Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-05-29 / 22. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. KŐKÖ& ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Tisza István felhívása, Olasz szövetségesünk, aki felett harminc esztendőn át tartottuk oltalmazó karunkat, aki a mi barátságunknak köszönhette békéjét, hala­dását, anyagi és szellemi javakban való elő­menetelét, aki egész birodalmat szerzett Afri­kában, amelyre a mi támogatásunk nélkül még csak álmában sem gondolhatott, orvul támadott meg bennünket épen akkor, amidőn önként át akartuk neki adni monarchiánknak olasz­lakta határszéleit. Elérkezettnek látta a pillanatot, eldobta az álarcot, orgyilkos tőrével hátba támadja az egész Európának, az olasz nemzet­nek szabadságát is fenyegető orosz óriással harcban álló monarchiát. De rosszul számított. Tiz hónapi hősies küzdelemben megtanultunk a túlerővel szemben megállni. Feltartóztattuk, megőröltük, futásra kényszerítettük keményebb ellenségnek milliónyi hadát. Győztes seregeink nemes haraggal páro­sult utálattal fordulnak az áruló felé, hatvá­nyozott elszántságot, újult erőt szegezve az új ellenség mellének. Lovagias lelkének egész valójában felháborodástól remegve tettre kész elszántságban égve, áll az egész nemzet új harc felé menő katonáink mögött. Mint annyiszor a múltban, az új ellenség, az új veszély újult erővel váltja ki a magyar jellem legdicsőbb tulajdonságait. Visszavonás, kishitűség, csüggedés nem látható sehol. Az egész nemzet egy nagy, egységes, tettre kész, önfeláldozó elhatározás. A kormány, amelyet ezekben a nagy időkben állított a nemzet élére az isteni Gondviselés, érzi a felelőség súlyát, a feladat nagyságát, de érzi azt is, hogy mindenre képes és mindenre kész nemzetre támaszkod­hatik, amelynek egyesíteni, szervezni és küzde­lembe vinni kell minden erejét. Ezt várja a nemzet a kormánytól, ezt parancsolja saját kötelességérzete, ezt az egy célt szabad csak ismernie, hogy méltónak bizonyuljon a nemzet­hez, mely sorsának gondozójává tette őt. Ettől a tudattól áthatva fordul a kormány a nemzethez azzal a felhívással, hogy bocsássa rendelkezésére minden téren, az egész vonalon összes erejét s a véráldozat mellett, amelyet olyan pazar hősiességgel ont a haza oltárára a nemzet, gazdasági téren is adja a haza szol­gálatába erőforrásait. A háború nemcsak vért, anyagi javakat is kíván. A győzelemnek gaz­dasági erőfeszítésünk is egyik előfeltétele. Teljes siker és teljes dicsőség csak annak a nem­zetnek homlokát övezheti, amely gazdasági téren is megüti a mértéket. Ezt az áldozatkészséget, ezt az elszántságot nyilvánította a nemzet a háború eddigi folyamán. Zúgolódás nélkül tűrte a gazdasági bajokat, egymáson segítve igye­kezett a hadrakeltek munkáját is teljesíteni. Fényes tanujeleit adta a jószívűségnek, a fele­baráti szeretet áldozatkész munkájának és az első hadikölcsönnek példátlanul álló eredmé­nyével, ámulatba ejtette a világot. Éppen most, kevés nappal az olasz árulás előtt, fordult a kormány a második hadiköl­csönnel a nemzethez. Az eddigi eredmény a nemzet önbizalmának, gazdasági erejének és áldozatkészségének újabb tanújele. De most az új ellenség, az új veszély láttára újabb, foko­zottabb erőkifejtés szüksége mutatkozik. Ezért a kormány meghosszabbította a hadikölcsön eredetileg tervezett aláírási határidejét és a hadi­kölcsön tömeges jegyzésére hivja fel a nem­zetet. A nemzetnek rettenhetetlen elszántságát ezen a téren is be kell bizonyítania. A hadiköl­csönben való részvétel becsületbeli kötelessége mindenkinek, aki a szükséges anyagi eszközök­kel rendelkezik. A háború nagy tőkéket hozott forgalomba. Pénzzé tette a polgárok millióinak terményekben, állatokban s más árukban fekvő anyagi javait. Ennek a pénznek egy részét fek­tesse mindenki a hadikölcsön értékeibe. Annak fokozott, tömeges aláírása nemzeti cselekedet, amely hatványozza a nemzet élet-halál harcában rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi erőt. ^EküiagÉétgm 1915 május hó 27-én. * TISZA ISTVÁN 5. k. mmkm mm » ^^^dMh^z hitszegés. A jó öreg történelem a mult héten iszonyú kinnal jajdulhatott fel. Több év­ezredes életében még olyan csúfság nem