Peti Józsefné szül. Váli Mária. 1840—1915. Aránylag kevesek által ismerve, de oly élet után, mely igényt tarthat a szélesebb körben való megismertetésre, hunyt el május 17-ikén a veszprémmegyei Lőrintén özv. Peti Józsefné született Váli Mária, Jókai Mór egyetlen nőtestvérének, Jókai Észternek egyetlen leánya. A nagy iró emlékezéseiben a legszebb emlékjelét állította neki, mikor a következő szavakat irta: „Ha irnék valaha regényt, melynek hősnője a gyermeki, a hitvesi, a rokoni szeretet mintaképe, a nemes önfeláldozás, a szigorú erkölcs, a végtelen türelem, a szenvedésekben való állhatatosság tökéletes alakja: akkor csak az ő élettörténetét kellene hiven megírnom, csak azért habozok vele, mert ő nem szereti, ha beszélnek róla". Most, hogy 11 évvel a nagy költő halála után elhunyt az is, akire e szavak vonatkoztak, lehet már róla irni, mert hisz az élő szerénysége nem tarthatja vissza azokat, akik őt ismerték, attól, hogy holta után ne mutassák fel nemes alakját szélesebb körök előtt. De nemcsak lehet irni, hanem kell is irni róla, nem pusztán azért, mert vele a legtiszteletreméltóbb női alakok egyike szállt a sirba, hanem azért is, mert emlékeinek feljegyzésével maradandóvá tette nevét nemcsak abban a körben, amely őt közvetlenül ismerte, hanem mindazok körében, akik a magyar irodalomtörténettel és abban irodalmunk egyik legfényesebb alakjával, Jókai Mórral foglalkoztak. Az elhunyt, minden izében magyar úrinő 1840-ben született Komáromban, melynek ostromát a szabadságharc ideje alatt szüleivel együtt végig szenvedte. Atyja Váli Ferenc, a komáromi ref. gimnázium tanára, anyja Jókai Eszter volt. A komáromi Jókai-házban nyerte első emlékeit, a legzsengébb gyermekkornak maradandó benyomásait. Itt kapta, mint 6 éves kis lányka az első, folyton imakönyvében tartott drága levelet az ő szeretett Móric bátyjától, aki 6-ik születési évfordulójáról a következő gyengéd sorokkal emlékezett meg: Ez talán az első levél, amit életedben hozzád irtak — adja Isten, hogy kevésbbé szerető kezek soha ne Írjanak hozzád, mint amilyen e mostanit irta. Most még csak olvasni tudod e levelet, — lesz idő, amikor majd meg is érted. Téged akkor is úgy fog szeretni, mint most — ölel bátyád Jókai Móricz. A szabadságharc lezajlása után atyja a pápai kollégiumba választatott meg a bölcsészeti szakra, a természetrajz és chemia tanárává s így költözött át a család Pápára, megválva a komáromi kedves környezettől, hogy új, de épp oly kedves környezetet teremtsen Pápán magának. Itt serdült a gyermeklányka hajadonná azokban az években, amelyek a pápai kollégiumnak legszebb évei voltak. Itt tanított akkor Tarczy Lajos, Bocsor István, Kerkapoly Károly és a kiváló tanároknak egész sora. Azokban a följegyzésekben, amelyeket az elhunyt úrinő Jókairól irott emlékezéseiben az iróról készített, a kollégium történetére is sok becses adat foglaltatik. A széplelkü, nagytudományu apa és hozzá mindenképen méltó anya kiváló gondot fordított a serdülő lány nevelésére, aki a maga éles felfogásával páratlanul jó tanítványnak bizonyult. Nemcsak a modern nyelveket sajátította el, hanem nagy jártasságot szerzett a klasszikus nyelvekben is s a Váli Ferenc házában lakó tanulók élénk emlékében van, hogy a család egyetlen leánygyermeke milyen jártas volt a középiskola tanítási anyagában. De nemcsak az ismeretek terén tanúsított meglepő haladást, hanem a szépmüvészetek terén is nagy készségének adta jeleit; különösen a festészet vonzotta rendkívül s a rajzzal már korán kezdett foglalkozni. Atyja látván a megnyilatkozott készséget, 1857-ben Pápán és Budapesten nyert előzetes oktatás után Bécsbe küldte, ahol a Belvederében festmények másolásával foglalkozott. Raffael Mengs egyik festményének másolata annyira megnyerte br. Baldácsy Antal dúsgazdag főúr tetszését, aki 1859-ben meglátogatta a pápai kollégiumot és annak tanárai közt Váli Ferencet, hogy fölajánlotta, hogy kiküldi Olaszországba festészeti tanulmányok végzésére, mert azt a tehetséget, amely a másola-