esett rajta, mint 1915 május 22-én, amikor az olasz állam megüzente a badat régi, hü szövetsége, az osztrák-magyar biro­dalom ellen. A seb, amelyet ez a talián orgyilkos ejtett a viszontagsággal teljes, de mégis tiszteletre méltó história testén, égető és mérges. Égető erejét adja a hozzátapadó szégyenérzet, a rút tett gyalázata, mérgét képezi az a sok erkölcsi {inkább erkölcs­telenségi) miazma, amely belőle kiárad s örökre megfertőzi Itália történelmi le­vegőjét. Eddig sarkigazságként tanultuk: a történelem az élet mestere. Tanítónk, aki­től okulást, morális és materiális nemes elveket sajátíthatunk el. Az olasz perfidia most gálád eljá­rásával egyszerre beszennyezte a szép cimet, amely a történelmi tudomány kincstárának homlokát ékesítette. Az a rengeteg emlék, amely e kincstárban oly hosszú időn át egybegyűlt, talán tiltakozni fog az ellen, hogy e briganti virtuskodás közibéjök kerüljön és árnyékot vessen az egész emberiség kegyelete által melen­getett környezetökre. Ki a szent termek­ből, ki az utcára, hadd lássa az egész világ és az egész utókor Olaszország elrettentő szégyenét! Ismételjük: a történelem az élet mestere. Valóban nagyszerű példája az oktató eseményeknek ez a talián stikli. Szinte messziről int óva minden becsü­letes szándékú embert és nemzetet, hogy mit ne tegyen, hogy mitől borzadozzon el nem romlott lelke. Még maguk az Abruzzók haramiái és Szicilia rettegett tengeri kalózai is undorottak a szövetségi hűség megtöré­sétől és kérlelhetetlen halállal sújtották árulóikat, noha őket nem a nemzetközi jogelvek kötötték össze társasággá, hanem a zsiványbecsület. Az olasz ifjúság, amely most tapsol az orvtámadásnak, bűnös mámorában el­felejti, hogy örök gyalázatának tapsol. Elfelejti, hogy e piszkos indulatból meg­kezdett háborújában, bármily siker kisérje si azt, nem szerezhet annyit, amennyi képes volna századokig nemzete arcu­latáról a szégyenpirt eltüntetni. Elfelejti, hogy e háborújától kezdve kettős ere­dendő bűnnel szül minden olasz anya s a fájóbb és perzselőbb az a bűntudat lesz, amely mostani háborújának az oka. Micsoda kavarodását fogja ez a meg­döbbentő eset előidézni az erkölcsi fel­fogásoknak és törvénykezéseknek éppen Olaszországban! Itália egész társadalma szemeláttára ment végbe a históriai ocsmányság. Kor­mánya, vezetöférfiai, törvényhozói és intelligenciájának legnagyobb része jelen­tette ki üvöltve, hogy az adott szó szent­sége, a szövetségi hűség nem kötelező, és csak arra való, hogy e szövetség ol­talma alatt suttyomban szaporítsák or­gyilkosai számát mit sem sejtő szövet­séges társuk ellen és mikor elérkezettnek látják az időt, rátámadjanak, rabolják és öljék öt ott, ahol birják. Olaszország ezek után merhet-e bát­ran szövetségre lépni bármely hatalommal ? Vagy ezzel az állammal a becsületesség hitén alapuló szerződést köthet-e józanul számító nép? Mert az olyan nép nem tisztelheti a törvényeket és nem engedelmeskedik azoknak, amelynek állami és társadalmi vezetői maguk ültetik politikai tetteik oltárára a becstelenséget. Minden törvény lényege csak az erkölcs. Ugyancsak lelkileg mindenkor meg­vetett a többi államok előtt az az ország, amely szavából piszkosabb jótékot űz, mint az útszéli fosztogatók züllött tár­sasága. Nem tudjuk, hogy a narancsligetek lazarónikkal hemzsegő hazája érzí-e, érti-e már gyászos cselekedete siralmas kinövé­seit? Nem dolgozik-e már benne az izzásig fokozott mámor lethargikus gyomor­fordul at ja ? Mi csak azt látjuk már, hogy a nemes gondolkodású és lovagias népekre nézve Itália derűs ege szurtos felhőkkel borult be hosszú időre, műemlékeiről eltűnt a bűvölő varázs, ihletet nem keltenek többé a látogatókban, akik ezentúl bennök is, bár akaratlanul, a tulajdonosok cinkos­társait érzik. Oh, azok a műemlékek, ha szólni tudnának, azok átkoznák el először és leghangosabban az olaszok árulását, mert őket, az ö kulturális rendeltetésöket mocs­kolta be örökre a méltatlan fajzat. E viperafajnak utálatos cselekménye azonban egy új világtörténelmi átkot teremtett meg: Ezentúl egy nép a legharagosabb ellenére így fog átkozódni: „Legyen szövet­ségesed az olasz!" Gy. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom